Ha az ENSZ-ről érkeznek hírek, igen gyakran a világszervezet egyik testülete, a Biztonsági Tanács (BT) szerepel bennük. És ez nem véletlen, mert az ENSZ Alapokmánya szerint a nemzetközi kapcsolatok egyik „legforróbb” kérdésében, a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában ennek a testületnek elsődleges felelőssége és szerepe van, határozatait a világszervezet tagállamai elfogadják és végrehajtják. (A mképen a magyar BT-küldöttség 1992 februárjában; előtérben cikkünk szerzője, Erdős André nagykövet.)
Ilyen felhatalmazása az ENSZ semmilyen más szervének nincs, az összes tagállamot magában foglaló plenáris Közgyűlés által megszavazott határozatok is csupán ajánlásoknak minősülnek, s az egyes kormányok döntésétől függ, végrehajtják-e, figyelembe veszik-e őket.
Az ENSZ létrejötte után hosszú ideig a BT öt állandó és hat nem állandó, összesen tizenegy tagból állt. A testület állandó tagjai az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és a Kínai Köztársaság voltak. Időközben a Szovjetunió helyére megváltozott területi kiterjedtséggel és elnevezéssel Oroszország lépett, a Kínai Köztársaság – a mostani Tajvan – 1971-ben megszűnt az ENSZ tagja lenni és helyét a kontinentális Kínai Népköztársaság foglalta el. A nem állandó tagokat kezdetben kétéves időszakokra Latin-Amerika, Kelet-Európa, Nyugat-Európa, a Nemzetközösség és a Közel-Kelet térségéből választották. A világszervezet taglétszámának erőteljes növekedése következtében 1965-ben olyan döntés született, hogy a Biztonsági Tanács nem állandó tagjainak számát tizenötre emelik, de továbbra is megmaradt a két évre szóló mandátumuk. A nem állandó tagokat az akkor kialakított, máig érvényes öt földrajzi csoport részére megállapított kvóták alapján – Nyugat-Európa és más államok 2, Kelet-Európa 1, Afrika 2, Ázsia és a Csendes-óceáni térség 3-3, Latin-Amerika és a Karibi térség 2 hely – a Közgyűlés kétharmados többséggel választja be a testületbe. Ezt a rendszert úgy alakították ki, hogy a Biztonsági Tanács működésének legelső időszakában a nem állandó tagok felét kivételesen csak egy évre választották be, a másik fele kitöltötte kétéves mandátumát. Ez lehetővé tette, hogy a továbbiakban a kétéves ciklusok lejártakor nem az összes nem állandó tag távozik egyszerre, hanem érvényesül egy bizonyos átfedés, kontinuitás.
A kelet-európai csoport kialakításakor elsősorban nem földrajzi, hanem politikai megfontolások álltak a háttérben, ennek megfelelően pl. Prága a kelet-európai, Athén meg a nyugat-európai térség tagja lett. A kelet-európai csoport összlétszáma összehasonlíthatatlanul kisebb volt, mint bármely másik regionális csoporté. Ráadásul Albánia és Jugoszlávia különféle okok miatt nem is vett részt a csoport munkájában. Viszont a kelet-európai csoport tagja lett Ukrajna és Fehéroroszország is, amelyet – Moszkva igényeinek megfelelően – külön-külön tagállamként vettek fel az ENSZ-be, mint olyan szovjetköztársaságot, amely a legtöbbet szenvedett a második világháború idején.
Az ENSZ taglétszáma elsősorban a dekolonizációs folyamatnak köszönhető növekedését követően az 1990-es évek politikai és földrajzi változásai hoztak újabb változásokat a kelet-európai térségben: a szovjetunióbeli, csehszlovákiai, jugoszláviai és NDK-beli folyamatok következtében e csoport összetétele látványosan megváltozott. Miközben az NDK esetében a német újraegyesülést követően eggyel csökkent az ENSZ-tagállamok száma, aközben a többiek esetében ez drámai módon megemelkedett. Csoportunk egy darabig elmélázott azon, hogy a nem kifogásolt grúz és örmény regionális tagság mellett mit is csináljunk Azerbajdzsánnal, de végül úgy döntöttünk, hogy mindhárom kaukázusi államot befogadjuk földrajzi csoportunkba. Mindeközben – arra hivatkozva, hogy területének egy kis nyugati része földrajzi értelemben Európához tartozik – Kazahsztán is amellett érvelt, hogy a kelet-európai csoportban van a helye. E próbálkozása végül is sikertelen maradt.
