Kiemelkedően nagy ázsiója volt a nyolcvanas évek elején Németország keleti felében, az egykori Német Demokratikus Köztársaságban mindannak, ami magyar. Közrejátszott ebben valamiféle nosztalgia is, miután az 1967-ben megkötött magyar–NDK munkaerő-együttműködési egyezmény tizenöt év elteltével lejárt, ám részesei, az ifjú magyar szakmunkások (mindenekelőtt fiatal férfiakról lévén szó) jó része – köszönhetően a kiváló alkalmazkodóképességének és szorgalmának, a hazainál jobb kereseteknek és alacsonyabb áraknak, valamint a német lányok marasztaló ragaszkodásának – nem jött haza a hároméves, szerződéses kiküldetés letelte után. Hazajártak viszont akár évente többször is barátnőstül, feleségestül, gyerekestül a vegyes házasságban élők, és kedvet csináltak a német barátoknak, rokonoknak, ismerősöknek Magyarországhoz. A magyarok iránti rokonszenv, a honeckerihez mérten nyugatos kádári nyitottság vonzotta az NDK polgárait, közülük mindenekelőtt azokat, akik viszonylag távol éltek hazájuk nyugati határától, tehát elsősorban a szászokat, cottbusiakat, halleieket stb. A magyarországi körülményeket már ismerők, és azok, akik szerették volna megismerni a magyar kultúrát, irodalmat, zenét, művészeteket, különösen jó kedvvel jártak a berlini magyar házba…
Berlin szívében, talán legforgalmasabb pontján, az Alex tőszomszédságában, a Karl-Liebknecht-Strasse 9. szám alatt magasodik a Magyar Kultúra Háza (lásd cikkünk nyitó képétt!). Naponta tízezrek járnak el árkádja alatt, ezrek állnak meg a földszinti bemutatóterem kirakatai előtt, s nagyon sokan térnek be a mindig gazdag választékot kínáló magyar boltba könyvért, hanglemezért, újságért, népművészeti tárgyakért, poszterért, bűvös kockáért. Népes közönséget vonzanak a fénykép-, plakát-, kerámia- és kisplasztikái kiállítások is. Kilencvenezer látogatóval a karcagi üveggyár bemutatója tartja az eddigi abszolút rekordot! Mások útja az emeletre vezet, a nyolcezer kötetes magyar és német nyelvű könyvtárba, amelyet dia-, fénykép- és hanglemeztár, kottagyűjtemény egészít ki.
Személyes tapasztalat alapján írom: kora reggeltől késő estig nagyüzem van a házban – amely most ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Jól emlékszem az intézmény tűzkeresztségére is: pár hónappal a fölavatása után, 1973 nyarán kellett kiállnia az első ostromot. Itt rendezték be ugyanis a magyar VIT-küldöttség főhadiszállását. Mostani beszélgető partneremmel, Gerics Tamással, a ház igazgatójával is akkor és itt találkoztam először. Akkor berlini nagykövetségünk sajtóattaséja volt.
– Talán nem túlzás, ha azt mondom: azóta „előlépett”, kultúránk nagykövete lett a Német Demokratikus Köztársaságban.
– Szerintem mindannyian, akik itt élünk és dolgozunk, azok vagyunk: kulturális követek és közvetítők, tájékoztatók. Feladatunk a magyar kulturális élet népszerűsítése, tágabb értelemben pedig a Magyar Népköztársaság vonzó módon való bemutatása.
– Kik és miért jönnek a Magyar Kultúra Házába?
– Nem sokkal a ház megnyitása után kialakult a törzsközönségünk. Ezek olyan nők és férfiak, idősek és fiatalok, akik mindenekelőtt érzelmileg vonzódnak hozzánk, magyarokhoz. Van, aki családi, baráti kapcsolatok révén került közel hozzánk; másokat hazánk természeti szépségei, kulturális. történelmi hagyományai ragadtak meg; olyanok is vannak, akiket a magyar konyha ízei tettek kíváncsivá irántunk, és ma könyvtárunk legszorgalmasabb olvasói, a filmbemutatók és hangversenyek állandó látogatói közé tartoznak. Az érdeklődő laikusokon kívül ezrekre tehető a rendszeresen visszatérő szakmai közönség. Kiállításaink erősen megnövelik a ház forgalmát. Tavaly például negyvenezren tekintették meg bemutatónkat a magyarországi németajkú lakosság népművészetéről. Ezekben a napokban a magyar naiv művészek kecskeméti múzeumának vendégkiállítása (képek, fafaragások) látható nálunk. Százötven személyes mozi- és ötven embert befogadó konferenciatermünkbe igyekszünk azokat meghívni, akik nagy valószínűséggel tovább is adják az itt hallott információkat.
