Mínusz 749,4 millió forintos adózott eredménnyel, azaz méretes veszteséggel zárta 2023-at a 2021-i vadászati kiállításra létrehozott, állami tulajdonban lévő Egy a Természettel Nonprofit Kft.,  ez azonban nem jelenti azt, hogy idén látványosan meghúzná a nadrágszíjat: februárban már alá is írt egy nettó 250 millió forintos keretszerződést (amiből nettó 75 millió forint opciós rész) a plakátkampányokkal ismertté vált Balásy Gyula cégeivel, a New Land Media Kft.-vel és a Lounge Design Kft.-vel gyártási és rendezvényszervezési feladatok elvégzésére. A közbeszerzési dokumentumból nem derült ki, hogy pontosan mire szeretnék elkölteni a pénzt. 

A cég létrehozásáról kormányhatározat született, sőt, még saját kormányzati felelőst is kapott a 2021-i kiállítás: Kovács Zoltán lett az Egy a Természettel Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos. Nagy erőkkel toborozták a résztvevőket. A 2021. szeptemberi esemény előtt például Kovács körlevélben invitálta az intézményvezetőket, igencsak kedvező feltételeket kínálva: a jelentkező diákcsoportok teljesen ingyen bemehettek a kiállításra, természetesen a tantestület tagjaival együtt, és az állami MÁV szintén ingyenes utazást kínált számukra. A MÁV nagylelkűsége itt sem állt meg: a kiállításra érkező látogatóknak általános 50 százalékos kedvezményt kínált.

Két éve derült ki, hogy mire volt elég a nézőcsalogatás: a jegybevétel csekély volt ahhoz a látogatószámhoz képest, amit a kormány közölt. Akkor ezt azzal magyarázták az RTL Híradónak, hogy például a családi jegyekkel egyszerre többen is bemehettek.
A szervező cég 2021-et még így is nyereséggel zárta: 510 millió forint lett az adózás utáni eredménye úgy, hogy a kiállítás és a kapcsolódó rendezvények 17 000 millió (!) forint közpénzbe kerültek.

Közben egyre-másra derültek ki a furcsaságok, például, hogy

# egyetemi hallgatókat köteleztek, hogy „önkénteskedjenek” a kiállításon.

# Százmilliókat költöttek egy fideszes kötődésű ügyvédi irodánál, tízmilliókat a kormányközeli Hír Tv-nél, és Mészáros Lőrinc bizalmasának szakácskönyvére is közpénzt áldoztak.

# Tízezer, összesen 10 tonnányi agancsból készíttettek szobrot Szőke Gábor Miklóssal 240 millió forintért. Később az elvileg gyűjtött agancsokon fűrészelés nyomait fedezték fel.

# Majd az is napvilágra került, hogy a kiállítást kormánybiztosként egyengető Kovács Zoltán feleségének üzlettársa milliókat kapott a szervező cégtől felügyelőbizottsági tagként. 

# Öntötték a pénzt a kiállítás kommunikációjába, erre ugyancsak Balásy Gyula cégeinél költöttek.

Azt nem tudjuk, hogy a vadászat és a pápalátogatás hogyan függ össze, viszont ez a cég költötte a közpénzt az ugyancsak 2021 szeptemberében megrendezett eucharisztikus kongresszus szervezésére is, amelynek záró szentmiséjére Budapestre látogatott Ferenc pápa is.

Miért létezik még mindig a szervező cég?

A cég 2023-i mérlegéhez készült kiegészítő mellékletből az derül ki, hogy 2023-ban fő feladata a kiállítás tárgyiasult eszközeinek (preparátumok, képzőművészeti alkotások ) érték- és állagmegőrzése, valamint a Nimród című vadászújság kiadása és a vadászkamarai tagokhoz történő eljuttatása volt. Kiadott egy Széchenyi Zsigmondról szóló könyvet, illetve elkészítette a Ferenc pápa látogatását bemutató, Isten, áldd meg a magyart! című albumot. Tavaly 12 megyei helyszínen szervezett fórumokat az Országos Magyar Vadászkamarával együttműködve.

A cég 2023. december 31-én 17 főt foglalkoztatott. Bérekre és egyéb, személyi jellegű juttatásokra 355,3 millió forintot költött.

A méretes veszteség oka pedig az, hogy az előző évek eredménytartalékát és a jegyzett tőke egy részét használta fel, így az ügyvezetés javasolta a jegyzett tőke leszállítását a törvényes minimumösszegre.  

Kell még állami támogatás

A 2024. évi folyamatos működéshez a megnövekedett saját bevételeken túl további költségvetési támogatás szükséges – olvasható a dokumentumban, amelyben arról is írnak, hogy a beszámoló elkészítésekor a 2024-i működési támogatással kapcsolatos eljárás folyamatban van. Emellett a rövid lejáratú kötelezettségeknél tüntették fel a tavaly megérkezett, de a tervek szerint csak az idén elszámolt 1800 millió forint támogatást.

A számoknak vélhetően az sem tett jót, hogy a Nimród újság kiadásához igénybe vett szolgáltatások értéke tavaly 541,1 millió forint volt, a lap hirdetésekből 48,8 millió forintot szedett össze, az újságeladás és tartalom-előállítás bevételei pedig 288,9 millió forintnál álltak meg. 

Ráadásul úgy tűnik föl, a piacon nem igazán van igény a kiállításra legyártott eszközökre. Nem csak tavaly, idén is értékcsökkenést kellett elszámolniuk olyan tételek után, mint a 

• 2020-2021-ben elkészült filmek, 
• a még nyilvántartott applikáció, 
• könyvek,
• preparátumok.

Mint írják: „értékesítésük iránt tartósan piaci igény nem mutatkozott”.

