Hol volt még akkor a rendszerváltás, amikor magyarjaink előtt már rég megnyíltak a határok, és a többi között az Osztrák Idegenforgalmi Hivatal tárt karokkal várta a keleti sógorokat, a világ meghódítására induló honfitársainkat! Készséggel szerveztek tanulmányutakat magyar újságíróknak, mert tudták: ha hitelesen számolnak be a szépséges és az akkori árakat tekintve megfizethető Ausztriáról, a vendéglátás valamennyi módját és fortélyát ismerő vendégváró vállalkozásairól, csak nyernek vele. Igazuk lett: igen rövid idő alatt megsokszorozódott a hazánkból Ausztriába irányuló turista- és vendégáradat. Évtizedek óta várták honfitársaink, hogy végre fölfedezzék a világot. Ebbéli szándékukban igyekeztem segíteni a Magyar Hírlap 1985. június 1-jei képes mellékletében megjelent írásommal is. (A nyitó képen: Innsbruck leghíresebb nevezetessége az óváros szívében ragyog. A 2657 tűzaranyozott rézzsindely adja a tornác nevét. Az épület több mint 500 éve középkori házak és árnyas árkádok között trónol. Építtetője, Maximilian császár élvezte a kilátást: innen figyelte a város nyüzsgését, lovagi tornákat.)
«Rudolf Busek, a stájer tartományi kormány „idegenforgalmi nagykövete” évtizedek óta fáradozik a magyar–osztrák turizmus szélesítéséért. „Elsősorban a csoportos utaztatásokat szorgalmazzuk – mondta Busek úr –, mert így olcsóbb ajánlatokat tehetünk. Hihetetlennek hangzik, de igaz: kétszáz schillingért teljes ellátást, zuhanyozófülkés szobát tudunk adni, ráadásul egy pohár italt is a csoport érkezésekor, közös, zenés vacsorát, és sokhelyütt a vendégfogadó saját fedett uszodáját is ingyen látogathatják a magyar turisták. Kiszámítottuk: a jól fölszerelt, kényelmes, családias, vidéki kis hotelekben, panziókban fele annyiért üdülhet, étkezhet a magyar vendég, mint a nagyvárosi, például a gráci szállodákban.”
Egészséges versenyben kíván az eddiginél több vendéget verbuválni Kelet-Ausztria három tartománya, Stájerország, Alsó-Ausztria és Burgenland, ha kell, szívesen együttműködik a magyar idegenforgalmi hivatalokkal és utazási irodákkal, szállodákkal is. Egymástól függetlenül, de egybehangzóan mondták az osztrák idegenforgalom tapasztalt irányítói Bécsben, Grácban, Salzburgban, Kufsteinben, Innsbruckban, ahol csak alkalmam volt beszélgetni velük, hogy az idegenforgalom kétirányú utca. Csak akkor lehet eredményes, ha minél nagyobb számban fordulunk meg egymás országában, és serkentő versengéssel, elérhető, csábító árakkal, tartalmas szolgáltatásokkal szerzünk – és tartunk meg! – vendégeket. Egy stájerországi vaskos prospektus húsznál több izom mozgató, frissítő programot kínál: a hegymászástól a sárkányrepülésen, kerékpározáson, úszáson, lovagláson, szörfözésen, kajakozáson át a teniszezésig és horgászásig, a piberi lipicai ménes megtekintéséig.
Kazinczy Ferenc, Batsányi János, Szentjóbi Szabó László, báró Wesselényi Miklós, llliero plébános, gróf Teleki Blanka, Löwey Klára és még annyi nagyszerű magyar neve, emléke tolul emlékezetünk küszöbére Kufstein említésekor.
