Jóformán „hazajártam” Bécsbe és az alpesi köztársaság más városaiba az 1970-es, 1980-as években. És vágyakozni is, meg tanulni is, meg álmodozni, hogy egyszer, talán nem is olyan távoli jövőben, mi, magyarok is hasonulhatunk a példásan szorgalmas, törekvő, a világot – semlegességük folytán – más szemmel tekintő osztrákokhoz. És lesz talán az osztrákokéhoz hasonló, korszakformáló kormányfőnk is, mint Bruno Kreisky kancellár, akinek hivatali évei alatt látványosan nőtt az alpesi köztársaságban az életszínvonal, Ausztria követésre méltó módon és idő alatt vált jóléti állammá, ahol az állami gondoskodás révén gyakorlatilag mindenki részesülhetett az esélyegyenlőség áldásaiból. – Az archívumomból kiemelt háromrészes bécsi tudósítás az 1979. tavaszi osztrák parlamenti választás előtt készült. (Megjelent: 1979. április 15-én, majd 18-án és 19-én; most a harmadik, a befejező részt adom közre. (A nyitó képen: ez is Bécs, a Karl-Marx-Hof.

Ez pedig ugyanarról, ám 92 évvel ezelőtti felvétel: az ikonikus Karl-Marx-Hof az átadásakor, 1931. október 12-én:

Bécs-Döbling északi részén, az átadásakor, ahol lakótelep létesítését határozta el csaknem száz évvel ezelőtt a szociáldemokrata bécsi városvezetés. Egy monumentális központi épületet hoztak létre, amely előtt széles tér húzódik, és kétoldalt nagy, kertes udvarok csatlakoznak hozzá. A házak minden felesleges díszítés nélkül épültek, de annál értékesebbek az erkélyek; a homlokzatot díszítve minden lakáshoz tartozik erkély. A Karl-Marx-Hof teljes területe 156 000 négyzetméter, amelynek mindössze 18,4 százaléka beépített. 1400 lakásában mintegy 5000-en élnek, annyian, mint egy kisvárosban. A komplexumban számos nagyon fontos közösségi létesítmény található. A lakók számára áldás a két, nagy, elektromosan fűtött központi mosoda. Két, korszerűen felszerelt óvoda, iskolai fogorvosi rendelő, ifjúsági otthon, könyvtár, két fürdőhely zuhanyzóval és kádfürdővel. A komplexum saját postával, gyógyszertárral, egészségbiztosítási ambulanciával és számos üzlethelyiséggel is rendelkezik – írta az 1931. október 12-i átadáskor a bécsi munkások lapja, az Arbeiterzeitung.

Jonas barlangjában nagy a zsivaj, lárma. A bécsiek egykori polgármesterükről, a későbbi köztársasági elnökről, Franz Jonasól nevezték el kedvenc talélkahelyüket, a Ring és a Kärntner Straße kereszteződése alatt kiépített hatalmas, üzletekkel teli aluljáró-rendszert. Az Opernpassage (a bécsiek EMKE- aluljárója) ezekben a napokban különösen zajos; jarókelői rövidebb-hosszabb időre meg-megállnak, kört alkotva csoportosulnak, hogy meghallgassák: mit íger, kit dicsér vagy csepül az alkalmi szónok?

Miután az ÖVP, az Osztrák Néppárt székháza a bécsi belváros egyik legforgalmasabb utcáján, a Kärntner Straßén magasodik, spontán adódott az ötlet: elsőkent itt, percnyire a pártközponttól találkozik rendszeresen az ÖVP egy-egy tisztségviselője, képviselőjelöltje, propagandistája a néppel, a választóval.

– Szóval Pestről jött – fogad a keskeny folyosóról nyíló szobájában dr. Josef Taus, az ÖVP elnöke. Fáradtnak, megviseltnek látszik, mondom is neki, hogy sokáig nem zavarom. Mintha nem hallaná az udvariasnak szánt felmondatot:

– Sok kedves ismerősom van Budapesten, a Magyar Nemzeti Bank központjában.

Persze, Taus, ez a fényes karriert befutott, a politikusok közt igazán fiatalnak számító (1933-ban született) pártelnök a bankszakmában kezdte pályáját. Harmincöt éves korában már a Girozentralénak, az osztrák takarékpénztárak csúcsszervének volt az elnöke, az ő vezetése alatt lett az intézet a legnyereségesebb osztrák bank. Klaus kancellár jobb kezeként ténykedett egy darabig, majd államtitkárrá lépett elő. Három évvel ezelőtt választották meg a kevésbé jövedelmező pártelnöki tisztségbe.

– Az Osztrák Néppárt kancellárjelöltjeként miként ítéli meg pártja választási esélyeit? — kérdem elsőként dr. Josef Taustól.

– Először a főpróbáról, a március 25-i tartományi választások már ismert eredményéről szeretném elmondani, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére: nem szenvedtünk vereséget – szögezi le a néppárt. elnöke. – Helyeket veszítettünk, igaz, Salzburgban és Alsó-Ausztriában is, ez azonban győzelem.

Rövid, jelentőségteljes hatásszünet után:

– Győzelem és bizonyíték is arra, hogy a nép nem akar egypárti uralmat, elege van az egyszínű kormányokból, az egy pártra ruházott teljhatalomból.

(Ez így rendkívül demokratikusan hangzik – cikázik bennem a gondolat.

– Csakhogy a fordítottja is igaz: a vidéken egyeduralkodónak számító ÖVP-ből is kiábrándult néhány tízezer választó?!

– Pártunk jó esélyekkel indul a május 6-i parlamenti választásokon – tér vissza a kérdésemhez dr. Taus. – A közvéleményt kutatván arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a mostani 80 mandátumunkat számottevően gyarapíthatjuk.

