Nem sírom vissza a múltat, de valamikor május elsején, születésem reggelén, a munka és a nemzetközi munkásosztály ünnepén egy mókás kedvű nővér – járvány előtt még volt ilyen, szóval a nővér – nemzeti színű szalagot kötött leendő férfiasságom ígéretére, az apróka, fonnyadt fütyimre. (A képen: Caravaggio Cupidója, 1602)

Később így mutogattak a kórház ablakból az utcán sétálóknak, ha kihasználom az ingyen reklámot, felnőttként talán befogad a pornóipar, de nem éltem a lehetőséggel, akaratlanul is maradtam a szocializmus, a munkásosztály gyermeke, és sokáig hittem, ahogy a jézuskában is, hogy a felvonulók évente engem ünnepelnek.

Mostanában a születésnapomért aggódva hallom, mi mindent vesznek el az embertől. A nyugdíjastól a megtakarítását, az önkormányzattól a befizetett iparűzési vagy gépjárműadót, a menő vállalkozástól a tulajdonosi jogot, a kórházaktól az ágyakat, a civilektől a megbecsülést. A hatalom, a nevével visszaélve, dézsmál, nekem már nincs sok mindenem, akcióból vásárlok, külföldre nem utazom, gyenge égővel világítok, lassan már csak a születésnapom marad, azt szeretném megőrizni.

Környezetemben nem ünnepeljük a Bastille lerombolását, a győzelem, a függetlenség, a holdra szállás napját, április 4., november 7. is elvesztette piros betűs fényét: miért pont az én születésem dátuma maradna időtálló?

Tudom, a politika felforrósodó légkörében nem május 1. az első jéghegy, február 29-ét például csak négy évente emlegetjük, de annyi az oligarcha, nekik semmi sem elég, ha forintból egymilliárdjuk van, akkor hajtanak a másodikra, ebből gondolom, hogy a születésnapból is kevesellhetik a meglévőt. Ha valamelyik tetszik, elvehetik, akár az enyémet is: országgyűlési kétharmaddal, esetleg rendeleti úton, én pedig turkálhatok a gyászos október 6., november 4., esetleg a kijózanító január 2. között.

Tudom, manapság százezrek válnak munkanélkülivé, nincs is okunk most ünnepelni, az ő tragédiájukhoz képest, semmi egy születésnap lenyúlása. Úgy hallottam, hogy az elbocsájtottak, három hónapon át kapnak járadékot, meg egy miniszterelnöki ígéretet, hogy ami most elvész, az hamarosan hiánytalanul meglesz, és ezt ő, a miniszterelnök, garantálja.

Nekem, május elsejei gyereknek, olyan ez, mint az egykori piros szalag, ráköthették, magyarázhatták, de én aztán tudom, hogy mennyi időbe telik, amíg a kis fütyiből lesz valami…