Az újságíró archívumából – ecsetjénél ékesebb a nyelve? (1.)

Változatos, különösen érdekes, eseményekben gazdag, szerfölött sok külföldi úttal járó időszakot tölthettem az 1990-es évek elején a rendszerváltással párhuzamos „sajtóváltás” egyik különösen ígéretes lapjánál, a nagy példányszámú, országosan terjesztett, kelendő – és ami nagyon fontos egy napilap esetében: friss és egyedi híreket, eseményeket tálaló – Mai Nap szerkesztőségében. Az Esti Hírlap vezető szerkesztőjeként a lapalapító főszerkesztővé avanzsált Horváth István igyekezett nem csupán a fővárosi sajtó legjobb szemű, tollú és kiváló információs kapcsolatokkal rendelkező újságíróit meghívni a Mai Naphoz; szerte az országban is fölkutatta azokat a hírlapírókat, akik gyakorta pénzt, paripát, fegyvert (azaz: tollat és fényképezőgépet) nem kímélve önzetlenül (és persze „kellemes fizetés” ellenében) kajtattak egyedi információk után. Így válhatott rövid idő alatt az ország minden bizonnyal legolvasottabb déli lapjává a Mai Nap, amit időnként előveszek archívumomból – ihletet is merítvén – a munka folytatásához. Íme egy nem mindennapi sztori az 1992. május 25-i számból. Egy megjegyzés hozzá: az alapvetően a nemzetközi politikával foglalkozó újságíró is betévedhet a bulvár tarka ligetébe.

«Férfifejjel valójában irigyelni illenék idegenbe szakadt Casanovánkat, a Majna- Frankfurtban élő Daniel Granoth, alias Gárdosi Ottó urat (született: Beregszász, 1925. január 6., lakik: Frankfurt, Heinestraße 7.), aki saját állítása szerint „eddig 8000 lány és asszony szerelmét nyerte el”. Indokolt az idézőjel használata, mivel a nyolcezerből eddig földerített hölgyeknek ugyanis az a véleménye, hogy Ottó úr csúnyán rászedte őket. A még német viszonyok között is tehetősnek mondható állítólagos festőművész újsághirdetéssel keresett modelleket, és a jelentkezők közül válogatott kénye-kedve szerint.

Festőmodell kerestetik! Ülés: 100 DM+útiköltség; nem akt, abszolút komoly, telefon…” Régóta ad föl rendszeresen ilyen hirdetéseket Gárdosi/Granoth művész úr, mindenekelőtt frankfurti, közép- és kelet-hesseni, aschaffenburgi, wormsi, mainzi, koblenzi, offenbachi, heidelbergi, fuldai lapokban. Pénzre szorulók éppúgy jelentkeztek a megadott telefonszámon, mint unatkozó, magukat mutogatni kívánó, vagy éppen a festőművészetért áldozni hajlandó nők. Ottó úr telefon-üzenetrögzítőjén meghagyták, hol lehet visszahívni őket, az időbeosztás aztán már a hirdető leleményességén múlott.

Sűrű vérű magyar

Gárdosi „művészi tevékenységéről” a frankfurti rendőr-főkapitányság bűnügyi (K 13) osztályán föllelhető jegyzőkönyvek majdnem szóról szóra megegyeznek: a megnyerő modorú festő a műtermében jelentkező hölgyeket fölvilágosította, hogy ő kizárólag „erotikus kisugárzású” műveket alkot. Ezért fölszólította vendégeit: vetkőzzenek le, majd minden átmenet nélkül lerohanta „a művészet oltárán” meglepetésében megbénult modelleket: némi szex is kell ám neki, hogy megpillantsa a nő szemében az erotikus lángot.

Gárdosi művész úr minden eddigi jóérzésű modelljelöltje földúltan menekült el a festő műterméből; legtöbbje egyenesen a rendőrségre, hogy följelentse az őt molesztáló, nagy természetű férfit. A frankfurti rendőrség már az első esetek után közhírré tette a sajtóban: óvakodjanak a lányok és asszonyok a modellt kereső festőtől. Ugyanakkor fölkérte a környékbeli lapokat, hogy ne fogadjanak el hirdetést Gárdosi/Granothtól.

