A szakértők véleménye nem egységes abban, hogy megállna-e a német alkotmánybíróság előtt az olajvállalatok válság miatti extranyereségének esetleges rendkívüli megadóztatása – olvasható a ZDF német köztévé elemzésében.
A szerző szerint Európában eddig Nagy-Britannia, Görög-, Magyar-, Olasz-, Spanyolország, valamint Románia vezetett be ilyen különadót, és Németországban is egyre erősebbek az olyan hangok, hogy mivel az Ukrajna ellen Moszkva által indított háború miatt az orosz olajra elrendelt bojkott nyomán nagy olajkonszernek az előző évhez képest megtöbbszörözték árbevételüket, ezt a mindenkit meglepetésként érő, a válságnak tulajdonítható extra jövedelmet magasabb adókulccsal kellene sújtani a polgárok tehermentesítésére. A cikk felsorolja Christoph Schmidtnek, az RWI gazdaságkutató intézet elnökének ezzel kapcsolatos kételyeit.
Egyfelől önkényes lenne a szektor kipécézése, hiszen például felvethető lenne, hogy miért nem rónak ki különadót a fegyvergyártókra. Az érvek közt szerepel, hogy a német adójog nem tesz különbséget jó, helyeselhető nyereség és rossz, helytelen nyereség, mint adóalap között. További ellenérv lehet a viszonyok kiszámíthatatlan alakulása, az, hogy a mai nyertesek a holnap veszteseivé válhatnak, és akkor külön fogják őket kompenzálni? Nehézséget okozna az ilyen különadó definiálása és mértékének megállapítása, tekintettel arra is, hogy ezek a cégek a magasabb bevétel után eleve több adót fizetnek.
További probléma, hogy a legtöbb energetikai konszern székhelye Németországon kívül található, így a német adóhivatalnak csak igen keveset fizetnek, ha fizetnek egyáltalán. Az olaszok – olvasható a ZDF elemzésében – úgy kerülik meg ezt az akadályt, hogy nem a nyereségre, hanem az országban lebonyolított forgalomra vetik ki az adót.
Stefan Bach, egy másik gazdaságkutató intézetnek, a DIW-nek az adószakértője viszont arra helyezi a hangsúlyt, hogy számításai szerint normál fogyasztási szint mellett mintegy 8000 millió euró különnyereségre tesz szert a németországi ásványolajszektor, így, ha a különadót 25 százalékban állapítanák meg – több országban ezt az adómértéket alkalmazzák –, akkor az évente 2000 millió euró többlet adóbevételt hozna az államnak.
Az Ukrajna elleni agresszió nyomán elterjedt, újkeletű fogalom a német nyelvű politikai kommunikációban a „Putin-Versteher”, vagyis az orosz elnök iránt megértéssel viseltető közszereplő fogalma. Egy ilyen Putyin-megértőről, Karin Kneissl volt osztrák külügyminiszter-asszonyról, pontosabban az általa a közösségi médiában megosztott mémről szól az APA hírügynökség egyik jelentése, amit a Der Standard című bécsi lap ismertet. Az orosz készítésű mém alapja egy történelmi kép: szegényparasztok kérelmet terjesztenek elő Leninnek, aki fogadja a delegációt. A képen az átalakítás nyomán Lenin helyett a mostani orosz elnök látható, a kapcsolódó képaláírás pedig az, hogy „2023 február: Putyin fogadja az EU küldöttségét”. Kneissl nem csupán megosztotta ezt a mémet, hanem saját kommentárként azt is hozzáfűzte, hogy „Egy napon eljön majd az ideje a diplomáciának, a megfelelő megbeszélések folytatásának”.
A világhálón nagy felhördülés fogadta Kneissl posztját. Max Seddon, a Financial Times moszkvai irodavezetője is hozzászólt, és emlékeztetett arra, hogy Kneissl, amikor külügyminiszter volt, a saját esküvőjére is meghívta Putyint, aki ott jól megtáncoltatta őt. Az osztrák diplomácia volt irányítója később a Rosznyefty orosz energetikai vállalat felügyelő bizottságába is beült. Paul Ronzheimer, a német Bild főszerkesztő-helyettese szintén megtette a maga bejegyzését: hátborzongató, hogy egy ilyen személy, mint Kneissl, Ausztria külügyminisztere lehetett egy időben. Az egykori miniszter asszony egyébként – a közösségi médiában látható fotók és videók tanúsága szerint – jelenleg Libanonban él.
