Régi barátom, a tudós történész, a holokauszt, a vészkorszak legelkötelezettebb kutatója, Szita Szabolcs történész professzor tegnap egy 1944. december 23-án a németországi Sömmerdában keltezett okmánymásolatot juttatott el az Infovilág szerkesztőségébe. Az írógéppel írt – minek is nevezhető? – „leltárlap” arról tudósítja a buchenwaldi koncentrációs tábor parancsnokságának politikai részlegét (!), hogy a titkos államrendőrség (Gestapo) münster/gelsenkircheni külszolgálati egysége 11 női foglyot (magyar zsidónőt) átadott az SS buchenwaldi koncentrációs munkatábora parancsnokságának. (A nyitó képen: a halálba menetelők egy csoportja; az idős nőket, gyerekeket a koncentrációs táborba érkezésük után néhány órával már a gázkamrába hajtották.)
A 16-26 éves nők Beregszászról, Körösmezőről, Szatmárnémetiből, Máramarosszigetről stb. valók. Név szerint: Fried Mária, Schöngut Zsófia, Éliás Ilona, Teszler Zsuzsanna, Lőrincz Gizella, Fried Frida, Markovics Lilly, Pollák Piroska, Kasierer Elisabeth, Weingarten Ráchel, Terner Eszter. (Ugyan hányan jutottak haza közülük a háború végén?!) Az átadást rögzítő iromány végén egy megjegyzés: az állomány 1282. Dátum: 1944. december 23.
Sömmerda 1944 szeptemberében (a Rheinmetall-Borsig vállalat érdekeltségében) a buchenwaldi koncentrációs tábor külső tábora lett, ahol az alakuláskor 1294 női foglyot kényszerítettek kényszermunkára, többségük 16 és 60 év közötti, mindenekelőtt magyarországi zsidó volt. A nők a kardántengelyek folyamatos gyártása mellett a háborúban használt páncélozott járművek alkatrészeinek elkészítésében, valamint a fegyvergyártásban is segédkeztek; erre két műhelyt építettek 1944-ben és 1945-ben. Az SS 1945 április elején kiürítette a tábort, és a foglyokat meg az SS-felügyelőket halálmenetre küldte, ami a csehszlovákiai Pilsen közelében ért véget…
Ennyi biztosan tudható Buchenwald sömmerdai külső táboráról. A türingiai Sömmerda nem egészen 20 ezer lakosú városka.
A fentiek csupán egy pillanatkép töredékeként tekinhetők a horogkereszt rémtetteinek végtelen sokaságában; mi több, a leírás szerint akár „ártalmatlan” áthelyezési jelentésnek. Az viszont, amiről a Reform című (sajnos, már rég megszűnt) képes hírmagazin 1996. április 16-i számában írtam, korántsem volt apró epizód a világtörténelem forgatagában. Íme:
«Végtelen történet a holocaust. A világtörténelem talán leggyászosabb története. Az európai zsidóság elpusztítását, kiirtását, a „végső megoldást” (Endlösung) kimondó-elhatározó Wannsee-konferencián (1942. január 20.) Goebbels propagandaminiszter ismertette Hitler parancsát: „bármi áron véget kell vetni az európai zsidóságnak; eközben semmi helye bármiféle érzelgős megfontolásnak. A berlini tóvidék pompás kastélyában tartott, szigorúan titkos tanácskozás egyik cselekvő résztvevője, az ott készült szigorúan titkos dokumentum egyik fogalmazója volt az 1906. március 19-én a németországi Solingenben született, de még kisgyerekként Felső-Ausztriába, Linzbe került Adolf Eichmann (jobb oldali kép).
E sorok szerzőjének a bécsi Zsidó Dokumentációs Központ alapító vezetője, Simon Wiesenthal (balra, az Európa Kiadónál megjelent könyve címlapján) mondta el, hogy kezdetben még ő sem ismerte Eichmann nevét és szerepét, és csak évekkel később döbbent rá, hogy az egy ideig amerikai internálótáborokban – szó szerint – megbúvó, jellegtelen őrizetes az évszázad egyik legnagyobb bűnözője.
