Háború a szomszédban – harminc éve a Biztonsági Tanácsban

Hazánk harminc évvel ezelőtt, 1992 januárjában jutott be kétéves mandátummal a jelenleg 193 államból álló ENSZ azon szűkkörű, 15 tagú Biztonsági Tanácsába (BT), ahová – az 5 állandó tagon kívül – más tagállamok számára igen ritkán nyílik lehetőség a jelenlétre. (A nyitó képen: amikor az ikertornyok még New York felett magasodnak…)

Azóta éppen három évtized telt el, megannyi fejleménnyel, tapasztalattal. Érdekes egybeesés, hogy Magyarország képviselője éppen akkor foglalhatott helyet a patkó alakú asztal egyik székében, amikor – a hidegháborús időszakot követően – földrengésszerű geopolitikai folyamatok zajlottak a világban. Már egymagában ez is különlegessége volt biztonsági tanácsi tagságunknak. A testületben való jelenlétünk egybeesett egy olyan véres konfliktussal, ami közelebb már nem is mehetett volna végbe országunk határaihoz. Nem hiszem, hogy ha a jövőben egyszer Magyarországot újra beválasztják a BT-be, a magyar diplomácia ismét szembe kerülhetne egy olyan jellegű, bennünket ennyire közvetlenül érintő nemzetközi válsággal, mint ami az akkori Jugoszláviában lezajlott.

E válság végig kísérte országunkat az 1992–93-i BT-tagságunkon. Ez az eseménysorozat uralta a testület munkáját, vitáit, túlzás nélkül azt is mondhatnám, éjjel-nappal. Az előző időszakokhoz képest drámai módon megemelkedett a BT hivatalos, nyilvános üléseinek, nem hivatalos, zártkörű konzultációinak, határozatainak száma. Például a zártkörű tanácskozások száma, ahol a hivatalos BT-határozatok tervezeteinek megvitatása, szerkesztése folyt, az előző években csupán ötven körüli volt, de 1993-ben, BT-tagságunk második évében 1200-ra nőtt! Az eszmecserék homlokterében a délszláv válság állt, az, hogy a nemzetközi közösség miképpen kezelje az Európa kellős közepén kirobbant polgárháborút.

Boutros Boutros-Ghali akkori ENSZ-főtitkár és cikkünk szerzője, Erdős André nagykövet.

Nagy próba volt a New Yorkban dolgozó magyar diplomaták számára, hogy miként hallassák a szavukat; egyrészt e radikálisan változó, teljesen új nemzetközi helyzetben, a volt keleti blokk egyik országaként, másrészt, a közvetlen szomszédságunkban pusztító válságban érintett félként. Hogy ne csak ott üljenek a BT tagjaként, hanem érdemben szóljanak, tegyenek észrevételeket, javaslatokat, hiszen itt nem Kambodzsáról, Szomáliáról, Haitiról vagy más, tőlünk távoli országokról, hanem saját környezetünkről volt szó. Megjegyzem: számunkra New Yorkból úgy tűnt föl, mintha a budai Bem rakpart (a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma) egy másik világban élne és nem ismerné fel a diplomácia eme első osztálya adta igen ritka lehetőséget. Központunkkal a kapcsolat igencsak egyirányú volt, s a helyzetet jól mutatta, hogy a jugoszláv válság nemzetközi vetületeivel foglalkozó, később publikált hosszabb külügyminisztériumi elemzés még csak meg sem említette a BT-ben magyar részvétellel két éven keresztül zajló eseményeket…

Az alábbiakban – külpolitikai mementóként –, az e honlapon már megjelent álláspontokon túl, ismertetem az ex-Jugoszláviában tomboló krízis kapcsán kétéves BT-tagságunk idején tett néhány megszólalásunkat. Ezek jól mutatták azokat a bonyolult körülményeket, melyek az ottani eseményeket, s egyúttal a nemzetközi közösség bizonytalankodását is jellemezték. És ez a kettősség adta azt a sajátos hátteret, ami végig kísérte a magyar tevékenységet és felszólalásainkat.

