Csúnya dolog az előítélet, de ha nagyon rám ijesztenek, akkor bevallom, hogy ellenérzéssel figyelem az élő emberek örökkévalóságának kézzel fogható emlékeit. A Manchester United legendás edzője még kijár egykori csapata mérkőzéseire, a szurkolókkal van, köztük él, nem kell szoborral, lelátóval emlékezni rá, és korai a még mindig gólszerző, aranylabdás focistáról repülőteret elnevezni, kételkedéssel forgatom a még köztünk élő színészek, zenészek sportolók önéletrajzi könyveit, miközben úgy érzem, hogy a szépítést, a sminket, azaz a púdert eltűri, olykor el is várja az igazság.
Amikor a társadalom, a hivatalok és a hatalmak elfelejtkeznek közfeladataikról, akkor úgy tesznek, mintha magasztosabb dolgokkal foglalkoznának. Kitalálják az adófizetőik, a választóik kívánságát, nem az oktatásra vagy az egészségügyre költenek, hanem nemzeti hősöket keresnek, őket fürösztik tejben-vajban, pedig a rászorultabb hajléktalanoknak a langymeleg víz is elég lenne.
„Katinka” az új magyar dokumentumfilm címe, a háromszoros olimpiai bajnok, sokszoros világbajnok életrajzi története ez, szól egy dicsőségre, sikerre vágyó kislány sportkarrierjéről, párkapcsolatairól, a megspórolhatatlan munkáról, a rengeteg áldozatról, és a néző joggal mondja, hogy bármit kapott is Hosszú Katinka a hazájától, mindent megérdemelt, a szeretettől kezdve a megharcolt vagy kiutalt milliókig, a kedvezményekig.
Csakhogy – egy kicsit másként nézve – Hosszú Katinka egy lap a magyar sport aranykönyvében, druszái között van Szőke Kató, gyorsúszó, kétszeres, a kajakkirálynő Kovács Kati háromszoros olimpiai bajnok, a királycsináló edző, Fábiánné, Rozsnyói Katalin tanítványai 11 olimpián, és 84 világbajnokságon szereztek érmet, róluk nem készült film, az üzlethez sem értettek, és hazájuk aktuális miniszterelnöke sosem látogatta meg őket a versenyük előtt.
Félreértés ne essék, a „Katinka” című film nem propagandatermék, nem a Magyarországot, nem az „előre (úszunk)megyünk, nem hátra” szlogent népszerűsítő reklám, de benne van minden, ami beleképzelhető, mert, ha egy bajai bográcsban fő valami, az inkább halászlé, mint pacal.
Gondolom, szolgálati titok, hogy a párbeszédek és élethelyzetek, mennyire valóságosak, de a kutyára, gyermekre vágyó Katinka és családja igazán szerethető, a szülők, nagyszülők ellenállhattak a kísértésnek, hogy keresztény, templomba járó ősökként alakítsanak, ráadásul a finomságokra figyelő néző, hallgató olykor a sikerbe csomagolt fájdalmat is kihallja a címszereplő szavaiból.
Katinka sokat kapott az élettől, de legalább adott is, szívbe markolók utolsó mondatai, elképzelhető, hogy többé már nem versenyez, de ez is olyan, mint a gazdáját nyaldosó kutya vagy a víz helyett csokira vágyó kisgyermek, édes, nagyon édes…
A „Katinka” című hivatalos életrajzi dokumentumfilm a Szupermodern Stúdió gyártásában készült, a Nemzeti Filmintézet támogatásával. Producere Lajos Tamás, rendezője Pálinkás Norbert, forgatókönyvírója és kreatív producere Köbli Norbert, társproducere Bederna László, gyártásvezetője Závotszky Melinda, vezető operatőre Nagy András, operatőre Tóth Zsolt. A dokumentumfilm zeneszerzője Tövisházi Ambrus, vágója Gotthárdi Balázs.