Az újságíró archívumából – Sztálin varsói felhőkarcolója

A rendszerváltás idején jelent meg, és hamar nagy népszerűségre szert tett színes hetilap, a Reform szívesen közölt cikkeket más újságok szerzőitől – az utóbbiak pedig szívesen írtak bele lazább témákról, megbízható összegű honorárium reményében. Bár „anyaszerkesztőségük” nem rajongott az ilyen vendégszereplést tapasztalva, álnév megkövetelésével szemet hunyt ’bulvárkalandozásuk’ felett. Így szerzőnk, Farkas József György, a Népszabadság külpolitikai rovatának munkatársa, az anyai nagyapjától kölcsönzött Újvári Flórián névváltozatával jegyezte az 1990. szeptember 14-én a Reformban megjelent alábbi írását… (A nyitó kép forrása: Lengyelország Travel.)

Ha egy európai város egy 230 méter magas épülettel rendelkezik, az az ott lakók számára nyilván a büszkeség tárgya. Nos, Varsóban áll egy ilyen méretű felhőkarcoló, ám a lengyel főváros lakóinak mégsem nyerte el a szimpátiáját. S ebben nem a stílusjegyek a ludasak (végtére a „szocreál-barokk” is tetszhet valakinek), inkább a kolosszus származása a konfliktusforrás. A varsói Kultúra és Tudomány Palotáját – mert hiszen erről az ominózus építményről van szó – annak idején úgy tálalták a háborúban földig lerombolt lengyel főváros megmaradt és magához térni éppen csak készülő lakosságának, mint Sztálin generalisszimusz nemes lelkű ajándékát.

Egy megátalkodottan rossz ember, úgy látszik, akkor is bajt csinál, ha történetesen jót akar. A bajuszos moszkvai diktátor ugyanis ezzel az „ajándékkal” enyhíteni akarta a lengyelek fájdalmát, amelyet porig égetett fővárosuk felett éreztek. Mint emlékezetes, a varsói felkelés idején a szovjet csapatok a Visztula túlpartjáról majdhogynem lábhoz tett fegyverekkel figyelték, mint robbantják fel egymás után a háztömböket a bosszúálló náci-fasiszta alakulatok. Sztálin azért nem sietett a segítségadással, mert a felkelést a lublini kommunista kormánnyal szembenálló londoni emigráns vezetés szervezte meg és robbantotta ki. A nagypolitikához nem értő, ám élethalálharcot vívó varsóiaknak a Vörös Hadsereg passzivitása azután egy életre elvette a kedvét a fegyverbarátságtól.

A “palota” előtt — Infovilág archív felvétel 1959 nyaráról.

Kilátás a “palota”tornyából — Infovilág archív felvétel 1959 nyaráról.

Nos, a veszett fejsze nyelét mentendő, felépült hát a palota a romváros kellős közepén (jóllehet az emberek többsége még sátrakban, megmaradt pincékben vészelte át a teleket). De hát kultúrára a szűkölködőknek is igénye lehet – vélekedtek Moszkvában, és a saját Lomonoszov Egyetem-stílusú elvarázsolt kastélyaikhoz hasonló, égimeszelő kultúrakombináttal lepték meg nyugatiszláv testvéreiket. A toronyépületben egyebek mellett két színház, több mozi, kongresszusi és konferenciatermek, sőt még egy uszoda is helyet kapott, aranyozott csúcsa pedig korábban rádió-, később pedig tévéantennaként funkcionált (és teszi ezt alighanem ma is). Felső erkélyeiről jó kilátás nyílik a városra, és a helybéliek azért is javasolják minden vendégüknek, hogy liftezzék fel és gyönyörködjék onnét a panorámában, mert „ez Varsóban az egyetlen pont, ahonnan a városképet nem rontja a palota látványa…”

A sztálinizmus eme építészeti megtestesülésétől a lakosság túlnyomó többsége szeretne végre megszabadulni, ám ez nem olyan egyszerű. A legradikálisabb javaslathoz – mármint: hogy bontsák le az egészet – tengernyi pénz kellene, nem beszélve a benne működő létesítmények újbóli elhelyezéséről. Mások azt indítványozták, hogy építsék körül hasonlóan magas házakkal (így kvázi befalaznák). Azonban egyrészt ehhez is pénz kell, más részt ilyen célzattal épültek már a környékén toronyházak (bank, szálloda), de a kultúrapalota ezeket is „überelte”. Egy amerikai milliomos vállalta volna, hogy az épületet megszabadítja „szocialista cirádáitól” és helyette lendületes kapitalista kontúrokkal „áramvonalasítja”, de ő meg olyan olcsón akarta megvásárolni, hogy abba még a varsói városvezetés sem mert belemenni. A zavart növelik azok az egykori telektulajdonosok, akiknek ingatlanai valaha ezen a területen álltak, és most benyújtották kártérítési követeléseiket

Az eladósodott lengyel gazdaságnak más sem hiányzik már, s az esetleg így keletkező újabb kiadások nyilván ismét csak meghosszabbítják a sztálini örökség eme legártatlanabb, de legnehezebben mozdítható elemének a létét. Aminek senki sem örül ugyan, de a lengyel tévé bizonyára megkönnyebbüléssel veszi tudomásul, hogy még egy ideig nem kell saját adótornyot építtetnie. (A jobb oldali kép forrása: hippopx.)