A jövő filmcsillagai mutatkoznak be az idei nyári, romantikus filmsikerben. Az Együtt kezdtük drámai jeleneteiben kivételes tehetségükről tesznek tanúbizonyságot az új nemzedék színészei. Kik ők, mi tudható róluk?
A pandémia utáni első, szabadban töltött nyáron a mozi varázsa is korlátlanul élvezhető. A változatos kínálatban egy magyar film is feltűnt, ráadásul kivívta a kritikusok és a közönség elismerését. Az Együtt kezdtük vígjáték ugyan, ám bőven tartogat drámai meglepetéseket is. A nemzetközi szintű operatőri munka és a slágergyanús főcímzene (Lábas Viki és Járai Márk előadásában) mellett az igazi újdonság azok a fiatal tehetséges színészek, akik egy hollywoodi produkcióban is megállnák a helyüket. Közös jeleneteikben tombolnak az érzelmek: a párokról elhisszük, hogy párok; az ellenlábasokról pedig az egymás elleni indulataikat. De kik is ők?
A film egy kilenc fős osztályközösséget követ, tagjai tíz év után találkoznak egyikőjük esküvőjén. A filmbéli menyasszony, Juli és a vőlegény, Renátó bizonyos problémákat még a lagzin sem mernek beismerni. Juli érzi, hogy Renátóban gyűlik az elfojtott indulat, ha ezt nem sikerül feloldani a házasságuk boldogsága múlhat rajta. Julit Mészöly Anna formálja meg – átható erejű törékenységgel, érzékenységgel. Színházi munkáiért Soós Imre-díjjal jutalmazták, de pályáján ez csak a kezdet.
Renátót Nagy Márk játssza, színházban már találkozhattunk vele, mozifilmben azonban ez az első emlékezetes szerepe; Mészöly Annával kiválót alakítanak, a néző felismerheti az elköteleződés előtt álló pár intimitását. A fiatalok kapcsolata persze nem felhőtlen.
Ádi a gimi óta szerelmes Juliba, amit Renátó is észrevehet, ha kicsit jobban odafigyel a lagzin. Ádit Kövesi Zsombor alakítja, akinek karizmatikus jelenléte emlékezetes marad. A megformált személyiség egyszerre humoros, tragikus, szerethető és kritikus. A fiatal színész egy nála idősebb karaktert formál meg hitelesen. Kövesi Zsombor már szerepelt kisjátékfilmekben, de az Együtt kezdtük-ben végre a széles közönség is megismerheti. Ádi élete tele van problémákkal, de ezeket leplezi a beszólásaival, amiknek céltáblája a gimnázium egykori eminense, Deák Geri; belőle az évek múltával orvos lett.
Miként sokunk számára, neki sem volt felhőtlen a középiskiola, Ádi már akkor is, amikor csak tehette, kigúnyolta, és ezt a szokását tíz év alatt sem nőtte ki. Deák karaktere a történet igazi meglepetése. A csöndes, visszahúzódó fiú egy ponton megelégeli az őt ért megaláztatásokat. Megformálója Hrisztov Toma, aki a film bemutatója előtt kapta kézhez diplomáját. Tudatosan úgy alakítja a sportoló Deák Gerit, hogy hiába a látszat szerinti sikeres élet, pillanatok alatt zavarba jön, amikor Ádi gyerekes szokása szerint csúfolni kezdi. Ez a kettősség nagyon életszerű, hiszen mindenkinek megvan a maga gyenge pontja; Deák Gerinek a gimnazista osztályban elszenvedett gúnyolódás.
A filmben látható közösség erőssége az együtt töltött pillanatok részletgazdagsága és a szereplők érzékeny reagálása egymásra. A filmbéli osztályt megformáló színészek közül öten valóban osztálytársak, így a próbák mellett ez is segítette őket a jellemk hiteles megformálásában. Jakab Balázs, Mosolygó Sára, Lelkes Botond, Koós Boglárka és Kanyó Kata még egyetemisták, és az Együtt kezdtük mindannyiuk számára kínált izgalmas kihívásokat. Mosolygó Sára és Jakab Balázs Budapesten, a Balatonnál és már Londonban is forgatott. Az ő történetükkel egészen biztos, hogy sokan azonosulni tudnak, akik hozzájuk hasonlóan külföldön próbáltak szerencsét.

Jakab Balázs karakterének érdekessége a kettősség, hiszen kamaszként egy idealista, széles mosolyú fiút mutat az általa megformált Marciból, akinek fiatal felnőtt korára már a szerepjátszás válik fontossá. Fokozatosan enged fel a barátai társaságában, és válik újra egyre hasonlóbbá a tíz évvel azelőtti kamaszhoz.
Lelkes Botond és a Koós Boglárka által megformált Benett és Nóri párosa egy évek óta húzódó párkapcsolati drámát mutat be, amiben új és újabb meglepő fordulatokra számíthatunk. Koós Boglárkát láthattuk már színházban és sorozatban is, Nóriként sokszínű női karaktert mutat, aki egyszer nagyon szerethető, másik pillanatban igazi hárpia. Nóri és Benett konfliktusának fontos része a zene, hiszen Benett zenész szeretne lenni, és ezt a vágyát Nóri finoman szólva sem támogatja. Lelkes Botond színművész, aki zeneszerzőként is egyre ismertebb, így Benett szerepében nem okozott gondot számára egy emlékezetes dal előadása gitárkísérettel.
Az osztályközösség talán legkülöncebb tagja Gigi, akinek lazasága, felszabadultsága mögött mély dráma húzódik, de ezt most nem leplezzük le itt. Aki már látta az Együtt kezdtük-et, biztos, hogy emlékezni fog Kanyó Kata sokszínű játékára. Erre rímel az, amit Kanyó Kata a színészetről nyilatkozik: „Minél többféle szerepben szeretném kipróbálni magam. Azt hiszem, az a legjobb a színházban és a filmben, hogy lehetőséget nyújt tőlem egészen távoli élethelyzetek megismerésére, megtanulhatok más emberek fejével gondolkodni. A legizgalmasabb azt tenni, amit az életben nem tehetnék vagy nem mernék.”
Egy film és különösen egy humorban gazdag dráma átélhetőségét a hiteles színészi játék teszi lehetővé. Ebben nincs hiány az Együtt kezdtük-ben, és mindemelett üdítő élmény, hogy végre új, fiatal tehetségeket láthatunk a filmvásznon.