Az újságíró archívumából: a dán kapcsolat koronával

Rengeteget tett – mindenek előtt az 1970-es 1980-as években – a jóformán kivétel nélkül hivatásos szakemberekből álló magyar diplomáciai gárda azért, hogy mindenekelőtt hazánk szomszédaival, tágabban a nyugat-európai országokkal a lehető legjobb politikai, gazdasági és egyéb kétoldalú kapcsolatokat építse ki, ápolja és fejlessze az érintettek és érdekeltek javát szolgálandó. (A képen: Őfelsége II. Margit dán királynő.)

A magyar igyekezetet, készséget és nem egyszer bátorságot tapasztalván (elvégre a Magyar Népköztársaság a Varsói Szerződésnek és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának a tagja volt, elméletileg nem sokat „ugrálhatott” volna Moszkva engedélye és áldása nélkül) az évtizedek során sikerült fölépíteni azt a „magyar házat”, amelyet elsősorban Európa működő felében és a tengeren túl is a kiszámíthatóság, a megbízhatóság példájaként tartottak számon.

A magasan képzett magyar külügyi-diplomata gárda szívós és állhatatos munkájának köszönhetően sorra jöttek hozzánk állam- és kormányfők, külügy- és más miniszterek, nmegyszer legfelső felhatalmazással rendelkező gazdasági vezetők, miként a mieinket is szívesen fogadták „odaát” a kapcsolatok bővítése reményében.

Miként „Az újságíró archívumából” válogatott eddigi cikkekből, tudósításokból, interjúkból, elemzésekből is kiderült, a kölcsönösen a legjobbnak minősített kapcsolatkört nyugati szomszédunkkal sikerült kialakítanunk már akkor, amikor a két országot még a vasfüggöny választotta el egymástól. A magyar politikai és gazdasági diplomaták kitüntetett feladatuknak tartották a kapcsolatépítést a miénkhez hasonló adottságú országokkal. Ekként például az Európai Gazdasági Közösségbe igyekvő majd közös piaci taggá lett Dán Királysággal. A Budapest és Koppenhága kapcsolataira – a szó szoros értelmében – II. Margit királynő látogatása tette föl a koronát 1987 októberében.

Dán dossziéból emeltem ki az akkoriban nagy hazai és nemzetközi tekintélynek örvendő Magyar Hírlapnak a skandináv térséggel is foglalkozó munkatársaként „elkövetett”, sok tekintetben ma is figyelmet érdemlő írásaim egy részét. Ajánlom szíves figyelmükbe.

Újabb ünnepi csomagterv?– Koppenhága krumplikúrája

(Magyar Hírlap, 1986. december 16.) Találékonyak a dánok is! Pillanatok alatt nevet adtak miniszterelnökük, a konzerva­tív néppárti Poul Schlüter újabb takarékossági program­jának, amellyel mindenekelőtt a magánfogyasztást szeretné mérsékelni. Krumplikúra – mondják a Dán Királyság ál­lampolgárai az egy esztendő alatt immár a harmadik ta­karékossági csomagtervre. Volt ugyanis hasonlóban részük ta­valy karácsony előtt, az idén húsvétkor, és úgy tetszik: rövidesen ugyanezt hozza nekik a télapó.

Parlamenti előterjesztésében a kormányfő megígérte: ebben a hivatali periódusban ez lesz az utolsó megszorítás. Az ve­le a célja, hogy visszaszorítsa a magánfogyasztást szolgáló cikkek, szolgáltatások import­ját – főként azokét, amelyek hosszú vagy középlejáratú hi­tellel párosulnak –, ezzel is csökkentve az ország fizetésimérleg-hiányát. „Dánia immár negyed százada küszködik fi­zetésimérleg-problémákkal. Ez annak a következménye, hogy a hazai megtakarítások nem elegendők a gazdaságban esz­közölt beruházások finanszíro­zására; a növekvő tőkeszükség­letet a dánok egyre nagyobb mértékben kényszerülnek kül­földről fedeztetni.” – Az OECD, a Gazdasági Együttmű­ködési és Fejlesztési Szervezet fogalmazott így a skandináviai kis ország gazdaságának elem­zése közben.

