Jó időben vagyunk, talán most bevallhatjuk, hogy nincs Jézuska, nem ő állítja fel a karácsonyfát, és az ajándékokhoz sincs köze. (A nyitó kép az Ábrahám című film egyik jelenete.)
Tudom, sokan kapnának a szívükhöz, az igazsággal nehéz szembe nézni, eddig jó volt elhinni, hogy elég kívánni, kis fáradtsággal levelet írni, és megtörténik, aztán megismétlődik a csoda.
Sajnos a csodák előbb-utóbb lelepleződnek, az angyalkákból önmagukat kizsigerelő szülők, az ajándékokból visszatérítendő hitelek lesznek, a fa pedig megy a szemétbe, rossz esetben felgyullad, a tűzoltó pedig kérdezi, hogy melyik hülye égette éjszaka a gyertyát.
Gondolom, azért is kellene most szólni, mert a mesék korszaka lejár, a történések tanulságokká érlelődnek, az eddig hiszékeny emberek kételkedni kezdenek, és a kételkedésből inkább lesz harag, mint béke.
Valamikor olvastam, hogy az Úr egyik kedvenc gyermekének nevezte Ábrahámot, Kánaán földjét adományozta neki – így szól az írás – és kikötötte, hogy csak az ellenőrizheti Ábrahám a gazdálkodását, aki megmondja, hogy hány porszemről kéri a leltárt.
Magyarországon, nemcsak neve napján, augusztusban, hanem máskor is emlegetjük Ábrahámot, viszonzásként ő Kánaánról beszél nekünk, hogy ha esetleg nem tudnánk, rajta élünk. Ábrahám egyszer stadiont, máskor köztársasági elnököt tesz a fánk alá, életpályák íveit rajzolja, és amikor nagyon hiányzik, akkor 13.havi nyugdíjat is kiveszi a fridzsiderből.
Nem kérdezzük, hogy mindez mibe kerül, egyszer megpróbáltuk, azóta is szégyenkezünk, mert karácsonykor illetlenség a bejgli árát emlegetni. Járvány idején a maszkok, a lélegeztető készülékek, a tesztek beszerzésekor sem kíváncsiskodtunk, és most a fát sem számoltatjuk el, mert megkérdezhetik, hogy hány tűlevél érdekel bennünket, és aztán válasz helyett, égne a képünk.
Kánaán földjén, tehát békésen, boldogan telnek az ünnepek, de várjuk a jussunkat. A pénzünket. Jár nekünk, de nem küldik. A kiutalók őszinteséget, átláthatóságot, európaiságot követelnek tőlünk, azzal fenyegetnek, ha így folytatjuk, akkor jövőre nem lesz karácsonyunk.
Ezért mondom, hogy jó időben vagyunk, ha az igazságot kérik, megkaphatják, kezdjük rögtön a Jézuskával!