Mintha csak Pesterzsébetre menne ki az ember Koppenhágából: része is meg nem is a dán fővárosnak a vele gyakorlatilag egybeépült, mégis különálló település, a városnyi Gladsaxe. Mindene megvan, ami várossá emeli, ennek ellenére a helyi besorolás szerint község, miközben mára elérte a 70 ezres lakosságszámot, tehát magyar mértékkel jócskán város. – Kedves, jól élhető helység volt már 35 esztendővel ezelőtt (tehát 1987-ben) is, amikor ott jártam, hogy az önkormányzatokkal kiemelten foglalkozó Magyar Hírlap munkatársaként beszélgessek egykori kollégámmal, az eredetileg újságíró-lapszerkesztő Ole Andersennel, Gladsaxe polgármesterével. Hivatali ideje (1983–2002) is bizonyítja: jól szolgálta városát. Tette volna tovább is, ha nem viszi el a hirtelen halál. (A nyitó képen a gladsaxei városháza.)
Nehéz eldönteni: Koppenhágában járunk-e vagy másutt? A dán fővárost ölelő elővárosok ugyanis annyira összeépültek az ország közigazgatási székhelyével, hogy hovatovább már csak a helységnévtáblák igazítják el a messziről jött turistát, tudósítót… És persze a helybéliek, akik a világváros érinthető közelsége ellenére is büszkék a saját helységükre, a kommunera, miként ők mondják. Így van ezzel a különösen nagy lokálpatrióta hírében álló Ole Andersen (*1937) is, aki a Koppenhágától északnyugatra fekvő Gladsaxe legfőbb választott tisztségviselője, azaz polgármestere. (1983–2002). júliusi haláláig; érdekesség, hogy 1913 óta a szociáldemokrata párt adja Gladsaxe polgármestereit – egyetlen kivétellel, amikor Andersen halála után két hónapig az ugyancsak baloldali, szocialista néppárti töltötte be a tisztséget. A dán Wikipedia felsorolása szerint Carl Valdemar Rasmussen 1913–37-ig, egyfolytában 24 éven át töltötte be ezt a tisztséget… – a szerk. megj.)
Régi hagyományai vannak a helyi önigazgatásnak Dániában; ezzel együtt a községek, a városok szépítéséért kifejtett társadalmi munkának, állampolgári kezdeményezéseknek is. Gladsaxe a 275 önálló igazgatású dániai helység egyike. Lélekszámát tekintve a nyolcadik helyen áll. Otthont és munkahelyet egyaránt nem keveset teremtettek a gladsaxeiak, és létesítenek napjainkban is anyagi erejüknek és a szükségleteknek megfelelően. Gladsaxéra, Veszprém testvérvárosára egyaránt jellemző a helyenként nagyvárosi kép és az üde természet kiemelt védelme. Mindazonáltal a világváros Koppenhágával majdnem összeépült település jellegzetes vidéki dán város is. Szép, kellemes, kedves helység, nyíltszívű, barátságos lakókkal. Igazi dánokkal.
Bevezetőben városa magyarországi kapcsolatát eleveníti föl:
– Már csak a földrajzi távolság miatt sem mondhatjuk, hogy Gladsaxe és Veszprém szomszédok. Viszont rég bebizonyosodott: többek annál, jó barátok. Gladsaxe ugyanis a világra nyitott város, Kelet- és Nyugat-Európában tizenhat „testvérével” ápol igen nagyra értékelt kapcsolatokat. A Bakony alji magyar város és közöttünk mindenekelőtt a kulturális együttműködés a jellemző. A legutóbb a gladsaxei iskolák egyesített ifjúsági és gyermek énekkara járt Veszprémben és adott hangversenyeket. – Partnerek vagyunk, de még mindig nem tudunk egymásról eleget – folytatja a polgármester. – Megragadom az alkalmat arra, hogy távirati tömörséggel szóljak magunkról. Városunk hatvankétezer lelket számlál; a négyszázhetvenötezer lakosú Koppenhága központjától mindössze tíz kilométerre vagyunk. Annak ellenére, hogy a bronzkorból való sírdombot találtak itt a régészek, és egykori templomunk alapjait 1200 táján rakták le, csak százhúsz esztendővel ezelőtt kezdődött itt a korszakos fejlődés: 1868-ban választották az első községi tanácsot, 1910-ben épült a városházánk… Akkoriban mintegy háromezer lakosa volt a helységnek.
Miként megannyi dániai, nyugat-európai városban, Gladsaxeban is a Radhuspladsen, a városháza előtti tér a helység közigazgatási, politikai, kulturális, sőt, gazdasági központja is. Itt találkoznak a választópolgárok és a választott tisztségviselők a helyi költségvetés megvitatása végett. Itt vonul át a karneváli menet, és ezen a téren át jönnek a jegyespárok a házasságkötő terembe is. Évente mintegy kétszáz esküvőt tartanak.
– Mi a városháza a polgármester számára? Jelkép csupán?
– Munkahely – szögezi le Ole Andersen. – Itt zajlanak le a mindig nyilvános tanácsülések. Hallgatóság mindig van, és bárki írásban, vagy szóban véleményt nyilváníthat, kérdezhet. A választ kötelező a helyszínen megadni. A közigazgatás embereit, a városatyákat segíti munkájukban a legkorszerűbb technika: a számítógép, a döntés-előkészítés és -hozatal ma már nélkülözhetetlen eszköze.