Megilletődve baktatunk föl a Kaiserturm, a Császár-torony kopott lépcsőin. Körben az egykori börtöncellák, magyar politikai foglyok szörnyű szenvedéseinek színhelyei. Tárgyilagos, magyar közreműködéssel létesített tárlók a valamikori zárkákban, még a betyárvezér Rózsa Sándoréban is. A következő délben, amikor az erődítmény egyik tornyának ablakain át fenséges orgonamuzsika áradt az Inn folyó fölött a tiroli hegyek felé, magától értetődően nem az első világháborús hősökre, hanem a XVIII–XIX. században itt raboskodott nagyszerű magyar férfiakra és asszonyokra gondoltunk.
Vendéglátónk és kalauzunk, a kufsteini idegenforgalmi szövetség lelkes és ifjú munkatársa, Hans-Peter Hager minden igyekezetével azon volt, hogy „jóvátegye” a sötét császári idők bűneit. És bár hűvös volt, és hideg esőt küldött havas csúcsai mögül a Wilder Kaiser, rövid sétánkon is megállapíthattuk, joggal kapta állandó jelzőjét ez a város: Tirol gyöngyszeme. Ezerkétszáz esztendővel ezelőtt alapították, egész sor középkori épülete maradt fönn. Ma 14 ezer lakosa van az erdők, mezők, tavak, pompás hegyek övezte, turistaparadicsomnak számító Kufsteinnek.
Nem akartam hinni a fülemnek (és a szememnek sem, hiszen a telefonkönyvben utánaszámoltam), amikor Hager barátunk elmondta: hatvannál több szálloda, panzió, üdülőszállás, ezenkívül száznál több olyan család van a városban, amely hivatásszerűen foglalkozik idegenek elszállásolásával. Jó kétezer vendégággyal rendelkezünk – hangzott a tájékoztatás. Az idei hivatalos árlista szerint Kufstein olcsó, a magyar turista is képes megfizetni, miután 100–200 schillingért is kaphat tiszta, zuhanyozós szobát és bőséges reggelit.
Ilyen ár mellett minden bizonnyal még arra is futja, hogy beüljön a „gyöngyszem gyöngyszemébe”, Guschelbauerék szállodájának vendéglőjébe, ahol – ha kiszolgálás közben jut rá ideje, akkor – az Auracher Löchl kitűnő hangú háziasszonya énekel–jódlizik a vendégek nem kis gyönyörűségére. És egy kis előzetes: a jövő hónapban magyar üvegművészeti kiállítás nyílik a kufsteini városháza dísztermében.
Ez már valóban a bőség zavara! Nem látta az Ausztriát, aki nem járt Tirolban; és nem látta az Tirolt, aki nem fordult meg Innsbruckban. Ezen a tájon az abszolút profiké a terep azidegenforgalomban, a vendéglátásban. És ami megint csak sajátos és tisztelni való: a szabott ár és az árleszorítósdi. Millszám érkezik a turista télen, nyáron egyaránt ide, ahol „az utca végében kezdődnek a havasok”. Mondom is beszélgetőtársaimnak, dr. Hubert Gundolfnak és Heinz Sillobernek, hogy Innsbrucknak, Tirolnak felesleges a propaganda, itt minden önmagáért beszél. Lehűtenek. „Mi azt akarjuk, hogy vendégeink jól érezzék magukat, értelmesen és kellemesen töltsék el idejüket, ne adjanak ki pénzt hiába, amiért később bosszankodnának. Azt akarjuk, hogy minden korosztály és minden társadalmi réteg megtalálja nálunk azt, amit keres, és főként, hogy visszajöjjön.”
Az innsbrucki Herzog-Friedrich-Strasse; az előtérben (jobbra) a Fehér Kereszt szálló.
A szállodát, ahol lakom, több mint négy évszázada alapították; a Weisses Kreuz mai gazdája, az Ortner család éppen hat évtized óta áll vendégei szolgálatában. Megszállt a Fehér Kereszt falai között Mozart az apjával és a tiroli parasztok vezére, Andreas Hofer is. – Aligha léteznék 520 esztendő múltán is az egykori fogadó, ha gazdái csak futó vendégeket számláltak volna… Néhány utcával odébb emelkedik a konyhájáról, kényelmes szobáiról nevezetes Fehér Paripa vendégfogadó. Szép és olcsó – szólt a hetven évvel ezelőtti hirdetés, amikor a Plank család megvette a Weisses Rössl-t. Tavaly sok millió schillinges hitellel és nem kevés saját pénzből Werner és Rosemarie Plank átépíttette a vendéglőt és a szállodát. A házat ebben a minőségében 1410-ben említették először a fóliánsok.
