Csaknem fél évszázaddal, pontosan 45 esztendővel ezelőtt (1979. február 10-én) jelent meg az újságíró archívumból előbányászott svédországi gazdasági-politikai elemzés az akkor a magyar kormány félhivatalos lapjának számító Magyar Hírlapban. Aktualitása nem több, mint az, hogy pénteken néhány órás látogatást tett Budapesten Ulf Kristersson, a Svéd Királyság miniszterelnöke, a Mérsékelt Párt vezetője, akit a parlamenti választások eredményeképpen miniszterelnökké választottak, és 2022. október 18-án megalakította a kormányát. – Nem felejthető, hogy Oroszország 2022. február 24-i ukrajnai inváziója Svédország számára is fordulópont. Miután 2022. május 12-én a finn köztársasági elnök és Sanna Marin miniszterelnök közös nyilatkozatot adott ki országa „azonnali NATO-csatlakozása” mellett, néhány napra rá, május 18-án Finn- és Svédország egyszerre nyújtotta be NATO-tagsági kérelmét. Bár a csatlakozási jegyzőkönyveket 2022. július 5-én mind a 30 NATO-nagykövet aláírta, a magyar törvényhozás máig húzza-halasztja, hogy igent mondjon a Svéd Királyság NATO-tagságára… (A nyitó képhez: stockholmi városrészlet.)

Hova tűntek a régi szép idők?! A Svéd Királyság évtizedekig a szociáldemokrácia mintaországa volt. Fogalomként emlegették külföldön a „svéd modellt”, az egész társadalmat segítő, dolgozó embernek és családtagnak egyaránt biztonságot nyújtó szociálpolitikai vívmányokat, a magas életszínvonalat… Állandó jelző: Svájc után Svédország a kontinens leggazdagabb semleges országa… És most mi a helyzet?

Jó két szűk esztendő után abban reménykednek a svédek, hogy soruk ismét jobbra fordul, annak ellenére, hogy a nyugat-európai átlagnál még mindig jobban élnek a legnépesebb skandináv ország lakói. Miután negyvennégy esztendei hatalmi monopólium után az Olof Palme egykori miniszterelnök vezette szociáldemokrata párt 1976 szeptemberében választási vereséget szenvedett a parlamentben, polgári koalíciós kormány alakult, Thorbjörn Fälldin centrum párti politikus vezetésével. A középjobb polgári kabinet elnöke igen nagyra törő tervekkel látott munkához; egyebek között célként jelölte meg, hogy „kivezeti Svédországot az atomkorszakból”. Azaz: leszerelteti a már meglevő atomerőműveket, és megtiltja új centrálék létesítését.

Talán meg sem ismerkedett még Fälldin a kormány kezelésével, máris viharba került a hajója. A világméretű gazdasági válság, az évtized közepén a svéd dolgozóknak adott negyvenszázalékos béremelés, az ipari termelés jó évszázad óta először tapasztalt csökkenése, a kétszámjegyűvé vált infláció, az országban addig ismeretlen munkanélküliség – mindez szinte napok alatt – hallatlanul megterhelte a burzsoá kormánykoalíciót.

Veszélyes időket élünk – jelentette ki a Nobel-díjas Gunnar Myrdal közgazdász, aki arra a következtetésre jutott, hogy Svédország a „katasztrófa felé rohan”. Az exportra berendezkedett svéd ipar az általános nemzetközi recesszió következtében megrendült, a termelés megrekedt, sőt visszaesett. A most június 30-án véget érő költségvetési évet eleve 32 milliárd koronás hiányra tervezték Stockholmban. A svéd kormány kénytelen volt mintegy négymilliárd dollár külföldi kölcsönt fölvenni. S közben otthon sorra jelentettek csődöt a vállalatok. A torinói La Stampa írta, hogy a „burzsoá” kormány sokkal több vállalatot államosított, mint amennyit a szocialista (Palme-ék) államosítottak volna; ők az ipari vállalatok 92 százalékát hagyták magántulajdonban.

