A Várba felmenni magában is ünnep, nekem legalábbis, mert ott nőttem fel, ott tisztítottam-rendeztem a téglákat a romok között s cipeltem őket új halomba. Tudom, milyen volt a Vár, látom, milyen lett. A Fortuna utcai St. George Residence épülete ma természetesen simul a műemlék házak közé; ha nem díszítené zászló, szőnyeg a bejáratát, akár el is mehetnénk előtte, holott a 700 esztendős falak nemcsak Budapest legrégebbi szállodaépületét rejtik, hanem egy ötcsillagos kastélyhotelt is.
Az 1785-ben három középkori lakóház egyesítésével létrejött egykori Fortuna Fogadó helyén történelmi hangulat, világörökségi helyszín várja vendégeit, ma Európa 100 legjobb szállodájának egyike a St. George Residence, mely 2008 szeptemberében lett tagja a Magyar Kastélyszállodák Egyesületének, ennek révén pedig az 1997-ben alakult, mára 23 ország több mint 700 történelmi szállodáját tömörítő, párizsi székhelyű Európai Kastélyszállók Egyesületének is.
A különleges helyszínen különleges módját választottak a tájékoztatásnak: a teremben több asztal állt (rajtuk a részt vevő nemzetek zászlai, színes kiadványok, tájékoztató anyagok), mögöttük szállodák, szövetségek képviselői, középütt Jan Edshage, a Historic Hotels of Europe soros elnöke, mellette Bartha Sándor, a Magyar Kastélyszállodák Szövetségének elnöke mint házigazda. Edshage megnyitó szavai után Bartha szólt, ezt követően ki-ki kötetlen formában beszélgethetett a jelenlévőkkel. Arról pedig, hogy mit tudtunk meg a HHE-ről, tagjairól, múltjáról és jelenéről, következzék itt egy összeállítás.
A story to tell – minden kastélyszállónak van története, amit el kell mondania.
Az Európai Kastélyszállók Szövetsége 1997-ben jött létre nyolc szervezet összefogásával, s páratlan gyorsasággal terebélyesedett 23 ország 700 szállodájának ernyőszervezetévé. Az első informális tapasztalatcserék lépésről lépésre vezettek az akkor Châteaux & Hôtels de France nevű francia szervezet és az akkor Schlosshotels & Herrenhäuser nevű osztrák szervezet által felvetett elképzelés megvalósításához, azaz egy olyan európai szervezet létrehozásához, mely képviseli a történelmi szállodákat, várakat, kastélyokat, kúriákat, udvarházakat és éttermeket. Addig ugyanis minden szálloda a maga útját járta, a maga tudása és vendégeinek igényei alapján állította össze ajánlatát, melyben a különleges hely, a sokféle szolgáltatás, a príma konyha, a vendégszeretet mellett a fő hangsúly az egyes szállodák egyéni stílusán volt.
Ez azonban kevésnek bizonyult: szükség volt a meglévő tudás összeadására, új formák kigondolására, megvalósítására és a közös fellépésre céljaik megvalósítása végett.
Mára a HHE a legnagyobb európai szállodai szervezetek között van. Hálózatának további bővítésére már az Amerikai Kastélyszállók Szövetségével is felvették a kapcsolatot, noha jelenleg a legfőbb cél az európai partnerszállók számának növelése.
Mivel a HHE önmagát Európa történelemi és kulturális értékei egyik őrének vallja, szervezetként minden erejét latba veti, hogy a kastélyszállók épületeinek eredetiségét meg tudják őrizni, hogy a hagyományokhoz nagy felelősséggel nyúljanak, a tagok pedig arra törekszenek, hogy Európa kulturális kincsei és kulturális sokszínűsége mellett megőrizzék egyediségüket, különlegességüket. Hisznek abban, hogy az igazi különbséget a szállodapiacon e kettősség jelzi, jó piaci helyzetüket ennek köszönhetik.
A HHE tagjai évente két alkalommal találkoznak, hogy közös terveiket egyeztessék, noha tagjaik függetlenek, saját foglalási rendszert használnak, önálló igazgatóságuk van. A tagság feltételeinek természetesen meg kell felelniük, mely elsősorban a magas színvonalú, hagyományos vendéglátásra, az elegáns elhelyezésre, a kitűnő konyhára épül, de itt az épületeknek is történelmi vagy építészeti jelentőségűnek kell lenniük, függetlenül méretüktől: jelenleg a legkisebb kastélyszálló mindösszesen hatszobás. Ugyanígy eltérések vannak abban is, hogy a tulajdonos üzemelteti-e a kastélyszállót vagy sem. A HHE kiadványait a turisztikai vásárokon, üzleti eseményeken terjesztik, bár az egyes kastélyszállókban is megtalálhatók.