Olyan módon kívánja meg­adóztatni Schlüter kormányfő a fagyasztást szolgáló hiteleket,

hogy általa mintegy négy szá­zalékkal dráguljon a kölcsön­zött pénz. Számításai szerint legalább másfél milliárd koro­na (körülbelül kilenc és fél mil­liárd forintnak megfelelő összeg) többletbevételhez jutna általa az államkassza. Mindez még nem elég! A kereskedelmet, sőt, az ingatlanforgalmat is jórészt éltető részletfizetési rendszerben rejlő tartalékokat azzal is szeretné megcsapolni, hogy harminc százalékra növeli a befizetendő sajáttőke-részesedést, és legfeljebb hároméves lejáratot engedélyez. Abban is reménykedik a dán kormány, hogy ha megnöveli a fűtő- és üzemanyagok illetékét (valójában: emeli az árukat!), ez további másfél milliárd koronát hoz az államkincstárnak, egyúttal a fölhasználóikat takarékosságra is ösztönzi.

Részletkérdések, apróságok lennének a fölsoroltak?

Aligha; és főleg a dánoknak nem azok! Évek óta a gazdasági megújulás, a gondokból való kilábalás lázában égnek. Hol az egész országot megbénító sztrájkkal, hol pedig a kormánynak megelőlegezett biz-lommal reagálnak (az általában idő előtti választásokon) az elsősorban az ő zsebükbe vágó intézkedésekre – vagy éppen elmaradt intézkedésekre.

Egy esztendővel ezelőtt az Európai Gazdasági Közösség brüsszeli központjának szakértői – a szociáldemokrata kormányt fölváltó polgári kabinet sikereit méltatván – dán gazdasági csodát emlegettek. Kétségtelen: nem voltak hiábavalók Schlüterék expanziós törekvései. Túlfűtöttség jellemezte az egész gazdaságot, ami elsősorban a munkaerő-piacon éreztette kedvező hatását. Konkrétan: a négypárti koalíciós kabinet gazdaságélénkítő, helyenként keményen következetes      nadrágszíj-megszorító

intézkedései kétszáztízezer új munkahelyet teremtettek! Nyolcvan százalékkal nőttek a beruházások a magángazdaságban. Schlüterék a jelek szerint állják a szavukat: nő a bruttó társadalmi termelés, csökken az államháztartás hiánya, igyekeznek törleszteni a nem kevés külföldi adósságot, megálljt parancsoltak a vágtató inflációnak, a nemzeti valuta vásárlóereje vészes csökkenésének. Határozott léptekkel távolodnak a recessziótól.

Amikor a kormányfő a „krumplikúra” részleteit is mertette a folketingben, leszögezte: folytatják az erős korona és az inflációellenes küzdelem politikáját. Egyúttal erőfeszítéseket tesznek a kivitel bővítésére is. Kétségtelenül: ez a legnehezebb feladat Dániában (és a hozzá hasonló gazdaságszerkezetű, kis országokban!), miután sürgős és mindazonáltal körültekintő struktúraváltoztatást követel mindenekelőtt az iparban. Másként nem gazdagodik az exportlista.

Kis ország – sok kisvállalattal. Jó, mert aránylag könnyen igazodhatnak a kereslethez, rossz, mert viszonylag kevés pénz és persze szellemi kapacitás jut a kutatásra, fejlesztésre. Dániában hagyományosan kevés az állami támogatás, és még kevesebb állami megrendelés serkenti a vállalkozásokat Klasszikusan a piac, a kereslet–kínálat határozza meg a fennmaradást. A lenni vagy nem lenni (itt stílusos hamleti) kérdésére korszerű, versenyképes, jó áron eladható, keresett termékek gyártásával (vagy nem gyártásával!) lehet csak válaszolni. Minden bizonnyal sokat számít az ipari szerkezet modernizálásában, hogy az ország külkereskedelme legnagyobb részt – hetven százalékban – a legkorszerűbb technológiákat alkalmazó országokkal bonyolódik le. Régi igazság, hogy az import műszaki tartalma jótékony hatással lehet a fogadók ipari színvonalára. Következésképpen: igényességre, új ötletekre, fejlődésre sarkall, ami viszont az exportban is kifejezésre jut.

