A 20. századi Európa egyik legérdekesebb személyisége volt Josef von Ferenczy, akinek halálhírét így jelentette be a Magyar Távirati Iroda: „Meghalt a magyar SOS-Gyermekfaluk atyja”. Évtizedekig tartotta magát a nemzetközi sajtó élvonalában; a magyar származású médiamenedzser élete nagyrészét Németországban, Münchenben töltötte 1951-től, Európa csaknem valamennyi országában jól ismerték, itthon azzal vált híressé, hogy ő kezdeményezte a magyarországi SOS-Gyermekfaluk létrehozását – még a rendszerváltás előtt. Kalandos és talán máig nem pontosan ismert életútja 1919. április 4-én kezdődött (micsoda érdekes dátum!) és 2011. május 29-én ért véget. Halálhíre bejelentésekor írta az MTI: „…Magyarország német megszállását követően humanitárius akciókban vett részt, ellenálló csoportoknak szerzett fegyvereket, gettókban fogva tartott zsidók kiszabadítását segítette. 1944 végén elfogták, kis híján kivégezték, végül mégis kiszabadult. 1948 őszén, a koncepciós perek kezdetekor ismét letartóztatták, és meghurcolták, mígnem az év decemberében elhagyta az országot. Az ötletekben gazdag, sikeres vállalkozó, médiamenedzser egész életére Magyar- és Németország, valamint Európa szolgálata nyomta rá bélyegét. Az elmúlt évtizedekben számos kezdeményezést tett a rendszerek párbeszéde és a megbékélés előmozdítására – magyar, német és európai viszonylatban egyaránt. (A nyitó képen: Göncz Árpád köztársasági elnök köszönti a tábornokká előléptetett Ferenczy Józsefet.)
Magánéletét két fiának tragikus halála borította gyászba. Már a rendszerváltás előtti Magyarország is kitüntetésekkel ismerte el munkásságát, majd az 1990-es években továbbiak következtek. A köztársasági elnök az országért tett erőfeszítéseinek elismeréseként Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé nevezte ki. Sokat tett a magyarországi német befektetések ügyében, neki köszönhetően vetette meg lábát az országban az Axel Springer sajtóbirodalom, sajtóügynökséget alapított…” Az archívumomban őrzött Ferenczy-anyagok közül elsőként a magyar újságírás egyik doyenje, Kocsis Tamás (2018. február 11-i) írását teszem közzé, majd pedig két beszélgetésemet ugyancsak Ferenczy Józseffel.
«Ferenczy József (1919. április 4-én született, amit csak az év meg a hónap és a nap egymástól független érdekességei miatt írok le ilyen pontosan) –, akinek nevét immár több, mint fél évszázada, pontosabban 1954 óta Josef von Ferenczyként ismerik a világban.
Maga jellemezte a helyét a nemzetközi palettán, egy olyan vacsorán, amit Leányfalun rendezett a magyar Ferenczy-Europress a 1991-i születésének második évfordulóján a budapesti sajtóügynökség alapítója és fő tulajdonosa, a világcég német Axel-Springer kiadó. Jómagam ott és akkor az ügynökség helyettes főszerkesztőjeként ültem az asztalnál.
– Én vagyok a világ legnagyobb kiskapitalistája, de ha tetszik, a legkisebb nagytőkése – mondta az előétel és az első pohár bor után.
Rejtélyekkel körülbástyázott, öntörvényű emberként lett magát szenvedélyes magyarnak, hűséges németnek és lelkes európainak („leidenschaftlicher Ungar, treuer Deutscher und begeisterter Europäer“) vallva nemzetközi médiamágnás akkor, amikor a média kifejezést még sokkal ritkábban használták. És – talán éppen ezért – sok évtizedes ismeretségi körömben azok közé tartozik, akikről biztosan a legtöbb rosszat és jót mondták, írták –, gyakran ugyanazok.
Mindmáig rendületlenül kutatgatják, mit és milyen anyagi, politikai célokból csinált vagy nem csinált egész, zavarosan tarka életében, itthon és külföldön? S ez önmagában elegendő ok számomra arra, hogy tényként fogadjam el a tényt: nem akármilyen szerepet játszott legújabb korunk történéseiben. De hát maga sem tagadta soha, hogy cifra volt a sorsa 20 éves korától kezdve a harmadik évezredig: csak így lehet valakit egyszerre fasisztának és antifasisztának, kommunistának és antikommunistának, hazafinak és hazaárulónak, kiváló pénzembernek és üzleti szerencselovagnak minősíteni, Sőt, nem titok, mindig voltak, akik egy lélegzetvétellel, egyszerre emlegették nagynénjeként Ferenczy Idát, Erzsébet királyné, Sisi udvarhölgyét, s kérdőjelezték meg általa használt neve elegáns „von”-jának és „y”-jának hitelességét.