A kastélyszállók a nyugati országokban rendkívül népszerűek: az európai átlagos kihasználtságuk mintegy ötvenszázalékos – mondta beszélgetésünkkor Jan Edshage, akit elsőként kérdeztem. Ő egyben a Svéd Kastélyszállók Szövetségének elöke is, így elmondta, hogy Svédországban minden kastélyszálló magánkézben van: vendégeik fele részt hazaiak, minden negyedik pedig a régmúlt korok romantikája iránt nosztalgiát érző német. Kiadványukban említik, hogy büszkék egyediségükre, változatosságukra, hagyományaikra, sajátos történetükre, melyek páratlan szépségű környezettel társulnak.
Beköszöntőjében kastélyszállóikat a szenvedély szóval jellemzi, ami jelentheti az érzelmeket, melyekkel kastélyszállóikra tekintenek és tán azt is, amit magyarul úgy fejezhetnénk ki, hogy örömmel, mintegy kedvtelésként vezetik őket. A hagyományok felé forduló, magas szintű szolgáltatást, amit a HHE elkezdett, most az Európai Turisztikai Bizottság (ETC) is elfogadta, és népszerüsíti az Európán kívüli vendégek megnyerésére. A nemzetközi szervezet soros elnökeként pedig átnyújtotta a HHE közös kiadványát, melyben arra buzdít mindenkit, hogy fedezzék fel Európa legjobb hagyományos szállodai elhelyezést, kultúrát és kulináris élvezetekt nyújtó helyeit. Csak egy kattintás, és már meg is találjuk a legjobb történelmi szállodákat a www.historichotelsofeurope.com oldalon.
A gazdasági helyzet ellenére a német házak 85%-os (!) kihasználtsággal működnek – mondta el Michael Maaß, a német tagszervezet vezetője. Hozzátette: csak öt kastélyszállót vettek fel új tagként tavaly, mert ez az elit közösség kizárólag a tulajdonos által üzemeltetett, a szigorú feltételnek mindenben megfelelő szállókat emeli tagjai közé.
A Hédervári Kastélyszállóról is kértem véleményét: különösen egyedi szobáit (köztük a Herend lakosztályt) és értékes, egyedi berendezési tárgyakat emelete ki. Aztán mosolyogva hozzátette: azzal, amit a vendéglátó Bartha Sándor nyújtott, tán senki nem vetekedhet: ő ugyanis hegedűjét elővéve magyar népi zenét játszott a vendégek legnagyobb ámulatára. Ezen, persze, nem csodálkozik, aki ismeri őt: kitűnő brácsás, prímás, játszik dudán és tamburán, vezeti a helybéli táncházat…egyebek mellett.
A svájci kastélyszállókról Félix Dietrichhel beszélgettem, aki az 1908 óta családi vállalkozásként működő Waldhaus Sils tulajdonosa; a hz 2005-ben „Az év történelmi kastélyszállodája“ címet is elnyerte. Ma már fiai viszik az ügyeket, mint mondta, ő csak élvezi az életet. A svájci kastélyszállókat ismertető kiadvány régiónként mutatja be az egy–ötcsillagos, az UNESCO Világörökség részét (is) képező, akár 200 éves múltú kastélyszállókat kis térképpel, szlogenjükkel, mint: „Hiszen olyan gyönyörű” vagy „Kicsi, szép, személyes”, netán „Ötcsillagos, minden sztárallűr nélkül”…
Kellemes beszélgetőtársra leltem az ifjú Anika Nojszewskában, akiről megtudtam, hogy miközben a lengyel kastélyszállodákat is képviseli, egyben kastélyszálló-tulajdonos család sarja is. A Pałac Kotuliňskich Krakkóhoz közel, a sziléziai régió központjában fekszik, csendes és nyugodt környezetben, későbarokk kert közepén, ahonnan kirándulni lehet a Beszkidek hegyeibe, nemzeti parkjába, és könnyű eljutni Varsóba, a fővárosba is. E szálló egyike a lengyel kastélyszállóknak, melyekből országszerte már egy híján harminc működik. A kastélyok, paloták, várak és egy malom a régi fényüket a tulajdonosok elképzelése alapján visszanyerve, új funkciót nyertek. Szigorú követelményeknek kell megfelelniük: legkevesebb három csillagosnak kell lenniük, szépen felújítottnak, szerepelniük kell a történelmi emlékek listáján, kitűnő konyhával kell rendelkezniük, spa-szolgáltatást kell nyújtaniuk és számos rendezvényt-eseményt kell szervezniük. A legfontosabb talán, hogy minden különbözőség ellenére egyben közösnek kell lenniük: a régi idők igazi légkörét kell árasztaniuk. Itt nincs helye a megszokásnak, rutinnak, taposómalomnak… Érdemes hát e helyekről tudnunk, és minél jobban megismernünk őket.