A Biztonsági Tanács országainak nagykövetei és az ENSZ főtitkára.

1992 áprilisában hangsúlyoztuk, hogy meg kell őrizni Bosznia területi egységét. Júniusban kifejtettük, hogy a népek és kisebbségek együttélésére leselkedő nem képzeletbeli, hanem nagyon is konkrét veszélyek továbbra is fennállnak az országban. A Közgyűlésben elmondtuk, hogy a boszniai fejlemények egy bizonyos politika eredményei, ami vérbe borította az Alpoktól az Ohridi-tóig terjedő országot és mesteri módon feldarabolta a jugoszláv föderációt. E politika beindította az ultranacionalizmus soviniszta szenvedélyeinek ördögi gépezetét. Ez a rendkívül veszélyes fertőzés, ami nemcsak a volt Jugoszlávia népeit, hanem Közép- és Kelet-Európa valamennyi nemzetét fenyegeti. A lélektani sebek lesznek a legnehezebben gyógyíthatók és felejthetők a térség népei számára.

Szeptemberben emlékeztettünk arra, hogy a BT nem egy határozata jelzi: az elmúlt másfél év véres eseményeiért az elsődleges felelősség kétségkívül a belgrádi hatóságoké. Szinte érthetetlen, hogy ilyen atrocitások és pusztítások hogyan történhetnek meg a térségben a 20. század végén.

Nehéz megszabadulni a keserűségek, frusztrációk és csalódások élményeitől. Helyre kell állítani az igazságosságot a szerbek, horvátok, muzulmánok és a volt Jugoszlávia más nemzetei és etnikai kisebbségei számára. Mi, magyarok, mint a térség egyik állama és mások szomszédja, akiket a délszláv népekhez az évszázados együttélés történelméből fakadó megannyi kötelék fűz, sikert kívánunk mindazoknak, akik a gyűlölet, a kirekesztés és az etnikai tisztogatás sötét erőit kívánják felszámolni.

Novemberben kifejtettük, hogy a boszniai helyzet potenciális veszélyeire olyan országként figyelmeztetünk, amelyik a földrajzi közelsége, valamint történelmi és gazdasági okok miatt az egyik legjobban érintett e válságban. Közvéleményünket megrázták a vérengzések, az otthona elhagyására kényszerült sok százezer menekült, a koncentrációs táborok szögesdrótjai mögötti fogvatartottak látványa, a szándékos rombolások, melyek Európa újkori történetének megsötétebb időszakát idézik vissza. Tragikus paradoxon, hogy a második világháború után ugyanazok a szörnyűségek jelennek meg abban az Európában, amelyik a berlini fal leomlása és a Párizsi Charta elfogadása után végre túl tudott lépni megosztottságán és elhatározta, hogy szabad, egységes és demokratikus európai kontinens létrehozásának útját fogja járni.

Meg kell állapítani, hogy a Biztonsági Tanács egy sor határozata papíron maradt. A délszláv konfliktus kirobbantásának minden ott élő nép, nemzetiség áldozatává vált. A magyarok, akikkel ők a történelem századaiban szoros kapcsolatokat alakítottak ki, mélyen átérzik szenvedéseiket. A szélsőséges nacionalizmus semmiképpen sem szolgálhatja maguknak a szerbeknek az érdekeit sem. A nemzetközi közösség újra és újra kimondta, hogy az erőszakos területszerzés törvénytelen és elfogadhatatlan. Az emberi jogok részletesen dokumentált tömeges és szisztematikus megsértései legsúlyosabb aggodalmaink tárgyát képezik. Magyarország a leghatározottabban elitéli azokat az erőfeszítéseket, amelyek ún. nemzetállamok létrehozására irányulnak etnikai tisztogatás vagy etnikailag tiszta területek kialakítása révén, elutasítja a nemzeti vagy vallási kisebbséget megfélemlítését és kiűzését. Egy olyan térségben, mint Közép- és Kelet-Európa, hihetetlen tudatlanság vagy bűnös felelőtlenség ilyen célok megvalósítása.