– Mennyire önálló a városi tanács?
– A felelősség arányában, és miután a város sorsáért, a lakók boldogulásáért a választott tisztségviselők a felelősek, e szerint teljesen önállóak is vagyunk. Mi bonyolítjuk le a helyi, az országos parlamenti, sőt, az Európa-parlamenti választásokat Gladsaxeban. Egy másik példa: az iskolai oktatás egységes, országos irányvonalát a Folketing, tehát az országgyűlés határozza meg, a helyi iskolák ettől eltérő sajátosságait már mi munkáljuk ki a szülők által választott iskolabizottsággal közösen, ötezernél több gyerekről gondoskodnak városunk húsz bölcsődéjében és ötven óvodájában, valamint negyvennégy szabadidő-központjában. Jelenleg hatezerötszáz tanköteles korú gyermekünk jár a kötelező kilencosztályos iskolába. A tizedik osztály elvégzését önkéntes alapon ajánljuk fiataljainknak. A népiskolákból kikerülő fiatalok sajátos előképzésben részesülhetnek, mielőtt véglegesen döntenek – a nagy gonddal megszervezett pályaválasztási tanácsadók javaslatára – élethivatásukról, szakmájukról. Ez a szolgáltatás minden, tizenöt-huszonöt év közötti lány és fiú rendelkezésére áll. Gladsaxe azzal is élen jár a többi város előtt, hogy a tizenhat-huszonöt év közötti (átmeneti!) munkanélkülieknek elméleti és gyakorlati szakmai tanfolyamokat szervezünk.
– Most, amikor világjelenség a munkanélküliség, van-e elegendő munkahely Gladsaxeban?
– A Koppenhága körüli települések közül Gladsaxe azzal is kitűnik, hogy a városban harmincötezer munkahely van. A legnagyobb munkáltató itt az állam, illetve a városi tanács. Mintegy tízezren dolgoznak a szociális gondoskodásban, az egészségügyben, a közszolgáltatásokban és a közigazgatásban. Az ipar és a kisipar kilencezerötszáz, a berendezésgyártás és az építőipar kétezeregyszáz, a kereskedelem és a szállítás hatezernyolcszáz, az egyéb szolgáltatások ötezerkilencszáz ember megélhetéséről gondoskodnak. Nem kevesebb, mint kétezernyolcszáz (!) kisebb-nagyobb ipari üzemet, egységet, műhelyt tartanak számon a városban, az egy-kétfőstől az ezer embert foglalkoztatóig. Munkanélküliségről lényegében nincs szó, legfeljebb ideig-óráig tartó elhelyezkedési nehézségről bizonyos szakmákban. Ezen kívánunk segíteni a különféle szakmai (át)képzésekkel.
Elkomorodik Andersen polgármester, amikor ezt mondja:
– Dániának, így Gladsaxenak is – akár egész Európának – elöregszik a lakossága. Mind kevesebb gyereket vállalnak a dán családok, holott életszínvonaluk meglehetősen magas, ráadásul sok társadalmi juttatásban részesülnek. Az oktatás ingyenes, és nem kell fizetni a tankönyvekért, füzetekért, példás a családipótlék-rendszerünk … Ahelyett, hogy új bölcsődék, óvodák, iskolák építésével foglalkoznánk, öregeink ellátása, napközi otthonok létesítése állít nem kis gondok elé bennünket.
– Miből fedezik például ezeket a költségeket?
– A községi adóból, a polgárok befizetéseiből. Átadás előtt áll a legújabb, száztizenkét személyes nyugdíjasházunk, hatvanötmillió koronába (körülbelül négyszázötvenötmillió forintnak megfelelő összeg!) került. Ide azok költöznek be, akik állandó ápolásra, gondoskodásra szorulnak. Alighanem emberibb és jobb megoldás – mondja Ole Andersen –, amikor a szociális gondozóhálózat munkatársai a saját otthonaikban keresik föl rendszeresen öregjeinket, és ott látják el őket, ha kell, nővéri, orvosi segítséggel is. Ha a helyzet úgy kívánja, közköltségen rendben tartjuk az idős, elesett, munkában megfáradt emberek otthonát, házát, kertjét is. Erre mindenekelőtt a fiatal munkanélkülieket mozgósítjuk, persze elfogadható bérezés ellenében.
Jellegzetes és bizonyos vonatkozásokban sajátos dániai város Gladsaxe. Ápolja például a világhírű dán mezőgazdaság hagyományait a városi tanács tulajdonában levő saját majorsága révén a hetven kilométerre levő Haslevben. Harmincöt hektáron százötven szarvasmarhát, lovakat, sertést és baromfit tenyésztenek ott a gladsaxei iskolások tevékeny közreműködésével. Ugyanakkor a sportolók és a sportok városa is, ahol mindenekelőtt az evezősök hódolhatnak szenvedélyüknek a saját stadionjukban, a Bagsvaerd-tó mellett, ahol nem csuánn országos, hanem északi, Európa-, sőt, világbajnokságokat is rendeznek. Gladsaxe mintegy ötven (!) sportegyesületét az üzemek, vállalatok tartják fenn.
Egyedülálló abban is Gladsaxe, hogy helyi tévéstúdiója az egész környéket ellátja műsorral az országos és egyetlen dán programon túl. Teheti, ugyanis Ole Andersen polgármester városa fogadta be annakidején a Dán Királyság állami rádió- és tévéstúdióit is…