A Németországban 1949–90 között működött sajtótudósítók az átlagos külpolitikai újságíróknál természetesen rendre jobban odafigyeltek a két német állam, az NDK és az NSZK kapcsolatainak alakulását. Így volt ez cikkünk szerzőjének esetében is, aki a 80-as évek második felében tudósította a Népszabadságot Kelet-Németországból – és Nyugat-Berlinből… Alábbi kommentárja 1987. július 18-án jelent meg lapjában, a legnagyobb példányszámú hazai újságban… (A nyitó képen: Erich Honecker és Richard von Weizsäcker a bonni Villa Hammerschmidt parkjában 1987. szeptember 7-én.)

Nem hatott kimondottan váratlanul a szerda esti egyidejű berlini és bonni bejelentés: Erich Honecker szeptember 7. és 11. között hivatalos látogatást tesz a Német Szövetségi Köztársaságban. A meghívást már 1981-ben kézhez kapta Helmut Schmidttől, aki vendége volt a Berlintől északra fekvő Werbellin-tó partján.

Nem volt tehát váratlan a bejelentés, de – éppen a majd’ hatéves „átfutás” miatt – bizonyos értelemben mégis a szenzáció erejével hatott. Jelezte ugyanis, hogy sikerült a két német állam vezetőinek – s ez rendkívül szívós, kitartó, kompromisszumoktól sem mentes diplomáciai „aprómunkát” feltételez – elhárítani az útból azokat az akadályokat, amelyek miatt korábban nem jöhetett létre ilyen szintű és jellegű látogatás. Mert igaz ugyan, hogy bonni kormányfő nemegyszer járt már az NDK-ban, az említett Schmidt-látogatás előtt bő egy évtizeddel Willy Brandt, az akkori kancellár utazott el Erfurtba, hogy ott – és ugyancsak 1970-ben az NSZK-beli Kasselban – Willi Stoph berlini kormányfővel tárgyaljon. Azonban az NDK első embere, a párt vezetője, aki – jelen esetben – az ország államfője is, még soha nem látogatott el a szövetségi köztársaságba. S a hiányt nem pótolhatták a két német állam vezetőjének harmadik országokban létrejött egyéb találkozói, jóllehet azokon is születtek fontos megállapodások.

Ezeket említve, az NDK fővárosában különösen gyakran és hangsúlyozottan emlékeztetnek Erich Honecker és Helmut Kohl 1985. márciusi, moszkvai megbeszélésére. (A két politikus az akkor elhunyt Csernyenko főtitkár temetésére utazott a szovjet fővárosba.) Azon a találkozón nyilvánította ki ugyanis egybehangzóan a berlini és a bonni vezető, hogy német földről nem indulhat ki többé háború. Ellenkezőleg – s ez mindkét német állam történelmi feladata –, azon kell munkálkodni, hogy hozzájáruljanak a béke megőrzéséhez. Az NDK vezetése azóta is ismételten és jogosan idézi az említett állásfoglalást, részint amikor olyan nagy jelentőségű kezdeményezésekkel áll a világ (és a másik német állam) elé, mint például a javaslat a vegyifegyver-mentes övezetek létrehozására, részint amikor befolyásos bonni körökben makacs ragaszkodás volt tapasztalható az 1983 óta odatelepített amerikai eurorakéták, újabban pedig a Bundeswehr tulajdonában lévő, amerikai atomtöltettel felszerelhető Pershing–1 A eszközök iránt.

Berlinből mértéktartó hangnemben, de mindenki számára érthetően figyelmeztették Bonnt a két év előtti szavak és a mai elgondolások „szinkronhiányosságaira”. Jó okkal feltételezhető, hogy az NDK-vezetés jelzései is előmozdították Bonnban annak a döntésnek a megszületését, amellyel az NSZK végül is elfogadta a közepes és a rövidebb hatótávolságú atomhordozók leépítésére vonatkozó, úgynevezett „kettős nullamegoldás” koncepcióját. S az sem kétséges, hogy ez a döntés is segítette a régóta tervezett Honecker-látogatás megvalósulását.