Wiesenthal, a neves nácivadász földerítette ugyan 1949 karácsonyára Eichmann búvóhelyét az ausztriai Altausseban, osztrák, amerikai izraeli segítőivel megpróbálta elcsípni, de az SS-eket segítő titkos szervezet megneszelte az akciót, és figyelmeztette Eichmannt, aki – a gázkamrákban megölt zsidók fogaranyának egy részével a kofferjában eltűnt a szemük elől. Wiesenthal – mint mondta – szinte biztos volt abban, hogy Eichmann is a „kolostorútvonalon”, vatikáni útlevéllel a zsebében jutott ki Dél-Amerikába. Ugyancsak Wiesenthal derítette ki önkéntes informátorai közreműködésével, hogy Eichmann immár feleségével és négy fiával együtt él az argentinai Buenos Airesben. A rendelkezésére álló adatokat, fényképeket eljuttatta az izraeli titkosszolgálatnak, a Moszadnak.
David Ben Gurion izraeli kormányfő 1960. május 23-án bejelentette a törvényhozásban: Adolf Eichmannt az izraeli hatóságok elfogták, letartóztatták, és már egy szigorúan őrzött cellában várja, hogy bíróság elé állítsák.
Ezen a ponton fonódik mondandónkhoz az Eichmann-ügy másik szála: 36 év után megszólalt Zvi Aharoni, az izraeli titkosszolgálat azon ügynöke, aki Eichmannt lefülelte Argentínában, és főszerepet játszott az elfogatásában. Ezekben a napokban (a cikk 1996. áprilisi! – a szerző) jelent meg Wilhelm Dietl-lel közösen írt könyve: A vadász – Eichmann-művelet. (Der Jäger – Operation Eichmann: was wirklich gaschah – Deutsche Verlagsanstalt.)
Régi és izgalmas történet, amely ráadásul mindig tartogat valami újat. Zvi Aharoni leírja, hogy egy félzsidó férfi, Lothar Hermann a lánya, Sylvia elejtett szavaiból következtetett arra, kik élnek a Buenos Aires-i előváros, Olivos egyik házában. A lány baráti körébe tartozott ugyanis egy fiatalember, bizonyos Klaus Eichmann, aki gyakran mondogatta, hogy Hitler csak félmunkát végzett, mert nem irtotta ki az összes zsidót Ez az információ jutott el Iszer Harelhez, az izraeli titkosszolgálat akkori vezetőjéhez, aki nyomban két ügynökét menesztette a Buenos Aires-i Chacabuco utcába. A kapott jelentés alapján azonban leállította a további nyomozást „Egy olyan rossz és szegény negyedben – bármennyire bizonygatja is a mindkét szemére vak Hermann úr, „nem lakhat egy Eichmann-kaliberű SS-vezető. Ráadásul sem pontos személyleírást, sem ujjlenyomatot nem sikerült szerezni az egész világon körözött gonosztevőről. Ez 1958 szeptemberében történt.
Eichmann 1950. július 14-én érkezett hajóval Argentínába. Wiesenthal jól értesült: a katolikus egyház ferences rendje segített neki, feltehetően jóhiszeműen, a derék barátokat is kijátszották az SS-mentő szervezet emberei. A lényeg, hogy hatmillió ember meggyilkolásának egyik főszereplője Ricardo Klement néven, az 1 378 538. számú személyi igazolvánnyal a zsebében dolgozott az argentin fővárostól 70 kilométerre, Joaquín faluban, egy baromfi- és nyúltenyésztő farmon. Csak később költözött családjával együtt az olivosi Chacabuco utca 4261. alá. Ott már olyan biztonságban érezte magát, hogy a felesége és a gyerekei saját nevükön szerepeltek.
Tel-Avivban csak akkor porolták le az Eichmannról Argentínából érkezett aktacsomót, amikor Simon Wiesenthal egy linzi újság halálozási hirdetésében fölfedezte a gyászolók között Eichmann feleségének a nevét. Ekkor menesztették Zvi Aharonit álnéven, diplomata-útlevéllel a vak Hermann által megjelölt címre. Onnan azonban már elköltözött a család a Garibaldi utcába. 1960. március 3-án érkezett Izraelbe a rejtjeles üzenet: valóban Eichmannra bukkant a titkos ügynök.