Ma az ENSZ-nek 193 tagállama van, a legutóbbi felvételre a szudáni polgárháború végén, az ország kettéválásakor Dél-Szudán esetében 2011-ben került sor. Mai világunk ismeretében hozzátenném, hogy a „legutóbbi” nem feltétlenül jelent „legutolsót”…
A médiában számos alkalommal láthatunk fényképeket vagy videókat a Biztonsági Tanács immár jól ismert termében tartott ülésekről, az ott elhangzó felszólalásokról és szavazásokról. Ezek a hivatalos ülések, melyeken a BT tagjai előre elkészített beszédeket olvasnak fel és ahol szavaznak a beterjesztett határozattervezetekről. A hivatalos üléseken, melyek minden ENSZ-tagállam számára nyitottak, részt vesz az ENSZ főtitkára vagy a képviselője. A BT-tagok egyetértése alapján az üléseken szót kaphatnak olyan nem BT-tagállamok is, melyek érintettek egy adott napirendi pontban, s a patkó alakú asztal szélén e célra fenntartott üresen álló székekben helyet foglalhatnak, de a szavazásokon természetesen nem vehetnek részt.
1979 januárjában a BT kambodzsai témájú ülésén Szihanuk herceg jelenlétében magyarként ezekben a nem BT-tagok számára fenntartott székekben ülve szólaltunk fel.
Ahhoz, hogy a nemzetközi béke és biztonság kérdéseiben tartott szavazásokon egy szövegtervezet elfogadásra kerüljön, szükség van mind az öt állandó BT-tag egybevágó szavazatára, valamint a nem állandó BT-tagok közül legalább négy, tehát összesen kilenc támogató szavazatra. Hozzáteszem, szavazásokkor a kialakult BT-gyakorlat része, hogy bármely állandó tag – viszonylag ritkán előforduló – tartózkodása, tehát sem támogató, sem nemleges szavazata, nem számít ellenszavazatnak, azaz vétónak. Ha viszont eljárási jellegű kérdésekről tartanak szavazásokat, a BT-tagok ugyancsak legalább kilenc egyirányú szavazatára van szükség, de tekintet nélkül állandó vagy nem állandó tagsági státuszukra.
A BT „boszorkánykonyhája” a nem- hivatalos konzultációk, a vitatkozások, ellenkezések, spontán megnyilvánulások, kendőzetlen kijelentések terepe, tehát nem a BT-nek a televízióból jól ismert ülésterme, a külvilágra nyitott, ha kell, élőben is közvetített szeánszok, amelyek gyakorlatilag előre koreografált fórumok és ahol a BT tagjai eleve tudják, ki milyen álláspontot foglal el, ki miként szavaz egy adott kérdésben.
A BT ülésterme mellett van egy szinte észre sem vehető ajtó, amely egy igen kis helységbe vezet. Ez az a hely, ahol a nem hivatalos konzultációk zajlanak, melyek megelőzik a hivatalos BT-üléseket, és ahol kollektívan egyeztetnek a BT tagjai. Ide csak a testületben képviselt államok diplomatái, valamint az ENSZ főtitkári hivatal munkatársai léphetnek be. Erről gondoskodik az a kék egyenruhás ENSZ biztonsági őr, aki az ajtóban állva figyelemmel kíséri, ki lép ki és be. E zárt ajtók mögötti konzultációkon, melyek elengedhetetlenül fontos szerepet töltenek be a BT működésében, zajlanak az érdemi eszmecserék, a viták, a határozattervezetek aprólékos vizsgálata, a bennük szereplő szavak, kifejezések egyeztetése. Itt nem olvasnak föl előre megfogalmazott beszédeket, s mivel a BT-tagok egy keskeny, hosszú asztal két oldalán egymással szemben foglalnak helyet, a részvevők fizikai közelsége csak növeli a diskurzus intimitását, adott esetben az ellentétes vélemények okozta feszültségek kitapinthatóságát. Ellentétben a hivatalos BT-ülésekkel, e konzultációkról semmiféle formális dokumentum nem készül. De mivel itt is az ENSZ hat hivatalos nyelvén folynak a diskurzusok, tény, hogy a konzultációkat ablakok mögött figyelemmel kísérő szinkrontolmácsok is fül- és szemtanúi az ott történteknek és így a kis teremben zajló munkálatok rajtuk keresztül is kiszivároghatnak. A kiszivárogtatás egyébként nemcsak ezen a csatornán, hanem a konzultációkon részt vevő diplomaták által is megtörténhet, hiszen – fontos, sürgős témák esetében – az ajtón át távozó BT-tagokat számos „kívülálló” kolléga várja, hogy megtudjon tőlük részleteket a benti eseményekről.
