Ola családi bútordarab. A szakképzett óvónő már 28 éve takarít nálunk. A lengyel–német határ környéki kisvárosból háztól házig a távolság 160 km, kocsival a határig, majd vonattal Kostrzyn-tól (Küstrin) átszállással összesen négy óra. Ola hajnali négykor kelt, nyolctól négyig nálunk dolgozott, este nyolcra ért haza. A 90-es években akár csak egyetlen napi munkalehetőségért is megérte neki ez a tortúra.
Családja a mai Fehéroroszországból származik, gyerekkorában a nyarat az ottani rokonoknál töltötte, így mindmáig folyékonyan beszél oroszul, ami a lengyelekre általában nem jellemző – ahogyan a magyarokra sem.
A családot a sztálini „határkiigazítás” és a népek ide-oda-át- és kitelepítési korszaka eléggé szétszórta: Ola szülei Nyugat-Lengyelországba, a hajdani német területekre kerültek, a belarusz rokonokon kívül Ukrajnában is élnek unokatestvérek, másokat Kazahsztánba sodort a történelem.
Ola időközben már heti öt napban takarítónő Berlinben. Bérel itt egy egyszobás lakást, amit megoszt egy másik, hasonló cipőben járó honfitársnőjével. Évtizedes tapasztalatairól szerintem regényt írhatna.
Három hete befogadták az ukrán rokonság egy részét: egy nagymamát három unokával, akik 12, 15 és 16 évesek. A középső generáció otthon maradt. Külön árnyalja a képet, hogy a néni egyik fia Zelenszkij testőrségének tagja.
A lengyel állam fejenként havi 9, azaz kilenc euró támogatást fizet. Ez szimbolikus összeg, pláne, hogy a négy ember a rajtuk lévő dolgokban menekült, így legelőször is fel kellett öltöztetni őket. A 12 éves kislány sokdioptriás szemüvege eltört. Ingyen látja el az orvos, valamint a lencse sem kerül egy centbe sem, de a hat dioptria üvegből nehéz lenne, a műanyagért, valamint a keretért pedig fizetni kell. A fiúcska fogszabályozót hord, amin eltört valami. A legközelebbi szakember Szczeczinben, ahová Ola férje kocsival elfuvarozta. O.k., ingyen fogadták, a fogtechnikus is, de az alkatrészt többszörösen lealkudott áron mégiscsak ki kell fizetni.
Ola berlini munkaadói mind szolidáris emberek, akik Olán keresztül pénzzel és mindenféle hasznosítható cikkel támogatják a négy menekültet, aki elvileg csak átmenetileg van Lengyelországban, és reménykedik, hogy mihamarabb visszatérhet a családjához.
Ez nagy kérdés – milliók ember számára. Egyesek úgy nyilatkoznak, hogy maradnak, mások tovább mennének más országokba. Azok számára, akiknek lebombázták az otthonát, a visszatérés illuzórikus, hiszen nincs hová. És még nem látni a tragédia végét.
Az önkéntesek Berlinben is hősiesen segítenek, be lehet jelentkezni hely, idő, tevékenység kiválasztásával. Orosz/ukrán nyelvtudás előnyben. (Állítólag Berlinben már eddig is tizenötezer ukrán élt a hozzávetőlegesen százezer orosz mellett.)
Ismerős ismerősének ismerőse, a 15 éves Dimitrij telefonon arra kért, hogy szerezzek neki Berlinben egy próbatermet. A családban mindenki zenész, a papa a Kijevi Szinfónikusok fagottistája, de hadkötelesként ottmaradt, a srác a mamával jött Berlinbe. Itt átutazóban vannak, USA-ba szeretnének menni és a vízumra várnak. A fiú addig is a felvételijére készül, amihez gyakorolnia kellene. Úgy hallottam, ilyen esetekre az Universität der Künste Berlin, azaz a Berlini Művészeti Egyetem felajánlott próbahelységeket, majd hétfőn kiderül.
Olvasom a hírekben, hogy a német munkaerőpiac tárt karokkal várja a szakképzett ukrán munkaerőt. Ola pénteken azzal állított be, hogy a kolléganőjének a legrégebbi, egyben legrosszabbul fizető munkaadója 28 év után felmondott. A hölgy fizetésemelést kért, amit a munkadó megtagadott. Közölte, hogy felvett helyette egy olcsóbb ukrán takarítónőt. A cikkíró a tárt karokat hallván, aligha erre gondolt.
