Nézi, nézi a magyar nyugger elkerekedett szemekkel az édes-bús vígjátékot, amely a „rothadó Nyugaton (Svájcban!) készült arról, hogy milyen kihívásokkal kell megküzdenie egy friss nyugdíjasnak, hogyan és miért érdemes újra gondolni, mi több, újra tervezni életét. Mi a fontos, mi az, amit el kell engedni, és hogyan is csinálja, hogy a hátra lévő idő értelmesen, élvezhetően, és igazán úgy teljen, ahogyan mindig is szerette volna.

A hazai filmforgalmazás feltörekvő újonca a JUNO ezúttal első ízben szinkronos filmmel állt elő nem kisebb vállalással, minthogy olyan szórakoztatva elgondolkodtató családi filmet kínáljon, amelyik a hatvanon felüliekhez és a gyerekeikhez is intézi a kérdéseket. Forgalmazói ajánlás: ideális családi vígjáték a harmincas, negyvenes korosztály és szülei számára.

Végre itt a szabadság! A frissen nyugdíjba vonult Peter (Stefan Kurt) és felesége, Alice (Esther Gemsch) különböző elvárásokkal tekintenek életük új szakaszára. A nő egy földközi-tengeri körutazástól remél új lendületet kapcsolatuknak, Petert az elmúlással való szembesülés egzisztenciális válságba sodorja: igazi egészség-fanatikussá válik, az élet jó dolgait élvező Alice nagy bánatára. Peter meghívja barátját, az újonnan megözvegyült Heinzet (Ueli Jäggi) a hajóútra, és minden idejét vele tölti. Alice csalódottan úgy dönt, hogy a marseille-i partraszállás után nem tér vissza a fedélzetre, inkább felkeresi legjobb barátnője, Heinz teljesen váratlanul elhunyt felesége titkos szeretőjét, akiről a temetés után szerzett tudomást. Külön utakon járva Alice és Peter végül nemcsak önmagukra találnak rá, hanem arra is, hogyan töltsék el „aranyéveiket”.

Persze, ha lehántjuk a külsőségeket a történetről, akkor ott maradunk a pőre kérdésekkel, amelyek akár Budapest vagy Miskolc egyik másfélszobás panelében is felvetődhetnek.

A magyar származású svájci rendezőnő Barbara Kulcsár szerint ez egy univerzális szerelmi történet: Alice és Peter közös életének gondjai és tervei mind-mind egy kérdésre vezethetők vissza: hogyan működik a szerelem ennyi év házasság után?

Nyugdíjba vonulás után főszereplőink rájönnek, hogy a megszokott életük már nem működik. Alice biztos abban, hogy az elképzelései erről az új életről Peternek is meg fognak felelni. Peter azonban hirtelen nem követi a példáját úgy, mint eddig. Újfajta nyitottsággal kell hozzáállni a világhoz mindkettőjüknek, hogy felfedezzék: hogyan akarják eltölteni az aranyéveiket. Végül rájönnek, hogy sosincs túl késő arra, hogy átvegyék az irányítást a saját életük felett.

Az Aranyéveink – Végül újrakezdjük? egy klasszikus dramedy, egy igazi emberi színjáték.

A szereplők mind meggyőző, emberi arcok, szerethető útkeresők – miközben az öregedéssel bajlódnak.

(A rendezőről tudni érdemes: Barbara Kulcsár 1971-ben született Zürichben. Budapesten tanult színművészetet, később spanyol irodalmat Barcelonában, majd néhány szemeszterig a Zürichi Egyetemen hallgatott szociológiát, újságírást és filmet; tanulmányait a Zürichi Művészeti Egyetemen fejezte be. Diplomafilmje, a Blush számos díjat nyert, és a The Two of Us című nagyjátékfilmje megkapta a Zürich Film Díjat. Ezt számos televíziós munka követte: köztük a Nebelgrind és a Kursverlust, melyek jelölve lettek a 3sat tévé közönségdíjára, és versenyben voltak a baden-badeni tv-filmfesztiválon. A neves mustrán 2017-ben Kulcsárt végül díjazták is a Zwiespalt című tévéfilmért. Ezután további televíziós műveket rendezett: három epizódot a svájci Der Bestatter sorozatból, egy epizódot a német Tödliche Geheimnisse című krimisorozatból és két részt Németország legsikeresebb krimijéből, a Tetthelyből.)

Önfeledten nevetünk ezen a mai mesén, olykor összeszorult szívvel, ám nem kerülhető meg a válaszok keresése saját magunk számára sem.

Hazánkban a nyugdíjaskor csak a legritkább esetben jelent egyet a jól megérdemelt pihenés, önmagunk újrafelfedezésének és a felhőtlen szórakozás éveivel. Egy tavalyi kutatás alapján a magyarországi nyugdíjasok anyagi és mentálhigiénés helyzete egyaránt elmarad a vizsgált országok átlagától, pedig ez az időszak tevékenyen, közösségben eltöltve – ahogy azt a nyugati társadalmakban számtalan pozitív példa bizonyítja – az élet egy újabb virágkora lehetne. „Fontosnak tartjuk, hogy minőségi szórakozási élményt tudjunk nyújtani a hazánkban élő fiataloknak, középkorúaknak és időseknek ezzel a filmmel, mely humorral átszőve mutatja meg a nyugdíjaskor kihívásait és örömeit, valamint azt, hogy a tartalmas élethez nem egy drága hajóút kell, hanem a lélek szabadsága: önbecsülés, szeretet, összetartás és a tudat, hogy az élet továbbra sem áll meg számunkra” – állítja a forgalmazó. És valóban, nem elandalítani szeretné a nézőt, hanem bízik benne, hogy az Aranyéveink – Végül újrakezdjük? című svájci közönségkedvenc vígjáték bemutatásával olyan pozitív, de közel sem elérhetetlen példát mutathat a hazai nézőknek, melyből lendületet nyerhetnek és új utakat találhatnak saját és szüleik nyugdíjaséveinek bearanyozásához.

Vélhetően így a JUNO egy újabb nyerő lapot húzott a honi filmpiacon, hiszen ez a nem tömegízlést kiszolgáló, ám könnyen befogadható és szórakoztatva elgondolkodtató mozi kedves lesz a magyar nézőknek is. (Az illusztrációk a filmből kölcsönzött jelenetek.)