Bolgár gimnazista vitázott a legjobban

A Vitázik a világ ifjúsága Budapesten ma megrendezett XIII. nemzetközi döntőjében arról folyt a diskurzus, hogy „Korlátozzák-e személyre szabottan a repülőutak számát?” A helyezéseket eldöntő vitát fantasztikus teljesítményével Mihail Krumov nyerte.

Hazánkat a nemzetközi vitahéten Fazekas Ella, a Budapest, XX. kerületi Német Nemzetiségi Gimnázium tanulója és Jakubovics Gergely, a Budapest, XVIII. kerületi Karinthy Frigyes Gimnázium diákja képviselte; a duó 3000 vitázó közül jutott be a legjobb 24 közé.

A nemzetközi döntő minden évben a német nyelvű vitavetélkedő csúcspontja. Azok a tanulók vehetnek részt benne, akik a németet idegen nyelvként tanulják, és érdeklődnek az időszerű társadalmi és politikai témák iránt. A vetélkedésben részt vevő 12 országból két-két legjobb diák vehet részt a nemzetközi döntő hetén a megmérettetésben.

Közülük – szónoki tehetségüknek köszönhetően – négyen jutottak be a nemzetközi minősítő fordulókból és az elődöntőből a döntőbe, és a mai záró vitában a következő helyezéseket érték el:

1. Michail Krumov, Bulgária

2. Katrin-Lisa Laius, Észtország (bal oldalt)

3. Andrea Sosková, Szlovákia (jobb szélen)

4. Maryna Dmytryk, Ukrajna (a harmadik a sorban)

Fazekas Ella a vetélkedő után elmondta: „A Vitázik a világ ifjúsága próbára tette a kitartásomat, fejlesztette a némettudásomat, megtanított magabiztosan fellépni, és önbizalmat adott. Sok új barátot szereztem, akivel a verseny alatt szinte egy kis család lettünk.”

Jakubovics Gergely így látja a vetélkedőt: „A legérdekesebb az egészben az, hogy a témák, amiket kapunk, elsőre nagyon egyszerűnek és könnyen megválaszolhatónak látszanak, majd több hetes kutatás után kiderül, hogy az egész sokkal bonyolultabb és összetettebb, mint azt elsőre gondoltuk.”

A nemzetközi döntőre és a hozzá kapcsolódó programokra a vitázókon kívül több mint 300 vendég érkezett. A döntőn tiszteletét tette Petra Pau, a német szövetségi parlament alelnöke is. A XIII. nemzetközi döntő fővédnöke Enyedi Ildikó filmrendező és Wilhelm Droste író volt. További kétszáz néző követte a vitát online, élő közvetítésben.

A Vitázik a világ ifjúsága közép- és kelet-európai országok fiataljainak a vetélkedője a Goethe Intézet, az „Emlékezet, Felelősség és Jövő” Alapítvány, a Közhasznú Hertie Alapítvány és a Külföldi Német Iskolák Központi Igazgatóságának közös kezdeményezése.