Clinton: Orbán az ördöggel cimborál

Az idei Lipcsei Könyvvásár díjazottja Földényi F. László, azonban a díjának az átadása várat még magára. A koronavírus miatt elhalasztott esemény új időpontja egyelőre nem tudható.

A József Attila- és Széchenyi-díjas esztéta, műkritikus, irodalomtörténész, egyetemi tanárral készített nagy interjút az RND (Redaktionsnetzwerk Deutschland); Földényi „A melankólia dicsérete” című munkájával érdemelte ki az elismerést. Az interjú szerzője, Kristian Teetz a melankólia természetére kérdez rá, ami különös értelmezést kap a szerzőtől, aki párhuzamot von Albrecht Dürer festő és Stanley Kubrick amerikai filmrendező között. Jellemzi – nem az autoriter rendszert –, hanem az autoriter gondolkodást, aminek lényege, hogy kihalt a vitakultúra és egyre kevésbé vannak közös nevezők, és a kultúraharcot nyíltan meghirdette Orbán. Igaz, még szabadon lehet véleményt mondani, de nem a közszolgálati, hanem az alternatív médiában, ami kevesekhez jut el. Az Európai Unió is válságban van, a britek távozása okozta seb sokáig nem fog begyógyulni – véli Földényi.

Arra a kérdésre, miért nem követi csaknem félmillió honfitársát, aki elhagyta a hazáját, Földényi azt mondja, nem akar más nyelven írni, s menjenek el azok az országból, akik őt nem hagyják békén. Meg sem fordul a fejében a kérdés, miért is neki kellene elmennie.

A többi között az osztrák Kronen Zeitung is beszámol a koronavírus okozta pánik miatt a magyar nemzeti ünnepen szokásos tömegrendezvény elmaradásáról, jelezvén, hogy egyelőre öt fertőzöttet tartanak nyilván. Mindenesetre a válságtanács javaslata alapján hozta meg a kormány a döntést, aminek következtében elmarad Orbán Viktor szokásos nagy beszéde.   

A The New York Times a „Szelíd Motorosok A Zaklatások Ellen” magyar szervezetet, illetve egyik védencét mutatja be a nőnap alkalmából. Mórucz Szilvia hálát ad a zömében férfiakból álló, mintegy 900 fős csoport tagjainak, hogy kisegítették a bajból. Hét éven át mindennap bántalmazta a férje. A szelíd motorosok ugyanis nem tesznek mást, mint motorukkal felvonulnak a tett helyszínére és erőt demonstrálnak. Persze igyekeznek menekülő útvonalat is keresni az áldozatoknak, átmeneti otthont vagy éppen jogsegélyszolgálatot. A civil szervezetek forráshiányban szenvednek és a szelíd motorosok bizonyos űrt próbálnak kitölteni szolgálataikkal. Most már Mórucz is  szelíd motorosként segít a családi erőszakot elszenvedő nőkön.

Manfred Weber, az Európai Néppárt parlamenti frakcióvezetője a német BR24 tévé (Bayerischer Rundfunk) kerekasztal beszélgetésén kijelentette: Törökország nem zsarolhatja meg az Európai Uniót éppen akkor, amikor a költségvetés vitája zajlik az Európai Parlamentben. Nem fog megismétlődni az, ami 2015-ben történt, hogy ellenőrzés nélkül jöhettek be a menekültek Európába.

Weber az elsődleges feladatnak a külső határok védelmét nevezte meg, amivel visszaszerezhetik a politikusok az állampolgárok bizalmát. Ugyanakkor nyitott seb továbbra is Európa testén a menekültek elosztásának kérdése, amiben ideje lenne egyezségre jutni. Amilyen gyorsan csak lehet, meg kell egyezni Erdogannal és a szükséges forrásokat az unió rendelkezésre bocsátja fogja, de nem a zsarolás eredményeképpen. A lövészárkokat végre be kellene temetni: a menekülteket humanitárius alapon be kell fogadni, s ebben nem segít egyes országok önzősége.

Ha nem sikerül továbbra sem meggyőzni Magyarországot álláspontja megváltoztatásáról, akkor többségi döntést kell hozni a menekültek igazságos elosztásáról. Elmondta továbbá, az EU hibázott abban is, hogy nem fordított kellő figyelmet Szíriára, a béketeremtésre. Európai hadseregnek kellene békét és biztonságot garantálnia az ilyen helyzetekben.

Most volt a bemutatója Amerikában az „Antiszemita járvány négy mutációban” című dokumentumfilmnek Andrew Goldberg rendezésében, s az összeállításban a negyedik mutáció Orbán intézményesített, Soros elleni antiszemita kampánya – adja hírül a kanadai Hungarian Free Press. A filmismertetőben Bill Clinton volt elnök és Kim Lane Scheppelee, a Princeton Egyetem alkotmányjogásza nyilatkozik a témáról. Clinton elmondja, hogy Orbán Viktor az ördöggel cimborál, miközben Sorost hirdette ki ördögnek. Eleni Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok volt magyarországi nagykövete, ma Kalifornia állam alkormányzója, úgy nyilatkozott, hogy mandátuma idején az antiszemitizmus legsötétebb zugába pillanthatott be. A szerző az antiszemita jelenségek között megemlíti, hogy miközben Orbán külföldön zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmusra, aközben hazájában az ellenkezőjét cselekszi. Siklósi Beatrix rádióelnökké történt kinevezését épp úgy megemlíti erre példaként, mint Wass Albert helyét a nemzeti alaptantervben, aki nem mellesleg az amerikai újnácik körében nagy népszerűségnek örvend. Budapest Amerikába és Kanadába is exportálja a szélsőséges nézeteket. Az ennek nyomán alakult „diaszpóra-tanácsban” Szenthe Anna és Andrea Lauer-Rice petíciót írt alá, amelyben a „64 vármegye” két tagját is támogatja. A Hungarian Free Pressképet is közöl a Budapesten feltűnt Harvey Weinstein-plakátról, amely zsidóságára és intim férfias jegyekre egyszerre utal.