Már négy évvel ezelőtt megírták a német újságok, hogy Ottó úr húsz esztendő óta foglalkozik festőművészettel, és ez idő alatt a saját bevallása szerint legalább 8000 ifjú hölgyet sikerült megnyernie saját céljaira. „Naponta kettőt” – jelentette ki nem kis büszkeséggel a bűnügyi rendőrségen 1988 februárjában. A német sajtó persze egyetlen alkalommal sem felejtette el megjegyezni: magyar a nagy természetű férfiú.

Ha már ekkora tömegről van szó miért nem fogták perbe, miért nem állították bíróság elé a sűrűvérű magyart az erkölcseikre oly kínosan ügyelő németek? Gárdosi úr, úgy látszik, nem csupán a festészetben és a szerelemben jártas, hanem a jogban is. Mielőtt bármelyik modelljével is érdemben foglalkozott volna, szerfölött udvarias módon rávette járuljon hozzá, hogy a „művészi alkotótevékenység közben hangfelvételt készíthessen minden elhangzó szóról”. A gyanútlan hölgyek írásos beleegyezésüket adták e „csekélységhez”. Egy frankfurti bűnügyi rendőrtisztviselő nyilatkozata: „Több mint 350 magnószalagot találtak a magyar-német festő műtermének átkutatásakor a rendőrök (1988-ban). Egyik kazettán sem hallható erőszakra, erőszakoskodásra utaló szó vagy zaj. Viszont casanovai rábeszélő-művészettel minden áldozatánál elérte a célját, a nők hajlottak a meggyőző szóra.” – Ne feledjük, csak a hangszalagon rögzített pásztorórákról van szó!

Miként Picasso…

És mit mond az egyik, tanúként kihallgatott áldozat? „Mezítelenre kellett vetkőznöm, majd egy lila, átlátszó ingben a díványra heverednem. Ekkor előjött a festőállvány mögül, és szexjátékba kezdett…” Gárdosi úr – miután ügyészi följelentésre bíróság elé állították – akkor megúszta egy év fölfüggesztett börtönbüntetéssel.

Föltehetően vérszemet kapott „Ottó, a kan” (= der scharfe Otto), miként a lapok és a közszáj emlegették, mert néhány hónap múltán már a helyi nőszervezetek is óva intették a lányokat és asszonyokat a művész úrtól. Ismeretlen tettesek a festőt megbélyegző plakátokat ragasztottak ki városszerte, nemi erőszakkal vádolták. Ellenakcióként Otto G. 2000 márkát ajánlott föl annak, aki ellenségei nyomára vezeti. Egyúttal leszögezte: „Én csak azt teszem a modelljeimmel, amit annak idején Picasso. Összekötöm a kellemest a hasznossal.”

Mint időközben kiderült, Gárdosi/Granoth, hirdetései révén a környékbeli lapok egyik legjobb ügyfele, nem csupán modelleket keresett, hanem alkalmanként adminisztrátort, erotikus filmek szinkronizálásához női hangot is. Otto G. újabb tetteiről számolt be 1989. október 3-án a Bild Zeitung. A 20 éves, feltűnően csinos, szőke Kerstin E. elmondta, hogy előbb a bőrheverőn, majd az ágyban szeretkezett vele a sűrű vérű Don Juan. „Természetesen az akaratom ellenére” – állította a bíróság előtt. Otto kissé közönséges cáfolata: „Persze miközben háromszor is elélvezett. Mindezek után Corvette kocsimon elvittem az első HÉV-megállóig, ahol aztán hálás csókkal búcsúzott tőlem.”

Kamat vagy kamaty

Gárdosi úr hangfelvétel-gyűjteménye rövid idő alatt – derül ki a Frankfurter Rundschau 1989. októberi 3-i tudósításából – 800 kazettára szaporodott! „Ez azt a célt szolgálja, mint az artista alatt a háló” – szögezte le a művész. Újabb perében a tárgyaláson ekként vágott vissza az őt vádló államügyésznek: „Nekem egy hét alatt több nővel volt dolgom, mint önnek egész életében!”

