Emlékeim szerint kellemes-izgalmas időszak volt: a „minden lehetséges” korszakát élte Magyarország, gyakorlatilag egész Európa. Túl voltunk a békés rendszerváltás feszültségein, igyekeztünk, azon munkálkodtunk, hogy végre fölnőjünk európaiakká, és ne csupán mi mondjuk magunkról, hogy európaiak vagyunk, hanem a földrész „működő felében” élők is teljes jogú européereknek ismerjenek el bennünket. Egy kicsit sürgettük is az időt, hogy mielőbb oda is „beiratkozhassunk”, ahova földrészünk tizenkét országa – az 1992. február 7-i maastrichti szerződés aláírói – már bejutottak, és mi is tagok lehessünk egykor. Mikor? 2004. május 1-jével az a nap is elérkezett…De addig – a többi között – játszhattunk is egy kicsit. Mivel? Ha elolvassa, megtudja. Íme:
«Egy „apróságot” hiányolhatunk csupán az Auf dem Weg nach Europa/Off to Europe (Úton Európába) című számítógépes játékból: Magyarországot. Igaz, ugyanígy hiányolhatják magukat a csehek és szlovákok, a lengyelek…sőt az osztrákok és mások is. Mindazonáltal a játék az Európai Közösség múlt év végi maastrichti csúcstalálkozója előtt már készen volt, csak kevesen tudtak róla.
Az Úton Európába társasjáték (egyszerre többen is játszhatják) szellemi atyja a német külügyminisztérium közönségkapcsolati főosztályának szerfölött lelkes és újító ötletekben gazdag vezetője, Günther Koenig. Véleménye szerint a különféle nyomtatott brosúráknál hatásosabb a napjaink ifjúságát, az új, az egyesült Európa leendő állampolgárait inkább érdeklő komputeres oktatójáték.
Tetszése szerint a 12 tagállam valamelyikéből 600 ECU-vel (=European Currency Unit, azaz
Európai Valutaegység. Az euró elődje, amit az EGK-ban, az Európai Gazdasági Közösségben használtak fizetőeszközként, de kizárólag számlapénz formájában létezett, az EK elméleti közös pénze volt) a zsebében indulhat útnak a játékos választott úti céllal a 12 tagország valamelyikébe. Ha ügyesen gazdálkodik, a mi esetünkben egyebek között az útközben kapott kérdések helyes megválaszolásából is áll, az egyébként nem nagy zsebpénzzel megjárhatja mind a 12 országot. Csupán példaként néhány a jó 400 kérdésből: Hol szenvedte el legérzékenyebb vereségét Napóleon? Ki vagy mi a „belga óriás”? Ki adományozza az Elefánt-rendet? Hogy hívják London híres viaszfigura-múzeumát? Mit rendeznek az idén Sevillában? Hol nyomtatják az ECU-t? stb.
Ha a játékos a fölkészületlensége miatt nem tud a kérdésekre válaszolni, ügyességi feladatok megoldásával kiegészítheti a gyorsan fogyó pénzét. (Magát az útiköltséget – egy Berlin–Brüsszel út például 264 ECU – eleve levonják a 600 ECU-ből, és a meg nem válaszolt kérdések is pénzbe kerülnek!) Tőzsdézhet, labirintusban bolyonghat, menekülhet rablók elől a pénzszállító autón a bankba stb. Ahhoz, hogy bárki is lényeges veszteség nélkül bejárhassa az Európai Közösségnek mind a 12 tagországát, érdemes viszonylag rövid utakkal kezdeni az elején, hogy az okos válaszokért kapott pénzből eljuthasson Madridba, Rómába és Athénba is.
„Egyelőre százezer mágneslemezt készíttettünk a játék iránt érdeklődők számára – mondja dr. Koenig. – Az EK-tagországok lakosságszámához mérten ez csepp a tengerben. Éppen ezért arra kérjük a diszkettek tulajdonosait, hogy bátran készítsenek akárhány másolatot az Európa-játékunkról. Ezt a szoftvert büntetlenül el lehet tulajdonítani, mi több, kérjük, hogy ezt tegyék vele. A kontinensünkön legelterjedtebb számítógép-rendszerek (MSDOS, Amiga, Atari) mindegyikére elkészítettük a játékot, és a bonni 173 663 és 173 664 hívószámú telefonon bárki megrendelheti a 3 vagy 5 collos lemezt. Ingyen elküldjük.”
Időközben elkészült a játék angol nyelvű változata, és már dolgoznak a francia kiadáson is. Günther Koenig fölvetésemre örömmel fogadna egy magyar nyelvű verziót, mondván: van hely a lemezen. Minden nehézség nélkül integrálható a magyar változat; előbb-utóbb Magyarország is tagja lesz a ma még csak tizenkettek közösségének.
Bonn külügyérei már egy újabb számítógépes játék, a diplomata tenisz megalkotásán törik a fejüket. A közönségkapcsolati referatúra egy másik ötletével a fiatal német képzőművészeket támogatják: az Unesco által világörökségnek nyilvánított alkotásokról készített képeikkel üdvözlőkártyákat nyomtattak. A bonni külügyminisztérium kitűnően szaxofonozó személyzeti főnökének, Karl Theodor Paschkénak a vezetésével öttagú dzsesszbanda alakult. A„jAAzz” (AA=Auswärtiges Amt, azaz külügyminisztérium) együttes sajátszámaiból készített kazettát és CD-t, a bevételt pedig a harmadik világban élő vakok és csökkentlátók kapják.»