Együtt élünk, de alig ismerjük egymást – állapítja meg cikkében a szerző. A Népszabadságban 2004. január 7-én megjelent összefoglalóban ismertetett kötet írója már régen hazatért Szentpétervárra, de meglátásainak többsége ma is érvényes. Az orosz–ukrán háború szomorú aktualitása csak megerősíti: hasznos minél többet tudnunk a velünk élő oroszokról, viselt dolgaikról. A könyvet – sajnos – azóta sem fordították magyarra…
Hiányt megszüntető művet jelentetett meg egy öt éve (a cikk 2004-ben jelent meg! – a szerk. megj.) hazánkban élő orosz újságíró.
Vagyim Arisztov, aki egykor a leningrádi egyetem történelemszakán diplomázott, sikerrel vállalkozott arra, hogy vaskos kötetben összefoglalja mindazt, amit a magyar–orosz kapcsolatok sok évszázados történetében lényegesnek ítélt. A több mint félezer oldalas, számos – esetenként kuriózumszámba menő – képpel illusztrált mű végig követi a kapcsolatok alakulását, az első írásos emlékektől napjaink állam- és kormányközi megállapodásaiig. Kiemelten foglalkozik a XX. század nagy kataklizmáival: a két világháborúval, a forradalmakkal és ellenforradalmakkal (az utóbbi alatt nem 1956-ot értve). A könyv különös részletességgel kezeli napjaink „orosz valóságát” Magyarországon, azokat az örömöket és gondokat, amelyek a köztünk élő orosz vagy oroszországi származású embereket foglalkoztatják.
– Rendkívül leegyszerűsített sztereotípiákkal találkozhatunk mindkét oldalon – foglalta össze tapasztalatait Arisztov lapunknak nyilatkozva. – A magyarok között eléggé elterjedt és tartja magát az a vélemény, hogy az oroszok a magyar szabadság eltiprói, legyen szó 1956-ról vagy 1849-ről. Az ide került oroszok többsége pedig alig tud valamit erről az országról, legfeljebb az tűnik fel neki elsőre, hogy milyen kicsi az általuk megszokott méretekhez képest. Nem ismerik a magyarokat, még kevésbé évezredes kapcsolataink fejlődését. Könyvemet, amely négyéves kutatómunka és újságírói tevékenységem eredménye, azért is írtam meg, hogy segítsek eligazodni azoknak, akiket érdekelnek a részletek, a történelmi hűség és igazság.
Arisztov művében a történészek feltehetően számos olyan tényre, adatra bukkanhatnak, amelyek nekik nem szenzációk. Az olvasók 95 százaléka viszont nyilván meglepetéssel értesül például arról, hogy az első „Varsói Szerződést” nem a NATO ellenében hívták életre, hanem Rákóczi fejdelem és Nagy Péter cár képviselői írták alá, sőt hogy I. Péter még a lengyel trónra is rásegítette volna a kuruc vezért. A XVIII. századhoz fűződik a gazdasági kapcsolatok első „aranykora”: a cári udvar kereskedelmi képviseletet létesített Tokajban a magyar borok folyamatos utánpótlásának biztosítására.
A magyar–orosz politikai kapcsolatok később a Habsburg-ház közbeiktatásával alakultak. A könyv kiemelten kezeli József nádor házasságkötését I. Pál cár leányával. Alekszandra Pavlovna nagyhercegnő úgy elbűvölte a magyarokat, hogy akár királynőjüknek is elfogadták volna az ugyancsak népszerű palatínus oldalán – avat be a történelmi titkokba a szerző, teret hagyva olyan véleményeknek is, hogy az ifjú asszony halálát nem gyermekének világra hozatala, hanem a bécsi udvar ármánya okozta. A Budán elhunyt cárevna emlékét az ürömi pravoszláv sírkertben álló kápolna őrzi, ami a Magyarországon megfordult oroszok egyfajta búcsújáró helyévé vált. Felkereste a híres író, Turgenyev, és járt ott Alekszandra Pavlovna bátyja, I. Sándor cár is, akinek részvétele az 1814-i bécsi kongresszuson adott módot arra, hogy az első orosz államfői látogatást abszolválja Budán.
Az 1848-I forradalom elfojtására, Ferenc József segítségére I. Miklós által Magyarországra küldött ármádia története szintén tanulságos olvasmány. A történelemben Akkor (1849. július 13-án) foglalták el első ízben orosz csapatok Pestet. Arisztov tárgyilagosan beszámol Görgey és Paszkievics herceg, a két fővezér alkudozásáról, a világosi fegyverletételhez vezető körülményekről, helyére téve eközben néhány olyan ferdítést is, amely a szovjet történetírók lelkiismeretét terheli.