A Ez aztán a gondosság: még mindig működik a vadászati kiállítást szervező cég bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Miután a „Neumann 120” emlékév alkalmából megrendezett vándorkiállításon bejárták egész Magyarországot, visszatértek a szegedi Informatika-történeti Kiállítás vitrinjeibe a digitális számítógépek működését kidolgozó Neumann János eredeti tárgyai, illetve a lányától, Marina von Neumann Whitmantól kapott dokumentumok nemesmásolatai.

Ezek egy része diplomák, levelek és okmányok másolatai; mellettük megtekinthetők a tárlaton Neumann eredeti személyes tárgyai és kitüntetései. Ugyancsak látható az az eredeti Financial Times lapszám, melyben Neumann Jánost az évszázad emberének választották.

Megújult az emlékszoba falaira helyezett tablósor teljes szöveg- és képanyaga, aminek szerkesztői (Képes Gábor és Szalay Imre) Neumann jelentőségét a lehető legrészletesebben mutatják be, nem csupán az informatika, hanem más tudományterületek –  matematika, kvantummechanika, atomfizika, játékelmélet – szempontjából.

A megújult emlékszobában helyet kapott a tavalyi pályázatokra beérkezett pályaművek egy fontos része: például Csízy László computer art műve, valamint a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériával közös pályázati felhívásra beérkezett 20 válogatott, vizuális alkotás. Ezenkívül a tárlat része a Selmeczi György belsőépítész-tervezőművész az élete alkonyán járó, nagybeteg Neumannról készített festménye, illetve az 1990-as évek első felében készült Neumann-mellszobor is, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium jóvoltából.

A szegedi informatikatörténeti tárlat másik fontos újdonsága, hogy az interaktív játékkabinet bejárata előtt emlékvitrint avattak a nemrég elhunyt Rényi Gábor tiszteletére, aki mind a társaság, mind a honi számítástechnika számára sok szempontból különleges és kitüntetett személyiség. 1981-ben részt vett az egyik legsikeresebb magyar logikai játék (Bábel-torony) fejlesztésében, gyártásában és nemzetközi értékesítésében, valamint szerepet játszott az első magyar handheld elektronikai játék, az XL-25 nemzetközi piaci bevezetésében.

Ugyancsak nevéhez fűződik az egyik első, sikeres magyar részvénytársaság, az 1983-ban létrejött Novotrade megalapítása, amely az irányítása alatt vált nemzetközi videojáték-fejlesztő vállalattá.

Számtalan sikeres videojátékot adott ki, egyebek mellett ZX Spectrum, Commodore, Apple és IBM számítógépekre, illetve később Sega, Nintendo, Sony játékkonzolokra. Irányítása alatt készítette el a Novotrade szoftverfejlesztő csapata a Borland cég Quattro nevű ismert szoftverét, amely a Lotus 1-2-3 után, még a Microsoft Excel elterjedése előtt a világ leggyakrabban használt táblázatkezelő szoftvere volt.

A Megújult a Neumann-emlékszoba a szegedi informatika-történeti kiállításon bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

(A kép forrása: villanyi borvidek.hu)

Amikor vagy negyedszáz pincészet vonul fel, és a legkisebb is legalább öt, de inkább tízhez közeli borral, minden gyakorlott kóstoló tudja, hogy esélye sincs még csak átabotában sem végigkóstolni a kínált tételeket, hiába „köp” vagy önti ki nyelvre vétel után a kóstolóadagot. A legfontosabb tehát a válogatás. És még azt is helyes sorrendben kell ám elvégezni! Persze, hogy az eddig nem kóstolt, a kevéssé ismert tételeket keresi ilyenkor az ember. Az ismerősöket legfeljebb a gazdák, a borászok között, de nem a termékeikben.

A fehérek között két nagy meglepetés volt. Az első a Rejiji fantázianevű borászat Rocinante elnevezésű chardonnaya. Erről Rerjo Itkonen, a finn tulajdonos, aki magyar feleségével vásárolta meg és üzemelteti a pincét, elmondta, hogy a névadást az a harc ihlette, amelyet a bürokráciával, a szigorú előírásokból fakadó sok és alaposan megtanulandó papírmunkával vívott. Úgy érezte magát, mint Don Quijote, amikor megrohamozta a szélmalmokat. De győztesen került ki mindebből, és ma már a bio-művelésű, organikus borai Finnországban is, itthon is és jó néhány más országban biztos piacra találtak, a történet viszont tanulságos, a fricska pedig kifejezetten szellemes. A Vilyan chardonneya állítható közel hozzá.

A Maczkó pincészet Jegesének semmi köze a jégborhoz, olaszrizling alapú cuvée ez, de olyan sárga, a zeustól és néhány más, kis mértékben hozzáadott fajtától olyan sárga, annyira erős a mineralitása, az a bizonyos hamus-szenes jelleg, hogy gyakorlott kóstoló lévén is meggyanúsítottam a reduktív bort azzal, hogy mégiscsak kapott egy kis hordót.

Az Agancsos is régi ismerős, a cserszegije megsüvegelendő. A Jackfall standját boraik őszinteségéért és a Vince napi ismeretség okán kerestem fel, de csak a Rózsabimbó elnevezésű rozéra futotta. A Heumann rozéja is tetszett! 

A „nagy vörösöket” külön standon, tizenkettes válogatásban is kínálták, ezekből volt kóstoló-mesterkurzus, amit, bizony, kihagytam. Csak egyről gondolom, hogy talán nem volna itt a helye, de megértem, hogy mégis miért, és ha jól értettem, a tizenkettedik helyre sorolták maguk a kóstolók is.

Az sem vitatható, hogy a Sauska és Gere Attila Kopárja (bár ez némely évjáratban talán túlértékelt) kibérelte itt a helyet, annyira jó mindegyik. Mivel régebbről ismerem őket, most nem kóstoltam, és a Bock Essinciájának is a 2018-as évjáratát választottam a standjukról, nem innen, a pultról.