Miből mennyi az igazság? A Ferenczy-saga esetében talán sosem fogjuk megtudni…
Ami biztos: a színességében biztosan versenyképes, látványos Ferenczy-karriertörténet kezdete 1954. Ezt a dátumot tőle hallottam, mielőtt még elolvastam 1992-ben Münchenben megjelent „Ferenczy József – Életrajzi vázlat kortörténeti háttérrel” címet viselő, „félhivatalosnak” tekinthető életrajz
1948 végétől – akkor ment el Magyarországról, nem útlevéllel – megjárt Nyugat-Európában földi poklot és megélt mennyországnak hitt jó pillanatokat is. 1954-ben egy rosszul sikerült zöldségüzlet és politikai tartalmú bécsi pereskedések árnyékában – így mesélte azon a már emlegetett leányfalusi vacsorán – valahol „a tisztítótűz mélységében és magasságában pattant ki a szikra az agyamból”.
Zürichben meglátta egy kapu alatt a FIFA, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség központjának névtábláját. Emlékezzünk csak: ez volt a számunkra oly gyászos berni futball-világbajnokság éve. Ferenczy még a magyar vb-reménykedések idején fedezte fel az elegáns kaput, ez is magyarázat lehet a hirtelen támadt ötletre. A mindig „snájdig”, arisztokratikusan elegáns magyar úr megjelenése, elmaradhatatlan, elegáns névjegykártyája és határozottsága elegendő volt ahhoz, hogy feljusson a titkárságra, sőt, betessékeljék a „fejesek” szentélyébe.
– Többen voltak, és számomra is hihetetlen egyetértésben meghallgatták az utcán felötlött üzleti javaslatomat, amit részletesen kidolgoztam, mire felértem az emeletre. Azt indítványoztam: megvásárolom a FIFA-tól a világbajnokság filmjogait. Ez akkor még – bármennyire hihetetlen is – ismeretlen gyakorlat volt. Rövid alkudozás után megegyeztünk az árban is: 200 ezer német márka, amit 24 órán belül kifizetek. Úgy írtuk alá az előzetes szerződést, hogy ők biztosak voltak benne, talált pénzre bukkantak. Nekem viszont – bevallom – fogalmam sem volt, honnan lesz másnapra pénzem. De hittem a szerencsémben és a csodában. Nem hiába.
– Elbúcsúztunk, s mire leértem az utcára, már tudtam, mi a teendőm: bementem egy telefonfülkébe, és fellapoztam a telefonkönyvet a film címszavaknál. Kiválasztottam ott egy számomra ismertnek tűnő producer cég nevét, fél órával később ott voltam náluk, és letettem eléjük a zsebemben levő FIFA-megállapodásomat: 220 ezer márkáért eladtam nekik. Másnap ők, a jelenlétemben, kizárólagos gyártókként és terjesztőkként hivatalosan és véglegesen megvásárolták a vb összes filmjogait. Én meg kerestem 24 óra alatt 20 ezer márkát…
(Bereits 1954 gelang ihm der erste große Wurf. Ferenczy überzeugte die Fifa von einem Dokumentarfilm über die Fußballweltmeisterschaft und legte damit den Grundstein für die wichtigste deutsche Medienagentur, ein Novum in der Bundesrepublik. Als „Erfinder des Medienmanagements” (so der 2005 verstorbene Politiker und Publizist Peter Glotz über Ferenczy), bringt Ferenczy es zu Ansehen, Erfolg und Reichtum, dank seines Gespürs für die Wünsche und Träume der Deutschen, seines Glücks und seines Geschäftssinns.) (Idézet a könyvből)
Ez lett az alapja minden további Ferenczy cégnek, amelyet „Ferenczy Media Holding” néven hamarosan már európai sikersztoriként jegyeztek. Josef von Ferenczy neve és „elit kiadói” tevékenysége néhány év alatt olyan ismertté lett, hogy telefonhívásait és meghívásait a legfontosabbak sem szokták elutasítani: volt, amikor Genscher német külügyminisztertől Kohl kancellárig, Kissinger amerikai külügyminisztertől Arafat palesztin vezérig terjedt ez a névsor. Walter Scheel NSZK-államfőtől érdemkeresztet, az osztrák szövetségi elnöktől professzori címet kapott, Dom Mintoff máltai miniszterelnök pedig országát az Európai Gazdasági Közösségnél – a mai EU elődjénél – képviselő nagykövetté nevezte ki. Az is tény, hogy olyan embereket vett rá könyvírásra, akiket másoknak aligha sikerült volna, így a többi között Salvador Dalit is szerzői között tudhatta.
