ENSZ-főtitkár-választás: Guterres folytatja?

Ez év végén lejár az ötéves ENSZ-főtitkári mandátum, így a tisztséget 2017-től betöltő António Guterresnél hivatalosan is megérdeklődték az illetékes ENSZ-szervek, kíván-e 2022-től egy újabb, immár második terminust vállalni.

Az 1945. október 24-én San Franciscóban megalakult, ma 193 tagországból álló Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmánya nem szól arról, hogy egy főtitkár egy vagy több ötéves ciklust tölthet-e ki, de a múlt évtizedek gyakorlata két ötéves időszakot mutat. A világszervezet történetének első szakaszában lemondások, halálos baleset (Dag Hammarskjöld, svéd Nobel-békedíjas diplomata, az ENSZ harmadik főtitkára máig kiderítetlen okból szenvedett repülőgép-balesetet Rodéziában 1961. szeptember 18-án),  vagy biztonsági tanácsi ellenkezés alakította különböző módon a főtitkári utódlásokat, de egy-két kivételtől eltekintve a főtitkárok, akik az alapokmány szóhasználata szerint „az ENSZ legfőbb közigazgatási tisztviselői”, két ciklus időtartamában, összesen tíz éven át töltötték be tisztségüket. Ha visszatekintünk a korábbi ENSZ-főtitkárok földrajzi hovatartozására, azt látjuk, hogy a múlt több mint hét évtizedben a szervezetben létező öt regionális csoport közül csupán négy – a nyugat-európai, az ázsiai, a latin-amerikai és az afrikai – adott többször is főtitkárokat a világszervezetnek. Az egyetlen kivétel mind a mai napig az immár 23 tagúra bővült kelet-európai csoport. Miért történt így – az egy másik téma.

A mandátumának végét töltő jelenlegi portugál ENSZ-főtitkár, aki hazája miniszterelnöke, majd az ENSZ menekültügyi főbiztosa volt, a fentebb írt kérdésre – akarja-e folytatni New York-i tevékenységét – igennel válaszolt.


Az ENSZ székháza az East River túlsó partjáról.

A történethez tartozik, hogy a múlt század vége felé, a világban bekövetkezett nagy geopolitikai változásoknak is köszönhetően, beindult az ENSZ-nek a jelenlegi körülményekhez való hozzáigazítását célzó reformfolyamat, s a legutóbbi, 2015-ban lezajlott főtitkár-választás már egymagában is új szakaszt nyitott a világszervezet történetében. Az ENSZ Alapokmánya csupán azt rögzíti, hogy a főtitkár személyét az ENSZ Biztonsági Tanácsa ajánlja, s azt az ENSZ Közgyűlésnek kell elfogadnia.

Ez a mechanizmus évtizedeken keresztül zavartalanul működött, a BT által zárt ajtók mögött, a testület állandó tagjainak jóváhagyásával kijelölt személyre pedig a közgyűlés probléma nélkül rábólintott.

Aztán jött a változás: 2015-re az általános ENSZ-beli megközelítés a főtitkár-választás kapcsán is újítást, nagyobb átláthatóságot követelt. Mindaddig nem tapasztalt olyan módszerek alkalmazására került sor, amelyek példa nélküliek voltak az ENSZ egész történetében.

A kiválasztási procedúra a 15 tagú biztonsági tanács keretei közül kikerült a 193 tagú plenáris közgyűlés elé, ahol hivatalos felhívások hangzottak el ENSZ-főtitkári jelöltek jelentkezésére, kiemelve a jelöltek földrajzi és nemi egyenlőségének, vezetői képességeinek fontosságát, a közgyűlésen velük folytatandó nyilvános informális párbeszédek és találkozók szükségességét. Akik a főtitkári tisztségre jelentkeztek, azoknak erről hivatalos leveleket kellett küldeniük mind a közgyűlés, mind pedig a biztonsági tanács elnökének, továbbá – még az informális párbeszédet megelőzően – írásos nyilatkozatokat kellett benyújtaniuk a közgyűlésnek arról, hogyan kívánnák folytatni esetleges jövőbeli főtitkári tevékenységüket.


Az ENSZ székház főbejárata mellett látható ez az összetekert csövű fegyvert ábrázoló, békét hirdető mű.

Az informális párbeszéd alkalmával nemcsak a tagállamok képviselői, hanem a civil társadalom részéről érkező kérdésekre is válaszolniuk kellett, s az ENSZ mindezt élő tévéadásban közvetítette.

