Mostanában ritkábban halljuk azt a nemrég még unalomig hangoztatott szlogent, amely szerint Magyarország jobban teljesít, de ez csak a kormány részéről megszokott kötelező szerénység és visszafogottság miatt van így.
Magyarország ugyanis nemcsak jobban, de jól is teljesít, még akkor is, ha az MNB épp a napokban tette közzé az európai versenyképességi rangsorát, amelyben hazánk a 19. helyen áll, egy sor, általunk lesajnált nyugati ország mögött.
De most nem erről kívánunk írni, hanem a sikereinkről. Mert Szalay-Bobrovniczky Kristóf üzleti sikere a mi sikerünk is, mint ahogyan egykor, az egypártrendszer idején is az a szólás járta a konyakról, hogy „a konyak a dolgozó osztály itala, amelyet választott képviselői által fogyaszt”.
Szalay-Bobrovniczky Kristófnak nagyon bejött az élet mostanában. A Századvég egykori prominense, aki ezt követően, hazánk nagy-britanniai nagykövete is volt, legújabban a Dunakeszi Járműjavító Kft. társtulajdonosa lett. De már ezt megelőzően is rátalált a szerencse, ugyanis Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő férje Garancsi Istvánnal együtt „megörökölhette” néhai Andy Vajna megárvult kaszinóüzletét. Az üzleti könyvekbe érthető okokból nem állt módunkban betekinteni ugyan, de feltehető, hogy nem lehet rossz bolt a budapesti kaszinókat üzemeltetni. Garancsi István, ha volna, aki nem tudná, nem csupán a fehérvári labdarúgó klub tulajdonosa, de Orbán Viktor miniszterelnök kötélbarátja is egyben.
Visszatérve Szalay-Bobrovniczkyre: hősünk a 24.hu információi szerint, az említett járműjavító társtulajdonosaként 32 milliárdos keretösszegben kötött megállapodást a MÁV-val. Nettó összegről van szó, amelyből állítólag csupán 22 milliárd garantált, a többi potenciális opció, de már ez a kisebb összeg is jó pénznek számít, különös tekintettel arra a körülményre, hogy a Dunakeszi Járműjavító bevételei az elmúlt öt évben nem haladták meg a 10 milliárd forintot. Ehhez képest, most eljött a Kánaán, amihez csak egy új, hozzáértő tulajdonos kellett, és lám, máris szárba szökött az elvetett mag.
Ha most azon gondolkodunk, mi lett volna a Dunakeszi Járműjavítóval, mennyi pénzből javította volna az elromlott járműveket, ha nem jön Szalay-Bobrovniczky, és nem hozza magával a kapcsolati tőkéjét, a válaszunk egyértelmű: nem tudjuk. Jobb, ha nem is gondolunk bele ebbe az eshetőségbe, inkább örüljünk annak, hogy a dunakeszi járműjavítás ügye sínre került.