Bár mind ez ideig biztatóan jó eredményeket mutatott föl a dán polgári kormány (a legfrissebb becslések szerint még költségvetési többletre is számítani lehet az idén!), az ország gazdasági szakértőiből alakult tanács tagjai a gazdaságélénkítő „szerek és módszerek” hatásgyengülésével számolnak. Magyarán: keveslik az exportösztönző szubvenciók mértékét. Ez a többi skandináv országban legalább három százalék a nemzeti össztermék értékében kifejezve, Dániában viszont csupán a harmada! A nyugatnémet márkához „erősödő” dán korona is előbb-utóbb fékező hatással lehet a kivitelre – mondják a szakértők. A politikai megfigyelők ehhez még hozzáteszik: jövőre újra választási év lesz, ráadásul lejár a kormány által elfogadtatott béremelési türelem határideje. Aligha elégednek meg a jóléthez szokott dánok a tavalyi két-, illetve az idei egyszázalékos fizetésemelés mértékével. Elvégre nem csak „krumplival” él az ember.

Telefon a traktoron

( Magyar Hírlap, 1987. augusztus 15.) Koppenhágában külszolgálatot teljesítő ismerősöm, miközben már ötödször kerüljük meg a dán mezőgazdasági tanács és más közhivatalok hatalmas épülettömbjét az Axeltorvon, hogy parkolóhelyet találjunk – elmondja: találkozott olyan farmerral ebben az országban, aki rádiótelefont szereltetett a traktorjára. Egyebek között azért, hogy ha éjjel szánt, a kávészünetben fölhívhassa az Ausztráliában (!) időző fiát. A gyerek ugyanis egy ottani farmon tölti a főiskola utáni gyakorlatát…

– Ennyire jól megy a dán farmereknek, kisgazdáknak? — kérdezem Ib Hundahltól, a Landbrugsraadet, az említett mezőgazdasági tanács (egyébként kormányzati szintű szervezet!) osztályvezetőjétől.

– Ma még csak nagyon kevesen engedhetik meg maguknak ezt a fényűzést – kezdi válaszát Hundahl. – Már csak azért is, mert sok gazdánk filléres gondokkal küszködik a mező- és élelmiszer-gazdasági termékek iránti lanyhuló kereslet, az alacsony árak miatt. Évente ezer-kétezer majorság megy tönkre; 1960-ban még minden hatodik munkaképes korú dán a mezőgazdaságban dolgozott. Ma már csak minden huszadik. 1975-ben még százhuszonkétezer családtagot tartottak el a mezőgazdasági üzemek, napjainkban viszont csupán nyolcvankilencezer-ötszázat. Körülbelül ugyanannyi a farmok száma is, szemben az 1970. évi száznegyvenezer-kétszázzal. A majorságonként megművelt földterület csak nemrégiben érte el a harmincegy hektárt, bizonyságául a koncentráiós folyamatnak. És elnézést a sok számért, adatért, a farmerek évi átlagos jövedelme százharminchétezer korona volt tavaly. Ez a viszonylag magas összeg (átszámítva körülbelül kiencszáznegyvenezer forint) azonban ne tévessze meg a magyar olvasót, miután nálunk az árszínvonal is nagyon magas az önökéhez mérten.

– Furcsa kettősség figyelhető meg az önök mező- és élelmiszer-gazdaságában: majorságok ezrei mennek tönkre, a farmerek jövedelme még mindig a dán ipari átlagbér alatt van; a különféle közös piaci kvóták miatt csökkentik a tejtermelést, a szavasmarha-állományt, az élelmiszer-gazdaság meg mindig az egyik legfontosabb devizaforrás. A dán exportbevétel negyede onnan származik, a statisztika negyvenötmilliárd korona. És bár még élvonalbeli dán élelmiszereket is mind nehezebb eladni, egy pillanatra sem mondanak fejlesztésekről. Hosszú távon is húzóágazatnak tekintik a mező- és élelmiszergazdaságot?