A meglepetést az Ipacs hozta, a Szabó pincészet Nászút helyett elnevezésű bora okozta. (Azért „nászút helyett”, mert a házaspár az útra szánt pénzből vásárolta a birtokot…) Nagyon összeállt ez a cuvée, a gyümölcsei között vannak frissek és vannak aszalódottak is, miközben jön a lecsengésben a csokoládé, a vanília. Miközben alig glicerines, tanninjaival nem agresszív, mineralitásában visszafogott, nagyon összeállt ez a bor. 

Ha lehetett még nagyobb meglepetés, az kettő volt. Gere Tamás és Zsolt Páratlan elnevezésű házasítása. Ebben a három világfajta (merlot, cabernet sauvignon és cabernet franc) mellett a Villányra egyre inkább jellemző kékfrankos és a hagyományos (oportó helyett a sváb nevén) portugieser van. De olyan tökéletes összehangban, hogy miközben messze nem a legnehezebb, legtestesebb kóstolt bor volt, étkezéshez, a vörös bort kívánó ételekhez ennél alkalmasabbat magam itt és most nem találtam.

A másik kellemes újdonság Jekl Béla 2020-i (eddig általam még nem kóstolt) kadarkája volt. Egyszerűen gyönyörű bor a szegfűszeggel, szegfűborssal, nyári piros gyümölcsökkel, sok izgalommal, talán még egy kis kardamonnal (mostában az angol nyomán kardamomnak írják). Búcsúzóul tisztelegve az ikergyerekei miatt most éppen kismamáskodó Jekl Flóra (aki „nem átallott” franc-t syrah-val – jobban szeretem a frank és a shiraz elnevezéseket, dönteni kellene, mert van így is, meg úgy is) előtt, az Il Primót vettem a számba. 

…és igen: hiányzott a Pinot Noir, amely a negyedik világfajta, és amelyről még a múlt század kilencvenes éveiben úgy tudtuk, hogy nagyon otthonra talált a villányi borvidéken. De a jelek szerint a feltámadt portugieser, a visszatérő kadarka, a honosodó blaufrankisch kiszorítják. Ahogy kiszorul a „festőbornak” nemesített, de önmagában is izgalmas bort kínáló bíborkadarka vagy éppen az ősi bánáti rizling, amikből az itt meg nem jelent, igazán törpe Neumann pincészetben találni már csak olykor. 

Hanem maga az esemény! Mint írtam, ilyenből sok van. Viszont olyanból, hogy egy közösség áll ki teljes egyetértésben a közös érték (adott esetben a borvidék termékei, sőt, szálláshelyei, ételei) propagálásáért, már kevesebb akad. Ezért illeti tisztelet Villányt, ahonnan – az egyéni megjelenést biztosítva – egyfajta közösségi értéket is közvetítettek, most éppen Budapestre. Mert mindig nagyobb a bizalom a marketingfogások iránt, ha a kivitelezés mögött nem egyszerűen egy profitra hajtó céget, hanem egy összetartó közösséget tudhat az ember. 

És erről eszembe jut egy másik kezdeményezés. Az meg a bajai halászlével kapcsolatos. Ez egy hungaricummá nyilvánított, kanonizált, még kódexet is kapott étel, amely talán sokkal jobban érzi magát a családok udvarain, a vízpartokon, az otthoni konyhák tűzhelyein, mint az úgynevezett fine diningban. Ettől még bejutott az élő és megóvandó hagyományok közé, sőt, Guiness-rekorder is lett az egyszerre egy helyen azonos ételt főzés kategóriájában (halfesztivál, 1300-nál több bogrács). 

Bajnokságuk van, bajnokaik, sőt, három örökös bajnokuk is van, ezeknek meg egyesületük, és velük együttműködő „lovagrend”, mára kialakult egy stabil szponzori háttér, tanítják és versenyeztetik az új generációt, viszik az étel hírét rendezvényekre, fesztiválokra, gasztroünnepekre egyaránt. 

Ezzel együtt, a bajai halászléért legtöbbet tevő tíz ember megkapta a halászlé nagykövete, több tucat lelkes segítő, propagandista, közreműködő, sőt akár bajnok is, „a bajai halászlé követe” címet. Ha az elején úgy fogalmaztam, hogy „nagy dolog”, most megismételhetném: önmagában ez nem innováció. Ma már éppen csak a macskamenhelyeknek nincs nagykövetük (majd lesz). Hanem az, hogy egy élő, működő, a hétköznapokban is aktív, egymásért és a „termékért” kiálló, ha úgy tetszik, garanciát vállaló közösség van a „marketing” mögött, nos, az a valami!

Úgy látszik, arrafelé, délen, a soknemzetiségű, toleráns és összetartó vidékeken ezek a magyarok, svábok, bunyevácok, sokácok tudnak valamit. Megtanította őket az együttélés, az együttlét. Teccik érteni, ugye?! Ez az innováció! 

A Amikor a KÖZÖSSÉG marketingel bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A kiállítás tizenhárom termében mintegy 900 termék várja az érdeklődőket. Az utóbbi években megjelentek a drónok, amik most is egy egész kiállítótermet töltöttek meg – korántsem újdonságként, hanem felhasználási ajánlásokkal. Van szállító, megfigyelő, nagy távolság megtételére képes vagy éppen rövid útra szánt, ám nehéz terhet továbbítani képes drónváltozat egyaránt.

Csaknem minden területen jelen van már az AI, a mesterséges intelligencia mint alkalmazott technológia. Olyan érzést kelt a 21. századi emberben, mint évezredekkel ezelőtt eleinkben, amikor az ősember elkezdte használni a tüzet. Nagyon sok lehetőséget kínál már ma is, és jóformán megjósolhatatlan, hogy mennyit tartogat még. Ne feledjük: évről évre exponenciálisan növekszik az a digitális adatmennyiség, amit a közlekedéssel kapcsolatban előállít a világ. Sokan ezt próbálják kiaknázni, nagyon sok megfigyelő, figyelmeztető és ellenőrző rendszert kínálnak a kiállítók.