Magyarország kezdettől fogva részt vállalt azokban a nemzetközi erőfeszítésekben, melyek a harcok és a megaláztatás elől menekülők befogadására irányultak. A BT-nek a szükséges határozottsággal kell fellépnie. Decemberben mély keserűségünket és növekvő nyugtalanságunkat fejeztük ki, hogy az ENSZ Közgyűlése és a BT határozatait tudatosan figyelmen kívül hagyják. A boszniai tragédia szégyenfoltja Európának és az egész világnak. Magyarország határozottan támogatja a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogainak védelmét, legyenek azok szerbek Horvátországban, albánok Koszovóban vagy a Szandzsákban, magyarok a Vajdaságban.

Fogadás a New York-i magyar ENSZ-misszión.

1993 februárjában a Közgyűlésben kijelentettük, hogy a második világháború óta nem került sor Európában az emberi jogok ilyen méretű megsértéseire. Az a mód, ahogy a nemzetközi közösség kezelni fogja a délszláv térség problémáit, megkönnyítheti vagy még fájdalmasabbá, tán lehetetlenné is teheti a lélektani sebek gyógyulását. Márciusban hangsúlyoztuk a Közgyűlésben, hogy a nemzetközi közösségnek ki kell jelentenie, nem ismeri el a területi hódítások és az etnikai tisztogatások által teremtett helyzeteket. Kijelentettük, hogy a világ nem a szerb közösséget, hanem egy rendkívül veszélyes politikai fertőzést akar megbüntetni, valamint azokat a személyeket, akik ezért felelősek.

Márciusban a BT zártkörű konzultációján elmondtuk, hogy egyre mélyebb szakadék tátong a jelenlegi helyzet követelményei és aközött, amit már korábban meg kellett volna tennünk.

Áprilisban közgyűlési felszólalásunkban elmondtuk, többször tapasztaltuk, hogy a világszervezet, a regionális intézmények és a nemzetközi közösség országai nem voltak képesek megfelelően és időben felmérni a volt Jugoszláviában kezdődött folyamatok dimenzióit és következményeit. Több alkalmat is elmulasztottunk, hogy lépjünk, mielőtt a vérengzés eszkalálódása elkezdődött volna. A válságra adott megfelelő nemzetközi válasz hiányában nem lepődtünk meg, hogy Boszniában megismétlődött a területi hódítást nyíltan felvállaló agresszió. Az a mód, ahogyan 20. század végi világunk a volt Jugoszláviában zajló válságra reagált, a tanulságok nehéz örökségét hagyja a jövő nemzedékeire. A történelem erről szóló lapjai a gyász, a rombolás, a félrenézés és a tehetetlenség oldalai lesznek. És túl korai arra a kérdésre válaszolni, reménykedhetünk-e abban, hogy a nemzetközi közösség képes lesz-e a kellő következtetéseket levonni ebből a történelmi leckéből.

Júniusban a BT-nek a boszniai biztonsági zónákkal kapcsolatos határozata kapcsán közgyűlési beszédünkben tettük fel a kérdéseket, miszerint garantálni tudja-e a BT e zónák hatékony védelmét, s hogy e zónák létrehozása nem jelenti-e az etnikai tisztogatás eredményeinek valamiféle elismerését. A nemzetközi közösség akciói a „túl késő és túl kevés” kategóriájába tartoznak.

A Biztonsági Tanács küldöttsége Boszniában; cikkünk szerzője jobbról a második.

Magyarország nyugtalansággal és aggodalommal szavazza meg a BT biztonsági zónákkal kapcsolatos határozatát. Úgy látjuk, hogy a nemzetközi közösség a jelenlegi körülmények között nem képes többet tenni. A BT-konzultációk, sajnos, arról győztek meg bennünket, hogy egyszerűen nincsenek reális perspektívák lényegesebb, hatékonyabb és kevésbé ellentmondásos átfogó intézkedések meghozatalára.

