A napokban jelentette be a Császári Udvartartási Hivatal Japánban, hogy az elmúlt fél évben 19 millió like-ot kaptak a Naruhito császár és Maszako császárné tevékenységét bemutató instagram közösségi alkalmazáson megosztott képek és videók. A legtöbb lájkolást az a fotó nyerte el, amelyen a császári pár bambuszrügyet ás ki (ezt a képet a Mainichi Shimbun angol nyelvű honlapja tette közzé a hír kapcsán).

Naruhito koronahercegként 1983-tól az oxfordi egyetemen tanult, diákként csak Hironak hívták. Abban az időben, egyik európai útja alkalmával, Budapesten is járt. Apja, Akihito császár egészségi állapota miatt lemondott. 2019-ben Naruhito, a 126. császár, trónra lépésével a szigetországban kezdetét vette a Reiva, azaz a” gyönyörű harmónia” korszaka.  

A császári pár (Fotó: Kyodo)

Az új császár beiktatásakor mondott rövid beszéde tükrözte  Akihitonak a háborúra vonatkozó álláspontját. Naruhito kijelentette, „az ország múltján és az azzal kapcsolatos mély megbánáson gondolkodva” reméli, hogy soha nem ismétlődnek meg a háborús borzalmak, tragédiák. A császár, bár elkerülte, hogy közvetlenül bocsánatot kérjen országa szerepéért a világégésben, gondosan megírt nyilatkozatában „sajnálattal szólt” a háborús évekről. Ez nagyapjának, a néhai Hirohito császárnak a második világháború előtt és alatt játszott ellentmondásos szerepének tükrében több mint szimbolikus jelentőségű.

Az 1989. január 7-én elhunyt Hirohito császár korszakáról Trom András, az MTI egykori tokiói tudósítója (az Infovilág rendszeres szerzője) írt tanulmánnyal felérő elemzést, ami a Magyarország című hetilap 1989/2. számában jelent meg. Az alábbiakban ezt az írást közöljük teljes terjedelmében.

Trom András cikke a sok évvel ezelőtt megszűnt, rangos hetilap, a dr. Pálffy József alapította „Magyarország” 1989/2. számából:

«1989. január 7-én reggel 6 óra 33 perckor végérvényesen lezárult Japán – és a világ – számára egy korszak. Hirohito japán császárt halála óta a sova-tennó hivatalos elnevezés illeti meg. Távozása az élők sorából azonban nemcsak azt jelenti, hogy a császárság 2600 éves történetében a leghosszabb ideig, 62 évig és 3 hónapig tartó uralkodási korszak ért véget. Ennél jóval több történt az egykoron teljhatalmú uralkodó elhunytával. Véget ért a számítógépek virágkorát élő, fejlett ipari-gazdasági – és egyre inkább politikai – nagyhatalommá vált Japánban az isteni eredetűnek született uralkodók láncolata. Hirohito személyében a második világháborús korszak államfőinek utolsó képviselője távozott az élők sorából. A törékeny alkatú tennó elhunytával megszakadt a szigetországot még a feudális múlthoz kötő utolsó személyes kapcsolat. „A krizantém trón gazdái a jövőben soha többé nem lesznek olyanok, mint elődjeik voltak” – állapította meg kommentárjában a Kyodo japán hírügynökség.

Esőisten már előre siratta. Szinte attól az órától kezdve, hogy 1988. szeptember 19-én éjjel rosszul lett, belső vérzése miatt vért hányt és felszökött a láza a 87 éves uralkodónak, országos eső szakadt Japánra, az elkerülhetetlen események égi előjeleként, több településen földcsuszamlást okozva. Az ősanya, Amaterasu-Omikami napistennő – akitől a közfelfogás szerint időszámításunk előtt az ötödik században közvetlenül származott Dzsimmu császár, a japán uralkodói dinasztia első tagja – érezve, hogy tehetetlen, a sűrű szürke fellegekbe burkolózott hetekre. így aztán az égiektől magára hagyott uralkodó, a japán császárok sorában a 124-ik, orvosai segítségével egyedül próbált szembeszállni a természettel. Ez azonban még neki sem sikerült, pedig több millió alattvalója írt jókívánság-cédulát, imádkozva felépüléséért.