A többi, távolabb fekvő ország (így Anglia, Írország, Franciaország…) képviselői helyett két „szomszéddal” Ausztria és Szlovákia képviselőjével beszéltem még. Lydia Nemetz az osztrákok Kastélyszállók és paloták című kiadványát adta át, melynek címlapján a „Hitelesség és vendégszeretet” jelszó áll, és az, hogy a kínált helyeken különféle hagyományokkal találkozhatunk. Bemutatkozójukban az osztrákok elmondják, hogy minden kastélyszállónak megvan a saját története, s egyet el is olvashatunk arról az arisztokratáról, aki valaha megnyitotta kastélyát a salzburgi fesztivál idején a vendégek előtt, s így ma e szállodában ott áll a zongora, melyen egyebek között a Kék Duna keringő komponáltatott. Így lesz részese, e történeteken, szájhagyománokon keresztül a vendég a múltnak. Mi magyarok, síelni, hegyet mászni, vásárolni át-átjárunk a sógorokhoz: a főleg négycsillagos kastélyszállók táján is érdemes körülnéznie a szálláskeresőknek – Bécstől a síparadicsomokig.
Végül, és tényleg nem utolsó sorban Szlovákia asztalához ültem, ahol magyarul beszélgetünk. Daniela Mihalikova a Pozsonyhoz közeli, mindössze egyéves Amade Château kastélyszállót mutatja be. A Csallóköz szívében fekvő szállóban sok az arany és víz, mellyel Európa legcsodásabb és legnagyobb folyóközi szigetére akartak utalni, valamint e vidék egykori nevére: Aranykert. Természetesen az Amade név éppúgy nem véletlen (Amade László költőre utalnak vele), ahogy a cukorszínű párnák (ezekkel a rokokó cukormázas, frivol életérzésére emlékeztetnek) és a békák sem (Várkony címeréből kerültek ide)… Oly közel van, egy szép pozsonyi kirándulással könnyen összeköthető.
Hosszan lehetne idézni a beszélgetéseinket, a kiadványok színes sorait. Azt hiszem, legjobb lenne egyiket-másikat kipróbálni, élvezni. Aki teheti, inkább ezeket válassza a gyakorta „egy kaptafára készült“ modern szállók helyett; az üveg-fém-beton óriásokban megvan minden, csak éppen a mese, a múlt, az elmondható történet hiányziik belőlük, a ház lelke-szelleme. Böngéssze hát, kedves leendő, reménybeli vendég a www.kastelyszallodak.hu oldalt! Egyszer talán megadatik sokunknak, hogy egy hamisíthatatlan kastély vendégeivé váljunk – itthon.
Tágabb hazánkban, a Kárpát-medencében mintegy 4000 kastély és kúria alussza Csipkerózsika-álmát, s még szerencsések azok, amelyekben van valami élet, ha nem is épp a leginkább odaillő – egy-egy kórház, szociális vagy elmeotthon formájában… De így még mindig védettebbek, mintha üresen tátonganának, kitéve időjárásnak, köveik-értékeik széthordásának. Szerencsésebbek azok a nemzetek, amelyek jobb körülmények között éltek és élnek évszázadok óta: volt pénzük-eszük az őseik által épített örökség méltó megőrzésére, hasznosítására.
Nálunk és Kelet-Európa országaiban sokkal lassabb, nehezebb és összetettebb ez a folyamat is. Hosszas fejtegetés helyett álljanak itt a napokban elhunyt Kossuth-díjas építész, Makovicz Imre szavai „az eltakarított múlt”-ról, a lerombolt-elhanyagolt, jobb sorsra érdemes épített örökségünkről – köztük kastélyainkról is.
(A nyitó kép forrása: Győri Szalon; a szöveg közti képeket Kulcsár László készítette.)
