Az újságíró archívumából – 128 kb-os csoda

Nézzék csak a dátumot! Az újságíró archívumából kiemelt alábbi beszámoló 1974 első napjaiban készült. Negyvenhat esztendővel ezelőtt. Akkor nekünk, magyaroknak – bár túl voltunk már az új gazdasági mechanizmus reményes időszakán, amelynek Brezsnyev vetett véget, amikor összehúzta erdőnyi szemöldökét – már/még csak Minszkben s Szófiában készült (megjelenésüket és nem a teljesítményüket illetően: óriás) számítógépek jutottak. Ráadásul irdatlanul drágán. A termékhez nem értő újságírót elkápráztatta a masina 128 kilobájtnyi (azaz 1 MB) memóriája. Ma már az alapnak számító hordozható pc-ben (laptopban) is legalább 8 MB (vagy ennek kétszerese–négyszerese) memória dolgozik…Akkor viszont, 1974-ben az 1 MB is csodának számított a mi vidékünkön. Íme:

«A reális tervezéshez, a hatékony gazdasági döntések előkészítéséhez, a korszerű ügyvitel megteremtéséhez ma már nélkülözhetetlen az elektronikus számítógépek alkalmazása. A kormány Gazdasági Bizottsága 1970 márciusában jóváhagyta a számítástechnika hazai elterjesztésének és a hazai gyártás fejlesztésének műszaki–gazdasági koncepcióját. A magyar elektronikai és finommechanikai ipar képes arra, hogy megfelelő beruházásokkal a számunkra kifizetődő eszközök gyártására fölkészüljön, s kialakuljon hazánkban a számítástechnikai iparág. A koncepció azt kezdeményezi, hogy ebben az ötéves tervben (a meglévőkön kívül) mintegy 350 számítóközpontot helyezzenek üzembe. – A Minisztertanács 1971 novemberében jóváhagyta a számítástechnika központi fejlesztési programját, amely a szocialista országok számítástechnikai együttműködésébe illeszkedve megszabja a számítástechnikai eszközök hazai gyártásának, fejlesztésének, alkalmazásának és a szakemberek képzésének elveit.

Kamion hozta a memóriát

A minap két hatalmas kamion gördült a Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat győri adatfeldolgozó központja elé: 140 kisebb-nagyobb ládát raktak le róluk: a szovjet–bolgár együttműködéssel készült ESZ–1020 típusú elektronikus számítógépet és tartozékait. (Ugyanilyen számítógépet kapott a SZÜV miskolci, pécsi és szolnoki regionális központja is.) A kellemes kék-fehér színű, formatervezett számítógép és tartozékai már végleges helyükön állnak a SZÜV győri központjának földszinti nagy termében. Beszélgető társam, Nyilas Gusztáv igazgató elmondta, hogy a rendkívül kényes géprendszernek új légkondicionáló berendezést kellett vásárolni, nehogy „megfázzék” vagy „túlhevüljön”…

– Mit tud az ESZ–1020?

– Ez a számítógép egyike a szocialista országokban kifejlesztett és használt egységes számítógép-rendszer, az ESZR közepes teljesítményű tagjainak. Szakkörökben általában így jellemzik: harmadik generációs konstrukció, amelybe elsősorban monolitikus integrált áramköröket építettek…

– … ami magyarul annyit jelent, hogy…

– Széles körben alkalmazható tudományos, gazdasági, információs-logikai, valamint automatizált irányítási rendszerekkel kapcsolatos számítástechnikai feladatok megoldására. Működési sebessége másodpercenként 20 000 művelet!

– Úgy tudom, hogy az elektronikus számítógépek emlékezőtehetsége szintén mértékadó a jellemzésükben – jegyzem meg.

– Az ESZ–1020 központi memóriaegysége 128 Kilobyte-ra emlékezik, s ha meggondoljuk, hogy 1 Kilobyte 1024 byte, s 1 byte 8 bit, és 1 bit jelent 0-át vagy 1-et, akkor…

– … ne is számoljunk tovább! Bízzuk az eredményt a türelmes olvasókra!

Mancika, hívja föl az agyunkat!

– Olvastam valahol, hogy az egységes számítógép-rendszer előnyös „tulajdonsága”, hogy könnyen bővíthető, az azonos típusokon kívül kisebb vagy nagyobb teljesítményű ESZR-egységekkel összekapcsolható.

Nyilas Gusztáv véleménye:

– Ezt a gépet akár a kétszeresére is bővíthetjük, attól függően, hogy milyen feladatokkal bíznak meg bennünket Győr-Sopron megyei megrendelőink. Igaz, nem olcsó, ez is 35 millió forintba került, de éppen a kormányprogram szellemében szeretnénk e korszerű szolgáltatási formát fejleszteni. Röviden: a SZÜV kész áldozni a népgazdaság minden ágazatának hatékony fejlesztése céljából.

– Mivel egyidejűleg több program futhat a gépben – folytatja az igazgató –, mondjuk a Soproni Szőnyeggyár leendő kisteljesítményű ESZR-számítógépét kábelon rákapcsolhatják a miénkre. Remélem, nincs messze az idő, amikor az anyagkönyvelés vezetője, vagy éppen az igazgató így szólhat a számítógép-kezelőhöz: „Mancika, hívja föl az agyunkat!”

– Ha már a könnyűipar egyik gyárát említette, elképzelhető lenne-e, hogy például Győr-Sopron megye összes könnyűipari üzeme ezzel az új géppel dolgoztasson? Alighanem a szakmai sajátosságok programozása számos előnyt kínálna.

– Igaza van, a kérdésben a felelet. Kiegészítésül csupán annyit: máris nagyszerű kapcsolataink vannak győri könnyűipari üzemekkel, hiszen nálunk dolgoztatnak.

A számokkal bánni kell

– Lehet, hogy naiv a közbeszólásom: a számítógépes adatföldolgozás és adathasznosítás új tudományág. Új

azoknak, akik megszervezik és megszerkesztik a programokat, és azoknak is, akik megkapják őket. Mondhatnák úgy is, hogy a számokkal tudni kell bánni…

– Ezzel az új, szovjet–bolgár gyártmányú gépünkkel a hagyományos számviteli adatföldolgozáson kívül műszaki-gazdasági számításokat, programokat készíthetünk. Alkalmas például a termelésirányításra, gazdasági előrejelzések, elemzések készítésére, hosszú távú tervek kidolgozására.

– Természetesen munkatársaimmal együtt állandóan képezzük magunkat – folytatja Nyilas Gusztáv.

– A győri központ dolgozói közül számosan tanulnak a Közgazdasági Egyetemen, a Számviteli Főiskolán, műszakijaink mérnök–közgazdászképzésen és rendszeres szakmai tanfolyamokon vesznek részt. Négy üzemeltető mérnökünk és technikusunk Minszkben tanul, abban a gyárban, ahol ez a legújabb szerzeményünk is legnagyobbrészt készült.

– Még egy utolsó kérdés: mikorra helyezik üzembe a győri ESZ–1020-at?

– Már várjuk a szovjet mérnökök és technikusok érkezését: remélem, a tavasszal már dolgozni tudunk az új gépünkkel. Addig is a szakkatalógusok segítségével ismerkedünk az ESZ–1020-szal.

– Köszönöm a tájékoztatást!

(Az írás eredetileg a Kisalföld 1974. január 13-i számában jelent meg. A nyitó kép forrása: www.itf.njszt.hu)