A XX. század húsdarálói, a világégések bőven szedték áldozataikat a frontokon egymással szemben álló magyar és orosz (1941–45-ben szovjet) katonák soraiban. Míg Magyarországon a második világháborút alapvetően magyar–szovjet szembenállásként tárgyalják a krónikák, az orosz történetírás és a közvélemény nem fordít különleges figyelmet a magyar részvételre „Németország és csatlósai” hadjáratában. A honvédség egyes alakulatainak kegyetlenkedéseit inkább csak az érintett települések lakossága tartja számon. Arisztov azt sem hallgatja el, hogy a felszabadításnak bőven vannak a magyarokra nézve sötét oldalai is, főleg a nőkkel szembeni erőszakot említi. Nem leplezi írásában, hogy a háború végeztével a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot irányító Vorosilov marsall segítette a kommunisták befolyásának megerősödését.
Hasonló részletességgel és objektivitásra törekvéssel számol be a szerző a múlt század társadalmi megmozdulásairól. Az első világháborút követő forradalmi hullámban mind a Magyarországon lévő orosz, mind pedig az orosz földre került magyar hadifoglyok többsége a kommunistákat támogatta. Arisztov beszélgetésünkkor kiemelte, hogy az októberi forradalmat követő polgárháborúban, főleg annak kezdeti szakaszában a Vörös Hadsereg nagyobb hányadát, több mint százezer katonát a magyar internacionalisták adták. Éppígy tény, hogy később Magyarországon számos fehéremigráns talált menedéket, Gyenyikin tábornok például Budapesten írta meg a harcok történetét.
Gyenyikin tányérsapkás arcképe éppúgy fellelhető a könyv borítójának belső oldalán, mint sok más, számunkra esetleg ismeretlen orosz személyiségé, aki szerepet játszott kapcsolataink formálásában. A középkori rajzos ábrázolások mellett sorakoznak a XX. században készült fényképek, rajtuk bánatos tekintetű hadifoglyok és derűsen mosolygó turisták, marcona martinászok és szökkenő balett-táncosok. Mert a század második fele a magyar–orosz viszony leggazdagabb időszaka volt akkor is, ha erre esett az 1956-i forradalom elfojtása, amiért ma már az időközben tájékozottabbá vált oroszok is röstelkednek. E történelmi periódusról ismert történészektől Kádár János tolmácsáig a kor számos tanúja vall a szerzőnek.
Az „Orosz világ” tekintélyes hányada a jelen problémáival foglalkozik. Említést tesz arról, hogy a rendszerváltást követően eltűntek a Szovjetuniót idéző szobrok és utcanevek, de továbbra is megbecsülésnek örvendenek az orosz szellem – irodalom, zene, tudományok – óriásai. A Volga Szállóból Ibis Hotel lett, ám a Moszkva tér még őrzi a nevét (2004!). Az oroszoknak nagyon nem tetszett a Tovariscsi, konyec! plakát, viszont otthon érzik magukat a budapesti metró kocsijaiban – sorolja Arisztov az ellentétpárokat. A könyv e fejezetei bővelkednek anekdotikus, olykor humoros elemekben, az utóbbiak főleg a nyelvi nehézségekhez kapcsolódnak. Míg a szerzőnek és sorstársainak komoly probléma a magyar nyelv, itt született, itt fölnövekvő gyermekeik már gond nélkül csevegnek magyarul és oroszul, igazi hidat képezve a két nép és a két kultúra között. Magyar szerző valószínűleg soha nem tudott volna olyan mélyre hatolni a hazánkban élő oroszok lelkébe, mint Arisztov tette, akinek honfitársai őszintén megvallották, hogy működik közöttük valamiféle elidegenedés, tartanak egymástól, a korábbi – rájuk annyira jellemző – kollektív szellemet kölcsönös óvatosság látszik felváltani. Az orosz maffia mumusa elsősorban a magyarokat riasztja ugyan, de azért az itt élő oroszok is óvatosabban nyílnak meg a velük azonos nyelvet beszélőkkel találkozva. Ugyanakkor a magyarországi orosz közösség túlnyomó része nem panaszkodik diszkriminációra, a helybéliek udvariasságát, kedvességét esetenként példaként emlegetik (minden relatív – a szerk.). A szerző saját tapasztalataiból kiindulva ajánlja olvasóinak: először azt tanulják meg magyarul, hogy jó napot, tessék, kérem, köszönöm, bocsánat – ezekkel többre lehet menni, mintha valaki tökéletes magyarsággal nagyképűsködik vagy gorombáskodik.
A könyv oroszul íródott, s szerzője most nem lát lehetőséget arra, hogy magyarra fordíttassa. Pedig a Puskin és Putyin nyelvét ugyan nem értő, ám a két nemzet kapcsolatai iránt érdeklődő magyaroknak is szerfelett tanulságos olvasmány az Orosz világ Budapesten és Magyarországon.