Nem valószínű, hogy pályafutásom alatt néhánynál több, a szakmában „bűnügyinek” nevezhető cikket írtam volna. Talán nagyon fiatalon, érdeklődő íráspróbaként néhányat, tyúkper-fontosságút. Az alábbi interjú a Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság magas beosztású vezetőjével viszont már igazi bűnügyről szólt, még akkor is, ha a benne szereplő pénzösszegek (a számokat tekintve) mai szemmel – amikor sokak számára már a milliárdok is aprópénznek számítanak – elenyészőnek tetszenek. Akkor viszont (1989. augusztus 12-én), amikor ez az írás a kormány félhivatalos lapjában, a Magyar Hírlapban megjelent nem kis vihart, felháborodást kavart. Íme:
«Szabálytalanul közlekedő bécsi rendszámú kamiont állít meg a rendőrjárőr a győri utcán. A rutinellenőrzés a teherautó irataira, rakományára is kiterjed. Kiderül, hogy a Bedfordot vezető Peter Posch nem csupán a KRESZ ellen vétett tavaly szeptember 6-án, hanem csempészéssel is gyanúsítható. A Josef Skarek bécsi fémnagykereskedő megbízásából fuvarozó Posch nem egészen azt pakol(tat)ta a kocsira, ami a szállítólevélen és a vámos által kiállított kiviteli engedélyen áll. A rakomány eleve jóval súlyosabb, és a tételes ellenőrzés kiderítette: nem alumíniumsalak, hanem színalumínium volt a vámzáras ponyva alatt; a többlet értéke pedig 130 ezer forint. De ez a viszonylag kicsiny összeg csupán a jéghegy csúcsának bizonyult!
A részletekről Losonczi István alezredes, a Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetője beszél:
– Már jóval ez előtt az eset előtt is voltak értesüléseink arról, hogy fosztogatják a Metalloglobus győri leányvállalatának, a Pannonglobusnak a készletét, csakhogy miután névtelen bejelentésről volt szó, meglehetős fenntartással kezeltük. Josef Skarek immár két évtizede állt üzleti kapcsolatban a MetaJloglobusszal, illetve a leányvállalatává lett Pannonglobusszal. Sok százszor járta meg kamionja az utat Győr és Bécs között, előfordult, hogy hetente többször is. Skarek és sofőrje (később veje) otthonosan mozgott a színesfémtelepen, végül már mazsolázott is: csak a legkelendőbb fémhulladékot vitte el. A hosszú üzleti együttműködés alatt Skarek és a Metalloglobus vezérigazgatója, Varga László akár barátinak is nevezhető kapcsolatba került. A bécsi kereskedő elsőséget élvezett győri vásárlásaikor.
– Miben nyilvánult meg ez? Netán kizárólagos vevővé lépett elő?
– Voltak bizonyos cikkek, amelyeket nem Skareknak szándékoztak eladni a győriek. Igyekeztek elrejteni az otthonosan mozgó osztrák elől például a forgácsolószerszámokból kimentett molibdén- és titánlapkákat. Amikor a győriek közölték vele, hogy ez nem eladó, Skarek úr azon nyomban tárcsázta a vezér közvetlen telefonszámát. Varga László pedig utasította a Pannonglobus igazgatóját, Benyik Lászlót, vagy Bessenyei Sándor telepvezetőt: kívánságai szerint szolgálják ki a keményvalutával fizető és ráadásul régi üzletfelet.
– A vezéri szónak persze engedelmeskedtek a győriek, elsőnek a „finomságokat” rakták be a kamionba, és csak utána a bálába préselt alumíniumhulladékot. Az már csak „természetes”, hogy a molibdénről és titánról nem készítettek számlát.
– Nem hiányzott a papír nélkül kivitt keményfémhulladék a telep leltárából? Elvégre feltételezhető, hogy beszállításkor csak készült róla bizonylat?