Természetesen megtalálható itt valamennyi kiegészítő is, amit közútra fel lehet használni-szerelni, működtetni – kezdve a festékektől, a korlátokon át a mindenhonnan látható közlekedési lámpáig. Ajánlom az érdeklődőknek, keljen gyorsan útra, ha látni szeretné ezt a világkiállítást: holnap még van lehetősége végigjárni a bemutatótermeket.

Körbejárván a kiállítást örömmel állapíthatja meg a szemlélődő, hogy a magyarok mindenütt jelen vannak! Számos magyar érintettségű céggel volt lehetőségem találkozni. A teljesség igénye nélkül sorolom: Swarco, ASURA, ARH. Jó érzés, hogy az érdeklődő magyarul tárgyalhat egy világkiállítás jó néhány standján.

A Intertraffic, Amszterdam – középpontban a mesterséges intelligencia bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált Boldizsár Ildikó József Attila-díjas író, meseterepauta nyitotta meg. A díszvendég ország képviseletében Désirée Bonis, a Holland Királyság budapesti nagykövete és Arnon Grunberg író mondott beszédet. A fesztivál díszvendége – John Scalzi amerikai science-fiction író – a megnyitó után vehette át a Budapest Nagydíjat Karácsony Gergely főpolgármester és dr. Gál Katalintól, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke adott át.

A Nemzeti Táncszínházban rendezett pódiumbeszélgetésen tekinthetett be a nagyközönség John Scalzi életébe és munkásságába. A Hugo-díjas íróval Farkas István műfordító beszélgetett.

Ez alkalommal a holland irodalmi élet számos, nemzetközileg elismert szerzője érkezett Budapestre: Arnon Grunberg, Abram de Swaan, Martin Michael Driessen, Jan Brokken, Manon Uphoff, Caroline de Gruyter, Ilja Leonard Pfeijffer és Annet Schaap. A standnál és Millenáris más helyszínein könyvbemutatókat és beszélgetéseket szerveztek a holland szerzőkkel – magyar szakértők és fordítók részvételével.

Európai írótalálkozót is rendeztek a könyvfesztivál napjaiban. Az Európa Pontban egész napos eseményen kerekasztal-beszélgetésekre várták a rendezők az európai irodalom iránt érdeklődőket, akik angol–magyar szinkrontolmácsolással követhették a különböző tematikájú eseményeket. Az írótalálkozó programjában szerepelt – a többi között – a holland írók kerekasztala (résztvevők: Arnon Grunberg, Roxane Van Iperen, Manon Uphoff), és az Európai Irodalmi-díjas írók beszélgetése (résztvevők: Federico Pedreira, Piia Leino, Peter Karoshi, Anja Mugerli, Richard Pupala).

Az idén is díjazták az oktatás és nevelés szempontjából legjobbnak tartott írott és hangzó anyagokat. A Móricz Zsigmond Gimnázium tanáraiból és diákjaiból álló zsűri a hangzó anyag kategóriában az Élő költők társasága – Az Örkény Színház művészeinek előadásában című kiadványt értékelte a legjobbnak, amit a Mojzer Kiadó adott ki hanganyagként. A Budai-díj könyvdíjat Cait Flandersneka Libri Kiadó gondozásában megjelent A kevesebb több című kötete nyerte el.

Az idén folytatódott a PesText és a könyvfesztivál együttműködése: a PesText őszi irodalmi és kulturális fesztiváljára érkező írókkal a könyvfesztiválra érkezők is találkozhattak. A PesText szervezésében részt vett a könyvfesztiválon – mások között – Janne Teller, a világhírű Semmi című regény írója; Bergsveinn Birgisson, az egyik legnépszerűbb kortárs izlandi szerző; Gwenda Bond, az első Stranger Things-regény, a Gyanakvó elmék alkotója, valamint a Goncourt-díjas Mathias Énard.

A „Budapest Könyvfőváros, 2023” program ez alkalommal is saját standdal és két nagysikerű programmal vett részt a fesztiválon. A Nekem az olvasás – mi(ért) kell a nőnek? című pódiumbeszélgetés témája a hölgyek és az olvasás viszonya volt, a Nekünk az olvasás – családi körben elnevezésű program résztvevői pedig az olvasás életükben játszott szerepéről beszélgettek, különös tekintettel arra, hogy hogyan sikerül, vagy éppen milyen kihívás családi környezetben a gyerekekkel megszerettetni az olvasást.

A 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon 180 színvonalas előadás, beszélgetés, könyvbemutató zajlott le a Millenáris és az Európa Pont nyolc helyszínén. Ezek mellett 200-nál több dedikálásra került sor a 140 kiállítói standnál és a dedikálópontokon. Az író–olvasó-találkozók, felolvasások, dedikálások, irodalmi estek és könyvbemutatók 70 000 látogatót vonzottak a Millenárisra és több ezren kapcsolódtak be a fesztivál programjaiba az online térben.

A fesztivál fiatal médiacsapata interjúk és tudósítások tucatjaival gazdagította az esemény honlapját, Facebook oldalát és egyéb internetes elérhetőségeit.

A Kiemelkedően sikeres volt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Az egy híján százesztendős IFA-n (eredetileg, 1924-ben rádiókiállításként nyílt meg) a hangsúly az egyre több területen alkalmazható robotokon és a mesterséges intelligencián van; súlyponti téma még a fentarthatóság. A kiállításon körbesétáló, négylábú, ezüst színű robot erőteljesen kutyára emlékeztet. Az egyik standon a látogatókat üdvözlő automata pedig már nagyon is emberalkatú, ami (vagy inkább: aki?) egy sor nyelven válaszol a látogatók kérdéseire. Tavaly 1100 standot építettek az IFA-n, az idén már kétezer kiállító van jelen: mindenekelőtt az ázsiai, a japán, a dél-koreai, a kínai, tajvani, szingapúri cégek száma nőtt.

