A magyar–csehszlovák viszonyban állandó problémaforrás volt a nemzetiségi kérdés (a bősi vízlépcső ügye mellett). Cikkünk szerzője még prágai tudósítóként is gyakran volt a szlovák főváros vendége, az ország szétválásával az addiginál is egyértelműbbé vált, hogy a probléma Szlovákiában tapasztalható inkább, így a megoldást is északi szomszédunknál kell keresni. Az új ország legnépesebb kisebbsége a lakosság tíz százalékát alkotó felvidéki magyarság lett, az ő politikai köreikben fogalmazódott meg a legmarkánsabban az autonómia gondolata.  A ma is több szomszédunknál napirenden lévő témáról legismertebb képviselőjük, Duray Miklós nyilatkozott akkor a Népszabadságnak; a legnagyobb példányszámú napilap 1993. február 26-án közölte Duray véleményét. (A nyitó képen: Duray Miklós; foto: flickr.)

Az Együttélés politikai mozgalom szombaton a szlovákiai Komáromban kezdődő negyedik országos kongresszusán kiemelt helyet szánnak az önkormányzatokkal és az autonómiával foglalkozó vitának. A problémáról az alábbiakat mondta el prágai tudósítónknak Duray Miklós, a mozgalom elnöke.

Az Együttélésben ma már határozott elképzelés alakult ki az autonómiákról, pontosabban arról, hogyan kell felépíteni ezek rendszerét. Mozgalmunk több tényezőből indul ki. Az egyik, hogy Közép-Európában csak akkor lehet békességet teremteni, ha a kisebbségben és a többségben élők között egyenrangú partneri kapcsolat alakul ki. Ez olyan alapelv, amely befolyásolja bármiféle autonómia-tervezetnek a tartalmát. A másik: tekintettel kell lenni a helyi adottságokra, nem lehet automatikusan alkalmazni semmilyen elképzelést sem csak azért, mert azt már valahol a világban kipróbálták. S végül a harmadik alapelv, hogy az autonómiatervezet beilleszthető legyen az önkormányzatok rendszerébe, mert ha ez nem így van, akkor nem működik, ráadásul a létrehozásához szükséges demokratikus eszközöket is nehezen lehetne megteremteni. Mindezek alapján megtárgyaljuk az autonómia-elgondolás megvalósítási lehetőségeit, mégpedig a területi önkormányzatok megteremtésével. Erre már két éve készülünk, létre is jött néhány önkormányzati szövetség, így a csallóközi, a bodrogközi, a Párkány körüli vagy a Nyitra melletti régió, ami gyakorlatilag a helyi önkormányzatok szövetsége. Ezek egy részét önálló jogi személyként a társulási törvény alapján az előző (a Čarnogurský-) kormány idején a belügyminisztériumban be is jegyezték, másik részét azonban – a Mečiar-kormány hatalomra kerülése után – már nem voltak hajlandók bejegyezni. Emellett a személyi autonómiát is a lehetőségeink közé soroljuk. Ennek a tartalma igen széles, beleértjük az iskolaügyet, a kultúrát, de bizonyos gazdasági hatásköröket is. Ezt az utat tartjuk járhatónak, mert megítélésünk szerint ez az elképzelés illeszthető többé-kevésbé a nyugat-európai rendszerekhez.

Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy a jelenlegi politikai és jogi körülmények közepette Szlovákiában ez nem valósítható meg, sőt, semmilyen más elgondolás sem. Azért nem, mert az ország alkotmánya erre nem ad lehetőséget. Ezért szerintünk az első lépés egy alkotmánymódosítás lenne, az erre irányuló javaslatokra kellene ráépíteni azt az alkotmánytörvény-tervezetet amely az autonómia rendszerét jogilag megteremtené. Az alkotmánymódosításra nem a szlovák politika, hanem az Európa Tanácsba történő felvétel teremt alkalmat. Ott ugyanis az alkotmány szerint ítélik meg, hogy mikor vegyék fel Szlovákiát az ET-be. Szerintünk tehát erre kellene építeni, és ide kapcsolódva lépni azután tovább.

A legutóbbi lévai értelmiségi fórumon beszéltem a társnemzet fogalmáról, ami egyenrangú partneri viszonyt jelent. Ez jogilag meghatározható kapcsolatrendszer, amely pontosan az egyenrangúság állapotának szükségességét hirdeti, éspedig azért, hogy a kisebbségben élő, azonban helyenként többségi lakosságot alkotó nemzeti közösségek úgy rendeltessenek az országosan többségben lévők mellé, hogy ez ne jelentsen számukra kiszolgáltatottságot az utóbbiak jó- vagy rosszakaratának. Tulajdonképpen fel kell számolni a jelenlegi többségi–kisebbségi viszonyt, mert ennek nemcsak pejoratív értelme, de egy nagyon kellemetlen következménye is van: a kisebbség ugyanis bármikor leszavazható, bármikor a politikai és a társadalmi élet peremére állítható, vagyis számbeli okok miatt politikai hátrányok érhetik. Ezt a helyzetet kell megszüntetnünk. Megjegyzem, hogy a társnemzet fogalma nem a szlovákiai magyarság önmegjelölése, nem helyettesítené azt, hogy „nemzeti közösség” vagy hogy „magyar”, nem is jogi kategória, hanem kizárólag egy kapcsolatrendszer, egy együttélési forma megjelölésére szolgál.

Tény, hogy ahol a magyarság helyi többségben van országunkban, ugyanott a szlovákok alkotnak szám szerinti kisebbséget. Elképzelésünk szerint az ilyen helyeken éppen a szlovákok, az ő helyzetük védelmére szolgálna a perszonális autonómia.