No, jó, kicsit összekeverte e sorok szerzője az 1990. július eleji órákat akkor, amikor e rovat cikkei között válogatott. Mentségére legyen, hogy közrejátszott benne a jó három évtizeddel ezelőtti, pontosan: az 1990. június végi–július eleji időszakra emlékezés, és szerette volna mielőbb közzé tenni a Németországban akkor lezajlott eufórikus eseményekről írt helyszíni tudósítását. (A Bundesarchiv nyitó képe az akkor még NDK-beli Gerában készült: keletnémetek évtizedek óta megszokott módon, fegyelmezetten és türelmesen állnak sorban, hogy megkapják az első valutauniós pénzüket, a nyugatnémet márkát.) Ezért fordulhatott elő, hogy az archívumban egymástól jó hónapi „távolságban” jelent/jelenik meg a beszámoló arról a két napról, ami – valljuk be! – megrengette Németországot, a németeket. Ha a kedves olvasó most előbb ide kattint és legalább átfutja a leírtakat, majd pedig az alábbiakat is elolvassa, még hitelesebb képet kaphat a két német állam és ország, az NSZK és az NDK egységesülésének egyik különösen fontos eseményéről, a valutaunióról. Íme:
Kiküldött munkatársunk, Kulcsár László jelenti Berlinből:
A berlini Alexanderplatz egyik felén kitakarították, majd kis híján teljesen nyugati árukészlettel föltöltötték a Centrum Áruházat, bizonyítandó: megismételhető a német gazdasági csoda! Ugyanakkor tízezrek gyülekeztek a tér túlsó oldalán a takarékpénztár előtt, ahol a Deutsche Bundesbank ígéretének megfelelően július elsején, pontban 0 órakor ki is nyitott, hogy megkezdje az „átállított pénzek” osztását, egyelőre személyenként 2 ezer nyugatnémet márkát. Tegnaptól ugyanis egyetlen pénz uralkodik német földön: a DM.
Egész Kelet-Németország talpon volt szombatról vasárnapra virradóan. Sörös-pezsgős, maszek tűzijátékos, igazi szilveszteri hangulatban köszöntötték a terekre, utcákra tóduló tízezrek az államszerződésen alapuló pénzügyi, gazdasági és szociális unió életbe lépését, a föltehetően második német gazdasági csoda kezdetét.
A leglátványosabb pillanatok: az utolsó portékáig kifosztott üzletek villámgyors átalakítása és föltöltése, hogy ma reggel a szokásos időben, de az ezen a tájon soha nem látott kínálattal várják az immár kemény márkával vásárolni indulókat. Általában drágulnak az élelmiszerek és a szolgáltatások, de az odaátinál is olcsóbbak lesznek a korszerű iparcikkek, nem emelik az év végéig az NDK-ban legendásan alacsony lakbéreket, energiaárakat. A tévé többször is felhívta a lakosság figyelmét, jól gondolja meg vásárlásait, csak azt vegye meg, amire valóban szüksége van. Mert, ha túl sok fogy – emelkedhetnek az árak.
De hát nehéz elhitetni az itteni németekkel: a piacgazdaság nem az áruhiányból él! Érdemes megfontolni a bankok ajánlatait, csinos kamatokat kínálnak például azoknak, akik lakásépítésre tennék félre pénzüket.
A pénzügyi unió 0. percében megnyitották a majd 30 évvel ezelőtt lezárt-befalazott, államhatárként, őrzött berlini földalatti- és HÉV-állomásokat is, miután a pénzügyi-gazdasági egységesüléssel megszűntek a belnémet határok, és új vámrendelkezések léptek életbe. A berlini Alexanderplatzon ünneplők természetesen megrohanták a tér alatti világhírű földalattit is: a több emelet mélységben közlekedő szerelvények immár az Alexen és a többi újra megnyitott állomáson is megállnak. A keleti szektorban a régi, 20 filléres tarifa érvényes. Aki elég élelmes volt, több száz menetjegyet vett a régi pénzért, mert tegnaptól a 20 fillér is kemény, hacsak szintén előrelátásból nem tankolt föl a tegnapelőtti aprópénzből. A keleti fillérek meghatározatlan ideig érvényesek – az új értéken!
Egyáltalán nem kicsinyeskedett a nyugati testvér: 25 milliárd márkát hordtak szét páncélozott pénzszállítói keletnémet fegyveres kísérettel az ország bank- és takarékpénztári fiókjaihoz: 600 tonna papír- és 500 tonna fémpénzt! Jó tapasztalat viszont, hogy nem mindenki vette föl a törvényesen járó márkaezreket. Ma reggelig egymilliárd márka vándorolt a lakosság pénztárcáiba.
A németközi államszerződés valuta-, gazdasági és szociális uniót ír elő. Ennek értelmében a Deutsche Bank lett a két ország központi pénzintézete. A fizetéseket, jövedelmeket, nyugdíjakat, lakbéreket, ösztöndíjakat, a lakossági megtakarításokat egy bizonyos határig 1:1, a fennmaradó követeléseket 2:1 arányban váltják át. Ennek fejében az NDK megteremti a szociális piacgazdálkodás törvényes kereteit: magántulajdon, szabad árképzés, verseny, vállalkozási szabadság, az áruk, a tőke, a munka szabad áramlása, a piacgazdálkodással szorosan összefüggő adó-, pénzügy és költségvetés lesz a jellemző, az NDK mezőgazdasága összekapcsolódik a Közös Piac agrárrendszerével. A szociális uniónak megfelelően az NDK a nyugatnémet körülmények szerinti nyugdíj-, betegség-, munkanélküli, balesetbiztosítási rendszert, és szociális segélyt vezet be, megteremti a bértarifa-autonómiát, a koalíciós szabadságot, elismeri a sztrájk- és a vállalat ügyeibe való beleszólás jogát, a védelmet az indokolatlan fölmondások, elbocsátások ellen.
Mindkét német állam miniszterei nyilatkoztak vasárnap a berlini kormányépületben berendezett sajtóközpontban. Romberg NDK-pénzügyminiszter bizonygatta: a parlament az új törvényekkel megteremtette annak a lehetőségét, hogy az állampolgárok „bizonyos szociális biztonsággal lépjenek be a piacgazdaságba”. Bonni hivatali kollégája, Waigel arra kérte a keletieket, hogy legalább akkora felelősséggel bánjanak a jó pénzzel, mint tették a szövetségi köztársaságiak 1948-ban…»
A fenti helyszíni beszámoló a Mai Nap 1990. július 2-i számában jelent meg. “Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)