Szerzőnk – a Magyar Televízió első moszkvai tudósító-párosának szerkesztő tagja – több mint fél évszázada, 1971 elején számolt be az alábbi kalandról a Rádió- és Tévéújság olvasóinak…

Legelső vidéki utunkon – amelyet közel három tucat követett – Grúziában jártunk. A tbiliszi televízió idős rendezőjével és fiatal gépkocsi-vezetőjével egy szép napon elindultunk az ősi főváros, Mcheta felé, hogy az ottani ásatásokról, restaurálási munkákról riportot készítsünk a TV híradónak.

Elkészítettük a riportot a valóban szép, hatalmas méretű templomokról, kolostorépületekről, a műemlékek védelméről, majd jól kigyönyörködve magunkat, már indultunk volna visszafelé, csak még egy szép képsor hiányzott a bevezetéshez. Mit is ír az útikönyv? „Ahol a Kura és az Aragvi találkozik, ott épült az időszámításunk előtti lV-lll. században az egyik legősibb grúz város, Mcheta”. Nosza, keressük meg, hol folyik össze a Kura és az Aragvi…

Egy hídról nagyon szép kilátás nyílt a nevezett földrajzi pontra, amely mögött fenségesen magasodtak a sziklákból kinőtt templomok. lgaz, hogy a híd mindkét végén ki volt írva: tilos fényképezni, de miután nem a hidat szándékoztunk filmre venni, nyugodtan beballagtunk a közepére, és megcsináltuk a tájról a „snittet”.  Szakértőknek megjegyzem, hogy Butskó György operatőr Arriflexjén 120-as kazetta volt, ennek még szerepe lesz a továbbiakban…

A jól végzett munkától elpilledve andalogtunk vissza a kocsi felé, amikor harsány csatakiáltás hangzott mögöttünk. Hátra pillantottunk és meghűlt bennünk a vér. Egy Lermontov-regénybe illő, bajuszos, egyenruhás-kucsmás szép szál legény rohant felénk szuronyt szegezve. Nekünk sem kellett több, beugrottunk az autóba, kiküldve kísérőinket, hogy fogják fel és hárítsák el a rohamot.

A grúzok hangos beszédű, déli temperamentumú emberek. Ezek hárman olyan ordítozást rendeztek, hogy visszhangoztak a hegyek. Végül Gregorij (a rendező) behajolt az ablakon és sűrű mentegetőzések közepette elmondta, hogy sikerült ugyan a hadfit valamennyi berendezésünk (de különösen a kamera) elkobzásáról lebeszélni, ám az ominózus filmdarab átadásához ragaszkodik.

Szerencsére Butskó Gyuri számított erre, mert míg a vita folyt, a felvevőgép gombját benyomva, tovább hajtotta a filmet a kazetta mélyébe és a helyzetismertetés elhangzása után, a lehető leggyászosabb képpel, letépett az üres filmből egy méternyit, majd átnyújtotta a hídőrnek, aki megelégedve átvette; miközben mi morcan elhajtottunk.

Alig értünk látó- és hallótávon túl, a gépkocsivezető leállította az autót, mert a röhögéstől nem tudott tovább kormányozni. Ő persze tudta, amit a híd éber őre nem tudhatott, hogy a felvétel a kazettában biztonságban lapul. Amikor kiderültük magunkat, egy út menti csárdában két kollégánk hamisítatlan grúz vendégszeretettel ebédet rendelt számunkra, majd zamatos Gurdzsáni borral mostuk le a nagy ijedtséget.

lgen ám, kérdezheti a kedves olvasó, de hol a címben ígért hegyi átok? Ez Budapesten ért utol bennünket, ahol is a laboratórium előhívó gépében elszakadt a filmünk és egy kockát sem lehetett használni belőle…