– Mit kínálnak a meghívottaknak?
– Előadásaink témaköre rendkívül változatos. A tudományos műhely című sorozatunk például a magyar őstörténettől a génszintézisig sokféle témával foglalkozik. A szocializmus építésének időszerű kérdései sorozat is átfogó jellegű. Csak néhányat említek témáiból: időszerű bélés külpolitikai tájékoztató, kulturális politikánk, zenetudományi kutatások, városépítés és jövőkutatás Magyarországon, hazánk külkereskedelmi kapcsolatai. Rendszeresen megemlékezünk a jelentős jubileumokról, az idén többek között Babits Mihály születésének századik évfordulójáról. Lukács József, az Akadémia Filozófiai Intézetének igazgatója és Tőkei Ferenc akadémikus a Marx-évforduló kapcsán tart előadást. Az ősszel Luther-emlékülésre kerül sor a házban. Az ilyen ünnepélyes alkalmakkor magyar és NDK-beli írók, műfordítók, előadó-művészek is részt vesznek, szerepelnek rendezvényeinken. Különösen gyakori vendégünk két kiváló műfordító, Paul Kárpáti és Vera Thies, a kortárs NDK-líra számos képviselője: Jörg Buschmann, Günther Deicke, Franz Fühmann, Stephan Hermlin, Heinz Kahlau, Hans Skirecki. Ők mindnyájan műfordításaikkal is hozzájárultak a klasszikus és a jelenkori magyar irodalom itteni népszerűsítéséhez. Együttműködünk NDK-beli kiadóvállalatokkal is. Közösen rendeztünk Nagyvilág-estet, az idén az Új Írást mutatjuk be irodalmi esten. Magyar írók is részt vettek a Neue Deutsche Literatur magyar különszáma megjelenésekor rendezett matinénkon.
– Saját tapasztalatom: tekintélye van a magyar filmnek az NDK-ban. Mérhető ez az itteni filmvetítések alkalmával is?
– Időről időre döbbenetes sikernek örülhetünk. Cannes után először itt, nálunk vetítették a Mephistót, amelyben NDK-beli színészek (Rolf Hoppe, Christine Harbort, Karin Boyd és mások) is emlékezetes alakítást nyújtottak. Nos, a Mephisto itteni ősbemutatójakor a mozitermünkből kint rekedt közönséget a szomszédos Lengyel Kultúra Háza fogadta be, és tekercsenként vittük át a filmet további vetítésre. Évente egyébként tíz új filmet (a magyar játékfilmtermésnek nagyjából a felét) mutatunk be – külön-külön a német és a magyar közönségnek. A berlini Babylon mozival felváltva Fábry Zoltán legsikeresebb alkotásait vetítjük. Nemegyszer otthoni premier előtt mutatunk be egy-egy filmet; ez történt például a Megáll az idő esetében is.
– A ház havonta megjelenő műsorfüzete rangos zenei rendezvényekre is hívja a közönséget.
– Helyettesem, Rajnavölgyi Géza szervezőkészségét dicsérik a havonta sorra kerülő hangversenyek itt turnézó – és persze NDK-beli – művészek közreműködésével. Fellépett nálunk a Bartók- és az Új Budapest vonósnégyes, Kocsis Zoltán, Ránki Dezső; vendégünk volt Durkó Zsolt, Láng István, Lendvai Kamilló, Szokolay Sándor. Lendvai mester még indulót is komponált nemrég a ház fennállásának tizedik évfordulója alkalmából. Propagandánk középpontjában a komolyzene áll, mivel a könnyűzene különösebb népszerűsítés nélkül is eljut az itteni közönséghez. Nagy sikerrel lépett fel színpadunkon Koncz Zsuzsa, Hacki Tamás, a Vukán-dzsessztrió s a Délibáb-együttes.
– Az eddigiekből az tűnt ki, hogy a magyar ház munkája erősen Berlin-központú, holott a fővárosban az NDK lakosságának csupán egytizede él. Vannak-e vidéki kapcsolataik is?
– Természetesen, mégpedig mindenekelőtt a magyar személyiségek nevét viselő szocialista brigádokkal. A huszadik ilyen munkacsoport névadója éppen a napokban volt: a Bitterfeldi Vegyi Kombinát egyik karbantartó brigádja (melynek Farkas István személyében magyar tagja is van!) Radó Sándor nevét vette fel. Sikerült az évek során szoros kapcsolatot teremtenünk a városi, járási, megyei művelődési házakkal, közreműködünk magyar estek rendezésében, filmet, hanganyagot, diaképeket kölcsönzünk nekik. Örömmel mondhatom: népünk, hazánk, kultúránk, történelmünk, gazdasági életünk iránt NDK-szerte igen nagy az érdeklődés.