Végül röviden a szeptember 25-i parlamenti választási kampány lázában égő Olaszországról. A La Stampa ismerteti Enrico Lettának, a balközép irányzatú Demokrata Párt politikusának – volt miniszterelnöknek – a nyilatkozatát, amit a Radio Capitalnak adott. Letta az interjúban kitért arra, hogy Matteo Salvini, a szélsőjobboldali Liga vezetője – volt belügyminiszter – olyan kijelentést tett, ami szerint tetszik neki a magyar családpolitikai modell.
„Az azonban nem egy szabad társadalom modellje” – fogalmazott Letta. Szerinte a választás vízválasztó lesz a múltba visszatérni akarók és az egyéni jogok feltétlen tiszteletét hirdetők között.
A nemzetközi sajtószemle itt következő részének forrása: www.muosz.hu:
Politico Bár még tart a nyári szünet, az Orbán-kormány igencsak elfoglalt, már amikor nem az köti le, hogy kirúgja a meteorológiai intézet vezetőit. Mindenesetre a hatalom a héten jelentette be, hogy megválaszolta az Európai Bizottság kérdéseit, ami feltétel volt ahhoz, hogy hozzájusson az euró-ezermilliókhoz a gazdasági újjáépítési alapból. Azt közölte, hogy több mint 10 változtatást javasolt, és meg is valósítja őket október végéig, ha sikerül megállapodnia Brüsszellel.
Az EU nem volt hajlandó nyilatkozni a kulcskérdésben: eleget tett-e a magyar fél feltételeknek, csak annyit árult el, hogy alaposan tanulmányozni fogja a levelet. Egy hónapja van rá.
Közben a költségvetési biztos visszautasította, hogy az üzenet tartalmát megossza az Európai Parlament jelentéstevőjével, a német Daniel Freunddal. Johannes Hahn szerint a játékszabályok értelmében bizalmasnak minősül a magyar állásfoglalás, és ártana a kölcsönös bizalomnak, ha az információk nyilvánosságra kerülnének. Az EP viszont fel van háborodva, hiszen a tét sok ezer millió euró, amit a nyugati adófizetők tettek bele a közösbe.
A Bloombergkommentárja arra figyelmeztet, hogy nem kell kitalálni, mire készül az orosz államfő, csak oda kell figyelni arra, amit mond, márpedig abból az derül ki, hogy leginkább társadalmi nyugtalanságot próbál kelteni a Nyugaton. Európa helyzete cseppet sem megnyugtató, mert kemény télnek néz elébe, gyengül az euró és az energiapiac máris válság-üzemmódban dolgozik. A kormányok azonban lemaradtak a cselekvéssel, éspedig részben azért, mert az köti le őket, hogy megfejtsék, mi lesz Moszkva következő lépése.
Nem titok, hogy Vlagyimir Putyin vissza akarja vonatni a szankciókat és ehhez az energiát veti be fegyverként. Azt hiszi, hogy a földrész bedobja a törülközőt, amihez a maga részéről kettős stratégiát dolgozott ki. Egyfelől fenntartja a bizonytalanságot a gázszállítások ügyében. Nem küld elegendőt és már a gondolat zavart kelt, hogy miként lehet átvészelni a hideg időszakot orosz földgáz nélkül.
Másfelől azon van, hogy társadalmi elégedetlenséget robbantson ki az ellenoldalon, ezért hangoztatja, hogy a Nyugat gazdasági öngyilkosságot követ el, amit azután felerősít a propagandája a közösségi médiában. A Német Marshall Alapítvány megvizsgálta az orosz dezinformációs hadjáratot és arra jutott, hogy a Kreml azt szeretné, ha a közvélemény elbizonytalanodnék a megtorló intézkedések ügyében és kiállna Ukrajna mögül. Ezért tünteti fel Moszkva úgy, hogy a háború megnöveli a megélhetési költségeket. Neki az volna az ideális, ha olyan tömegmozgalom bontakoznék ki, mint amilyen a franciáknál a sárga mellényesek lázadása volt.