A kezdeti fellendülés után viszont az idén a fogyasztás visszafogottabb; az ú.n. fogyasztási klímaindex az ezt kutatók szerint mostantól a bútor- és az elektronikai iparban egyaránt lefelé tendál: kevesebb a (lakás)építkezés – és értelemszerűen kevesebb jut/kell a felszerelésekre is. Akinek van, az inkább visszatartja a pénzét, és ha már, akkor inkább jellemezően a home office berendezéseire, otthoni munkahelye felszerelésére költ.

Megváltozott az IFA jellege: a szórakoztató elektronika mellett nő a háztartási készülékek iránti igény, és előre tör a robottechnika, a mesterséges intelligencia. Egyre népszerűbb az „okos otthonokra” hangszerelt technológia. A gyűjtőfogalom összefoglalja mindazt a távvezérléses módszert, aminek segítségével a háztartás a legsokoldalúbban szabályozható, távolból irányítható: legyen szó az otthon fűtéséről, a klímakészülék beállításáról a fürdőkád kívánt vízhőmérsékletén át a távollétünkben történő porszívózásig, a kert locsolásáig – hogy csak néhány alkalmazási lehetőséget említsünk. A háztartásban előforduló napról napra több folyamat automatizálható, miáltal a jómódú ember kényelmesebbé teheti az életét.

Az IFA persze nemcsak a szakmai újdonságokról informál, hanem egyben gazdasági barométer is: a szakemberek fokmérőnek tartják abból a célból, hogy egyértelműen kiderítsék: van-e még egyáltalán jövője az ilyen, a berlinihez hasonló vásároknak, kiállításoknak. A folytonosság jegyében ez évtől új a vásár és kiállítás vezetősége, ami a számomra klisészerűnek tetsző jelszóval sulykolja, hogy igenis, van folytatás: „Die IFA gehört zu Berlin, genau wie der Funkturm zum Messegelände gehört“, azaz: „Az IFA ugyanúgy Berlinhez tartozik, mint a vásár területéhez a rádiótorony”, aminek a tövében immár évszázad óta elhelyezkedik a vásárterület.

A Van-e még vonzereje a berlini IFA-nak? bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Itthon még a Ludas Matyin, Balázs-Piri Balázs, Barát József, Dallos Jenő, Kaján Tibor, Réber László, Sajdik Ferenc, Szűr Szabó József és kortársaik rajzain felnőtt generáció számára is nehéz felfogni, milyen fontos média volt és maradt a franciák számára a karikatúra, illetve milyen népszerű „intézménnyé” nőtte ki magát Plantu a szülőhazájában és a világban.

Az utóbbi érzékeltetésére néhány adat:

# 2021-ig, kerek 50 éven át készített karikatúrákat a legismertebb és legnépszerűbb és nemzetközileg is kiemelkedően tekintélyes francia napilap, a Le Monde számára. Rajzai a még ma is 2 milliónál több olvasóval rendelkező újság címoldalán jelentek meg; összesen csaknem 20 ezer karikatúráról van szó!

# 2019-ben a Francia Nemzeti Könyvtárnak (BNF) ajándékozta 20 000 rajzából álló gyűjteményét, amelyet digitalizáltak, így karikatúrái online is elérhetők;

# az ENSZ egykori főtitkárával, Kofi Annannal közösen 2006-ban megalapította a Cartooning for Peace (Karikatúrával a békéért) elnevezésű nemzetközi szervezetet, ami ma már a világ mintegy kétszáz híres karikaturistáját fogja össze, és megalapítása óta csaknem kétszáz kiállítást és más rendezvényt rendezett.

A 71 éves, örökifjú francia karikaturista erős felütéssel kezdte bemutatkozását: a Francia Köztársaság budapesti nagykövetének köszöntője után

Plantu felmutatta az Orbán Viktorról készült, hízelgőnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető rajzát,

majd együtt megnyitották a mintegy tucatnyi karikatúrát bemutató kiállítást, aminek különlegessége: az eredetiben apró rajzok itt már-már monumentális méretben láthatóak.

A nagykövet asszony beszédében kitért az 1848-i magyar forradalom évfordulójára, és kiemelte: a 200 éve született Petőfi és társai követelései közül a sajtószabadság volt az első a 12 pontból, amiért kiemelkedő tisztelet övezte Magyarországot.

Plantu elmesélte, hogy nagyon hallgatag kisfiú volt, aki inkább rajzolt, mint beszélt, és azóta is folyamatosan jár a keze, hol ceruzával, filctollal vagy zsírkrétával, hol pedig iPaden dolgozva. Az digitális eszközt prezentációra is remekül használja, amint erről a tegnapi találkozó közönsége is meggyőződhetett, hiszen a rajzolás mellett hatalmas saját és a szervezete, a Cartooning for Peace (Karikatúrával a békéért) által összegyűjtött nemzetközi gyűjteményből is pillanatok alatt előhívta a beszélgetés témáihoz illő illusztrációkat, sőt, még magyar kollégája alkotómunkáját is „egyenes adásban” közvetítette.

A Dull Szabolcs vezette kerekasztal-konferencián a hazai karikaturisták egymást váltva szóltak a magyarországi „sajtószabadsághoz” kapcsolódó élményeikhez. Pápai Gábor, Grafitember, Marabu és Weisz Béla is érdekes epizódokat emlegettek fel a rajzaik által keltett reakciókkal kapcsolatban. Terítékre kerültek a social media megjelenésével összefüggő társadalmi átalakulás éppúgy, mint a nyomtatott és internetes megjelenések közötti eltérésekből adódó technikai lehetőségek és korlátok.

Ezt követően a nem csak rajzaiban, hanem élőszóban is lenyűgözően éleslátó és kivételesen széles látókörű Plantu arról beszélt, hogy mivel gazdagították a tudását az utóbbi években a Cartooning for Peace nevében lezajlott látogatásai a Föld sok országában, és számos példával világított rá arra, hogy az eltérő kultúrák milyen hatással vannak az egyes témák be- és elfogadására.