– Minden nemzet, népgazdaság elsősorban abban ér(het) el kimagasló eredményeket, amiben hagyományai vannak – mondja Ib Hundahl. – Nálunk – miként önöknél is! – ilyen ágazat a mezőgazdaság. Évtizedekig azért dolgoztak állattenyésztőink, hogy nagy tejhozamú és jó húst adó szarvasmarha-fajtáink legyenek. Világhírűek a vörös- és a fekete-tarka tehenek, állományunk háromnegyedét teszik ki. Miután azonban a nekünk EGK-kvótául kiszabott 4,85 milliárd kilogrammnál jóval több tejet, ötmilliárdot adtak ezek az állatok, nem keveset vágóhídra kellett vinni belőlük. Egy bizonyos ár alatt ugyanis már nem éri meg eladni a nem kevés fáradsággal, pénzzel előállított termékeket…

– Az ám: mit csinálnak a többlettermékekkel?

– A Közös Piac intervenciós raktáraiba szállítjuk őket; éppen annyit kapunk értük, hogy még pénzünknél vagyunk. Dánia által azonban alighanem a legkevésbé növekednek a közösség hús- és vajhegyei, duzzadnak tejfolyamai. Országunk ugyanis meglehetősen későn, nem egészen másfél évtizede lépett be az EGK-ba. Előtte biztos exportpiacokat építettünk ki: kivitelünk fele oda irányul. Aligha van még egy olyan ország, amelynek ennyire jó lenne a piaci háttere.

– Az Egyesült Államok nem tagja a Közös Piacnak, a dán sonka mégis jóformán teljesen kiszorult Amerikából…

– A dollár mélységes leértékelése „ölte meg” ezen hagyományos cikkünk exportját – állapítja meg tárgyilagos-keserűen a Landbrugsraadet osztályvezetője. – Ezért, is hajtogatom régóta, hogy meg kellene alapítani a „kelet— nyugat-európai „gazdasági uniót” az USA ellenében. Az „egyesült európai nemzetek szövetsége” a világ legnagyobb piaca lehetne.

– Álomnak semmiképpen sem rossz, csak előbb éppen az öreg kontinens keleti és nyugati fele között meglevő és (nem kevésszer amerikai nyomásra!) újratermelődő gazdasági akadályokat kellene fölszámolni. Például a minden GATT-tagot egyformán megillető vámeljárás is sokat segítene… Visszatérve a dán ügyekre: melyik a dán élelmiszer-kivitel fejlesztendő iránya?

– Nagy reményeket fűzünk a közel- és közép-keleti piacokhoz. Jómagam tizenegy esztendeig voltam a Landbrugsraadet kuvaiti részlegének az igazgatója. Nagy reklámhadjárat előzte meg termékeink „betörését” a különösen igényes (mert tőkeerős!) emírség piacára, miként Szaúd-Arábiában és Iránban is. Mindenekelőtt marhahúst, tejet, sajtot, tejport adunk el abban a térségben…

Az újságíró személyes tapasztalata: Azokban a napokban, amikor ez az interjú is készült, rendezték meg a koppenhágai Bella Centerben a Tema ’87-et, a kilencedik nemzetközi éleimiszer- és élvezeticikk-kiállítást. Miközben azon bosszankodtam, hogy a magyar kiállítóknak alig-alig volt, ráadásul csak igen silány kivitelű propagandaanyaga, a dán – és más országbeli – cégek kilószám rakták ki a sajtóközpont polcaira a soknyelvű, pompás kivitelű prospektusaikat, színes és fekete-fehér fényképeket, névjegyeket, hogy a cégek képviselői hol érhetők el további információkért. A dán reklám- és propagandatevékenység egyébként is tanulmányozandó sok módszere alkalmazható. Jelszava ízlelhető igazság: a dán termék az etalon – a legkiválóbb minőségű árut veszi, ha ezt választja. A csomagolás tökéletes, minden igényt kielégít – azért az árat is diktálhatják! Állami, vállalati-szövetkezeti és magáncégek egyaránt sokat költenek termékeik népszerűsítésére. Terményeiket egyébként – ugyancsak fontos üzleti fogás – „bőrbe varrva” adják el. A lehetőség szerint föletetik az állatokkal a megtermelt takarmányt, hogy még jövedelmezőbben: hús és konzervek, hentesáruk formájában (tehát bőrbe varrva!) értékesíthessék…