Nem kizárt, hogy ez be is következik, ezért a nyugati vezetőknek nem szabad kertelniük, fel kell készülniük az eshetőségre. Hiszen pl. a németeknél 500-1000 euróval emelkedhetnek a télen a fűtési költségek az átlagos háztartásokban. A szegényebb családoknak jelen állás szerint választaniuk kell, hogy mire költsenek: a melegre vagy élelmiszerre.
Emmanuel Marcon azt válaszolta, hogy hatósági áras lett az energia, részben, mivel semlegesíteni igyekszik Marine Le Pent, részben pedig mivel nem szeretne újabb szociális nyugtalanságot. Azaz megveszi a társadalmi békét.
Az elemzés idézi az IMF-et, amely szerint a magyaroknál, cseheknél és szlovákoknál recesszió jön, ha az oroszok beszüntetik a gázszállítást. Félő, hogy a Kreml politikai feltételeket szab, az pedig tönkre tehet sok mindent, amit az EU a háború kirobbanása óta elért.
A soksebességes Európa nem vált be, a szervezet akkor a legjobb, amikor egységesen és összehangoltan cselekszik. Meg kell vitatni a tehermegosztást, mert csökkenteni kell a háztartások kiadásait, illetve meg kell találni a hosszú távú finanszírozás módját, mivel ki kell vívni az energiafüggetlenséget. Ha nem sikerül segíteni az embereken, akkor az hatalmas károkat okoz a társadalmakat összetartó szövetnek. Macron mondta a minap, hogy a szabadságnak ára van, de megéri megfizetni. Ám fontos, hogy az ár tisztességes legyen.
Politico A gáz igazából Európát juttatja megfelelő eszközhöz, mivel Oroszország nem tudja hová eladni az energiahordozót, ezért csak rövid távon tud fellépni az erő helyzetéből, hosszú távon a játszma igencsak kockázatos számára. Ezt a véleményt fejti ki Amy Myers Jaffe, a Tufts Egyetem kutató professzora, illetve Joe Webster, az Atlanti Tanács vezető munkatársa.
A közös cikkben rámutatnak, hogy a jelenlegi csillagászati árak miatt úgy látszik, mintha minden ütőkártya Moszkva kezében lenne, de nem szabad csak azt fontolóra venni, hogy a világ túléli-e a brutálisnak ígérkező telet. A Gazprom ugyanis erősen próbál piacot találni másutt a szibériai szénhidrogénnek, de a számok mindent elárulnak. Évente 15 000 millió köbmétert szándékozik küldeni Kínának vezetéken keresztül, ám normális körülmények között Európának 200 ezer millió áramlik 12 hónap alatt.
Ráadásul egyre inkább alternatívát kínálnak a megújuló források, ideértve a hidrogént is, így lehet, hogy az oroszok a végén ülhetnek a készleteiken. Ennélfogva 2030 után nem sok lehetőség marad számukra. Ráadásul Peking már most jelezte, hogy inkább Amerikától venne cseppfolyósított gázt. Le is kötötték a tengerentúli kapacitás nagyjából egyharmadát.
Európa ugyanakkor legkésőbb az évtized végéig függetlenítheti magát az orosz földgáztól, már most próbálja visszaszorítani a fogyasztást, de más módon is nyomást tud gyakorolni a Kremlre. Így csatasorba kell állítania mozgó, tengeri cseppfolyósítókat, továbbá kis, egységekből összerakható atomerőműveket.
Ha kiderül, hogy a földrész komolyan el van szánva, a tőzsdei befektetők otthagyják a Gazpromot, így az nem tudja hizlalni az orosz GDP-t. Putyin elnök valószínűleg arra számít, hogy a magas árak és a gazdasági félelmek a populistáknak kedveznek a választásokon, ezáltal javulnak az ő pozíciói az alkotmányos demokráciákkal vívott összecsapásban. Bízik abban, hogy a tél majd jobb belátásra bírja a másik felet.