Természetesen megemlékezett a Charlie Hebdo elleni támadásban életüket vesztett barátairól, kollégáiról is, ám némileg meglepő módon azt állította, hogy ez sem őt, sem művésztársait nem félemlítette meg, viszont úgy vette észre, hogy a szerkesztőket és laptulajdonosokat annál inkább. Így aztán – bár nem szívesen cenzúrázza magát – a magánéletet, az egészségi állapotot és a vallásokat érintő témákat kerüli.

A budai Francia Intézetben megtekinthető kiállításról további részletek az intézmény honlapján érhetők el, és a szintén a Fő utcai épületben található könyvesboltban Plantu eddig megjelent 65 albuma közül is jónéhány kapható.

A A ceruza utazó nagykövete: Plantu, a világ leghíresebb karikaturistája Budapesten bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Szalay Zoltán (1935–2017) fotoriporter kollégánk nyolcvan, ikonikus felvételéből álló kiállítása – Szolnok, Óbuda, Marosvásárhely, Debrecen, Tata és Miskolc után – március 1-jétől, utolsó lehetőségként a budapesti Magyar Zene Házában (XIV., Városliget, Olof Palme sétány 3.), a Multimédiás Könyvtár & Klubban lesz megtekinthető. (A nyitó kép: Zalatnay az utcán.)

A 80 képből álló tárlat az 1954-től haláláig számtalan újságnak dolgozó, a Magyar Sajtófotó Pályázatot és Kiállítást megálmodó, megszervező és harminc éven át rendező, Pulitzer-emlékdíjas és Táncsics Mihály-díjas Szalay Zoltán könnyűzenei témájú képeiből készült. A válogatásban helyet kaptak a könnyűzene hátterében dolgozók éppúgy, mint a rajongók, a legendás helyszínek, és persze azok a zenészek és énekesek is, akik a maguk idején „sztárnak” számítottak, ma viszont már egyre kevesebben emlékeznek rájuk, mint akkor, amikor a hazai szórakoztatóipar csillagaiként százezrek, milliók rajongtak értük. A kiállítás érdekessége, hogy az Illés-együttesről húsz év különbséggel, az Omegáról és Zoránról pedig negyedszázad eltéréssel készült képeket is bemutat.

Március 1-jén délután négy órakor Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas énekes, dalszerző, népzenekutató nyitja meg a kiállítást. Köszöntőt mond László Ágnes újságíró, Szalay Zoltán özvegye, Jávorszky Béla Szilárd rocktörténész, újságíró, a Magyar Zene Háza Multimédiás Könyvtár & Klub vezetője. Az eseményen gitárjával közreműködik: Bajnai Marcell.

A kiállítás egész márciusban élőben megtekinthető. A kiállítás digitális változata a www.beatkorszak.hu oldalon elérhető.

A Így látta Szalay Zoltán a rockzenészeket bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A sheriff elmaradhatatlan, mert rendnek kell lennie…

A Gun Show, persze, csak nekem rendkívüli esemény, mert évente 2000-nél is több fegyvervásárt tartanak Államok-szerte. Azzal biztatom magam, elvégre a vadászszezon csúcsra jár, miért is ne gondolhatnám azt, hogy leginkább a vadászokat csalogatják a gun show-kra. Nem keveset utazunk show-ért (legalább is a viszonyainkhoz mérten), mert Amerikában a távolságok óriásiak, nem ritkaság 100 km-t autózni hétköznapi akár apró-cseprő dolgokért is.

Vasárnap megyek, a 3. napon talán már kevesebben lesznek. A bejáratnál jobb és baloldalon kis zászlók jelzik, itt politikáról is szó van, hisz’ két hét múlva lesznek a félidős választások és az arra járók ki is teszik a táblácskájukat, zászlójukat a kedvenc politikusuk nevével. A meccs egyelőre döntetlen, senki sem tudná megmondani: a kékből vagy a republikánusok pirosából van-e több táblácska a fűbe szúrva. Szamarak és elefántok aránya kiegyensúlyozva… Bravó!

Egy kis politika; látszik, merre billenne a mérleg…

A hatalmas parkoló tele, és rögtön feltűnik, hogy pick-up-ok (terepjárók, amiknek hátsó részén lapos, nyitott vagy nyitható rakfelület van) uralják a terepet. Tennessee republikánus állam, itt nem kell fizetni szja-t. Mást, persze, igen. Az is köztudott, hogy a közkedvelt pick-up kocsi – legyen az Ford, Toyota, GM – általában a vidéken élő republikánusok autója. A parkoló máris elárulja, milyen társaságba megyünk. 

(De ha már szóba hoztam az adózást, akkor annak, aki olcsó megélhetés után akar nézni, ajánlom azokat az államokat, ahol nincs személyi jövedelemadó: Alaszkát, Floridát, Nevadát, New Hampshire-t, Dél-Dakotát, Tennessee-t, Texast, Washingtont, és még Wyomingot. Nem mellesleg: a legmagasabb adót, hát persze, a szolidaritásukról ismert demokrata államokban kell fizetni, mert azt vallják, a társadalmi egyezség és szolidaritás alapja, aki többet keres, többet is áldoz a köz javára – lásd Kalifornia!)

A pénztárnál még vasárnap is hosszú a sor, aki kártyával fizet (ez ritkaságszámba megy), azt külön kis asztalnál fogadják. Ahol azon nyomban a kezembe nyomnak egy kétoldalas házszabály-gyűjteményt, amihez nem árt tartani magam.

Átfutom a szabályokat, rendben lévőnek látszanak: külön írnak az adott állam kereskedési szabályairól, illetve azokról, akik nem Tennessee államban laknak, de van fegyverviselési engedélyük, és külön írnak azokról is, akiknek nincs engedélyük, és ráadásul más államból jönnek. A 18 éves korhatár persze megüti a szemem, mert alkoholt ugyebár 21 év alatt nem fogyaszthatsz az Egyesült Államokban, de fegyvert adhatsz és vehetsz is.

