Hefele, a legmagyarabb osztrák építőművész

A lapunkból is jól ismert Balló László szombathelyi író, költő és művészettörténész „Hefele Menyhért és bútorművészete Szombathelyen” címmel tartott kiemelkedő sikerű előadást a Genius Savariensis Szabadegyetemen, a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. A szombathelyi szerzőnek Hefele születése 300. évfordulójára jelentek meg egyedülálló tanulmány-albumai az osztrák építész belsőépítészeti és bútortervezői munkásságáról. Az elismert Hefele-kutató, részletesen szólt a jeles építész életéről, munkásságáról, akinek nevéhez Szombathelyen számos épület tervezése, építése, valamint berendezési tárgyak és egyéb művészeti alkotások fűződnek. (A nyitó képen: a szombathelyi püspöki palota, foto: Flickr)

Balló László és Hefele irattartó ládikója.

Melchior Hefele (magyarítva: Hefele Menyhért) 1716. január 11-én a tiroli Kaltenbrunnban született, és iskolái elvégzése után asztalosmesterséget tanult. Kiváló rajzolóként 1737-ben már Würzburgban, az érseki rezidencia építkezésén dolgozott, közben kitanulta a kőfaragást és a bronzöntést is. Nagy hatással volt rá az akkori Európa egyik legnagyobb és legpazarabb építkezése, a reneszánsz építészetet idéző barokk épület (1720-ban kezdték építeni), amelynek belső tereiben a munkálatok elhúzódása miatt már a német rokokót valósította meg Balthasar Neumann német építész. 

Hefele még csak 26 éves volt, amikor fényes sikert aratott a bécsi császári képzőművészeti akadémia építészetirajz-pályázatán. A sikeren fölbuzdulva Bécsbe költözött, hogy az építészetben tovább képezhesse magát. Megismerkedett és jó kapcsolatot alakított ki híres mesterekkel, néhányukkal később Szombathelyen is együtt dolgozott a térségben számos megbízatást teljesített Franz Anton Maulbertsch festővel és Dorfmeister Istvánnak, a 18. század egyik legtermékenyebb festőművészével. Hefele 1751-ben már nagy tudású és tehetségű építészként jelent meg, amikor bemutatta az alsó-ausztriai, sonntagbergi búcsújáró templom belsőépítészeti tervrajzait.

Zichy Ferenc (1701–83) győri püspök megbízásából ő tervezte 1767-től a helyi bazilika belső felújítását és irányította a munkálatokat: ez idő alatt ismerkedett meg Hefele Szily János püspökkel (1735–99), akit Mária Terézia királynő 1777-ben nevezett ki a szombathelyi egyházmegye élére. A művelt és művészetbarát főpap nagyra értékelte Hefele Menyhért munkásságát és megbízta a szombathelyi püspöki székhely kialakításával, hazánk egyik legszebb épületegyüttesének tervezésével és megépítésével. A papi szeminárium épülete 1777-ben készült el, majd öt év alatt, 1783-ra felépült a püspöki palota is, az ország legszebb késő barokk (copf) stílusú műemlékeinek egyike. Szily püspök 1789-ben megbízta Hefelét a székesegyház tervezésével és kivitelezésével is: elkezdődtek az építési munkálatok, de sajnos, már nem tudta befejezni, mert 1794. április 17-én elhunyt és a ferences templom kriptájában temették el.

A szombathelyi püspöki palota dísztermének egyetlen, fennmaradt eredeti széke.

A Hefele-kutató lokálpatrióta Balló László elmondta közönségének, hogy a püspök és a bécsi építész minden feltételt megteremtett a munkálatok tökéletes elvégzéséhez: önálló püspöki téglavetőt létesítettek, asztalosműhelyt rendeztek be, így Hefele tervei alapján, a helyszínen eltudták készíteni a palota bútorzatát. A végső munkálatokat, mint az aranyozás és a kárpitozás, a palota földszinti szárnyában ideiglenesen kialakított műhelyekben végezték: az eredeti bútorzat néhány darabja máig látható a püspöki palotában.

A fennmaradt emlékanyag azt bizonyítja, hogy Hefele ízlése és a bútorok előállításának színvonala 1780-as évtized második felében jutott a csúcsra, és csaknem utolérte a párizsi ülőbútor-készítést megjelenésében és minőségében is.

Az előadó vetített képeken mutatta be az érdeklődő hallgatóságnak a híres polihisztor néhány bútordarabját, berendezési tárgyát, volt köztük olyan is, amelyik már magánygyűjteményben található.

Balló László befejezésül még elmondta, hogy a püspöki palota egyik Maulbertsch-freskóján megtalálta Hefele Menyhért arcképét (bal oldali kép), egy szakállas, hegyes állú, hosszú hajú, ősz férfi személyében, aki tálcán kínálja a kulcsokat: felajánlja az elkészült, új egyházmegyét az egyháznak.