Egy friss, 1000 fős reprezentatív kutatásból kiderül, hogy a magyar felnőttek fontosnak tartják, hogy a szülő a kórházban a gyermeke mellett maradhasson. A válaszadók emellett az orvostól kapott alapos tájékoztatást és a megfelelő higiénés körülményeket tartották kiemelten fontosnak egy gyermek kórházi tartózkodása esetén.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) mindezek előmozdításáért dolgozik a három éve tartó „Gyerekkel vagyok” kampányában. Az idén decemberben Ünnepek a kórházban névvel indít akciót, miközben a kórházban tartózkodó gyermekek és szüleik ajándékcsomagot kapnak.
A TASZ által megrendelt, a 18–59 éves korosztály körében készült, 1000 személyes reprezentatív kutatás szerint a felnőtt lakosság 85%-a gondolja úgy, hogy a szülő, ha szeretné, akár folyamatosan a kórházba került gyermeke mellett maradhasson. Jó négyötöd ( 81%) szerint az anyától csak akkor válasszák el egészséges újszülöttjét, ha ő ezt kifejezetten kéri. A TASZ „Gyerekkel vagyok” kampányában évek óta azt hangsúlyozza, hogy ez nem csak igénye, hanem a törvény által garantált joga is a szülőknek.
A fenti két kérdés mellett a kutatásban nyolc felsorolt szempontot is értékeltek a megkérdezettek, aszerint, hogy mennyire tartják fontosnak egy gyermek kórházi tartózkodása közben. A grafikonon is látható, hogy a szempontok közül az intézményben lévő higiénés körülményeket és a megfelelő tájékoztatást tekintik a legfontosabbnak. De az összes többi szempont is fontos vagy nagyon fontos a válaszadók több mint 85%-a számára: a korszerű eszközök és a kíméletes eljárások alkalmazása, a gyermekre szabott, gyerekbarát környezet, a gyermekjátékok jelenléte. Emellett az is, hogy olyan körülmények legyenek a kórházban, amelyek segítik a szülő bent tartózkodását, tehát hogy kulturált körülmények között tölthessék a kísérők a gyermekük mellett az éjszakát. A kutatásból kiderül, hogy a kisgyermeket nevelő szülők számára mindezek még inkább fontosak.
A TASZ 2017 őszén feltérképezte a gyermekellátást végző kórházakat, hogy kiderüljön, melyek a leginkább gyerek- és szülőbarát intézmények. A megújult oldal a címen érhető el. Az oldal a gyermekeket ellátó összes magyarországi kórház saját adatlappal jelenik meg rajta, amelyen hasznos információk mellett (látogatási idő, útvonaltervezés, osztályok telefonszáma stb.), a gyermekbarát szempontok alapján kialakított értékelés is szerepel. A szülőknek is lehetőségük van az általuk megismert kórházról értékelést adni, a jó és rossz tapasztalataikat megosztani.
„Nagy örömünkre a három éve zajló kampányunk legfőbb tanulsága az, hogy egyre több helyen oldják meg, hogy a szülő kulturált körülmények között maradhasson a gyermekével a kórházban. Azt tapasztaltuk, hogy a kórházak egyre inkább odafigyelnek arra, hogy gyerek- és szülőbarát ellátást nyújtsanak. Úgy látjuk, hogy a változtatás elsősorban nem pénz kérdése, hanem a tenni akaráson és a jó szándékon múlik. A sok jó példa mellett azért persze még jócskán vannak olyan intézmények, amelyeknek van mit javítaniuk a jelenlegi ellátáson. A legtöbb esetben a megfelelő tájékoztatás hiányzik, illetve több kórházban különböző feltételekhez kötik a szülő bent tartózkodását. Máshol csak költségtérítés ellenében maradhat a szülő a gyermeke mellett. A körülményektől függetlenül is, egy gyermek kórházba kerülése drámai esemény, különösen, ha az ünnepekre esik a kórházi tartózkodás. Ezért a TASZ az idén decemberben ajándékcsomaggal könnyíti meg a kórházban tartózkodó gyerekek és szüleik éjszakáit” – nyilatkozta Asbóth Márton, a TASZ magánszféra-kezdeményezésének a vezetője.