Svájcban, miként általában olyan országokban, ahol még létezik élvezhető, sportolásra alkalmas hó, tömegek keresik föl a síterepeket, szánkózásra alkalmas helyeket. Ilyen a Graubünden tartománybeli Brienz is, aminek 1986. augusztus 6-án éppen nem a télisport-kínálatáról, hanem arról írtam, hogy fennmarad-e az alig 100 főnyire csappant lakosságú település. Három évtizeddel később, és legutóbb pedig három éve azért lett címlapsztori Brienz, mert kis híján elsodorta a földcsuszamlás: a falu határában lévő hegyről mintegy másfél millió köbméternyi sziklás talaj zúdult alá. Az 1986. nyári jegyzet témája azonban egészen más… (A nyitó kép forrása: Denis Balibouse/Reuters.)

«Maguk a svájciak sem igen tudják, hogy két Brienz nevű helység található kies országukban. Ha az ember Brienz iránt érdeklődik, a Jungfraut, a Berni Oberlandot, Interlakent, a 3–4000 méter magas hegyek lenyűgöző világát, a kristálytiszta vizű Thuni és Brienzi-tavat említik – ott keresse Brienzet. A svájci idegenforgalom világhírű központjában. Így aztán amikor megjelent a hirdetés a svájci Tages- Anzeigerben és még néhány más lapban, hogy Brienz családokat keres iskolaköteles gyerekekkel letelepedésre, sokan – tíz érdeklődő közül nyolc-kilenc – a virágoktól viruló-illatozó erkélyű oberlandi faházas, különös gonddal ápolt üdülőhelyre, Brienzre gondoltak. A „gazdag” Brienzre! És nem a szegény Brienzre, a graubündenire, az Albula-völgyi kis hegyi falura, pedig ennek elöljárósága adta föl az imént idézett újsághirdetést. Holott, ha az ember a térképre pillant, azonnal megállapíthatja: ez a Brienz, a graubündeni (az a kanton, ahol a legtöbben beszélik az etruszk–kelta–latin eredetű rétoromán nyelvet) legalább olyan szép vidék, mint nyugatabbra fekvő névrokonának környéke. Húsz-egynéhány kilométerre van onnan a két nagyvilági üdülőhely és síparadicsom, Davos és St. Moritz, a télen is szikrázóan napsütötte Engadin völgye.

Félárbocon leng a svájci zászló a brienzi iskola előtti főtéren, kevés a gyerek. A múlt tanévben mindössze heten ültek a padokban, alsó és felső tagozat együttvéve! A kanton iskolatörvénye szerint ez az a minimális tanulólétszám, amikor a kanton még pénzügyi támogatásban részesíti a községi iskolát. Graubünden, a háromnyelvű, kétvallású kanton évente 40 millió frankkal (teljes költségvetésének a huszadával!) segíti a falusi iskolákat. Amit ezen túl kell az oktatási intézményekre költeni, azt teherbíró-képességük arányában a községek vállalják. Ha bármi okból becsukják az iskolát, a támogatás automatikusan megszűnik, miután csak oktatási célokra folyósítható. Ezért is izgulnak a brienziek, ugyanis a rövidesen kezdődő új tanévben két, az utána következőben pedig három tanuló hiányzik a községi iskola fenntartásához. Pontosabban ahhoz, hogy a kanton költségvetési hozzájárulásával fedezzék az oktatást, a tanár fizetését, az iskolaépület állagának a megóvását. Három évvel ezelőtt 430 ezer frankot költöttek az iskola fölújítására; persze, nem csupán a brienziek állták a nekik csillagászatinak tetsző summát, hanem a Zürich közeli „komaközség”, a Brienzet patronáló Birmensdorf, ahonnan 300 ezret kaptak az Albula-völgyiek. Nyolcvanegy iskolát kellett bezárni Graubünden falvaiban a múlt két évtizedben a gyerekhiány miatt. Ennek következtében 114 tanári állás is megszűnt. A községi vezetőkkel együtt az ott lakók is jól tudják: ahol nincs iskola, ott előbb-utóbb kihal a közélet is, a falu léte kerül veszélybe. De: ahol nincs iskola, oda gyereket sem érdemes vinni. A graubündeni magisztrátus 1984-ben kelt jelentéséből: „Rendkívül nehéz betelepülés céljából fiatal házaspárokat megnyerni olyan községek számára, ahol nincs iskola…”

Gian Ehrenzeller/KEYSTONE/picture alliance felvétele 2023. május 9-én készültBrienz faluról a hegyről, ami bármelyik pillanatban leomolhat.

Van-e megoldás? Nem is egy. Az idegenforgalmilag különösen kedvelt vidéken – a klaszszikus turista- és télisport-központokon túl – a Brienzhez hasonlóan apró falvakat is fejleszteni kellene, hogy ezáltal vonzóvá váljanak munkahelyként is. Ahol van érdekes, változatos elfoglaltságot kínáló pénzkereseti lehetőség, oda szívesen mennek a fiatalok is, fészket raknak, meggyökereznek, és minden bizonnyal nem csupán aludni járnak majd a hálószobába. Ha viszont az eddiginél több gyerek születik, az iskolákat sem fenyegeti a bezárás veszélye, a községek megkapják a központi támogatást a kantontól. És akkor nem az iskolatörvény megváltoztatásának módján kell gondolkodni a helybélieknek, és általában a Brienzhez hasonló aprófalvak, törpeközségek elöljáróságának.

Bár a paragrafusoknak az élethez igazítása – írják a svájci lapok – is megoldás lehetne, oly módon, hogy a község, és ne a központ határozhassa meg, mikor csukják be az iskolát…»

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)