Ablakai, ajtajai – megtartván a régi stílus minden jellemzőjét – hang- és légszigeteltek, a konyhában mikrohullámmal működő sütő-főző készülékek. De az egyik legjellegzetesebb tiroli ételt, a vagdalt hússal, májjal és fűszerrel „elbolondított” pirított krumplit mégis vasserpenyőben hozza elénk a fogadós. „Mert ez csak így igazi” – jelenti ki Werner Plank, a városi tanács idegenforgalmi bizottságának elnöke…
Kufstein dölyfös vára, előtérben az egykori börtön, a Császár-torony.
Az 550 ezer lakosú Tirol tartományban 350 ezernél több vendégágy várja az idegent; fele szállodákban, panziókban, vendégfogadókban, a másik fele magánházaknál. Legnagyobbrészt falun, olyan udvarházakban, ahol a család egy–három szobát (vagy éppen tízet is!) kiad. Kíváncsiak az árakra is? Egy személynek, egy hétre, reggelivel együtt hétszáz–ezerkétszáz schilling, azaz 1600–2750 forint. Hideg-meleg víz, zuhanyozó, tiroli szalonnás uzsonna, üdülőhelyi díj, vendégbiztosítási díj már az árban foglaltatik. És persze kedves fogadtatás, szíveslátás, miként a vendégnek kijár. Mindezt a 254 idegenforgalmi szervezet hivatalosan is szavatolja. Évtizedek óta, közmegelégedésre.
Hallották, hogy évszázadok után vetélytársa lett a salzburgi galuskának és a Mozart-golyónak? A Mozartkugelt gyártó Fürst cukrászdában nemrég „megkomponálták” a 300 éve született zeneszerző tiszteletére a Bach-kockát. Nem diétás nyalánkság: csokoládé és diókrém, marcipán, tejszín és egy kis konyak van a kompozícióban. A 800 esztendős alapokon nyugvó salzburgi K+K vendéglő főpincére, a magyar származású Attila – tekintettel a hirtelen érkezett melegre – mégse’ aB ach-kockát, hanem finom gyümölcsfagylaltot ajánl desszertként. Gerhard Bacher, Mozart-város polgármester-helyettese fagylaltozás közén újságolja:
– Tavaly 1,6 millió éjszakát töltöttek vendégeink Salzburgban. Az ide látogatók sorrendjében a 8. helyen a magyarok vannak, jócskán megelőzik például a svédeket és korunk sokat utazó nációját, a japánt is.
A szocialista vezetésű tartományi főváros elsősorban az idegenforgalomból, másodrészt a nemzetközi kereskedelemből (közel a nyugatnémet határ), valamint a kisiparból és kiskereskedelemből gyarapodik. A munkanélküliség 3 százalék körüli, majd’ fele az országos átlagnak. Az idegenforgalomra Salzburg alig-alig kap valamit a központi pénzekből, mégis boldogul, mert „mindenki teszi a dolgát”. Itt 138 ezer házigazda él – szögezi le Bacher polgármester-helyettes. – A város apraja-nagyja született vendéglátó.
Nem hallgatja el a gondokat sem: a többi között a kongresszusi turizmus is sajátossága Salzburgnak. De nagyon sokan vannak, akik vetélkednek vele. Kifizetődőbb lenne a gyógyturizmus fejlesztése, iszap-, keserűsó- és kénes ivóvízkúrákat ajánlhatnánk mindenekelőtt a menedzser- és keringési betegségek ellen. „Most már csak a szállodásokat kell meggyőznöm az ötlet életrevalóságáról…”
(Az Osztrák Idegenforgalmi Hivatal és a szerző felvételei.)
“Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.