Az 1980. év szeptemberében kezdtem meg kettős munkámat az egyik legszebb német városban, Drezdában. A Magyar Hírlaptól kért szakmai segítséget az akkor még létezett Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma, hogy akkreditálja a mindkét nyelvet jól ismerő, emellett újságírói szakmai gyakorlattal rendelkező egyik kollégáját az országról, tehát az NDK-ról szóló képes magazin magyar kiadásának felelős szerkesztői beosztásába – legalább két évre.

Lapom, a Magyar Hírlap főszerkesztője szerénységemet nevezte meg erre a feladatra, és javasolta: utazzam Drezdába, hogy megismerkedjem reménybeli kollégáimmal, továbbá – ha igent mondok – fölmérendő a teendőket, lakhelyet, és az iskolát is elintézhessem a lányunknak. Száz szónak is egy a vége: igent mondtam, és nem csalódtam; annyira nem, hogy a két évből három lett. Már csak a gyerek tanulmányai miatt is… Az ám, a kettős feladat másik része: lapom tudósítása az NDK-ból. Az elsők között küldtem az alábbi írásomat, amelyik a Magyar Hírlap 1980. október 3-i számában jelent meg..

«Ami nekünk, magyaroknak Kékestető, az a Német Demokratikus Köztársaság polgárainak a Fichtelberg. Azaz: az ország legmagasabb pontja. Az 1214 méter magas Fichtelberg a Felső-Érchegység vadregényes tájait uralja, közvetlenül a csehszlovák határ közelében. Nem egészen száz méterrel alatta terül el Oberwiesenthal, az NDK legmagasabban (bár völgykatlanban) fekvő, mintegy 2500 lakosú városkája, az egyik legkeresettebb magaslati gyógyüdülő és téli sporttelep. Valóságos síparadicsom, hatalmas ugrósánccal, korcsolya- és ródlipályákkal. A helység üdülőszállóját egyébként magyar mérnökök tervei alapján építették.

Oberwiesenthalból függővasút viszi a kirándulókat az „ország tetejére”, a Fichtelbergre, amelynek csúcsán emelkedik a Fichtelberghaus – 42 méter magas kilátótornyával. Ugyanitt, a csúcson, magasodik immár hét és fél évtizede a meteorológiai állomás. Ebben az alig hat négyzetméter alapterületű időjárásjelző toronyban töltötte életének harminc esztendejét a lassanként nyugdíjba készülő Horst Gäbler, az állomás vezetője és családja. Tizenkétszer alacsonyabbról, Drezdából költözött a „legmagasabb állásba”. Akkor, amikor még sem autóbusz, sem függővasút nem járt a Fichtelbergre.

Egy ritka, különleges jelenség a Fichtelbergen. (Foto: DWD/Deutscher Wetterdienst)

Az egyedüli közlekedési eszköz az év legnagyobb részében a sítalp volt. Az állomásvezető Horst Gäbler sohasem felejti el a napot, 1956. június 16-át: „Akkor született a harmadik fiúnk. A bábaasszony kismotorkerékpárral alig tudott fölvergődni hozzánk, mivel az egész környéket hótakaró födte… Még szerencse, hogy nem kilenc évvel később született a gyerek: 1965 márciusában három méter vastag volt itt a hó.” Talán ez is az oka, hogy a Gäbler család önkéntes hegyi mentőszolgálatot is ellátott évtizedeken át.

Sok hasonló rekordra emlékezik Gäbler „állomásfőnök”. A leghidegebbet, mínusz 30,4 fokot, 1956. február 9-én jelentette

Potsdamnak, az NDK központi meteorológiai obszervatóriumának. 1976. január 3-án óránként 216 kilométer sebességgel tombolt a szél a csúcs térségében.

1951-ben 315 napon át rejtőzött ködbe a Fichtelberg, de előfordult az is, hogy – mintha nagy magasságban szálló repülőgépen ülne – mintegy kétszáz kilométer sugarúra bővült körülötte a panoráma. „Egy alkalommal nem akartam hinni a szememnek – mondja Gäbler mérnök –, amikor a természet nagyszerű csodájaként megjelent előttem a Brocken, hazánk második legmagasabb, 1142 m éteres csúcsa. A délibáb „hozta ide” jó 220 kilométer távolságból, a Harz-hegységből…”

Horst Gäblernek rengeteg sztorija van, egyebek közt ezért is kedvelik az Oberwiesenthalban üdülők. Szenvedélyes fotós lévén, csodálatos színes képeit szokta vetíteni előadásain, miközben rengeteget beszél munkájáról.

Munkájáról? Hivatás ez, mintsem munka, hiszen az időjárás nem ismer ünnepnapot, pihenést.

Időjárás mindig van, adatait jegyezni, majd pedig jelenteni kell.

Ezt teszi Gäbler meteorológusmérnök immár három évtizede, innen, az ország tetejéről, a „legmagasabb állásból”.