A tennó: szimbólum

Századunk és egyben minden idők leghosszabb ideig trónját elfoglaló császári uralkodójáról, Hirohitóról végérvényesen bebizonyosodott, hogy ő is csak ember volt. 1926. december 25-én ugyan még istenként foglalta el helyét a krizantém trónon, de a második világháború végét elhozó japán kapituláció után ki kellett nyilvánítania az addig istenként tisztelt és érinthetetlennek tartott császárnak: lemond isteni származásáról. Az amerikai diktátum nyomait magán viselő, 1947-ben elfogadott japán alkotmány pedig kimondta: „A császár – a tennó – az államnak és a nép egységének szimbóluma”. Ugyanez az alkotmány – megteremtve korunk Japánjában a demokrácia feltételeit – megfosztotta politikai hatalmától az uralkodót, és csupán a protokolláris feladatok ellátására jogosította fel.

Hirohito halála mérföldkő Japán második világháború utáni történetében, vallják sokan. Miközben alkotmányjogilag a császár nem tekinthető államfőnek, a tokiói külügyminisztérium egyik illetékese a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy „a hivatalos felfogás nem idegenkedik attól, hogy a császárt a Felkelő Nap országa államfőjének tartsa”.

Ma még nem lehet megjósolni, hogy az az egyébként békés átmenet, amely Akihito trónörökös személyében a császárság intézményének a törésmentes folytatását hozta el, milyen irányba mozdítja a japán társadalmat. Vannak máris, akik a császár isteni eredetének és hatalmának a visszaállítását követelik, és abban bíznak, hogy az új korszak megszabadítja az országot a második világháború emlékét Hirohito nevével összekapcsoló béklyótól és a vereség szégyenétől. Hallhatók olyan nacionalista, soviniszta hangok, amelyek az 1947-es alkotmány revízióját követelik. Mások pedig óva intenek: a császár maradjon meg szellemi vezérnek, tartsa távol magát a hatalomtól és imádkozzék az istenekhez a japán nép boldogsága érdekében. De leginkább arra figyelmeztetnek sokan, hogy a császár maradjon meg japánnak és nehogy átvegye az európai királyi családok szerepét. Ez utóbbi aggódó hangok oka nem más, mint az a tény, hogy Akihito személyében világot látott, amerikai nevelőnő mellett felnőtt, polgári házasságot kötött, gyerekeit Angliában iskoláztató, tehát minden elődjétől elütő, a hagyományos szabályokat felrúgó uralkodó foglalta el a krizantém trónt.

Akihito, új császár, azonban szándéka felől nem sokáig hagyott kétséget. Legelső audienciáján, január 9-én az ország politikai, törvényhozó és végrehajtó hatalma elébe járuló képviselőinek és a császári családnak a jelenlétében a palotában elhangzott első nyilatkozatában kijelentette: „A japán alkotmány és a császári udvartartási törvény értelmében átveszem Japán császárának a tisztét. Ígéretet teszek arra, hogy őfelsége, az elhunyt császár kívánságának a szellemében, amely azonos az én vágyammal, állandóan egy leszek népemmel, önökhöz csatlakozva betartom a japán alkotmányt és hűségesen hajtom végre kötelességeimet. Miközben ezt teszem, erősen vágyom Japán további fejlődésére, a békére a Földön és minden nép jólétének a gyarapodására.”

Megfigyelők a nyilatkozattal kapcsolatban rámutatnak, hogy az gyakorlatilag elejét veszi az alkotmány revízióját és császári abszolutizmus visszaállítását akaró további törekvéseknek, ugyanakkor az első értelmezések szerint a háromperces nyilatkozat egyértelmű hitvallás és elkötelezettség a világ békéjének a megőrzése mellett.

A jövő esélyeinek latolgatása mellett azonban a világ ezekben a hetekben visszatekint. Sokan teszik fel a kérdést: mi volt valójában Hirohito? Isten? Háborús bűnös? Vagy szelíd természetű halbiológus? Uralkodása alatt mindhármat állították róla.

Az első kérdésre még legbigottabb hívei is feltehetően nemmel válaszolnak ma már. Annak, hogy érinthetetlenségéről lemondott, tulajdonképpen élete utolsó évét köszönhette. Ellenkező esetben ugyanis nem operálhatták volna meg egy évvel ezelőtt keletkezett bélszűkületét, ami végzetes lett volna számára. Így viszont a császári krónikákba az első olyan uralkodóként vonulhatott be, aki műtéten esett át.