A BT munkáját a testület tagállamainak angol ábécé szerinti sorrendjében az érintett ország állandó képviselője havonta cserélődő elnökként vezeti. A soros elnök mindig a patkó alakú asztal közepén foglal helyet, tehát a küldöttségek havonta változtatják helyüket az asztal körül, egy székkel közelebb vagy távolabb kerülve az elnöki helytől.
1992 novemberében Magyarország töltötte be a BT soros elnöki tisztségét. A képen nemcsak Boutros Boutros-Ghali ENSZ főtitkár látható a BT-elnök mellett, hanem mögötte főtitkár-helyettesként a később főtitkárrá választott Kofi Annan is.
A nem-állandó tagok esetében két év, azaz 24 hónap áll rendelkezésre a rotáló elnöki tisztség betöltésére. Hogy ez alatt az idő alatt egy tagállam egyszer vagy többször tölti-e be e pozíciót, az attól függ, hogy milyen az adott állam neve angol verziójának kezdőbetűje és e betű hol helyezkedik el a BT valamennyi tagja kezdőbetűinek sorában. Hazánk esetében 1992. januári tagsági kezdetünk után csak novemberben jutottunk el a H betűig, s az 1993 elején bejutott újabb tagállamok kezdőbetűi alapján tagságunk végéig, 1993 decemberéig már kifutottunk egy újabb H betű eléréséből.
A Biztonsági Tanács 1992 elején szavazta meg a volt Jugoszlávia területén felállítandó ENSZ békefenntartó UNPROFOR-erőket. A patkó alakú asztal túlsó oldalán ott szavazunk mi is, jól látható, milyen messze vagyunk az elnöki széktől.
Az elnöki poszt betöltéséig eltelt tíz hónap ugyanakkor lehetőséget adott számunkra, hogy megfigyelhessük, miként kell egy teljes hónapon keresztül irányítani a testületet, természetesen támaszkodva az ENSZ-titkárság illetékes adminisztratív személyzetének segítségére.
Az egyik hivatalos BT-ülés megkezdése előtt a testület titkárságának munkatársaival még áttekintjük az ülés napirendjét.
A BT nem-hivatalos konzultációinak kézben tartása, az ott folyó eszmecsere irányítása, az adott konzultáció eredményeinek összefoglalása és a további teendők ismertetése állandó odafigyelést igényel az elnöki tisztséget betöltő delegációtól, növelheti vagy ronthatja az érintett ország imázsát. Természetesen a témák kezelése szempontjából sok függ attól is, éppen milyen aktuális kérdésekkel, netán súlyosabb konfliktussal foglalkozik a BT.
A hivatalos BT-ülések megkezdése előtt vagy után szóbeli egyeztetések folynak a testület tagjai között. Itt az angol és a francia nagykövettel folytatunk eszmecserét.
