Nem valószínű, hogy sok mai fiatal Genfet is említené, amikor az ENSZ-ről esik szó. Holott a Svájci Államszövetség legnyugatibb városa – ahonnan akár átkiabálhat az ember Franciaországba – jó ideig, éppen az ország semlegessége okán, otthona volt az Egyesült Nemzetek Szervezete elődjének, az 1920-ban alakult és 1939-ig működött Népszövetségnek. Ez is indította az ENSZ-t megalakulása után arra, hogy a gyönyörűséges Genfbe telepítse egy sor szervezetét. Így vált a svájci város a világszervezet európai központjává, és maradt is sokak tudatában, bár időközben Bécs is megépítette a maga ENSZ-városát, amely már jóval több bizottságot, hivatalt, irodát, szervezetet, ügynökséget fogadott be, mint „a béke európai városaként” ismert Genf.
Amikor végre sikerült beillesztenem svájci hivatalos teendőim közé a genfi ENSZ-központ fölkeresését is, Svájc még nem volt az Egyesült Nemzetek Szervezetének tagja, a négynyelvű államszövetség csak 2002. szeptember 10-én, a világszervezet megalakulása (és jó néhány tradicionális népszavazás) után 57 évvel kérte és kapta meg felvételét. Az ENSZ európai központjában, az egykori Népszövetség épületeiben ma az UNHCR, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, a WHO, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WTO, az ENSZ Kereskedelmi Világszervezete, a WIPO, az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezete, az ITU, a Nemzetközi Távközlési Unió és az ILO, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet működik. A genfi ENSZ-központban Roger Hans-Moëvi, a világszervezet genfi sajtószóvivője fogadott és kalauzolt. A látogatásról a Magyar Hírlap 1985. szeptember 28-i számának képes mellékletében számoltam be:
„Napjainkra a Nemzetek Palotája – hivatalos helyességgel: az ENSZ európai irodája! – Genf nemzetközi szerepének jelképévé, a Léman-tó melletti gyönyörű városban zajló mindennemű internacionális tevékenység szimbólumává vált – mondja Roger Hans-Moëvi, a világszervezet genfi sajtószóvivője. – Évente 7500–8000 ülés, megbeszélés, tárgyalás stb. zajlik le falai között; nem véletlenül vívta ki magának az állandó jelzőt, amely szerint a világ legaktívabb konferencia-központja.”
Emlékezzünk csak! Itt zajlott le a második világháború után az indokínai és a koreai konferencia, az atomenergia békés célú hasznosítását szorgalmazó, a nemzetközi hajózási és tengerjogi, a Laosz jövőjéről döntő, a nukleáris robbantások moratóriumáról, a közel-keleti békéről, a ciprusi helyzetről stb. szóló tanácskozássorozat.
Óriási a forgalom a Nemzetek Palotájában, ahol gyakran 7000 küldött dolgozik egyidejűleg, és évente átlagosan 100 ezer látogató is megfordul! Állandó „lakói” is vannak a palotának – mint például vendéglátónk, Hans-Moëvi úr –, összesen három és félezren. Az információs főosztály foglalkozik a genfi ENSZ-intézményeknél akkreditált mintegy kétszáz sajtó-, rádió- és tévétudósítóval, kinek munkahelye ugyancsak a palota. A sajtószóvivő egyik fő feladata a hírekre, az első kézből származó, pontos információkra mindig éhes újságírók hiteles tájékoztatása a rendszeresen összehívott sajtókonferenciák alkalmával. Az írásos tájékoztató anyagok, különféle dokumentációk ugyancsak itt készülnek.
Az Avenue de la Paix – a Béke sugárútja – által övezett 25 hektáros Ariana-parkban álló Nemzetek Palotájának ablakaiból pompás kilátás nyílik a Genfi-tóra és Európa legmagasabb hegycsúcsára, a Mont Blanc-ra. Aligha lehetett volna szebb és jobb helyet találni egy olyan világszervezet részére, amely a béke és a biztonság megteremtését, megőrzését, a népek érdekeinek a szolgálatát tűzte a zászlajára. Egykoron a genfi Revilliod család tulajdona volt a terület, amelyet Gustave Revilliod 1890-ben a városnak adományozott azzal a kikötéssel, hogy továbbra is bárki beléphessen az édesanyja nevét őrző parkba, ahol pávákat kell tartani, és az ő sírját senki meg ne bolygassa. A feltételeknek – mondani se’ kell – Genf mindmáig eleget tesz.