Csakhogy ez veszélyes kiindulópont, részben mivel nem jut hozzá az LNG-felszerelésekhez, részben meg azért, mert a permafroszt olvad az orosz vezetékek alatt. És ha Európa megnyeri az első fordulót, akkor Oroszország hosszú távon vesztésre áll.
Neue Zürcher Zeitung Az olasz választás áldás Oroszország számára, mert azt szeretné, ha az olaszok ismét gyenge láncszemnek számítanának, és nem is alaptalanul reménykedik. Mert benne van a pakliban a jobboldali–nemzeti fordulat, és mivel az emberek akkor járulnak az urnákhoz, amikor ukrán földön zajlik a háború, és így alapvető fontosságú az európai egység. Nem véletlen, hogy Moszkva ennyire odafigyel, egyre több jelentés érkezik arról, hogy az oroszok próbálják befolyásolni a dolgokat.
A cél a destabilizálás, mert Mario Draghi nem illett bele az orosz koncepcióba. Hiszen támogatta a NATO-t, a szankciókat és a fegyverküldeményeket, továbbá a gázárak befagyasztását. És gyorsan rátette a kezét orosz érdekeltségekre. Emellett egyértelműen kiállt az EU, illetve a hármas együttműködés mellett a franciákkal és a németekkel.
A feltörekvő olasz jobboldalon ugyanakkor közismert Matteo Salvini és Silvio Berlusconi Moszkva-barátsága, aminek ártott ugyan a háború, de fel lehet újítani. Főleg, ha visszaütnek a magas energiaárak és tovább romlanak a gazdasági kilátások.
Giorgia Meloniról nehéz megmondani, hogy hol áll. De az oroszok feltehetőleg abban bíznak, hogy töréstesztnek teszi ki az Európai Uniót, ha ő lesz a miniszterelnök. Hiszen inkább Magyarországra, semmint Párizsra veti vigyázó tekintetét. Ebből pedig még lehet konfliktus.
Jók az esélyek, hogy Olaszország ismét Európa lágy alsó teste lesz, azaz támadási pont olyan erők számára, amelyek egyáltalán nem jóindulatúak a kontinenssel szemben. De mintha az olasz politikai elit ezzel nem lenne igazán tisztában.
The Economist Börtönbe kell mennie a megátalkodott kleptokratának, az ország volt miniszterelnökének – Malajziában. A lap szerint nagyon jó ez így, és ott is kell maradnia, mert az ítélet a jogállamot erősíti, bár még a sokadik ítélet után is megúszhatja, ha a szultán amnesztiában részesíti.
Najib Razak 4500 millió dollárt lopott el, ez több, mint amennyiből a fél világon gazdálkodnak a kormányok. Jutott belőle luxus életmódra, szuperyachtra, szerencsejátékra, de még egy 12 millió dolláros nyakékre is. No, meg részben finanszírozták belőle a Wall Street Farkasait – mint emlékezetes, a film a pénzügyi csalásokról szólt.
Az ügyben már a maláj legfelső bíróság is kimondta a döntő szót:12 évi szabadságvesztés és 47 millió dolláros kártérítés. A vádlott számláin egyébként 700 milliót foglaltak le. Hatalmas siker ez a demokrácia számára – globálisan, a szálakat hat ország igazságügyi hatóságai közösen fejtették fel. Sok csaló vezető alighanem beleborzong a hírbe.
A kormánypárt több, mint 50 év után belebukott a botrányba, nem segített az etnikai és vallási megosztás sem, amivel a politika próbálta elterelni a figyelmet az urambátyám-rendszerről és a korrupcióról. Még azonban több további per is folyamatban van, így a fő delikvens, a felesége, valamint a párt elnöke ellen.
De Razak még visszatérhet, az azonban rettenetes fordulat lenne. Nem csupán az ország kanyarodnék vissza a fosztogatás útjára, hanem jelzés volna a kleptokraták számára az egész földkerekségen: mindig van kiút.
Maga a főbűnös semmi megbánást sem tanúsított és nem ismerte be vétkeit. De nem szabad megengedni, hogy büntetlen maradjon. Aligha volna ennél rosszabb precedens. Az uralkodónak, aki magasan a politikai intézmények fölött áll, a demokráciát kell támogatnia, nem pedig egy csaló klánt.