Mivel magyar részről már belekóstoltunk ezen elnöki feladatok bonyolultságába, biztonsági tanácsi tagságunk vége felé nem volt nehéz felismernünk annak következményeit, ha a kelet-európai csoportból a helyünkre 1994–95-re beválasztott Csehországnak a C betű miatt testületi tagsága már legelső hónapjában, 1994 januárjában el kell látnia az elnöki tisztséget. Mivel tapasztalatból tudtuk, hogy ez bizonyos ismeretanyagot kíván, a BT nem hivatalos konzultációján javasoltuk a testületnek, hogy a helyzetre tekintettel magyar részről a konzultációs asztal körül rendelkezésünkre álló három ülőhelyből utolsó havi (decemberi) jelenlétünkkor az egyiket felajánljuk egy cseh diplomata számára, aki így egy hónapon keresztül velünk együtt végigkísérheti a BT zárt ajtók mögötti munkáját. Indítványunkat a testület tagjai elfogadták, s ez volt az első eset, amikor informális konzultációkon egy nem BT-tagállam képviselője is jelen lehetett. Ezzel az aktussal – anélkül, hogy akkor tudtuk volna – egy olyan folyamatot indítottunk el, amely oda vezetett, hogy a BT-be az évenkénti őszi közgyűlési időszakban beválasztott új tagállamok képviselői a nem hivatalos konzultációk termében külön elhelyezett székeken már figyelemmel kísérhették a testület tevékenységét, mielőtt a következő év kezdetén elfoglalhatták „törvényes” helyeiket. A cél ugyanaz volt, vagyis egyfajta folyamatosság biztosítása a BT-ben, hogy az új nem állandó tagok ne nulláról kezdjék ottani munkájukat. Ennek később folytatása lett az új BT-tagok nem ősszel, hanem az év közepén történő megválasztása, majd az a döntés, amely konkrétan évenként október 1-jétől rögzítette a jövőbeli új tagok jelenlétét a BT nem hivatalos konzultációin.
Itt pedig a délszláv helyzet kapcsán Bosznia-Hercegovina nagykövetével beszélgetünk.
A múlt század végi nagy geopolitikai változások az ENSZ-ben is lehetővé tették, hogy a fél évszázados, megmerevedett intézményi struktúrák megkérdőjeleződjenek, és reformfolyamat kezdődjék a világszervezet megújításának irányában. Ez persze korántsem egyszerű feladat, de az elmúlt egy-két évtizedben egy-két figyelemre méltó törekvés volt tapasztalható és történtek újdonsággal fölérő lépések is, melyek mind a mai világ realitásaihoz való alkalmazkodás igényét tükrözték. Ezek vonatkoznak a legkényesebb terület, az elsőrendű fontosságú BT tevékenységére is, amely a múlthoz képest procedurális szempontból átláthatóbb, nyitottabb lett, a már fentebb jelzett folyamatokon túl az új ENSZ-főtitkár megválasztásának radikálisan megváltoztatott módszerei tekintetében vagy egy olyan precedens nélküli megoldás kapcsán, hogy amikor 2016-ban Hollandia és Olaszország egyike sem kapta meg a 2/3-os közgyűlési többséget a BT nyugat-európai nem állandó tagságáért folytatott versenyben, a két ország egy váratlan fordulattal megegyezett, hogy kétéves mandátumát megosztja egymás között, s egy évig az olaszok, majd azt követően a hollandok ülnek be a BT padsoraiba. Ilyenre eddig nem volt példa, s nem is tudom, miként fér ez össze az ENSZ Alapokmányának előírásaival.
A BT-reform kétségkívül legbonyolultabb része a testület állandó tagjainak bővítésével, a vétó alkalmazásával, a nemzetközi jog újabb kihívásaival és mindebből fakadóan az 1945-i Alapokmány módosításával függ össze, mely kérdések a mai feszült és kiszámíthatatlan nemzetközi viszonyok között bonyolult feladatok elé állítják a nemzetközi közösséget. Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a BT döntéshozatali folyamata eddig sem volt problémáktól mentes – ami a gyorsaságát és hatékonyságát illeti, de ha a mechanizmusában a felvetődő javaslatok alapján változtatásokat vezetnének be, azok nem tennék könnyebbé a BT reagáló képességét. A BT-reform kapcsán két választásunk van: vagy marad minden úgy, ahogy van, s ez kétségtelenül szembe megy a valósággal, vagy pedig változtatunk, de akkor a mai turbulens világban a konfliktuskezelés még nehezebb, még bonyolultabb lesz. S az ENSZ-ben jelentkező sokféle reform elképzelés vitái kapcsán az is megmutatkozott, hogy addig nem tudunk előrelépni, amíg valamennyi ezzel kapcsolatos – egyszerűbb és bonyolultabb – kérdésben nem tudunk közösen megállapodni. Tehát csakis egy csomagterv formájában lehet majd eredményt elérni. És ebben mindenekelőtt ott kell lenniük a BT működési rendjére vonatkozó kérdéseknek, egyebek között annak, kik lehetnek az új állandó tagok mindazokkal a jogosítványokkal, amelyekkel ez a státusz együtt jár, s amely témában a BT jelenlegi állandó tagjainak egyetértése nélkülözhetetlen.
