Vamp volt a javából: erotikus megjelenésével szenvedélyeket fölkorbácsoló, de józan, hidegen számító nő, aki fütyült a szokásokra, viselkedési szabályokra. Barátai számára viszont haver. Hollywoodban lett világsztár, a végzet asszonya, az európai hadszíntéren minden amerikai közkatona bálványa. Marlene Dietrich volt, az egyszeri és senkihez sem hasonlító. Minden idők legnagyobb német filmszínésznője. Hitler és a fasizmus egyik legádázabb ellensége. A világ legszebb nagymamája. Ma egy hete, (1992.) május 6-án, szerdán délután három órakor hunyt el párizsi magányában. Tavaly karácsonykor volt 90 esztendős. Az alábbi írás a Mai Nap című, országosan terjesztett, nagy példányszámú „komoly bulvárlap” 1992. május 13-i számában jelent meg. (A nyitó képen: jelenet A kék angyal című filmből.)
«A legberlinibb berlini lény volt, a század húszas-harmincas éveinek legjellemzőbbjei közül való: a közepesnél talán alacsonyabb, zöldeskék szemű, vörösesszőke hajú. Nem hordott melltartót, combja legendásan hosszú, bokája kecses. Jó barát, pajtás, de a többség számára megközelíthetetlen. Szenvedélyt árasztó és hideg egyszerre. Cziffra Géza rendező szerint: olyan volt, mint egy pajzán legény.
Marlene Dietrich Maria Magdalena von Loschként Berlinben látta meg 1901. december 27-én a világot; apja fiatalon elhunyt rendőr hadnagy volt. Igen korán függetlenítette magát a szülői háztól, anyjától, aki Goethével, Rilkével és zongora- meg hegedűleckékkel tömte és hideg vízzel edzette. Velejéig porosz őrnagy nevelőapja igyekezett arisztokratikus miliőt teremteni a család számára; majdhogynem fiúként bánt a cseperedő lánnyal: „Egy katona lánya nem sírhat, fő a fegyelem és tartás” – hallhatta naponta többször is az intelmet, amelyet egy életen át meg is tartott.
Ínhüvelygyulladásának köszönhetően mondott búcsút a zenének, és iratkozott be Max Reinhardt színiiskolájába, ahol igen hamar színpadi, később filmszerepeket osztottak rá. Reinhardtnál ismerkedett meg férjével, Rudolf Sieber produkcióvezetővel. Dietrich egyetlen gyermekének, Maria Rivának ő az apja, és bár viszonylag hamar különvált az útjuk, törvényesen egészen Sieber haláláig, 1974-ig házastársaknak számítottak.
Valójában az osztrák Josef von Sternberg fedezte föl Marlene Dietrichet a világ számára, ő szerepeltette a Heinrich Mann Ronda tanár című művéből forgatott filmben, A kék angyalban, amelyet 1930. április elsején mutattak be a berlini Gloria-Palast mozipalotában. A fess Lola, az idény sztárja, az est újdonsült világsztárja, Marlene Dietrich nem sokkal később elhagyta a birodalmi fővárost – Hollywood irányába. A művésznő mesélte sok évvel ezután, hogy az UFA (a német filmgyártás) hatalmasságai semminemű reményt sem fűztek A kék angyalhoz, szerződését sem hosszabbították meg, ezért döntött úgy Sternberggel együtt: elfogadja az amerikai meghívást. Hollywoodban a Paramountnál jóformán futószalagon készültek a népszerűbbnél népszerűbb M.D.-filmek: Marokkó, A szőke Vénusz, a Sanghaj-expressz, Az ördög: nő, a New Orleans angyala, Véres cárnő… A filmtörténet klasszikusai és a század nagy alkotói mind megtalálhatók Marlene Dietrich oldalán: Willi Forst, Fritz Lang, Erich Maria Remarque, Maurice Chevalier, Jean Gabin, James Stewart, Gary Cooper, az ifjabb Douglas Fairbanks, John Gilbert, John Wayne, Yul Brinner, Mike Todd, Billy Wilder, Alfred Hitchcock, Ernest Hemingway. Velük a magánéletben is baráti-haveri kapcsolat fűzte össze.