– Szavaiból kicsendült, Hundahl úr, hogy ön is, és általában a dán mező- és élelmiszergazdaság, a farmerek érdekeit képviselő szervek, szervezetek számrára nem érdektelen a majorságok számának fogyatkozása. Mit tesznek a még meglévő nyolcvankilencezer-ötszáz gazdaság megtartásáért? Hogyan csinálnak kedvet a fiataloknak a farmon maradáshoz?

– A brüsszeli elveknek megfelelően, mindenekelőtt közvetett támogatást nyújtunk gazdáinknak. Nagyon fontos volt, hogy a majorságok fejlesztését szolgáló hitelek húsz-huszonkét százalékos kamatját – látván, mekkora erőfeszítést okoz a gazdáknak a törlesztés – felerészt átvállalta az állam. Segítjük a kezdő farmereket a főkönyvi mérlegkészítésben, az állattenyésztés korszerűsítésében; garanciát vállal az állam a negyven évesnél fiatalabb farmerek kölcsöneinek visszafizetésére. A mintegy húszféle szubvenció között szerepel a mezőgazdasági tanácsadó szakembergárda tiszteletdíja, a farmer betegsége – vagy szabadsága – alatt kisegítő személyzet bérezése éppúgy, mint a farmerek továbbképzése vagy az üvegház-létesítés támogatása.

– Dániában az összes megművelt földterület mintegy 2,8 millió hektár. Ugyanakkor a termésátlagok szokatlanul magasak, az ország földrajzi helyzetét tekintve. (Olvasóink tájékoztatására: árpából 4,7, búzából 5,7 tonna volt 1985-hen; a cukorrépa 48,2 tonnát, a takarmányrépa 62,8 tonnát, a burgonya 36 tonnát adott hektáronként…) Nem zsarolják-e ki túlságosan a földet? Mit szólnak például a Zöldek a műtrágya-felhasználás növekedéséhez?

– Talajaink nagyrésze valóban kedvezőtlen minőségű, kicsi a humusztartalmuk. A megművelt területek felerészt altalajcsövezettek, ahol kellett, mindenütt elvégeztük a vízmentesítést. Igen nagy gondot fordítanak gazdáink a tápanyag-visszapótlásra: nagyjából fele-fele arányban használnak műtrágyát, illetve természetes, azaz szerves trágyát. A Zöldek ennek ellenére elégedetlenek, és a nitrogén, foszfor, kálium műtrágyák drasztikus csökkentését követelik. A gazdák értik és megértik a környezetvédők aggodalmát. Önkéntes alapon további száz-százharmincezer tonnával kevesebb műtrágyát használtak föl tavaly is a szokásosnál. Tovább azonban nemigen növelhető a szerves trágya mennyisége, mert akkor az ingtenzív növénytermesztés kerül veszélybe. Ráadásul a költségek szempontjából sem mindegy, mennyit ad ki a farmer a szerves trágya ülepítésére, gépesített kijuttatására. Egyébként a mezőgazdaság érdekképviseleti szerveinek, a különféle tanácsoknak is megvan a maguk környdezetvédő programja. Az ő céljuk is a tiszta, szép, egészséges Dánia. Ennek szellemében társadalmi ügynek tekintjük a föld védelmét éppúgy, mint például a halpusztulás megakadályozását a Kattegat-szorosban.