Belépve az óriás csarnokba, balról rögtön az első kiállító a NRA, a National Rifle Assosciation, azaz a Nemzeti Fegyverszövetség, és persze mi mást tenne, mint toboroz. Ketten-hárman töltik ki mellettem a regisztrációs ívet. És szórólapok tömkelege terítve a standon. Kíváncsivá tesz az ’Eddie Sas’ program. Azaz: tanácsok szülőknek a biztonságos fegyverhasználatra. Innen néhány érdekes adat: a háztartások 40%-ában tartanak fegyvert. Az Eddie Sas programmal a NRA több mint 30 millió gyereket ért el. És azt is állítják, hogy az elmúlt 20 évben kétharmadával csökkent a fegyver által okozott halálesetek aránya. Ami elsőre elég hihetetlennek látszik, hisz’ nincs olyan nap, amikor ne történnék valahol fegyveres támadás, s nyomában gyilkosság is. És még nem szóltunk az iskolai lövöldözések számának drámai emelkedéséről.

Hosszú asztalsorok – legalább 10–12, és 2-3 méterenként egy-egy eladó vagy eladócsalád áll.

– Melyik önnél a legveszélyesebb fegyver? – kérdem az asztalsor közepén Jimtől, aki a teljes nevét elárulni nem akarja, s aki helyesel, valóban amatőr kérdést tettem fel.

– A fegyver a használójától lehet veszélyes, nem önmagában. Nem mindegy, hogy kinek a kezében van. Érteni kell hozzá. Aki nem ért hozzá, ne vegye kézbe! – hangzik a bölcs válasz az egyéként gentleman benyomását keltő úr szájából.

Épp elsül, helyeseben: kattan mellettem egy fegyver; próbálják. Nem kell összerezzenni.

– Mikor kapott először a kezébe fegyvert?

– Számoljunk csak, most 68 vagyok. Igen, 12-13 éves lehettem, amikor először fogtam fegyvert a kezembe.

– Önöknél ez családi hagyomány?

– Teljes mértékben. A szüleim is épp olyan fegyvertartók voltak, mint én. A családban mindenki ért a fegyverekhez. Jobb is, mert az emberek veszélyesek.

– Akkor kérdeznem sem kell, hogy az alkotmány 2. kiegészítése teljesen rendben van, ami a fegyvertartáshoz való jogot mondja ki.

Jellemző gondolkodásmód: „A szomszédom be akar tiltani minden fegyvert. A házukban nincs fegyver. A véleményük iránti tiszteletből megígérem, hogy nem fogom a fegyvereimet használni a védelmükre.„

– Határozottan: védem és megvédem a 2. alkotmánykiegészítést – jelenti ki, mert a republikánusok folyton attól tartanak, hogy a demokraták el fogják törölni az alkotmánynak ezt a passzusát, tapasztalván a mindennapos tragédiákat. Politizálás helyett inkább nyersen kérdezem:

– De az iskolai lövöldözések és az alkalmanként több tucatnyi haláleset nem figyelmeztetnek valamire?

– Ez csak lelkiállapot kérdése. A nyomozások mindig fényt derítenek a történésekre, és utólag kiderül, hogy minden ilyen esetben mentális problémákkal küzdenek az elkövetők. És az ilyesmit, szerintem, egyszerűen lehetne kezelni

– Hogyan?

– Ez épp olyan egyszerű, mint az autóvezetés. Kisgyereknek nem adod oda az autódat, mert az ő kezében az is gyilkos fegyver. A problémákra pedig egyáltalán nem ad végső megoldást a fegyver.

– Sokat hallunk arról, hogy meg kellene emelni a fegyvertartási korhatárt, hogy sokkal szigorúbb mentális és egyéb vizsgálatra lenne szükség, s még sem vezet eredményre.

– Ó, ebben semmi új sincs. Régóta ezt mondják. Ha valaki ölni akar, akkor úgyis megtalálja a módját, még akkor is, ha fegyvertartási tilalom lenne, vagy a mostaninál szigorúbbak lennének a szabályok. Sosem tudhatja az ember, hogy ki mikor, mire készül. Tulajdonképpen nem lehet megelőzni a bajt. Mert: ha nem fegyverrel ölnek, akkor késsel. Az elkövetőt viszont fegyverrel lehet a leggyorsabban hatástalanítani.

– Az én hazámban nincsenek sem iskolai, sem utcai lövöldözések. Ha esetleg mégis nagy ritkán előfordul ilyesmi, akkor általában volt rendőr vagy olyan személy okozza a tragédiát, aki szakmája okán tarthatott fegyvert.

– Megint csak azt mondom, mentális problémák vannak a háttérben. Illetve azt, hogy legtöbb esetben a szülőt tartom felelősnek, mert neki tisztában kellene lennie gyermeke lelki és elmeállapotával. Nézze, a mi családunkban mindenki ért a fegyverhez. A lányom 41 éves, ő is gyakorlott lövő. Az igaz, én már nem vadászom. De, ahol értenek a fegyverhez, ott nem lehet probléma.

Géppisztolyhoz bézbólsapka dukál?

– Amióta létezik az alkotmány Amerikában, ebből mindig politikai kérdést csinálnak. A mostani félidős választáson is előkerül ez a téma? Vagy az abortusz esetleg fontosabb?

– Honalapító atyáink alkották meg a 2. alkotmánykiegészítést, hogy az emberek megvédhessék magukat a kormánytól. Nézze, akik itt vannak, jó emberek. Ez egy közösség, ahol segítünk egymásnak. Nem vagyunk mi radikálisok, nehogy azt gondolja.

A kérdésemre, hogy hány fegyvert tart otthon, már nem hajlandó válaszolni. A 350 milliós országban, az Észak-amerikai Egyesült Államokban 436 millió fegyver van – ebben nagyjából a legtöbb statisztika megegyezik. De hogy ezenkívül még hány fegyver van illegálisan magánkézben? – az nem tudható.