Hogy e jövőbeni csomagtervben mennyire összefonódtak az egyszerűbb és kényesebb, érzékenyebb kérdések, arra példaként jelezhetjük azt, hogy az 1990-es évek közepén a Közgyűlés elé terjesztettek egy javaslatot: töröljék az Alapokmány három különböző cikkében ma is ott található, enyhén szólva idejétmúlt rendelkezést az „ellenséges államokról”, melyek a vonatkozó cikkek megfogalmazása szerint az Alapokmány eredeti aláíróinak ellenségei voltak a második világháborúban. A Közgyűlés ezután úgy határozott, hogy e rendelkezéseket egy „mihamarabbi megfelelő jövőbeli ülésszakán” kitörli…
Magyarország 1955-ben történt ENSZ-felvételét követően első ízben 1968–69-ben, a kétpólusú világ egyik feszült periódusában jutott be a BT-be. Lehetőségei, mozgásköre igen korlátozottak voltak. Második alkalommal 1992–93-ban ültünk a BT-ben – már gyökeresen megváltozott nemzetközi körülmények között, ráadásul egy olyan konfliktus, a délszláv válság idején, amely a BT-tagok közül a leginkább minket érintett. Az az érzésem, és remélem is, hogy ha valamikor a jövőben hazánk ismét a BT nem állandó tagja lesz, nehezen elképzelhető, hogy az 1990-es évekhez hasonló, hazánkat ennyire közvetlenül érintő súlyos nemzetközi konfliktus, a déli határaink mentén dúló véres polgárháború közepette kell majd munkálkodnia egy magyar diplomáciai csapatnak.
Jelenlétünk a BT-ben 1992 januárjában a testület történetében első ízben összehívott csúcstalálkozóval kezdődött, amelyen a BT tagállamainak állam- és kormányfői vettek részt. A fényképeket látva, ismerőseim azt tudakolták tőlem, mikor lettem Mitterand francia elnök munkatársa…
Mikor leszünk ismét BT-tagok? Az eddigi BT-tagsági szavazások során az egyes földrajzi csoportokban erőteljesebben jelentkezett az a törekvés, hogy egyezségre jussanak a jelölt ország(ok) kilétében. Ilyenkor a közgyűlési küldöttségek soraiban érezhető hajlandóság volt arra, hogy ne kérdőjelezzék meg egy másik földrajzi csoport közös jelöltjeit, s így pl. a latin-amerikaiak borítékolható módon megszavaztak egy ázsiai jelöltet. Az idő előre haladtával és a nemzetközi helyzet „fokozódásával” ma már jóval bonyolultabb megállapodást elérni az egyes regionális csoportokon belül a közös jelölt(ek) kilétéről. Egy-egy csoporton belül több tagállam versenyezhet a jelöltségért, s ha a megállapodás elmarad, a Közgyűlésnek kell döntenie az előnyben részesített jelöltről. Ennek következtében ma már mindennapos gyakorlat a több fordulós közgyűlési szavazás az egymással rivalizáló, ugyanazon földrajzi csoportba tartozó tagállamok között.
A BT–jelöltség elnyeréséért kétharmados közgyűlési többségre van szükség, s ameddig ez nem jön össze, újabb és újabb szavazási fordulókra lehet szükség.
