Boldogkőváralja várja – az idén is Gönci Barack Vígasság

Kattintson, jelentkezzék, utazzék! Július 6-án gazdag programokkal, kulináris kalandokkal várja a Zemplén lábánál elterülő baracktermő vidék, ahol a földrajzi eredetvédelemmel óvott gönci barack terem, és ami a belőle főzött pálinkával egyetemben hungarikum. Úgy hírlik különösen jó az idei sárgabarack-termés! Aki kedveli ezt a különösen ízletes gyümölcsöt (és ki nem!?), és még nagyon jól szeretne szórakozni is, annak július 6-án Boldogkőváralján a helye.

Az elmaradhatatlan kajszibarack mellett a július 6-i rendezvényen az egészséges táplálkozás, a tudatos vásárlás és fogyasztás ösztönzése is főszerepet játszik majd a Bestillo-kertben.

A boldogkőváraljai térség gasztronómiai esszenciájának bemutatása, a családi programok és a vidám hangulat mellett a szervezők a hazai kulinária különlegességeire, valamint a kiegyensúlyozott és egészséges táplálkozásra, a fenntarthatóságra, továbbá a tudatos fogyasztásra is kiemelt figyelmet fordítanak.

A Magyarországon őshonos világhírű mangalica húsa egészséges, más disznók húsánál könnyebben emészthető, az emberi szervezet számára létfontosságú telítetlen zsírsavakat (ez meggátolja a rossz koleszterin lerakódását az évfalakon) és E-vitamint is tartalmaz. Ráadásul kevesebb benne a koleszterin, mint más sertéshúsokban. A Gönci Barack Vigasság lesz az egyik állomása az Agrármarketing Centrum sertés fogyasztásösztönző kampányának, ahol ízletes kóstoló falatokkal csábítják majd a látogatókat a standjukhoz.

A sertésen kívül a halat is érdemes rendszeresen beilleszteni az étrendbe. Európában a magyarok fogyasztják a legkevesebb halat, holott a halhúsnak magas az A, D, B12, B1, B2 és D-vitamin tartalma, amely fontos szerepet játszik az immunrendszer egészséges működésében és az allergiás megbetegedések számának csökkentésében. Remény szerint senki sem állítja, hogy nem alkothat tökéletes ízkombinációt az édes barack és a hal!? A Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) éttermeinek sztárszakácsai akár a kiváló hazai fogassal is párosítják a mennyei barackot. A július 6-án megrendezendő gönci eseménysorozaton ekként halas finomságokkal is várják a barackimádókat. Aki ellátogat a Kapj rá! standhoz, mindent megtudhat az édesvízi halak fogyasztásának fontosságáról.

A mennyei gönci sárgabarack természetesen nem csak a hallal illik kitűnően össze. A Stílusos Vidéki Éttermiség 15 vendéglátóegysége vállalkozott arra, hogy a vigasságot megelőző hetekben újszerű, figyelmet keltő módon beépíti egyik legnépszerűbb levesébe, főételébe, desszertjébe a Bestillótól kapott ízletes, friss barackot.

Az egészséges táplálkozás és a tudatos fogyasztás mellett a környezettudatosságra is kiemelten figyelnek a szervezők: éppen ezért „a műanyagot mellőző július” kihívásához csatlakozva az italokat – pálinkákat, borokat és koktélokat – üvegpoharakba kérhetik az arrafelé vigadók. 

Érdemes tehát felállni a fotelből, útra kelni, akár több napos programot is tervezni, hiszen macskaugrásnyira számtalan a látnivaló: a regéci vár, Vizsoly, a Hegyalja csodálatos vidéke, Tokaj, sőt akár Kassa is.

A Gönci Barack Vígasság meglátogatása ingyenes, viszont feliratkozáshoz kötött.