A párizsi békekonferencián 1919. február 14-én alapított Népszövetség (Nemzetek Szövetsége) Genfet választotta székhelyéül; a város 200 ezer négyzetmétert bocsátott a nemzetközi szervezet rendelkezésére az Ariana-parkból. A palota fölépítésére tervpályázatot írtak ki, de még Le Corbusier, a legnevesebb építész elképzelései sem nyerték el a bíráló bizottság tetszését, amely végül is egy munkaközösségnek adta ki feladatul a Nemzetek Palotája megtervezését. A megvalósított terveket az olasz Broggi, a svájci Flegenheimer, a francia Lefèvre és Nénot, valamint a magyar Vágó József készítette. (Hazánkfiáról illik tudni, hogy 1877–1947 között élt, a magyar szecesszió jeles művésze volt. A Tanácsköztársaság idején őt nevezték ki az építészeti direktórium vezetőjévé).
Hét esztendeig épült a Nemzetek Palotája a Genfi-tó jobb partján. Számos ország drága ajándékokkal – építőanyagokkal, nemes fákkal, festményekkel és rajzokkal, függönyökkel, szőnyegekkel, kovácsoltvas- és ötvösmunkákkal – járult hozzá az épület berendezéséhez, amely a maga 25 ezer négyzetméterével (a versailles-i kastély után) a második legnagyobb tömb Európában. A palota előtti parkban, díszudvarnak is mondják, a Népszövetség szellemi atyjának, Woodrow Wilson volt amerikai elnöknek az emlékét megörökítő hatalmas, aranyozott bronzglóbusz látható; a tizenkét csillagképpel szimbolizált földgömb a Földével megegyező irányban forog. Az amerikai Paul Manship szobrász alkotása.
Alekszander Kolcsin és Jurij Neroda szovjet építész-szobrász kettős műve a palota parkjában álló merész vonalú emlékmű: A világűr meghódítása. A Szovjetunió ajándékát 1971. július 20-án leplezték le. A titáncsúcsban végződő, 26 méter magas, elegáns alkotás a modern, világűrhódító technikát, a szkafanderes férfialak pedig a föltörekvő embert jelképezi. A három fő részre tagolódó palotában 22 tanácskozóterem, 886 hivatali helyiség, nyomda, étterem, büfé, postahivatal található. (Itt jegyezzük meg, hogy a külképviseletek jogi státusához hasonló a genfi ENSZ-központé is, tehát területenkívüliséget, vám-, adó- és postaautonómiát élvez, saját rendőrsége van…) A diplomáciai forgalom bővülésével és mind újabb területekre kiterjedő ENSZ-tevékenységgel, a világszervezet tagjainak 51-ről majd 160-ra (ma 193 tagja van az ENSZ-nek – a szerk.) gyarapodásával mindegyre „zsugorodott” az épületkomplexum. Annak ellenére, hogy miután az ENSZ 1946. augusztus 1-jén átvette, kétszer is bővítette, korszerűsíttette. Végül 1968-ban U Thant akkori főtitkár elhelyezte a nagyvonalú bővítmény alapkövét. Az új szárnyat utóda, dr. Kurt Waldheim avatta föl 1973-ban. A francia, olasz és brit építészcsoport által tervezett bővítményben 700 iroda és tíz tanácskozóterem kapott helyet.
A régi, központi épületben található a kétezer személyes közgyűlési terem; földszintjén több mint másfélszáz küldöttség számára van hely; galériáin további nyolcszáz személy – újságírók, érdeklődő közönség – foglalhatnak helyet. E nagyterem előtere (a versailles-i kastély mintájára!) „az elveszett lépések csarnoka” nevet viseli; padozata finn gránit, falai svéd márványból vannak.
Történelmi események tanúja az ötszáz személyes tanácsterem is, ahol három évtizeddel ezelőtt (figyelem, ez a cikk eredetileg 1885-ben jelent meg! – a szerk.) tartották Bulganyin, Eden, Eisenhower és Faure részvételével a négyhatalmi konferenciát.
Végezetül érdemes még röviden szólni a nemzetközi hírekben talán sohasem szereplő könyvtári szárnyról, az ifjabbik John D. Rockefeller alapítványáról. Az 1920-ban keletkezett gyűjtemény napjainkban négymillió kötetet számlál; olvasótermeiben 140-en foglalhatnak helyet. A könyvtár első emeleti házimúzeumában ismerkedhetnek meg a látogatók az egykori Népszövetség történetével. A palota a filatelisták zarándokhelye is: bélyegmúzeumában az ENSZ és előde által kiadott bélyegek láthatók, a bejárati előcsarnok postahivatalában pedig megvásárolhatók a New Yorkban, Bécsben és itt kiadott ENSZ-bélyegek, első napi borítékok – persze ugyancsak nem keveset érő emlékbélyegzéssel.»
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)