E folyamatot követően került sor arra, ami tulajdonképpen az ENSZ Alapokmányában benne van, vagyis: vizsgálja meg a Biztonsági Tanács a főtitkár-választás személyes vonatkozásait. Azonban az írt új körülményekből fakadóan, az addigi hagyományos eljárástól eltérően, már nem egyszerűen a BT által kiválasztott egyetlen személy nevét kellett a közgyűlés elé továbbítani, hanem összesen 12 (!) jelentkező esélyeit kellett áttekintenie, akik közül később többen menet közben visszaléptek. Ez az áttekintés pedig végül – az előző évtizedektől drámai módon eltérő koreográfiával – kilenc jelöltre vonatkozó, több fordulós, zárt körű biztonsági tanácsi szavazással zajlott le. Ráadásul, teljesen újszerű szavazási módszerrel, ugyanis a 15 biztonsági tanácsi tagnak a jelöltek kapcsán az alábbi három álláspont közül lehetett választania: „bátorító”, „nem bátorító”, „vélemény nélküli” szavazás.

Az ötfordulós szavazás névtelenül zajlott, tehát nem lehetett tudni, ki hogyan szavazott. Azt viszont igen, hogy e szavazási fordulókban az első helyen mindvégig Portugália szerepelt. Az utolsó, hatodik fordulóban a leadott szavazatoknál már ott szerepelt az adott biztonsági tanácsi tagállam neve is. E név szerinti szavazáskor a 15 tagból 13 bátorító, kettő pedig vélemény nélküli voksot adott le. Itt természetesen a portugál jelölt eredményessége attól függött, hogy a biztonsági tanács öt állandó tagja által leadott szavazatok között van-e „nem bátorító”, azaz elutasító álláspont, mert az vétónak minősült volna. S ezen utolsó szavazáson lett láthatóvá, hogy az állandó tagok közül négy „bátorító”, orosz részről viszont – következményekkel nem járó – „vélemény nélküli” voksot adtak le. Ezt követően a biztonsági tanács döntése, a portugál jelölt neve a közgyűlés elé került, ahol azt szavazás nélkül elfogadták.

Hangsúlyozandó: ez a főtitkár-választási módozat a lehető legradikálisabban eltért azoktól a formáktól, melyek az eddigi nyolc ENSZ- főtitkár megválasztását kísérték. És az ENSZ berkeiben ott lappangott az a remény, hogy ezentúl ez így fog működni. Most itt az alkalom, hogy ez be is bizonyosodjék. António Guterres készsége egy újabb főtitkári terminus felvállalására esélyt teremt a választási folyamat átláthatóságának, a nyitottság folytatásának biztosítására.

Ezt mutatja, hogy márciusban a főtitkár az ENSZ tagállamainak benyújtotta a következő öt évre vonatkozó elképzeléseit összefoglaló írásos jelentését, s májusban a közgyűlésen belül sor is került az ezzel foglalkozó nyilvános informális dialógusra. Az újra jelöléséért munkálkodó főtitkár említést tett a globalizáció kudarcairól, a növekvő egyenlőtlenségekről, a természet ember által történő rombolásáról és a klímaváltozásról. Beszélt arról is, hogy egyre több ember él olyan körülmények között, ahol – szavai szerint – elcsábítja őket a dezinformáció, a populizmus, a szélsőségesség, az idegengyűlölet és a rasszizmus, az irracionális, sokszor nihilisztikus hiedelmi rendszerek, melyek félelmet gerjesztenek, tagadják a tudományt és az igazságot.

A biztonsági tanács a minapi, június 8-i zárt ülésén egyhangúlag támogatta António Guterres bejelentkezését a főtitkári posztra. Mindazonáltal a jelenlegi viszonyok között sem kizárható, hogy a nyáron még más országok is bejelenthetnek jelölteket az ENSZ-főtitkári pozícióra. Ebben az esetben a biztonsági tanácsnak az esetleges új jelölt/jelöltek ügyében meg kellene erősítenie António Guterresre vonatkozó korábbi pozitív döntését, mivel az eddigi gyakorlat szerint a testület csak egyetlen személyre vonatkozó javaslatot továbbíthat a közgyűlésnek.

Úgy vélem, a jelen helyzetben kicsi az esélye annak, hogy António Guterres eddigi munkássága, személyisége és a biztonság tanács által már előbb meghozott egyértelmű döntés ellenében újabb jelölések érkezhetnének az ENSZ New York-i székhelyére. Ha mégis, ennek sok értelme nem lenne.

A végső döntés, a közgyűlés határozata az őszi ENSZ-közgyűlési időszakon várható. Számíthatunk arra, hogy a nagy kihívásokkal terhes következő öt esztendőben egy szakmailag megfelelő, hozzáértő, a mindennapi problémákra érzékeny személyiség fogja vezetni tizenegyedik ENSZ-főtitkárként ezt az egyedülálló univerzális szervezetet, amely – és ezt nem árt hangsúlyozni – nem egy világkormány, hanem a 193 tagállam politikai akaratának, szándékának árnyékában igyekszik emberibbé, élhetőbbé tenni bolygónkat. (A képen az ENSZ New York-i központja madártávlatból.)