Közben dúl a vita arról, mennyiben helyes az orosz művészeket száműzni a német (vagy más) színpadokról, elvárható-e a Putyintól való nyilvános elhatárolódás egy karmester vagy énekesnő esetében. És mit tartsunk arról, hogyha az oszét nemzetiségű Velerij Abiszalivics Gergijev nem fordul Putyin ellen, mert őt nemcsak München, Bayreuth és Baden-Baden szerződtette le, hanem a többek között a szentpétervári Mariijnszkij Tyeatr intendánsa (a felesége ugyanott művészeti vezető), a karmester más oroszországi projektjeiben ezrek munkaadója? Biztos-e, hogy nyilatkozataiban a saját politikai nézetei tükröződnek? Hovatovább tehet-e Puskin, Tolsztoj és a 19. századi orosz irodalom az ukrán háborúról? Ellenben kérdéses, hogy politikailag korrekt dolog-e manapság Csajkovszkij 1812 című nyitányát játszani, ami erőteljesen nacionalista programzene.
Ezt a mindenfajta orosztól elforduló felfogást támasztja alá az a minap látott videó is, amiben a belvárosi Pasternak étterem tulajdonosa, Ilja Kaplan arról panaszkodik, hogy az ukrán háború óta visszaesett a forgalma. A hűséges törzsvendégek pedig újabban csak német sört hajandók inni, oroszt nem. (Magunk közt szólva ezen nem csodálkozom. Oroszország eddig sem a söréről volt híres.) Pedig az orosz–zsidó ízvilág hagyományait ápoló kitűnő és népszerű vacsorázóhely konyhájában együtt dolgoznak ukrán és orosz alkalmazottak.
Apropó, kulinária: ma a közkedvelt és régi hagyományokra visszatekintő, kicsit a budapesti Augusztra emlékeztető Buchwald cukrászdában kávéztam. A cukrászok hirdetik új tortakreációjukat, a Kijev nevű, „adakozótortát”. (Íze az Esterházy tortáéra emlékeztet, csak kevésbé rafinált.) Ez a legdrágább: elvitelre egy szele négy, helyben fogyasztva 4,50 euró, amiből három euró az ukrán sürgősségi segélyt illeti.
Jómagam feltétlenül szankciópárti vagyok. A bennünket érintő negatív hatások egy napon nem említhetők az ukrán veszteségekkel, továbbá nálunk – egyelőre – nem lőnek. Nem panaszkodom a drágulás, az energiaköltségek és a benzin áremelkedése miatt. Annak ellenére, hogy nálunk gázfűtés van, azonnali hatállyal beszüntetném az orosz gázimportot. Ebben a hozzáállásban van némi érzelmi töltet, kevéssé közgazdasági számításon alapul. Ugyanakkor látom, hogy a világban sokkal több a mindennapok szintjén a globális gazdasági összefonódás, mint azt mi sejtjük.
A mai postával jött két levél a Deutsche Banktól. Hajdanán, amikor még irodám volt Moszkvában, két ügyfelemet segítettem hozzá, hogy itt folyószámlát nyissanak, amiket átmenetileg én kezeltem. (Szerintem a pénzintézet rég lezárta mindkettőt, de ezek szerint még mindig szerepelnek a nyilvántartásban.) Arról tájékoztat a bank, hogy az EU-s szankciók értelmében tilos orosz állampolgárok folyószámláján a 100.000 € fölötti pénzmozgás, és figyelmeztet, hogy ebből milyen bonyodalmak származhatnak. Hacsak nem igazolja a számlatulajdonos, hogy rendelkezik állandó uniós tartózkodási engedéllyel. Utóbbi esetben töltse ki a mellékelt formanyomtatványt. Na, most ezen hosszasabban lehetne filózni. Óhatatlanul eszembe jut a több tízezer, pénzért vásárolt magyar letelepedési engedély.
Minden mindenre kihat. Például, bár logikus, mégis meglepett, hogy az orosz kamionsofőrök kénytelenek leállni az autópályákon, mert a bankkártyájukkal nem tudnak sehol tankolni. De még egy szendvicset sem venni. Bizarr, de az Ukrajnában elakadt orosz tankok jutottak erről eszembe.