Itthon az első, battonyai SOS gyermekfalu megszületésekor bukkant fel és vált gyorsan közismertté a neve, és maga is: még a rendszerváltozás előtt az ő kezdeményezésére jött létre két SOS-gyermekfalu, ahol árva vagy szüleiktől elszakított gyerekek kaptak elhelyezést: az első Battonyán, a második négy évvel később Kecskeméten. Ezért – inkább nem csak ezért –, 1986-ban a Magyar Népköztársaság aranykoszorúval díszített csillagrendjének birtokosa lett, Losonczi Pál aláírásával hitelesítve.
Mert: ami a nagypolitikát illeti, 1985-ben Ferenczy nevéhez kötődött az azóta joggal kortörténeti jelentőségűvé emelkedett háromnapos bécsi magyar–NDK–NSZK–osztrák eszmecsere, az „Ellentétek párbeszéde”. Ennek „furcsa négyese” – Köpeczy Béla magyar és Hans-Heinz Hoffmann NDK kultuszminiszter, Peter Glotz, a nyugatnémet SPD ügyvezetője és Fred Sinowatz osztrák kancellár – az európai szellemi együvé tartozás jegyében a kelet–nyugati feszültség további oldódásának egyik katalizátorként ható eseményét produkálta. Magam 1988-ban, akkor ismertem meg Ferenczyt, amikor a bécsi vita második magyar könyvkiadása jelent meg nálunk, s a bemutatón, a Hotel Duna Intercontinentalban Berecz János, az MSZMP PB tagja, a Központi Bizottság titkára is részt vett. Kétségkívül – a változó idők jeleként…
A többi már szinte magától értetődő. A rendszerváltozás után Ferenczy üzletileg is nyomult Magyarországon – közben pedig jutalmazta a politika: Göncz Árpádtól is kitüntetést kapott, magyar nagyköveti ranggal is felruházták, 1996-ban pedig honvédtábornok lett. Eközben, nem utolsó sorban, mindig az az elegáns úr volt, aki – maga mondta így – megengedhette magának azt is, hogy tökfőzeléket rendeljen feltéttel a legelegánsabb pesti szállodák elnöki lakosztályaiban…
Amikor 2011. május 29-én – záróakkordként emberileg, anyagilag egyaránt vitathatatlanul nehezen megélt utolsó éveket maga mögött tudva, megtörten – 92 éves korában Münchenben meghalt, talán maga is azt kívánta: nyugodjék sokkalta nagyobb békében, mint ahogyan élt…»
Ezek után már aligha szükségesek különösebb bevezető-magyarázó mondatok Ferenczy Józsefről, akiről bőségesen ír a világ legnagyobb enciklopédiája, az internet. Szerénységem nem is egyszer találkozott vele, pesti törzsszállodájának elnöki lakosztályában (mert élni tudott, és megadta a módját)…és itt bevallom, személyes ajándékot is őrzünk tőle: feleségemet egy gyönyörű, római kori pénzérmével ajándékozta meg…
Mai Nap, 1992. szeptember 20.:
«Ferenczy József Kecskemétről – miként a münchen-grünwaldi Ferenczy Media alapító tulajdonosa magát szívesen aposztrofálja – ismét nemzetközi érdeklődést keltő kezdeményezéssel állt elő. Holnap megalapítja az Európai Párbeszéd Egyesületet. Az Európa-Dialóg alapítói a német közélet kiválóságai: Rita Süssmuth professzor, a Bundestag elnöke és két helyettese, miniszterek – köztük Klaus Kinkel, az első számú német diplomata, pártvezérek, és az írott, illetve az elektronikus sajtó legbefolyásosabb egyéniségei.
– Ha már ennyi kiválóság csatlakozott kezdeményezéséhez, Ferenczy úr, bizonnyal ismét nagy fába vágta a fejszéjét. Miről van szó?
– A közért, az új Európáért való munkálkodásom-munkálkodásunk egy újabb fejezetéről, ami 1985-ben az ellentétek párbeszédével kezdődött Bécsben. A közép-európai változások alapvetően átformálták a földrész arculatát, tíz- és tízmilliók nyerhetik vissza szabadságukat, ugyanakkor nem sikerült megtalálni a sokpólusú világnak megfelelő új formákat. Fellángolt a nacionalizmus, erőszakos etnikai konfliktusok, polgárháborúk fenyegetnek. Halaszthatatlanul szükség van a Kelet és a Nyugat politikáját az európai népek érdekeinek megfelelően alakító erők összefogására, a káros folyamatok megfékezésére, hogy megteremtődjék a demokratikus, szabad, a szociális biztonságot szavatoló, végső soron egyesült Európa.