Egyenruhában

Hirohito azután került a trónra, hogy apja, Taiso császár elméje végérvényesen elborult. A történészekre vár annak a kiderítése, milyen szerepet játszott Hirohito Japán militarizálódásában. Az azonban kétségtelen, hogy uralkodásának első két évtizede egybeesett Japán militarista expanzionizmusával. A császári hadsereg éppen az ő uralkodása alatt erősítette meg állásait a megszállt Koreai-félszigeten, ahol mind a mai napig Japánt okolják a félsziget megosztottságáért. Ez a hadsereg rohanta le Mandzsúriát és követte el a nankingi mészárlást. Az is bizonyított, hogy Hirohito 1941. október 18-án (hét héttel az Egyesült Államok megtámadása előtt) hozzájárult ahhoz, hogy a legagresszívabb szárny alakítson kormányt, Tozso hadügyminiszter irányításával. A császár egyenruhára cserélve a civil ruhát, részt vett a vezérkar és a minisztertanács ülésein. Az ő nevében adták ki a jelszót, tora-tora-tora, ami a Pearl Harbor elleni támadás kezdetét jelentette. A japán katonák a császár nevével az ajkukon indultak rohamra, a Föld felszínének egynyolcadára kiterjesztve a második világháború távol-keleti hadszínterét. A fehér mezőben piros korongos zászlót az indiai Assam tartománytól a csendes-óceáni szigetvilágig lengette a szél, de a második világháború végül is a szigetországot nem vezette máshová, csak a tokiói öbölben horgonyzó Missouri csatahajóig, amelynek fedélzetén Japán kapitulált.

A császár később – nagyon kevés nyilatkozatának egyikében – azzal érvelt, hogy nem volt hatalma és ereje ahhoz, hogy megakadályozza az ország öngyilkos háborúba sodródását. A kapitulációt bejelentő rövid beszédét hanglemezre vették. Állítólag a vezérkar fanatikus tagjai még akkor is meg akarták akadályozni, hogy a hangfelvételt eljuttassák a rádióba.

1945-ig a császár előtt mindenkinek térdelni kellett és csak szemlesütve tartózkodhattak a közelében. Közönséges halandó a hangját nem is hallhatta. A lakosság Hirohito hangját először 1945. augusztus 15-én hallotta, amikor a rádióban bejelentette: „Nem viselhetem el a gondolatot, hogy népem tovább szenvedjen. Bármi történjék velem, tűrni fogok és tőletek is azt kérem, hogy tűrjetek”.

Hirohito a háborús vereség után egyetlen katonai díszszemlén sem vett részt. Állítólag sohasem hallatta a véleményét politikai kérdésekben. A halbiológiába temetkezett, laboratóriumában töltötte ideje nagy részét és kutatásairól 12 könyvet írt. Emellett alapvetően családjának élt. Szenvedélyesen szerette a szumót és a történelmi tévéjátékokat. Halálos ágyáról még nyomon követte a nagy őszi szumo-bajnokságot és utolsó előtti nemzetközi vonatkozású megjegyzésével elismeréssel adózott a suriname-i pillangóúszó szöuli olimpiai győzelmének, kijelentve: milyen jó, hogy egy ilyen kis ország is olimpikont adott a világnak. Utoljára még köszönetet mondott a mielőbbi jobbulást kívánó külföldi államfőknek, személyiségéknek.

A tokiói csaászári palota.

Akihito következik

A japán nép szemében a tennó törékeny alakja a legutóbbi időkben már inkább csak a hagyomány és a kultúra megtestesítője, egy kedves félszeg aggastyán volt, akivel azonban azonosították a huszadik századot, amely Japán számára nemcsak a vérzivatart, hanem a káprázatos felemelkedést is elhozta. A szigetország népe Hirohitot tulajdonképpen el sem ítélte. A Mainichi Simbun által, közvetlenül a kapituláció után készített közvélemény-kutatás szerint a lakosság 85 százaléka egyértelműen kiállt a császárság intézménye mellett. A halálakor nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint az amerikai megszálló csapatok főparancsnokának, Douglas MacArthur tábornoknak 1945 szeptemberében Hirohito kijelentette: „Ön azt tehet velem, amit akar, fel is akaszthat, de ne engedje a népemet szenvedni.”

Aki azonban a 3,1 millió japán halottat, az ország pusztulását siratta, az is megbocsátott már a 124-ik japán császárnak. Remélhetően Akihitónak (akinek a korszakát heiszeinek nevezték el, ami a teljes béke megvalósítását jelenti a Földön és az égben), a 125-ik japán császárnak, sohasem lesz szüksége arra, hogy megbocsássanak neki.»