– Kitűnő gazdasági szakember hírében áll, dr. Taus. Miként gyógyítaná meg kancellárként az osztrák gazdaságot, amely tetemes költségvetési hiánnyal és számottevő külföldi adóssággal küszködik?

– Elsősorban a gazdaság szerkezeti hiányosságai okozzák a bajt – mondja. – A legutóbbi nyolc esztendőben a költségvetési hiány meghatszorozódott; most óránként 6,8 millió schilling adósságunk keletkezik…

(Az utóbbi három esztendő büdzséhiányának átlaga 42 milliárd schilling. Utánaszámoltam: az ÖVP választási programjában szereplő 6,8 millió túlzás, kétmillió schillinggel több a ténylegesnél.)

– …Éppen ezért lendületbe kell hozni a gazdaság egész gépezetét adókönnyítésekkel, kamatláb-csökkentéssel. Nagyobb mozgásteret kell adni a sajt tőkével, pénzeszközökkel rendelkezőknek. Támogatnánk a középüzemekben is az új, korszerű termékek előállítását, a modern gyártási eljárások bevezetését.

A néppart választási agitációjában központi helyet foglal el az adócsökkentés, illetve az adók további növelésének befagyasztása. Az osztrákokat sokféle adó sújtja és bosszantja: hiteladó, gépkocsi-luxusadó, szeszesitaladó, szolgáltatásokra rászámított 30 százalékos „értéktöbbletadó” stb. Csupán a bérek után járó adó a négyszeresére nőtt néhány év alatt, s ma már eléri az 51 milliárd schillinget.

– Kreisky ebben a tárgyban is kifogta a szelet a vitorlából: „Akár rögtön hajlandó vagyok Taus úrral az adócsökkentés elfogadható módozatairól tárgyalni…”

Ausztria Kommunista Pártja a parlamenti választások alkalmával a 4. listán indul. Nehéz helyzetben van a KPÖ, mandátumot szereznie majdhogynem lehetetlen, ugyanis a kis pártokat sújtja az osztrák választási törvény. A kommunista párt nem fejthet ki kellő propagandát a tömegtájékoztató eszközök (rádió, tévé) útján; befolyását nemcsak éles kommunista- ellenességgel, hanem tagjainak és rokonszenvezőinek egzisztenciális veszélyeztetettségével (bizonyos beosztásokban föllelhető foglalkoztatottsági tilalommal) is csökkenteni igyekeznek mindazok a számottevő erők, amelyek nem nézik jó szemmel a KPÖ tevékenységét.

Franz Muhri, a KPÖ listavezetője, a párt elnöke ismerteti a kommunista párt elnökségének választási állásfoglalását:

– A KPÖ aktív választási harcot folytat, melynek középpontjában az ország időszerű és égető problémái állnak. Éleződnek a gazdasági ellentmondások, munkahelyek ezrei kerülnek veszélybe, a társadalmi egyenlőtlenség még nagyobb lett és a dolgozó embereket a parlamenti választások után további tömeges terhek fenyegetik.

A legmunkásabb bécsi városnegyed, a XX. kerületi Höchstädtplatz toronyházából, a KPÖ és lapja, a Volksstimme székhelyéről látszanak a Karl-Marx-Hof „házvárosának” zöldellő udvarai. A fasizmus fenyegetése ellen fölkelt bécsi munkások, feleségek és gyerekek napokig sikerrel védték otthonaikat Dollfuß kancellár ágyúival szemben – 1934-ben. Franz Muhri akkor éppen tízesztendős volt…

– Az egyetlen alternatívaként állnak a fennálló hatalom iránt elkötelezett pártokkal szemben a kommunisták – folytatja Muhri. – Ők azok, akik sem a tökétől, sem a szociális partnerségtől nem függenek, megalkuvás nélkül lépnek föl Ausztria nemzeti érdekeiért, a dolgozó milliók jogaiért. Síkraszállnak a demokráciáért, a munkához való elidegeníthetetlen jogért, a társadalmi haladásért és a békéért. Konkrétan megmutatják, miként kell leküzdeni a tőkés válságot, hogyan biztosíthatók hosszú távon a munkahelyek; azt, hogy a jövedelmeket úgy is el lehet osztani, hogy a dolgozóknak több jusson. Küzdenek a társadalmi méretű adóreformért, a teljes női egyenjogúságért, a demokratikus művelődési és főiskolai reform megvalósításáért. A kommunisták követelik minden újfasiszta szervezet betiltását, és azt, hogy szűnjék meg Ausztria alárendeltsége a Közös Piacnak és a NATO-érdekeknek: az eddiginél több osztrák kezdeményezést sürgetnek a leszerelésért és az európai enyhülésért, szorgalmazzák az aktív semlegességben megnyilvánuló külpolitikát.

Két és fél hét múlva megnyílnak a szavazóhelyiségek szerte az Osztrák Köztársaságban, hogy a választásra jogosult állampolgárok eldönthessék: milyen összetételű parlamentet kívánnak a következő négy esztendőre, kit vagy kiket látnának szívesen és bizalommal a törvényhozás Renner-Ringen álló házában, illetve a ballhausplatzi barokk palotában. A játszma teljesen nyíltnak látszik, sok-esélyes, a tét rendkívül nagy, hiszen a nyolcvanas évtized első harmadának parlamenti-kormányzási periódusáról van szó! A nagy versenyfutás tehát folytatódik és várhatóan azok a párt(ok) győz(nek), ami(k) az utolsó napokban a legjobb érveket, a legügyesebb propagandát fejti(k) ki.