Augusztus és szeptember a Budapesten albérletet kereső, frissen felvett egyetemisták, főiskolások, valamint a pályakezdők, munkahelyet váltók körében is fontos időszak. Jó részük ráadásul az első önálló otthonát igyekszik megtalálni, így aligha jártasak a lakásbérlésben.
A főváros legnépszerűbb városrészei a tömegközlekedéssel jól bejárható belső kerületek, valamint a IX., a XI.és a XIII. kerület, ahol a havi albérleti díj négyzetméterenként átlagosan 3000-3500 Ft. Ehhez adódik hozzá az általában kéthavi bérleti díjnak megfelelő összegű kaució, valamint a havi közüzemi díjak, társasház esetén pedig még a közös költség is.
Amint az albérlő megtalálja a számára ideális bérleményt, célszerű a szerződés tanulmányozása. Ha a szerződéstervezet valamely pontján a bérlő változtatna, jelezze még idejében; kölcsönös rokonszenv esetén a bérbeadó nyilván nagyobb hajlandóságot mutat a módosításra.
A lakásbérlés alapvetően bizalmi viszonyon alapul, így mind az (al)bérlőnek, mind a főbérlőnek/tulajdonosnak célszerű már az első találkozáskor megteremtenie a hosszú távú együttműködés alapjait. A legnagyobb védelmet persze az írásos szerződés nyújtja. Megkötésekor az (al)bérlőnek érdemes meggyőződnie arról, hogy valóban az ingatlan tulajdonosával szerződik-e, ellenőrizheti az ingatlan tulajdoni lapját is. Ez már csak azért is fontos, mert így kiderülhet, hogy van-e haszonélvezője a bérleménynek. Ha igen, abban az esetben neki is alá kell írnia a bérleti szerződést.
Emellett érdemes külön figyelmet fordítani a bérlés időtartamára, hiszen más és más jogszabályi előírás érvényes a határozott és határozatlan idejű bérleti szerződésekre, ami a felmondási körülményeket is meghatározza. A diákok körében népszerű a társbérlet, amikor egy nagy lakás szobáin osztoznak a hallgatók. Ebben az esetben a kizárólagos és a közös helyiségek használati feltételeit is ajánlott rögzíteni. A szerződést érdemes közjegyző előtt aláírni, aki kiszűri a nyilvánvaló hibákat, és hitelesíti a szerződést, tovább erősítve a benne foglaltak végrehajthatóságát. Az okmány elkészítésének költség a bérbeadót terheli.