– Tudtommal hasonló célokat tűztek zászlajukra már rég meglevő európai intézmények: a Közös Piac, az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet és a többiek. Miért kell ehhez egy újabb szervezet?
– Mindig is híve voltam a sokszálú párbeszédnek és együttműködésnek. Ma mindennél fontosabb, hogy a különféle irányzatokat és Európa minden régióját képviselő politikai, gazdasági, tudományos és kulturális elit egy asztalhoz üljön. Nem kívánjuk átvállalni az állami feladatokat, de közösen kidolgozott tanácsainkkal, elemzéseinkkel, ajánlásainkkal mindenképpen hozzá akarunk járulni az új Európához vezető út megépítéséhez, segíteni akarjuk az államok végrehajtó szerveit. Ezen alapvető céljainkhoz nyertük meg – remélhetően hosszú távra – a német törvényhozás, a sajtó, a közélet kiválóságait, és szeretnénk, ha egész Európából sikerülne híveket szereznünk. Céljainkat ismertető felhívással fordulunk napokon belül a kormányokhoz.»
Mai Nap, 1992. október 1.
– Mi a legfrissebb ötlete, Ferenczy úr?
– Attól függ, hogy mihez, mire – kérdez vissza hazánk fia, Josef von Ferenczy, a nemzetközi hírű, német állampolgárságú médiaszakember. – Ha a legújabb, a Mai Nap által is ismertetett Európai Párbeszéd Egyesülettel kapcsolatos tervem érdekli, elmondhatom: szeretném mielőbb fölpörgetni és nemzetközivé tenni e véleményező-tanácsadó szervezet munkáját. Minapi megalapításakor Bonnban ott volt nem csupán a német politikai és társadalmi élet krémje – a törvényhozás elnök asszonya, Genscher ex-külügyminiszter, parlamenti képviselők, tartományi miniszterek és mások hanem Gorbacsov, volt szovjet államfő is. Tervem van vele, miután az alapítók nyilvánossága előtt életrevalónak tartotta az Európa-dialógus elképzelésemet, hogy őt kérem föl az európai párbeszéd oroszországi szószólójának, zászlóvivőjének.
– Mi indította arra, hogy beavatkozzék Európa ügyeibe?
– Európaiként jogom van rá. Akkor, amikor még vasfüggöny és egymással nagyon is ellentétes – mondhatnám: ellenséges – ideológia választotta el egymástól a földrész népeit, sikerült megszerveznem magyar, nyugat- és keletnémet, osztrák részvétellel az „ellentétek párbeszédét” Bécsben. Az ellentét sok tekintetben együtt-munkálkodássá szelídült. Most, a nagy történelmi változás közben előbb Németország két felét, aztán pedig az újdonsült és a régi demokratikus országokat, a gyakran nacionalista szenvedélyektől fűtött-félrevezetett népeket szeretném alkotó-megbékélő párbeszédbe vonni egymással.
– Úgy véli, fenntartás nélkül hallgatni fognak az ön által megnyert politikusokra?
– Remélem, csakhogy a politikus szava akkor hatásos igazán, ha az írott és az elektronikus média munkásai – és ez már az én területem! – is segítik őket. A legjobb eszmét sem lehet csupán közbekiáltással eladni. Érvelni kell mellette népszerűsíteni kell, és milliók közbölcsessége révén továbbfejleszteni. Az Európa-dialógus szervezetének bonni megalapítása után várhatóan rövidesen a német tartományokban is megszerveződnek a párbeszéd helyi népszerűsítői, ötletgazdái: politikusok, gazdasági vezetők, újságírók és mások.
– És külföldön?
– Az Európa-dialógus bonni ajánló-kiértékelő központjából, mintegy újabb összeurópai szervezetből, fölkérő leveleket intézünk a kormányfőkhöz: jelöljék ki – pártállástól függetlenül – országuk legalkalmasabb személyiségeit az európai párbeszéd nemzeti intézményébe. Emlékezvén az ellentétek párbeszédének pozitív fogadtatására, most is elsőként a magyar kormányhoz kívánok fordulni ezzel a kérésemmel. Bízom benne, kedvező fogadtatásra találunk.»
„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)