Több mint 10 százalékkal nőtt a teljes egészében magyar tulajdonú 77 Elektronika Kft. kivitele tavaly. A jó 2500 millió forintos export-növekedésnek köszönhetően a családi tulajdonban lévő vállalat megközelítette a 31 milliárd forintos árbevételt, ami 2013-ban még „csak” 10 milliárd forint volt. (Nyitó képünkön: kisgyerekek ezreinek életét keseríti meg a veleszületett cukorbetegség.)
Magyarország vezető orvos-technológiai vállalata, a 77 Elektronika Kft. exportforgalma tavaly meghaladta a 24 milliárd forintot. A száznál is több országgal kereskedő, saját fejlesztésű orvos-diagnosztikai eszközeit exportáló cég teljes árbevétele 2018-ban jó 30 000 millió forint volt, azaz öt év alatt megháromszorozódott a forgalma. A lendületes árbevétel-növekedés a szüntelen újításnak köszönhető: a vállalat az éves bevételeinek 8–9 százalékát költi új termékek és technológiák fejlesztésére.
A 77 Elektronika árbevételének döntő többségét az UriSed technológián alapuló vizeletüledék-elemző automata rendszereinek értékesítése adja; a termék különösen keresett a világpiacon, ahol a cég fő partnerei továbbra is az Európai Unió országai, az Amerikai Egyesült Államok, Kína és Brazília. Tavaly óta jelen van már Tajvanon, Argentínában, Albániában, Észak-Macedóniában és Elefántcsontparton.
A több mint 720 szakembert foglalkoztató 77 Elektronika Kft. nem csupán a saját márkanevén értékesíti a termékeit, hanem OEM (Original Equipment Manufacturer)-konstrukcióban, piacvezető multinacionális nagyvállalatokon keresztül is.
A lendületesen bővülő piacot kielégítendő a vállalat egy 1500 millió forintos beruházással tavaly megháromszorozta a gyártóterületét, valamint további gyártósorokkal és gépekkel bővítette gyártókapacitását balatonfüredi telephelyén, ahol a laborkészülékekhez szükséges, egyszer használatos műanyag küvettákat (laboratóriumi edényeket) gyárt. A fejlesztést 350 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette a magyar költségvetés.
Tavalyi fejlesztésével – a betegágy melletti okos minilaborjával, a SmartTesterrel – a cég nagy sikert aratott a világpiacon. A készülék néhány perc alatt képes elemezni a helyben levett vért. A legfejlettebb technológiát alkalmazó orvos-technológiai eszköz egyelőre a diabétesz, a szív- és érrendszeri rendellenességek, illetve a test gyulladásos állapota esetén képes vizsgálatokat végezni. A vállalat szakemberei már dolgoznak a további fejlesztésén, hogy még szélesebb körben is alkalmazhassák a készüléket, amely a sürgősségi betegellátásban, a mentőszolgálatnál, magánorvos- rendelőkben, a háziorvosi ellátásban is hasznosítható.
A 77 Elektronika Kft. a hazai piacon is kezdettől piacvezető a vércukormérők kínálatában. Zettwitz Sándor ügyvezető-tulajdonos tudósítónknak elmondta: „Az általunk fejlesztett és gyártott Dcont® vércukormérőket a magyar igényekhez fejlesztettük ki: egyes típusai a világon is egyedülálló módon képesek magyar nyelven, szóban kommunikálni a betegekkel. A család legújabb típusai gyakorlatilag klinikai laboratóriumi pontosságú vércukormérésre alkalmasak az otthoni önellenőrzés közben. Ezzel a világ legpontosabb készülékeinek minősülnek. Jó száz tagú magyar kutató- és fejlesztőmérnök-gárdánk jelenleg is azon dolgozik, hogy tovább javítsa ezt a mérési pontosságot”.