Mint említettük, a kelet-európai földrajzi csoport korábban is a legkisebb létszámú ENSZ-csoportot alkotta, gyakorlatilag megfelelt a Varsói Szerződés tagállamainak számával, s így mind matematikai, mind pedig politikai okokból következően nem okozhatott nagy problémát, mely ország induljon közös jelöltként a csatába. Ebben az időben a legtöbb alkalommal lengyel, ukrán, román és bolgár részről jutottak be nem állandó tagok a BT-be. Magyarország is mindkét BT-tagsága esetében évekkel korábban megállapodott közös kelet-európai jelöltként jutott be a testületbe. Manapság ez a kép módosult. A legkézzelfoghatóbb példa erre a 2012–13-i kelet-európai BT-tagság elnyeréséért folytatott verseny, amikor is a csoportunknak biztosított egyetlen helyre négy (sic!) ország, Örményország, Azerbajdzsán, Szlovénia és Magyarország is bejelentkezett – mi a három jelentkező után negyedikként. Természetesen kilátás sem volt a csoporton belüli megállapodásra, a többfordulós szavazás – mint az előre látható volt – Azerbajdzsánt hozta ki győztesnek. A mi kudarcunkhoz talán az is hozzájárult, hogy a BT-tagságra felkészülés utolsó hajrája és a 2011. évi erről szóló őszi közgyűlési döntés – senki számára sem váratlanul – pont egybeesett a magyar EU-elnökség idejével, ami nyilván még nagyobb terhet rótt a kormányzati munkára.
Mi kell egy jó felkészüléshez a BT-jelöltség elnyeréséhez? Ha úgy döntünk, hogy megvannak a szükséges humán és anyagi erőforrások, s országimázsunk is kedvező a nemzetközi szintéren, konzultációkat kell folytatnunk saját földrajzi csoportunkon belül, fel kell mérnünk esélyeinket a regionális jelöltségre pályázó esetleges többi országgal szemben. Ezzel párhuzamosan kiadványokat, ismertetőket, terveket kell készítenünk Magyarország szerepéről, tevékenységéről az ENSZ legkülönfélébb terepein, így a kevésbé fejlett országoknak nyújtott gazdasági-fejlesztési segítség, az emberi jogok, a környezetvédelem, a békefenntartás és egyéb más témákban. E dokumentumokat elsősorban angolul, franciául és spanyolul kiváló (!) fordításban kell terjeszteni a világszerte. Emellett a fontos nemzetközi központokban, így az ENSZ-városokban és a regionális szervezetek székhelyein, valamint kiválasztott fővárosokban találkozókat kell szervezni az ügyben illetékes vezető személyekkel vagy szakemberekkel. Lobbi-tevékenységünk közben azért is van szükség kilépni földrajzi csoportunk keretei közül, mert ha a régiónknak biztosított egyetlen BT-helyért párhuzamos verseny kezdődik szomszédainkkal, és végül a Közgyűlésnek kell választania, melyik országot szavazza be a BT-be, minél több más régiókhoz tartozó tagállam támogatására, kétharmados többségére van szükség a hely elnyerésére, függetlenül azok földrajzi elhelyezkedésétől. Így, adott esetben, pl. Lettország sikeréhez hozzájárulhat a Seychelles-szigetek, akár Kiribati igenlő szavazata is. A lobbizások során háttéralkuk is köttetnek, amelyek szerint „ha ti most bennünket választotok, akkor mi itt és itt a ti jelöltökre fogunk majd voksolni”. Persze, miként a közgyűlési titkos szavazásokon, nem derül ki, mennyire tartják meg az ígéreteket.
Egy ország ritkán előforduló jelenléte a BT-ben tulajdonképpen szakmai ajándék, nagyszerű lehetőség, hogy hallathassuk hangunkat, aktívan részt vegyünk a vitákban, legyen az bármely napirenden lévő kérdés. A mi 1992–93-i esetünkben ez Közép-Amerikától Kambodzsán át Ruandáig húzódott. Egy intenzív, hozzáértő tevékenység megfelelő történelmi-kulturális ismeretekkel felvértezve – legyenek azok nem hivatalos kétoldalú vagy plenáris egyeztetések, vagy formális BT-üléseken való felszólalások – ebben a közös lakóhelyen élő, egyre jobban összefonódó 193 tagú családban hozzájárulhat egy adott tagállam presztízsének növeléséhez, mint azt a mi BT-időszakunkban például olyan országok esetében tapasztaltuk, mint Venezuela vagy a Zöldfoki-szigetek, melyek nyílván nem tartoznak a világpolitikai események nagy játékosai közé.