A nácik megpróbálták hazacsábítani a világhírű filmdívát: „Diadalmenettel kecsegtettek a Brandenburgi-kapun át… Úgy tetszett, hogy a berlini rettenetes férfi (értsd: Hitler!) kedvel” – írta az 1978-ban megjelent memoárkötetében. Dietrich válasza: 1939-ben fölvette az amerikai állampolgárságot, és minden alkalmat megragadott arra, hogy elkötelezett náciellenességét, antifasiszta mivoltát a világ tudomására hozza. A háború alatt az amerikai hadsereg katonái előtt lépett föl a frontvonal mögött rögtönzött előadásokon. „Felelősnek éreztem magam a Hitler által kirobbantott háborúért. Segíteni akartam, hogy a háború a lehető leggyorsabban véget érjen” – írta. A béke éveiben is hű maradt meggyőződéséhez, amikor főszerepet vállaIt A nagy blöff, A vád tanúja és az élet Nürnbergben című filmekben. Élete második nagy szakasza 1960-ban kezdődött, amikor sanzonénekesnőként Nyugat-Németországban is föllépett. Akkor meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült.
Dr. Hellmuth Karasek, a hamburgi Der Spiegel kulturális szerkesztője jóformán az utolsó percekig kapcsolatban állt Marlene Dietrichhel: legutóbb tavaly októberben beszélt a Kék Angyallal, akkor, amikor a Bild-Zeitung halottnak nyilvánította. „Ő hívott föl, azt kérdezte tőlem: most mit csináljak?”
– És mit ajánlott neki?
– Éljen még sokáig!
Megfogadva az újságíró tanácsát, élt egészen május 6-ig. Szerdán délután három órakor meghalt. Unokája, Pierre Riva fogta le a szemét.
Milyen asszony volt az élete 91. esztendejében Párizsban elhunyt Dietrich? Megkeseredett ember talán?
„Nem hiszem – állítja Karasek. – Nagyon visszavonultan élt, mert betegség kínozta. Most, a halála után már megmondható: izomsorvadásban szenvedett. Ebben az állapotában egyáltalán nem kívánt a nyilvánosság előtt mutatkozni. Senkit sem engedett a maga közelébe.”
– Marlene Dietrich halála előtt hosszú-hosszú évekig visszavonultan élt. Mit csinált a párizsi, nem különösen nagy otthonában egész nap?
– Nagyon sokat olvasott, elsősorban napilapokat, ezenkívül német irodalmat. Gyakran mesélte, megint egy Rilke-kötet van a kezében.
Az Avenue Montaigne 12. alatti bérlakásba legfeljebb a szoros baráti kör tagjai léphettek be – a cselédajtón át. A főbejáratot ugyanis egy könyvespolccal eltorlaszoltatta. Telefonszámlája havi 33-34 ezer frankra rúgott. Maga a lakás inkább hasonlított egy múzeumra: oklevelek, dicséretek, méltatások, levelek Kissingertől, Hemingwaytől, Gabin, Piaf, Lubitsch fényképei… A szalonban zongora és újsághegyek. A házmester naponta átlagosan hatkilónyi olvasnivalót cipelt föl a művésznőnek.
– A német film és egyáltalán: az egyetemes filmművészet nagyasszonya majd hat évtizeddel ezelőtt hátat fordított Németországnak, és most kiderült: német földben szeretne nyugodni. Mi ennek az oka?
– Élete alkonyának legnagyobb élménye és öröme volt Németország újraegyesülése. Ő ennek előtte is a jó oldalon állt: küzdött a fasizmus ellen. Sternberg mítoszt csinált belőle, olyat, aki a fényből és a hangból született. Az egykori hideg szépségből titkok övezte sztár lett. Idegenes kiejtése még érdekesebbé tette az amerikaiak számára, mígnem Greta Garbo antipólusává és világsztárrá vált.
Maria – ez volt Marlene Dietrich utolsó szava, mielőtt örökre lehunyta volna a szemét. „Ezzel kívánta tudtul adni: megbékélt lányával, Mariával” – jelentette ki unokája, Pierre Riva, aki mindvégig ott volt nagyanyja ágyánál. A művésznő azért haragudott meg a lányára, Maria Rivára, mert az, tiltása ellenére, még Dietrich életében megjelentette a „Anyám, Marlene” című könyvét. Marlene Dietrich tiszteletére május 14-én a párizsi Madeléine-templomban mondanak rekviemet. Kívánságának megfelelően a szülővárosában, Berlinben helyezik örök nyugalomra édesanyja, Wilhelmine sírja mellett.»
* * *
Marlene Dietrich sírja a berlini Schöneberg III temetőben (más néven: Stubenrauchstraße-i temetőben) található. Aki szeretné fölkeresni, megtalálja Tempelhof Schöneberg Friedenau kerületében, a Stubenrauchstraße 43-45. alatt.
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)