— Könyvelési ügyeskedéssel igyekeztek eltüntetni a több, mint egymillió forintos (egyszeri) leltárhiányt. A vezérigazgató megbízta Varga Sándort, a Metalloglobus konstrukciós főosztályának a vezetőjét, hogy vállalja át a Győrött hiányzó árut. Papíron elszállították Budapestre a Benyik által készített fiktív terheléssel bizonyítva. Pecsét, aláírás, banki inkasszó – semmi sem hiányzott.
csupán az egymillió-harmincezer forint értékű ritkafémhulladék. Amikor a leltárellenőrök a fővárosban keresték, akkor fölmutatták Benyik igazolását: Győrött tárolják a konstrukciós főosztálynak eladott szállítmányt. Amikor itt keresték, jelentették: már Pesten van az áru.
– Sikerült-e megállapítani, hogy mekkora értéket síbolt ki az országból a magyar–osztrák alumíniummaffia?
– Ezt sajnos, nem sikerült egyértelműen megállapítanunk. De a gyanúsítottak, tehát a Pannonglobus győri igazgatója, Benyik, Bessenyei telepvezető és Fajkusz telepi művezető – egymástól teljesen függetlenül – azt vallották, hogy estenként legalább egy tonnányi többletet raktak föl Skarek autójára.
– Hányszor fordulhatott ez elő?
– Legalább száz alkalommal – derült ki a vallomásokból.
– Így jött össze az egymillió-harmincezer forintos kár?
– Nem, ennél jóval többről van szó! Az utóbbi három-négy évben a Skanek-cég legalább 250-300 alkalommal szállított Győrből. Meglehetősen nagyvonalúak voltunk a nyomozáskor és a bizonyítási eljárás alkalmával is: messzemenően figyelembe vettük az ártatlanság vélelmének elvét és gyakorlatát. A szóban forgó 1,03 millió forint tételei: 1000 kiló nikkelötvözet, 310 kilogramm volfrám- molibdén hulladék, 872 kiló keményfémlapka-hulladék és 2400 kilogramm molibdén elektróda.
– Mérlegeléskor sem vették észre, hogy néhány tonnával többet nyom a kamion?
– Egyetlen alkalommal sem történt hivatalos mérlegelés, már csak azért sem, mert az alkalomszerűen igénybe vett más vállalati hídmérleg kicsinek bizonyult a Skarek-féle szállítmányokhoz. A rendszeresen túlsúlyos kocsit nem látták el mérlegelési jeggyel, valójában csupán megbecsülték, milyen nehéz lehet a rakomány. E körülmények mintegy „fölbújtóként” jöhetnek számításba, miként az is hozzájárult a folyamatos bűncselekményhez, hogy a perifériára szorult leányvállalat gyenge vezetőinek nem állt különösebb érdekében a Metalloglobus–Skarek különleges viszony leleplezése, fölszámolása. Mi több, még jól is jött nekik. Föltehetően az osztráknak megérte, hogy sok tízezer schillinget költsön a vezérigazgató Varga, a főosztályvezető Varga Sándor, Benyik, Bessenyei és mások jóindulata megtartására, azaz megvásárlására.
– Mit jelentett ez a gyakorlatban?
– Kiderült, hogy az ügyben név szerint említett közreműködők rendszeresen ajándékokat kaptak a fémnagykereskedőtől.
A hivatalos kiküldetés látszatát keltő bécsi útjaik alkalmával Skarek látta vendégül a két Vargát és Benyiket. Bessenyei és Varga László azzal igyekezett elütni a vesztegetés vádját, hegy az ilyen „apróságok” szokásosak a külkereskedelemben, mintegy jogos juttatásoknak számítanak. Varga és Skarek baráti kapcsolatára jellemző epizód, hogy a magyar vezérigazgatót kérte föl esküvői tanúnak, hogy a nagy eseményt méltó módon megünnepeljék, az osztrák kereskedő a sziráki kastélyban pótlakodalmat is rendezett a szóban forgó magyar barátainak társaságában. Skarek a végén már nem vesződött azzal, hogy kitalálja, mivel lepje meg barátait. Egyszerűen pénzt adott nekik, vegyenek rajta azt, amit akarnak.