Tőkeerős, igényes piac

Nem akartam illetéktelenül vitába keveredni beszélgetőtársammal arról, hogy a magyar téeszelnök is szívesen venné (miként a dán farmer már régóta élvezi!) az elektronikus hírközlés áldásait, csakhogy ezt a tőkehiány mellett bizonyos Cocom-előírások sem teszik lehetővé. Van azonban sok egyéb terület, ahol viszont akadálytalanul tudnánk az eddiginél még szélesebb körben együtt munkálkodni. Van dán barátainknak például génsebészeti úton előállított, betegségeknek ellenálló cukorrépájuk; a malacszaporulat náluk évenként 18,4-re rúg; előnyben részesítik a 6000 helyett az 5000 literes tejátlagot, ha azt föltárt szalmával és egy kis koncentrátummal érik el; szerfölött elterjedt, ingyenes, sőt támogatott a posztgraduális képzés, a gazda-tanácsadó hálózat és egyebek.

Fedezzük föl Dániát! Világszínvonalú mezőgazdaság – Jó ötletek, jó minőség – Vannak mozgósítható tartalékok

(Magyar Hírlap, 1987. október 7.) Egy tekintélyes dán mezőgazdasági szakember mondta a tavasszal, koppenhágai látogatásomkor: „Maguknál én nem fejlesztenék semmit öt esztendeig. Az önök mezőgazdasága olyan magas szintet ért el, hogy ezt kibírná. Az összes pénzt az infrastruktúrájukra költeném, mert az gyenge. Ha nem velem történik, el sem hiszem: amikor legutóbb Magyarországon jártam, kiderült, hogy a fővárostól alig 150 kilométerre lévő óriási farm vezetője este azért keresett föl személyesen a szállodámban, mert egész álló nap képtelen volt Budapestre telefonálni. Következésképpen: nem tudtunk volna megegyezni a másnapi programban. Találkozásunk után (autóval oda-vissza 300 kilométert robogott az éjszakában) aztán minden ment, mint a karikacsapás, bár útjaik vidéken alaposan összeráztak…

Közhelyszámba megy: ha világszínvonalú mezőgazdaságról, élelmiszeriparról esik szó, akkor önkéntelenül is Dániára gondolunk. Évekig tanulhatnánk az ötmilliós észak-európai ország nagy tudású és (utolérhetően!) szorgalmas gazdáitól, miként tették is nemzedékekkel ezelőtt mindazon magyar parasztok, akik haladni akartak a korral és elég tehetősek voltak az utazáshoz.

Szűz föld szerszámgépeinknek

Dánia a teljes magyar exportból 0,4 százalékkal részesedik, és nagyjából ugyanekkora a magyar behozatal. A fejlett tőkésországokkal lebonyolított külkereskedelmünkben a 14–16. helyet foglalja el. Igaz: amióta a Dán Királyság a Közös Piac tagja, nincs külön kereskedelmi megállapodásunk az északi országgal. Viszont a legtöbb magyar termék korlátozás nélkül bevihető a tőkeerős és igényes dán piacra. Mennyiségi megkülönböztetés sújtja a csokoládét, a bőrcipőt, az acél- és alumíniumkábeleket, a bútort, a kerékpárt.

Vannak viszont rég bevált exportcikkeink, amelyekkel számol a dán nemzetgazdaság: gyógyszeripari alapanyagok, műtrágyaféleségek, acéláruk, különféle fogyasztási cikkek. Az éves, mintegy 80 millió dolláros összforgalmunkban fontos tételek  a dán élelmiszer-ipari és mezőgazdasági gépek, környezetvédelmi berendezések. Az átlagosál jobb a Dániába irányuló magyar kivitel szerkezete, miután csupán a fele nyersanyag és félkész termék, mintegy harmada viszont fogyasztási és iparcikk (pl. gépkocsi-gumiabroncsköpeny, konfekcionált termék, csomagolt gyógyszer, sőt bútor is). Mégsem lehetünk elégedettek. Mi akadálya van annak, hogy dániai szerszámgép-kivitelünket (mindenekelőtt a legkorszerűbb numerikus vezérlésűeket), például az ugyancsak közös piaci tag és példásan fejlett iparú NSZK-ba irányuló szállításaink szintjére emeljük?!

