Áder és az önmérséklet-izé

(Lendvai Ildikó / Újnépszabadság) Hatalmas kőszikla esett le a nemzet szívéről. A köztársasági elnök él és jól van! Legalábbis a keze mozog. Hangja hetek óta nincs ugyan, a hadsereg főparancsnokaként sem, hát hiszen eddig sem volt locsi-fecsinek mondható. (A nyitó képen: Áder János; forrás: magyarugyved.blog.hu)


De most ALÁÍRT, végül is erre tartják szegényt. És meg is nyugtatott mindenkit: a felhatalmazással szemben „megalapozott alkotmányos aggály nem támasztható”, t.i. az igenis nem korlátlan, hanem „feltételhez kötött, a járvány megszűnésével véget ér.”
Csak ismert szűkszavúsága lehetett az oka, hogy két dolgot nem említett:
1. Hogy mikor szűnik meg a veszélyhelyzet, azt a kormány maga dönti el. Ha akarja, örökké veszélyhelyzet van, hiszen a világban ezer veszély leselkedik ránk.
2. A törvény nemcsak a járvány közvetlen vonatkozásában tett teljhatalmú intézkedésekre hatalmazza fel a kormányt, hanem a „ következményeinek elhárítására valamennyi szükséges rendkívüli intézkedésre” is. A rendkívüli jogkört „a káros hatások megelőzése ill. elhárítása céljából gyakorolhatja”. És ki mondja meg, meddig tartanak a káros következmények pl. a gazdaságban, a szociális válság tekintetében? Több évig? Ad absurdum – bár ezt a közvélemény nyomása esetén nem merik megtenni – több évtizedig?
De egyvalamiben fejet hajtok a köztársasági elnök érvelése előtt. Arra figyelmeztetett: „Mindenki tanúsítson önmérsékletet! Ez nem a politikai haszonlesés ideje.”
Drága elnök úr, megtenné, hogy minden reggel felhívja Orbán Viktort, és ezt az önmérséklet-izét naponta elmondja neki?


Feltéve persze, hogy nem tartós a gégehurut, és visszajön a hangja. Hársfateát ajánlok, egy kis mézzel.