A tárgyalásról tudósító újságírók – az egyébként mérnöki diplomával rendelkező – G. úr elképesztő jogi tájékozottságát is megcsodálhatták. Esetenként már nem a bíró, hanem a vádlott vezette a pert, amelyben ilyen felvezetések is elhangzottak Ottónk szájából: „Bíró úr, amikor ön kefél…” A végül is nemi erőszak, szexuális zaklatás, becsületsértés, fenyegetés, testi sértés vádjával elítélt Gárdosi 1990. május 23-án harmadolással szabadult, de már 1991. március 30-án újra őrizetbe vették sachsenhauseni, Lettigkautweg 13. alatti lakásában. Az ok: furfangos hősünk anyagilag megszorult hölgyeknek pénzkölcsönt ajánló hirdetést tett közzé. Egy jóhiszemű asszony el is ment a lakására, de amikor kiderült, hogy 20 százalék kamatot kér, tárgytalannak mondta az érdeklődését. G. erre fölajánlotta: ha szexuálisan a rendelkezésére áll, csökkenhet a kamat. A menekülő nő első útja a rendőrségre vezetett, Granoth urat – személyazonosságának tisztázása céljából – előállították… A bűnügyi rendőrség újabb felhívást tett közzé, figyelmeztetve G. legfrissebb ötletére a térség asszonynépét.

Évaként Érdre

Csakhogy a frankfurtiak figyelmeztetése nem hallik az országhatárokon túlra! Ezt használta ki Gárdosi, amikor legújabb húzásaként magyar lapokban kezdett el hirdetni. A minap horgára akadt egy érdi asszonyka, akinek a festő Éva Gárdosi néven írt válaszlevelet: Amerikába utazik gyógykezeltetni magát, és arra a fél évre, sőt előreláthatólag tovább is kellene „egy intelligens, tiszta, megbízható személy, aki a háztartást és férjemet ellátja”. A munka jóformán semmi – ígéri „Éva asszony” a levélben –, a férj legtöbbször meg is főz magának, gyakran van házon kívül, a nagytakarítást külső cég végzi, a Patyolat mos. „Fizetés 1000 DM havonta + biztosítás (orvos+baleset) + koszt és bentlakás. Egyhavi munka után az ide- és hazautazási költség megtérítése, és azután kéthavonként hazautazás hétvégén költségünkre. Szabad délutánok a német nyelv iskolai tökéletes elsajátítására, autóm ingyenes használata privát célokra is, valamint évi háromheti fizetett szabadság…” Hát nem maga a megtestesült jóság?!

Ez év április 6-án este meg is érkezett az érdi hölgy Frankfurtba. Gárdosi úr az ERB-Y 7 rendszámú Chevrolet Camarójával várta, és fuvarozta vendégét egy lakásba, ahol közölte: a felesége megbetegedett, tehát mindenekelőtt háztartási alkalmazottként kellene munkába állnia, emellett a háziúrral le is kellene feküdnie.

A minden ízében reszkető és tiltakozó magyar nőt végül maga Gárdosi vitte a legközelebbi rendőrőrsre (micsoda lovagiasság!), ahol jegyzőkönyv készült a történtekről. Kiderült, hogy G. a 28 éves asszony foglalkoztatásának eleve feltételéül szabta a nemi kapcsolatot. (Mi lehet a magyarázata G. úr engedékenységének? Szakértők szerint kettős. Egyrészt jogilag kedvező pozícióba kerül azzal, hogy láthatóan, bizonyíthatóan nem folyamodik erőszakhoz. Pszichikaiig pedig újabb és újabb kielégüléssel jár, ha machinációiról minél többet beszélhet nyilvánosan.)

Epilógus

Otto Gárdosi, alias Daniel Granoth legutóbbi(?) áldozata azóta hazatért Érdre. Az ügyet vizsgáló német ügyész utasította a frankfurti rendőr-főkapitányság sajtóosztályát: tájékoztassa Gárdosi „munkamódszereiről” a magyar médiát, és kérje, hogy nevezettől ne fogadjanak el hirdetést. Egyúttal figyelmeztessék is a lakosságot: súlyos incidensnek teszik ki magukat azok, akik felülnek akár Gárdosi mérnök-művész úr, akár „Éva” Gárdosi ajánlatának. A Mai Nap ezennel eleget tett a frankfurti rendőrség kérésének.» (Folyt. köv.)

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)