Állami segítő szándék

Gazdasági, ipari, műszaki-tudományos együttműködési megállapodást kötöttünk 1976-ban Dániával; tavaly meghosszabbítottuk a hatályát. Ipari és műszaki együtt munkálkodásunk mégsem éri el azt a szintet, ami manapság természetes követelmény lenne! Jobban meg kellene találnunk egymást már csak azért is, mert erre mindkét részről megvan a legmagasabb szintű politikai-állami segítő szándék is. Gazdasági kapcsolataink ezzel a kis skandináv országgal némiképp hasonlítanak (jellegükben) az ausztriaihoz: a politikai, államközi kapcsolatoknak megfelelő szintre kellene emelni őket.

Senki sem mondhatja ugyanis, hogy elegendő például az 27 kooperációs megállapodás, amit eddig kötöttünk egymással. Már csak azért sem, mert ami jól működik, bevált, gyümölcsöző, abból az eddiginél több kell. Van jövője a dán Velux és a Fertődi Építőipari Szövetkezet ablakgyártó kooperációjának, a különféle gép- gyógyszergyártási, élelmiszeripari együttműködéseknek éppúgy, mint a Komplex Külkereskedelmi Vállalat és a Kalmargaarden megállapodásának a Club Tihany fölépítésére. Legyünk tárgyilagosak: nem sikerült viszont a dán Flexplan-Flexbau és a Győr Megyei Építőipari Vállalat kooperációja. Az üzleti életben időnként kudarcokkal is számolni kell.

„Bejáratott” piacaink – NSZK, Ausztria, Hollandia, Svédország és mások – mellett úgy véljük, az eddiginél nagyobb figyelmet kellene fordítani Dániára. Külkereskedőknek, vállalati szakembereknek egyaránt. Érdemes lenne például megtalálni az utat a világhírű Bruel/Kjaer műszergyártó céggel való kooperációhoz. Minden bizonnyal lenne hozzá szellemi kapacitásunk gyártási gyakorlatunk, tapasztalatunk, sőt anyagunk is. Szűz területnek tetszik a dán hajóépítő ipar is, melynek megrendeléseiért netán magyar cégek is versenybe szállhatnának.

És egyáltalán nem elképzelhetetlen a híradástechnikai-távközlési együttműködés sem dániai vállalatokkal. Már csak azért sem, hogy legközelebb már gyorsan telefonálhasson egy vidéki téeszelnök a vendégének budapesti szállodába.

A dán külügyminiszter nyilatkozata a Magyar Hírlapnak: Kapcsolataink harmonikusan fejlődnek

(1987. október 13.) II. Margit királynő kíséretében Magyarországon tartózkodott Uffe-Ellemann Jensen dán külügyminiszter. A 46 esztendős politikus eredetileg újságíró volt, gazdasági lapok vezető munkatársa, főszerkesztője, majd pedig a dán televízió szerkesztő riportere, kommentátora. Tíz évvel ezelőtt választották a liberális párt parlamenti képviselőjévé, röviddel később pártja frakcióvezetőjévé. A külügyminiszteri tisztséget Poul Schlüter polgári kormányának 1982. szeptemberi megalakulása óta tölti be. Munkatársunknak a királynői látogatás befejeztével adott interjút.

– Miniszterelnökünk, Grósz Károly minapi hivatalos NSZK-beli látogatásán a tárgyaló felek messzemenő készségüket fejezték ki a két ország állampolgárai utazásainak megkönnyítésére. Volt-e szó hasonló jellegű intézkedésekről azon a megbeszélésen, amelyet Jensen úr folytatott magyar kollégájával, dr. Várkonyi Péterrel?