Mosolygó férfi pultjánál állok meg; az úr igazán régi fegyvereket is árul, asztalán Remington, Beretta, Colt, Taurus, Ruger, Smith&Wesson, Kel-Tec sorakozik. Ő nem akar beszélgetni, csupán elképed azon, hogy Magyarországon nincs szabad fegyvertartás. Annyit motyog, hogy „én nem is élnék ott”.

Khakiruhás, pocakos férfi, szivarral a szájában: hamisítatlan amerikai jelenség…

Egy hölgyet sikerül mikrofonvégre kapni:

– Nemcsak keresztény vagyok, de elkötelezett szcientológus is – mutatkozik be kérdésemreCathy, aki szintén nem akarja elárulni a teljes nevét. Arról kérdezem, mit jelentenek számára a fegyverek, miért híve a fegyvertartásnak.

– Vannak holokausztot túlélt barátaim, akik azt mondták nekem, nagyon félnek attól, hogy a kormány elveszi tőlük a fegyverviselés alkotmányos jogát. Saját értelmezésében adja elő a holokausztot: szerinte Németországban is az történt, hogy a kormány elvette az áldozatoktól a fegyvert, és nem tudtak mivel védekezni. 

– Jogunk van a fegyverviseléshez. Nem bízom a kormányunkban, mert marxisták és kommunisták szivárogtak be soraiba.

– Miben mutatkozik meg marxizmusuk?

– A szabadságunkat akarják elvenni tőlünk, és sok egyéb kisebb jele is van ennek. A fegyverek betiltásán túl nem engedik meg, hogy templomba járjunk a karanténra való hivatkozással! Emlékszik, mi volt a covid idején, nem? Elnézést, de nekem jogom van arra, hogy azt csináljam, amit akarok és ne a kormány mondja meg, mit lehet. Azt is megmondják, hogy be kell oltatni magam. Én bizony nem oltattam be magam!

– És nem is kapta el a fertőzést?

Régi „jószág”, ám; jó, ha van a háznál, csöndes, legföljebb az áldozat mukkan egy picit…

– Nem, hála istennek, eddig nem. Van egy venezuelai barátnőm, aki azt állítja, hogy most épp azt látja Amerikában, ami miatt elmenekült a hazájából. Amerika nagyon közel áll ahhoz, hogy egy olyan vezetője legyen, aki diktatúrát vezet be és kontroll alatt tartja az embereket.

Azon aztán már egyáltalán nem lepődöm meg, hogy ez az ember, ez a vezető nevezetesen még véletlenül sem Trump. Bident sértő plakátok és Trump-szlogeneket hirdető baseball-sapkák szakítják meg a fegyverek monotonitását a kiállítóasztalokon.

Még csak annyit a fegyverekről, hogy a nőkre is gondolnak a gyártók, ám rózsaszín, kövekkel díszített markolatuk sem csábít el. És persze a tökéletes összhanghoz hozzátartozik a gyerek is, babakocsistól kezdve kis tiniig látni jó néhányat, elvégre ez a gun show sokak számára a legkiválóbb vasárnapi családi program…

A Nem egyszer van fegyvervásár Amerikában: helyszíni beszámoló Tennesseeből bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A könyvtárak nem csupán könyveket és folyóiratokat őriznek, hanem más, írásos és képi dokumentumokat is, köztük grafikai plakátokat. Az OSZK-ban található az ország legnagyobb – mintegy nyolcvanezer darabos –, tehát hazánk legátfogóbb grafikai plakátgyűjteménye: a legfontosabb példányokat őrzi a plakát születésétől napjainkig.

A grafikai plakátok célja mindig is az volt, hogy figyelemfelhívó eszközökkel népszerűsítsék a reklámozott árut, terméket, szolgáltatást, kulturális, sport- vagy közérdekű eseményt, politikai eszmét. Általában konkrét céllal, megrendelésre készülnek, jellemzőjük a tömörítés, a jelképekben fogalmazás, a különleges színhasználat, a végletekig való egyszerűsítés és a rövid szöveg. Gyakorta jelenik meg eszköztárukban az ötletesség, a kifejezőerő, a humor. Művészi szempontból sokszor értékes alkotások, elismert grafikusok munkái. A tömegkommunikáció forradalma előtt az utca hírmondójaként a reklám, a propaganda és a véleményformálás legfőbb eszközei voltak.

Kultúránkhoz köthető számos, külföldön is ismert márka vagy márkanév létezik. Ilyen például az elsősorban a rádióiról híres Orion, a csokoládéiról nevezetes Stühmer, a Közép-Európában is népszerű és a mai napig gyártott Dreher sör. Vannak olyan márkáink is, amik csak helyben ismertek, mint például a hazánkban sokáig egyeduralkodó utazási iroda, az IBUSZ, a Budapesthez köthető Közért élelmiszerbolt-hálózat, illetve a Corvin áruház is.

A Magyar márkák, magyar plakátok című tárlaton e hat márkával találkozhat a közönség. Van közöttük, aminek a története a 19. századra nyúlik vissza (pl. Stühmer, Dreher), és van, ami a 20. század második felének ismert márkája volt (Közért). Akad ma is élő márka és olyan is, amely már csak az emlékezetben él. Valamennyire jellemző azonban, hogy szinte fogalommá vált az évtizedek során.

A kiállítás gerincét a hat márka grafikai plakátjai adják, néhány tárggyal kiegészítve. A sokféle típusú és stílusú plakáton keresztül az adott kor művészi stílusába, hétköznapi életébe, történelmébe is bepillanthat a látogató. A kiállításon több mint 50 plakát és néhány egyéb dokumentum, tárgy reprezentálja az egyes márkákat. A ma nyíló kiállítás szeptember 30-áig látogatható a könyvtár nyitvatartási idejében.

A Emlékezetes magyar márkák plakátjai láthatók az Országos Széchényi Könyvtárban bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.