Visszatérve legutóbbi BT-tagságunk témájához, 1993 decemberének végén furcsa érzés kerített hatalmába bennünket. Véget ért kétéves biztonsági tanácsi tagságunk. Vegyes lelkiállapotban voltunk. Egyrészt: felejthetetlen, pótolhatatlan szakmai élmények, tapasztalatok birtokába jutottunk, a nemzetközi konfliktuskezelés első soraiban ülhettünk. S mindez egy olyan időszakban történt, amely radikálisan megváltoztatta a nemzetközi színteret, és ráadásul egy olyan súlyos válsággal párosult, amely a BT tagjai közül minket érintett a legközvetlenebbül. Tagságunk idején telefax-gépünk ontotta magából a különféle BT-anyagokat, tervezeteket, elnöki információkat, módosító javaslatokat, napirendi ismertetőket és háttéranyagokat.
Szilveszter éjszakáját követően a masina elnémult. Tudtuk, hogy megritkulnak a telefonhívások, megszűnik jelenlétünk az ENSZ „boszorkánykonyhájában”. Eddig tudtuk, hogy az ENSZ székházából képviseletünkre akár az éjszakai órákban is visszatérve, nem hálószobáinkba mehettünk, hanem – ebből a szempontból szerencsésen – a magánlakásokkal közös épületben lévő irodáinkba kellett visszatérnünk, ahol – figyelembe véve a New York és Budapest közötti időbeli különbséget – késlekedés nélkül jelentéseket készítettünk a BT-beli legfrissebb fejleményekről. Ellenkező esetben, ha másnap reggel állítjuk össze anyagainkat, a budai Bem rakparton csak délután háromkor olvashatják őket.
Másrészt: fellélegeztünk. Mint már külső szemlélődők, megszabadultunk attól a nyomástól, feszültségtől, amivel általában egy BT-tagság jár, de különösen attól, amit a magunk mögött hagyott két esztendő, a délszláv válság napról-napra követett pokla, embertelensége, az elvakult gyűlölet megnyilvánulásai jelentettek. Ezentúl már minden este nyugodtan lefeküdhettünk, s napközben nem kellett ugrásra készen állnunk bármikor bekövetkezhető események, összehívható konzultációk, ülések miatt. De emellett kétségtelenül bennünk volt a fősodorból való kikerülés, a „degradálódás” szomorkás, melankolikus hangulata is.
Az indító beszédet mondom komoly arccal.
Mindenesetre BT-tagságunkat ENSZ-képviseletünk 1994 januárjában egy zenés vidám esttel zárta le, ahol elbúcsúztunk mindazoktól a kollégáktól és ENSZ-munkatársaktól, akikkel együtt éltük át e két év eseményeit. A meghívó szövege is sejtetni engedte, hogy itt nem valami szokványos diplomáciai fogadásról lesz szó, a részvevők okleveleket kapnak, melyben ünnepélyesen a magyar ENSZ-küldöttség tiszteletbeli tagjaivá nyilvánítjuk őket „mindazokkal a privilégiumokkal és immunitásokkal, melyekkel e státusz jár”.
Kötetlen beszélgetés két BT-beli kollégával, az orosz és a kínai nagykövettel.
Az estet pedig egy jellemzően ENSZ-bikkfanyelven megírt beszéddel indítottuk, mely az abban az időben zajló, nagy visszhangot keltő drámai nemzetközi eseményekre való groteszk utalásokkal volt tele, mint pl. a haitii parlament azon döntésével, amely szerint az ország nem fogad be több menekültet Floridából, vagy a Biztonsági Tanács azon határozott és elvszerű döntésével, mely leállította a belgrádi védett övezetek elleni muzulmán támadásokat…
Sok mindent lehetne még elsorolni a BT mindennapos munkájáról, a fejleményekkel való szembenézés milyenségéről, a testület cselekvésre kész politikai akaratának meglétéről vagy hiányáról, a kollegiális viszonyokról, a jó vagy rossz élményekről, de összességében egy nagyszerű diplomáciai kurzus részesei voltunk mi akkor ott, New Yorkban, az 52. utcában. És tudom, hogy ez egész életünkben elkísér bennünket.