A centrista Fälldin. valamint konzervatív és liberális szövetségesei egy kivétellel minden hajógyárat állami kezelésbe vettek; állami pénzen átszervezték az acélipart; megvették a legnagyobb textilipari vállalatokat és ruhagyárakat; megszerezték egy nagy számítógépgyártó cég részvényeinek felét… Az exportképesség visszanyerése céljából kétszer is leértékelték a svéd koronát, a munkabéreket alig-alig emelték, hátha ez is javít valamit a körülményeken… Már-már úgy látszott, hogy használt a sok-sok állami beavatkozás. Mintha elvonulóban lett volna a vihar Svédország fölül, amikor…

…Fälldin föladta a játszmát: tavaly október 5-én leköszönt kormányfői tisztségéről, mert az atomerőművek ügyében nem tudott dűlőre jutni koalíciós partnereivel. Fälldin szinte betegesen ellenezte a nukleáris erőművek létesítését, s inkább lemondott.

Egy hétig tartott csupán a stockholmi kormányválság; a Liberális Néppárt 47 éves elnöke, a szociológus Ola Ullsten lépett Fälldin örökébe – csöppet sem irigyelendő körülmények között. A 349 tagú svéd parlamentben csupán saját pártjának 39 képviselője szavazott rá; a szociáldemokraták és a centrum pártiak – 215-en – tartózkodtak, a törvényhozás 29 képviselője nem volt jelen a szavazáskor; hatvanhatan Ullsten jelölése ellen szavaztak. Századok óta nem volt példa Svédországban arra, hogy bármely kormány is ekkora kisebbséget „élvezzen” a parlamentben.

Ullsten kezdettől tisztában van azzal, hogy kormánya átmeneti jellegű csupán, legföljebb tizenegy hónapig maradhat hatalmon, ugyanis az idén szeptember 16-án (a hároméves törvényhozási ciklus leteltével) újra parlamenti választások lesznek Svédországban. A liberális pártvezető éppen ezért a lehető legszélesebb együttműködésre törekszik az – ellenzékkel. Nem tehet mást, ugyanis a 171,8 milliárd koronás 1979–80. évi költségvetést megint csak hiányra kellett tervezni; a deficit minden eddigit fölülmúl: 45 milliárd korona! Ingemar Mundebo költségvetési és gazdasági, miniszter a kormány elképzeléseit ismertetvén közölte, hogy a szakértők választhattak: a deficitet az adók növelésével, a jóléti program megnyirbálásával, vagy az életszínvonal némi csökkentésével hidalják-e át; végül mindezek helyett külföldi hitelek fölvételét vállalták.

Jóléti kiadásokra az UIIsten-kormány 46,5 milliárd koronát – a hadügyi kiadásoknak több mint a háromszorosát – irányoz elő. A költségvetés második legnagyobb tétele az oktatás és kutatás: 23 milliárd koronát fordítanak az általános képzés emelésére és kutatásokra. És itt álljunk meg néhány gondolatra!

A Le Monde nemrég cikksorozatot jelentetett meg Svédországról; a szerző, Alain Debove mellbevágó tényeket sorolt föl a skandináv ország „lefátyolozott arculatáról”. Szégyenlősen ugyan, de egyire gyakrabban kerülnek szóba a jólét mostohagyermekei, a 200 ezer alkoholista, a 15 ezer kábítószer-fogyasztó és az a tény, hogy évente kétezer, harminc esztendőn inneni fiatalt kell véglegesen leszázalékolni. Közülük minden ötödik olyan, aki – bár kiváló szakmai képesítésben részesült – tanulmányai befejezése óta nem tudott elhelyezkedni. Egy darabig időszaki munkából tartotta fenn magát, átképző tanfolyamokra járt, majd hasznos tevékenységet nem lelvén, sokuk idegrendszere a rokkantságig leromlott. Országosan mintegy húszezer 16–29 éves svéd fiatal él szociális segélyből; negyvenezer ifjú van munka nélkül. Thage Peterson volt miniszter szerint „beteg az oktatási rendszer”. Bizonyára a gyógyítást szolgálja a 23 milliárd korona …

Választási esztendőről lévén szó, egyetlen svéd párt és kormány számára sem lehet mellékes az ország munkaképes korú lakosságának foglalkoztatottsági aránya, elvégre szavazókat, voksokat ér(het)nek. A közvélemény-kutatási adatok szerint a választók 48,5 százaléka a szociáldemokratákra kíván szavazni. Ha viszont Ullsten polgári kormánya (mint reméli) kézzelfogható sikereket ér el az ország gazdasági helyzetének javításában, könnyen előfordulhat, hogy az ősszel kezdődő új ciklusban újra nem baloldali politikusok osztozkodnak a tárcákon.

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)