Ezer olyan ápolót, orvost, mentőt, kutatót hív meg és lát vendégül a Budai Szabadtéri Színház, aki a múlt hónapokat a frontvonalban töltötte a koronavírus elleni küzdelemben. Az augusztus 31-i koncerten musical-, operett- és popénekesek lépnek fel – mindannyian ingyenesen, munkájukat felajánlva az egészségügyi dolgozók számára. (A kép forrása: kulturcat.blog.hu)

Különleges kezdeményezést hirdetett meg Tóth Ádám, a Budapesti Showszínház és a Budai Szabadtéri Színház (Budapest, XII., Konkoly-Thege Miklós utca 21.) igazgatója: augusztus 31-én Budapest legújabb, tavaly megnyitott szabadtéri színpadán vendégül látnak ezer egészségügyi dolgozót. Olyan ápolókat, orvosokat, mentőket, rendvédelmieket és egészségügyieket hívnak meg a gálaestre, akik a múlt hónapokat honfitársaink egészségének védelmét szolgálták a „frontvonalban”.

A színházigazgató szerint bár az elmúlt hónapok számukra is keservesek voltak, hiszen minden előadás, fellépési és bevételszerzési lehetőség megszűnt, hálával kell gondolni azokra, akik a saját egészségüket is veszélyeztetve gondoskodtak rólunk és szeretteinkről a nehéz hónapokban. 

A gálán vendéglátást is terveznek, ezért megnyitották a lehetőséget bárki számára, aki a kezdeményezés mellé állva segíteni szeretné a hálakoncert sikerességét. A Budai Szabadtéri Színház jegyoldalán támogatói jegyeket lehet vásárolni, amelyből fedezni kívánják a vendéglátást, s bíznak abban, hogy mások mellett cégek, vállalkozók is bekapcsolódnak a kezdeményezés megvalósításába. 

Az eseményhez egyre több művész – Csengeri Attila, Gergely Róbert, Polyák Lilla… – kapcsolódik ingyen, ekként nagyon színes és változatos programot láthat majd a meghívott vendégsereg.

Az egykori Csillebérci Úttörőtábor területén nyitja meg idei szezonját Buda legújabb szabadtéri színháza – hangzott el a keddi tájékoztatón. A gyönyörű erdő közepén lévő színpad ad helyet a nyári – és az őszbe is átforduló – produkcióknak.

Az idei kínálat a tavalyihoz hasonlóan ismét változatos lesz: koncertek, vígjátékok, musicalek, operett- és nótaestek, illetve különleges hangulatú események váltják egymást a gyönyörű környezetben megnyílt erdei színpadon. Augusztus 15-től szeptember végéig sokszínű, különböző műfajú produkciókkal várja a színpad a nézőket. Nagy érdeklődésre számíthat az Edda akusztikus koncertje, valamint a Zséda-koncert, és lesz operettgála is. Máris élénk az érdeklődés a Showszínház saját produkciója, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról szimfonikus szuperkoncert, valamint az István, a király iránt.


Gergely Róbert idén is Szécsi Pál dalaiból összeállított koncerttel emlékezik a hatvanas-hetvenes évek sztárjára. Nem maradhat el a ’Chile-bérci Latin Party, a kubai zenék szerelmeseinek éjszakája. A vasárnap délelőttök pedig ismét a gyerekeké lesznek: délelőtt 10 órától mesedarabok várják a családokat. Az augusztus 22-i lángos- és palacsinta-fesztivál igazi családi programnak ígérkezik.

A Budai Szabadtéri Színház igyekszik elérhető, megfizethető jegyárakkal dolgozni – hangzott el a mai tájékoztatón.