– Mennyi pénzről van szó?
– Egy-egy alkalommal négyötezer schillingről. Benyik azt mondta, hogy ő mintegy tízszer volt Ausztriában „hivatalosan”. Mindig Skareknál kötött ki. A kereskedő fizette a szállodáját, étkezési költségeit, fedezte szórakozásait, utazásait. Varga Sándor is hét-nyolc alkalommal járt „kiküldetésben”, hasonló gondoskodást élvezve. A vezér Varga ragaszkodik az állításához: az ajándékozás nem haladja meg a szokásos mértéket. Csakhogy a Vargáéknál házkutatást tartó kollégáim véleménye éppen ezzel ellentétes: amit ott leltárba vettek, több mint egy vezérigazgatói fizetés hordaléka. Még akkor is, ha a gyanúsított egyike volt az ország legrégebbi vállalati vezetőinek.
– Most hol van, mit csinál?
– Cégének vállalati tanácsa fegyelmit indított ellene, ő pedig nyugdíjazását kérte.
– Ezzel le is zárták az ügyet?
– Nem, a Győr-Sopron Megyei Főügyészség elkészítette a vádiratot. Varga László esetében fölvetődött: főként külkereskedelmi beszerzés tekintetében erősen kifogásolható kapcsolatokat alakított ki olasz cégekkel egy másik leányvállalat, a Novaglobus igazgatója, Nagy Gábor útján. Az olaszok e kapcsolat révén tetemes profitra tettek szert, amiből nekünk egyáltalán nem volt akkora hasznunk, mint híresztelték. Ebben az ügyben vetődött föl az is, hogy a Novaglobus igazgatója lányának olasz férje révén immár családi vállalkozássá fajult a beszerzés, mert az illető úr minden bóvlit a Novaglobus nyakába sózott, önálló devizakeret híján a pénzt Varga vezérigazgató utalta ki.
– Mit vásároltak Vargáék az olaszoktól?
– Célgépszerszámokat, mintegy 50-60 millióért, de csak tizedáron tudtak továbbadni rajtuk.
– Egy valami tisztázatlannak látszik az ügyben: a kamionok csak a vámtisztviselők által kiállított iratokkal léphetik át az országhatárokat. Az okmányok kiállítása föltételezi, hogy a vámos megszemlélte a rakományt, mielőtt a vámzárral ellátja. Skarek netán a vámosoknál is előnyt élvezett?
– Skarek esetében rendszeresen elmaradt a szállítmány ellenőrzése. A pénzügyőr járőr megjelent ugyan a telephelyen, megszemlélte a megrakott gépkocsit, aztán – miután megállapította, hogy csak aluhulladék van rajta – áldását adta a rakományra és plombáit. Előfordult, hogy a rakodók annyira figyelmesek voltak a vámos iránt, hogy még le is kötözték a ponyvát, mondván, ne töltse várakozással az idejét.
– Ebben az esetben a vámos nagyvonalúsága révén, bizonnyal akarata ellenére, bűnpártolóvá és a bűnügy egyik kulcsfigurájává lépett elő, hisz nem teljesítette a kötelességét.
– Mi megtettük az észrevételünket a Vám- és Pénzügyőrség megyei parancsnokának, ő pedig jelentette az esetet országos fölöttesének. Tudtommal máris intézkedések történtek a szolgálat szabályszerű ellátása céljából. Szeretném megjegyezni – korántsem az egyenruhások védelmében –, hogy a vámos sem lehet mindenben szakértő. Ha a papírokon az áll, hogy a rakomány alumínium válogatási végtermék, és ezt megszemléli is, ember legyen a talpán, aki képes eldönteni, hogy a bálázott alumíniumnak mekkora a fémtartalma: ötöde-e, harmada-e? Mindez viszont egyáltalán nem menti sem az eladót, sem a vevőt.»
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)