A képhez ugyanis hozzátartozik, hogy az NDK vezetőjének szóló meghívás 1981-i itteni átadása és az idén szeptemberre bejelentett megvalósulása között eltelt idő nem véletlenül nyúlt ilyen hosszúra. A két német állam közötti kapcsolatok 1971-i szerződéses szabályozása előtt is voltak és maradtak az NSZK-ban olyan politikai erők, amelyek mindmáig lúdbőrösek a gondolattól is, hogy az NDK vezetésével együttműködve lehet és kell formálni a kapcsolatokat, s nem nyúlhatnak át a partner feje fölött, mint arra korábban számos balsikerű kísérlet történt. A reálisan gondolkodó bonni politikusok sikeres térnyerése, a másik fél alapvető érdekeinek szem előtt tartása, a visszahúzó erők esetenkénti elkeseredett utóvédharcai és kín-keserves kijózanodása mind-mind megelőzte a látogatás bejelentését.

S még egy tényező, amelyet nem lehet szem elől téveszteni: ez a német–német viszony nemzetközi háttere. Talán nincs a világon még egy ilyen érzékeny politikai ideggóc, mint az NDK és az NSZK kapcsolatrendszere, amely mélyen beágyazódik a két nagy politikai szövetség, a NATO és a Varsói Szerződés szervezetébe és működésébe. Kétirányú hatás tapasztalható: ha az említett szövetségek közötti viszony romlik, nehezebben őrizhetők meg az egyes országok között kialakított együttműködési szálak, s különösen megterheli ez a két német állam együttélését. De a hatások fordítva is érvényesülhetnek: ha az NDK és az NSZK kapcsolatainak akár egy-egy részterületén is sikerül előrelépni, ez nemcsak a Rajna és az Odera között oszlathat el felhőket a politikai égboltról, de javíthatja a „lakók” közérzetét a mostanában oly sokszor és okkal emlegetett „európai közös házban” is.

Bár a látogatásig még csaknem két hónap van hátra, a bejelentést követően máris cikkek, kommentárok sokasága latolgatja a várható utazás eredményeit, a nyugati lapok emellett a program első részleteit is nyilvánosságra hozták. Eszerint Erich Honecker útja során felkeresi Bajorországot, Rajna-Pfalz tartományt, a Saar-vidéket és Észak-Rajna- Vesztfáliát. Tárgyal majd Kohl kancellárral, a – szovjetunióbeli útjáról minap hazatért – szövetségi elnökkel, Richard von Weizsäckerrel, és találkozik Franz Josef Strauss bajor miniszterelnökkel is. A bonni Die Welt értesülése szerint az NDK vezetője felkeresi majd szülővárosát, a Saar-vidéki Wiebelskirchent, valamint Marx Károly szülőhelyét, Trier városát is. Nem véletlen, hogy a bonni kancellári hivatal vezetője csütörtöki nyilatkozatában éppen az esemény jelentőségére való tekintettel a látogatás elővigyázatos és tapintatos kezelésére kért mindenkit.

Ami a tárgyalások érdemi részét illeti, ott is szárnyakat kapott egyes újságírók fantáziája, jóllehet hurrá-optimizmusra nincs ok. A két német állam kapcsolataiban még számos megoldatlan kérdés, nyílt vagy burkolt feszültség lelhető fel. Ugyanakkor tény, hogy az eddig elért politikai eredmények, a gazdasági kapcsolatok kölcsönös megelégedésre okot adó állapota (a kereskedelmi forgalom stabilan az évi 15 milliárd nyugatnémet márkának megfelelő érték körül mozog), újabban a kulturális, a tudományos és a környezetvédelmi együttműködés látványos javulása, de az NDK részéről az NSZK-ba irányuló látogatóforgalom fellendülése is (a korábbi néhány tízezerrel szemben tavaly 573 ezer, nyugdíj-korhatár alatti NDK-polgár kereste fel odaáti rokonait) indokol bizonyos óvatos derűlátást.

Az NDK államfője – az ország politikai és gazdasági eredményeivel, nemzetközi tekintélyével, szövetségesei támogatását maga mögött érezve – jó esélyekkel indulhat szeptemberben a másik német államba. Utazása a két szomszéd ország viszonya és a nemzetközi béke szempontjából egyaránt előrelépést ígér.

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)