Esélyteremtés számítógépekkel a fehér bottal járóknaka fehér bot napja

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány (rövid nevén: INFOALAP) az idén – a Lapról hangra kezdeményezés tizedik évfordulóján – is értékes támogatással segítette a vakokat és gyengénlátókat: számítógépeket, szoftvereket adományozott nekik.

Ez alkalommal, a fehér bot napján az INFOALAP ötven laptopot és 78 komplett számítógépes konfigurációt adott a rászorulóknak. A cégek által felajánlott gépeket az alapítvány munkatársai fölújították és ellátták segítő szoftverekkel, majd futárszolgálattal vitte a gépeket a pályázat nyerteseinek.

Az egyik pályázó, József elmondta a nyereményéről: „Miként a látássérült használók többsége, a számítógépet weboldalak böngészésére, zenehallgatásra, e-mailek küldésére és fogadására, internetes vásárlásra, banki ügyek intézésére és időpontfoglalásra használom.”

A 60. évében járó László nemrég levelezőlistát készített látássérültek számára: „…az elnyert eszköz használatával nemcsak a hétköznapok váltak könnyebbé, de még nagyobb öröm, hogy sorstársaimnak is segíthetek.”

Az adományozási program az Erste Bank, az Invitech és a Beiersdorf cég közreműködésével valósult meg. Az eszközökre az országlicenc program alapján ingyen telepíthették a segítő szoftvereket, a nemzetközileg is legnépszerűbb, képernyőolvasó és nagyító programokat a magyar vak és gyengénlátó felhasználók számára.

Az idén éppen tízéves az alapítvány egy másik programja, a Lapról hangra.. E közösségi kezdeményezéssel látó önkéntesek olvasnak és töltenek fel nyomtatásban megjelent újságcikkeket a portálra. Ma már 200 kiadvány több mint 11 ezer cikkéből válogathatnak a látássérült, olvasni vágyó emberek.