BT-tagságunk legvégén, 1993 decemberében a Közgyűlésben elmondtuk: 20 hónapja tehetetlen szemlélői vagyunk az agressziónak, területi hódításoknak, etnikai tisztogatásoknak, az intolerancia legkülönfélébb formáinak, az emberi jogok tömeges és szisztematikus megsértésének. Fájdalmas ebbe beletörődni, de tény, hogy a nemzetközi közösség mindeddig képtelennek bizonyult e válságot valóságos dimenzióinak megfelelően kezelni és megoldani A világ pozitív szerepe a boszniai lakosságnak nyújtott humanitárius segítség vonatkozásában semmiképpen nem helyettesítheti a konfliktus megfelelő politikai kezelését.

Nem lehet nem tudomásul venni az alapvető különbséget az agresszor és az agressziónak kitettek, az áldozatok között. Ha ezt tesszük, akaratlanul is támogatást nyújtunk azon ambícióknak, melyek egy etnikailag „tiszta” nemzetállamban gyűjtenék össze az azonos etnikai vagy vallási csoportokba tartozó közösségeket. Téves lenne azt hinni, hogy így küzdhetünk a szélsőséges demagógia, az agresszív nacionalizmus, a virulens revansizmusok ellen, melyek itt-ott kontinensünk keleti felén is megmutatkoznak. A tragikus boszniai helyzet forrásai a nemzetközi közösség saját határozatai végrehajtásának súlyos mulasztásaiban keresendők 20 hónappal Szarajevó ostromának megindítása, 200 ezer ember halála, sokmillió menekült és egy felbecsülhetetlen értékű történelmi örökség elpusztítása után.

Göncz Árpád köztársasági elnök látogatása az ENSZ-ben.

És itt, 1993. december 31-én véget is ért BT-tagságunk. Kétéves küldetésünk természetesen a fent ismertetetteknél nyilván sokkal több mindent, zártkörű vitákat, beszédeket, egyéb észrevételeket, a délszláv helyszíneken, így Szrebrenicában is tett látogatásokat jelentett. És hozzá kell tenni, hogy a fenti időszak csak 1992–93-ról szólt, és ma már tudjuk, mi következett ezután a következő két évben, amíg végül eljutottunk a vérontást lezáró 1995-i daytoni békemegállapodásig.

Abban az időben hazánk már csak a BT-n kívülről követhette az eseményeket, és nem lehetett betekintése a testület belső tanácskozásaiba. De, sajnos, a tragikus végkimenetel megágyazása már a mi BT-beli jelenlétünk alatt megkezdődött…

Diplomaták a magyar ENSZ-misszión. Éppen Bosznia-Hercegovina nagykövetével beszélek, mögötte a brit és francia nagykövet.

Évekkel később Kofi Annan ENSZ-főtitkár írásos és szóbeli megállapításokat tett egy sor drámaian fontos kérdésben. Bírálta az ENSZ-békefenntartók boszniai magatartását, a New York-i központ által előírt hiányos, nem kielégítő mandátumukat. A nemzetközi kapcsolatok alapelvei közötti különbségtételre vonatkozóan kijelentette, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása elsőbbséget élvez az olyan alapelvekhez képest, mint a be nem avatkozás, és hogy az emberirtás, az emberiség elleni bűnök és háborús bűnök esetében a nemzetközi közösségnek be kell avatkoznia a polgári lakosság védelmében. Mindez utólagosan is alátámasztja a magyar BT-küldöttség soraiban föllelhető kérdéseket, aggodalmakat, kétségeket és kritikus hangvételt.

Napjainkban, amikor Boszniában ismét megjelentek azoknak a démonoknak az árnyai, az a retorika, mely az 1990-es években a Nyugat-Balkánt pokollá tették, kötelező lenne ismét végiggondolni a 30 évvel ezelőtti eseményeket.