A Moszad szupertitkos akciót dolgozott ki Eichmann elrablására. Előbb megfigyelték mozgását, közben fényképeket készítettek a jócskán kopaszodó, szemüveges, ötven év körüli férfiról. Amikor a Wiesenthal által az említett temetésen Eichmann testvéreiről készített és a Moszad rendelkezésére bocsátott fényképek alapján egyértelműen azonosították a megfigyelt személyt, az ügynökök parancsot kaptak elfogására és Izraelbe szállítására. 1960. május 11-én este nyolc óra után a legizmosabb ügynök kapta el és tuszkolta egy autóba a hazafelé tartó Eichmannt. „A férfi azonnal üvöltözni kezdett – írja Zvi Aharoni a könyvében. – Erre föltúráztattam az autó motorját, hogy elnyomja az ordítozását, de még így is túlharsogta. Amikor Eichmannt végül sikerült a kocsiba ültetni, közöltük vele: ha további ellenállást tanúsít, lövünk. A válasza: „Megadom magam a sorsomnak.”
Amikor az ügynökök egy lakásbап kikérdezték foglyukat, az előbb az álnevét mondta: Ricardo Klement, meg hogy 171 centiméter magas, 42-es lábbelit és 44-es méretű ruhát visel. De aztán kénytelen volt megerősíteni többi, igazán lényeges adatát: a nácipártnak 899 895., az SS-nek pedig a 45 326. számon nyilvántartott tagja, született Solingenben. Eredeti neve: Adolf Eichmann.
Egy másik Moszad-ügynök, Zvika Мalchin már évekkel ezelőtt könyvet jelentetett meg az Eichman-műveletről, azt állítván, hogy a fogoly egy pohár vörösbor és a Smah Israel című zsidó ima elmondása után kezdett el beszélni. Zvi Aharoni cáfolja ezt a romantikus leírást: „Egyedül csak én beszélhettem Eichmann-nal. Minden kérdésre válaszolt. Nem hangoskodott, de bizonygatni próbálta, hogy mindig a törvény szerint cselekedett, csak az elöljárói parancsait teljesítette…”
Diplomáciai rendszámú autóban szállították elrablói Eichmannt a Buenos Aires-i reptérre, ahonnan az EL-AL 4X-AGE járatszámú gépe 1960. május 20-án, néhány perccel éjfél előtt startolt a világtörténelem egyik leghírhedtebb gonosztevőjével a fedélzetén. Hitler „zsidóreferense” május 22-én lépett a zsidó állam földjére.
Adolf Eichmann az ellene szóló vádirat felolvasása közben a jeruzsálemi kerületi bíróságon, 1961 (Kép: Gjon Mili / Time & Life / Getty).
Kihallgatása nyolc hónapon át tartott, mindvégig megpróbálta magát jelentéktelen parancs-végrehajtóként feltüntetni. Miként annak idején a magyar lapok is beszámoltak róla, 1961. április 11-én kezdődött az Eichmann-pör. A vádlott, fején fülhallgatóval, golyóálló üvegkalitkában ülve válaszolt a kérdésekre, és minduntalan hangoztatta ártatlanságát, A tények, hatmillió ártatlan ember – köztük minden tizedik magyar állampolgár volt! – halála, a holokauszt megdönthetetlen bizonyíték volt. Az SS egykori Obersturmbannführere – miként a történész is állítja – életcéljának tekintette Európa zsidóságának megsemmisítését. Az ítéletet a bírói tanács német származású elnöke, Moshe Landau mondta ki: kötél általi halál. Adolf Eichmannt 1962. június 1-jén fölakasztották.
x x x
„A végső hadművelet/Operation Finale” címmel 2018-ban (megtörtént események alapján) amerikai film készült Adolf Eichmann náci háborús elfogásáról és Izraelbe csempészéséről. Az interneten található ismertetések között az egyik leghitelesebb és legtárgyilagosann itt található, tessék kattintani!
*Az Eichmann-vadász Zvi Aharoni – eredeti nevén: Hermann Aronheim – 1921-ben született az Odera menti Frankfurtban. Tizenhét évesen kivándorolt Palesztinába, 1970-ig állt a titkosszolgálat, a Moszad szolgálatában. Most Angliában él. Könyvét egykori feljegyzései és személyes élményei alapján írta. Elévülhetetlen érdemeit és szerepét Eichmann felkutatásában és Izraelbe szállításában Meir Amit vezérőrnagy, a Moszad egykori igazgatója is bizonyította.