  • Tárgyaltunk róla most is, miként már régebben is. Kifejtettem: a magunk részéről szeretnénk a lehető legliberálisabb vízumgyakorlatot megvalósítani. Gyakorlatilag arról van szó, hogy előbb össze kell hangolnunk az önök kívánságait más közös piaci országok állásfoglalásával. Mihelyt a többi EGK-államban megtörténik a liberalizálás ez ügyben, mi is megtesszük a szükséges intézkedéseket. Mindenekelőtt szeretnénk tanulmányozni Grósz úr NSZK-beli látogatásának részleteit. Remélem, hogy a következő időszakban kedvező változás megy végbe a dán–magyar vízumügyben is. Hangsúlyozom: nincsenek politikai jellegű fenntartásaink, pusztán gyakorlati, formai ügyekről van szó.
  • Mik ezek a „gyakorlati” akadályok?
  • A Közös Piac többi országával együtt kellene valamit kitalálnunk a vízumügyek szabályozására, ugyanúgy, miként minden más intézkedést is megtárgyalunk velük, azaz egymással. Szeretnénk annyira liberálisak lenni, amennyire csak lehet az EGK-n belül. Már csak azért is, miután Dánia és Magyarország kapcsolatai harmonikusan fejlődtek az utóbbi időszakban.
  • Dánia tölti be ebben a félévben az Európai Közösségek miniszteri tanácsának elnöki tisztségét. Ezért alighanem Jensen úr most a legilletékesebb a válaszra: várható-e döntő haladás a Közös Piac és Magyarország tárgyalásain?
  • A tárgyalást a Közös Piac részéről az EGK-bizottság folytatja, a feladatokat pedig a miniszteri tanács határozza meg. Pozitív eredményre lehet jutni, ha mindkét fél elegendő rugalmasságról tesz tanúságot. Remélem, hogy ebben nincs hiány, ráadásul ebben a félévben Dánia vezető szerepet is játszik az EGK-ban. Mi nagyon szeretnénk, ha egyezmény vagy megállapodás születnék Magyarországgal, legyen akár gazdasági, akár politikai jellegű.
  • Várható-e, hogy Őfelsége II. Margit most véget ért látogatása újabb, erős impulzust ad a dán–magyar kapcsolatoknak? Ha igen, mely területeken?
  • A lehető legszélesebb területre gondolok, miután például a gazdaságban koránt sincsenek kihasználva a két ország lehetőségei. Kell és lehet őket szélesíteni! Tudjuk, hogy Magyarországnak keményvaluta-gondjai vannak. De alighanem ön is hallott róla: nekünk is. Kénytelen vagyok bevallani, hogy egy főre vetített külföldi adósságállományt tekintve Dánia a világranglista élén áll. Ha meg akarjuk szüntetni ezt a negatívumot, többet kell kereskednünk.

– Még konkrétabban fogalmazva: ha egy gödör tátong előttünk, választhatunk: vagy megállunk a szélén, vagy átugorjuk. Ha csupán fél lépést teszünk, beleesünk. Ugrani kell tehát: fejleszteni gazdaságunkat, külkereskedelmünket. Erre jó lehetőségeink vannak Magyarországgal. Tudom, voltak gondok bizonyos dán cégekkel, de mostanra már ők is félretették fenntartásaikat: szívesen vállalják a partnerséget a magyarokkal.

  • A politikai területről elmondhatom: nagyon gyümölcsözőek voltak tárgyalásaim magyar kollégámmal, dr. Várkonyi Péter úrral. A nyílt és őszinte eszmecserén bebizonyosodott: sok mindent egyformán ítélünk meg. Éppen ezért megvan a remény rá, hogy a politikai dialógust, amely eddig is hasznos és rendszeres volt, tovább fejleszthetjük.

Végezetül a kulturális vonatkozásokról: már most is szoros és jó kapcsolatokról számolhatok be. Kitűnő „emberünk” van a többi között a budapesti tudományegyetemen, dr. Ács Péter, aki nagy lelkesedéssel és odaadással oktatja nyelvünket. Kulturális, tudományos cserekapcsolataink további fejlődésére is számítunk Őfelsége II. Margit királynő most lezajlott látogatása eredményeképpen.