A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara és a Kienbaum Management Consultants GmbH bérezési tanulmánya már 15 éve elemzi a bérszínvonal, a béremelés, a prémiumok és béren kívüli juttatások alakulását. A tanulmány valódi adatokon alapuló adattár, amely piaci irányadó (benchmark)-értékekkel segíti a (személyzeti és munkaügyekkel foglalkozók) HR-esek döntéseit.
A felmérés szerint a vállalatok tavaly átlagosan 5,5%-kal növelték munkavállalóik alapbérét – 2013. augusztus 30-i állapot szerint. Ez az érték az tervezettnél (4,3%) és a 2012-i tényleges emelésnél (5,1%) is magasabb. Figyelembe véve a jelenlegi, nagyon alacsony inflációs rátát, arra lehet számítani, hogy a 2013/14-u tényleges béremelés megközelíti majd a cégek négyszázalékos tervét.
A tanulmány szerint az egyéni bérszínvonalban és a béremelés tervezett mértékében is nagy szóródás tapasztalható. A tanulmány szerzői szerint az egyes munkavállalók bérezési szintjének legfontosabb befolyásoló tényezői a képzettség, valamint a vállalat mérete és földrajzi elhelyezkedése.
A vezérigazgatók éves jövedelme a tárgyévben átlagosan 26,1 millió forint volt, a szak- és betanított munkások 2,7 millió forintot kerestek. Budapesten, valamit Közép- és Nyugat Dunántúlon a bérek 15–24 százalékkal magasabbak, az Észak-Alföldön 18 százalékkal alacsonyabbak az országos átlagnál.
Erős korreláció figyelhető meg a vállalat mérete és a bérek színvonala között, azonban ez a jelenség a szak- és betanított munkások esetében nem játszik meghatározó szerepet. Egy nagyvállalatnál sokszor akár 60–70%-kal is többet keresnek, mint kollégáik egy kisebb vállalatnál. Szak- és betanított munkások esetében a vállalatméret nem, vagy csak elhanyagolható mértékben hat a bérekre.
Ezzel szemben az iskolai végzettség erősen meghatározza a bérek alakulását.
Említésre méltó, hogy a tanulmány szerint a cég ágazati hovatartozásának nincs kiemelkedően nagy hatása a bérek alakulására: eltekintve a klasszikusan „jól fizető” ágazatoktól, mint a pénzügyi szektor, a vállalati tanácsadás, az energia- vagy a gyógyszeripar, a bérek színvonala inkább a vállalat méretétől vagy tulajdonosi struktúrájától függ.
A variábilis javadalmazási elemek elsősorban a vezetők esetében meghatározók. Ügyvezetőknél a jövedelem mintegy 19 százaléka származik változó bérezési elemekből; ez a részarány nem vezető beosztású munkavállalók esetén csak 8-9%.
Végül az adatok azt is mutatják, hogy egyébként hasonló feltételek mellett az adott cég gazdasági helyzete is hatással van az egyéni keresetek szintjére.
A tanulmány az egyes állásokra vonatkozó bérezési adatok mellett megvizsgálta a magyar munkaerőpiac általános jellemzőit is. Itt kiemelendő a szakképzett munkavállalók rendelkezésre állásával kapcsolatos elégedettség növekedésére. A megkérdezettek 82 százaléka kielégítőnek vagy jónak értékelte a szakember-kínálatot, ez az arány megegyezik a tavalyi értékkel, ezen belül 18 százalékra emelkedett a „jó” értékelések részaránya.
Az idén a megkérdezettek 15 százaléka arra számít, hogy növekszik a képzett munkaerő iránti kereslet, miközben a vállaltoknak csupán két százaléka (2012: 5%) mondta, hogy kevesebb szakképzett munkavállalóra lesz szüksége 2014-ben.
A felmérés legfontosabb eredményei
Alapbér alakulása (változás az előző évhez, %-ban)
|
2013 |
2012 |
béremelés tényleges mértéke az idei évben – átlag |
5,5% |
5,1% |
Ügyvezetők |
4,9% |
4,5% |
Vezető beosztású munkavállalók |
4,9% |
4,5% |
Szakirányú végzettségű munkavállalók |
5,3% |
5,5% |
Alkalmazottak |
6,3% |
6,2% |
Szakmunkások/fizikai munkások |
7,7% |
7,8% |
béremelés tervezett mértéke a következő évben – átlag |
4,2% |
4,3% |
Forrás: DUIHK Bérezési Tanulmány 2013-2014 Éves alapbér (ezer forintban) |
|
|
|
2013 |
2012 |
Ügyvezetők |
19 549 |
19 456 |
Vezető beosztású munkavállalók |
10 021 |
9 495 |
Szakirányú végzettségű munkavállalók |
4 975 |
4 715 |
Alkalmazottak |
3 180 |
3 260 |
Szakmunkások/fizikai munkások |
2 614 |
2 320 |
Forrás: DUIHK Bérezési Tanulmány 2013-2014 Teljes éves jövedelem (ezer forintban) |
|
|
|
2013 |
2012 |
Ügyvezetők |
25 047 |
24 235 |
Vezető beosztású munkavállalók |
10 931 |
10 707 |
Szakirányú végzettségű munkavállalók |
5 152 |
5 183 |
Alkalmazottak |
3 319 |
3 379 |
Szakmunkások/fizikai munkások |
2 669 |
2 573 |
Forrás: DUIHK Bérezési Tanulmány 2013-2014 Eredményrészesedés alakulása (%-ban), 2013 |
|
|
|
Kedvezményezettek aránya |
Teljesítményhez kötött jövedelem aránya |
Ügyvezetők |
87 % |
19 % |
Vezető beosztású munkavállalók |
88 % |
13 % |
Szakirányú végzettségű munkavállalók |
84 % |
8 % |
Alkalmazottak |
92 % |
8 % |
Szakmunkások/fizikai munkások |
83 % |
9 % |
Forrás: DUIHK Bérezési Tanulmány 2013-2014
|
|
|
Átlagos munkajövedelem megye/régió szerint, 2012
megye/régió |
Összesen |
Fizikai foglalkozásúak |
Szellemi foglalkozásúak |
Budapest |
249.596 |
139.280 |
308.090 |
Pest Megye |
189.688 |
135.579 |
251.493 |
Közép-Magyarország |
234.760 |
138.036 |
297.316 |
Fejér Megye |
173.761 |
132.837 |
225.627 |
Komárom-Esztergom Megye |
177.193 |
136.861 |
234.421 |
Veszprém Megye |
172.993 |
125.171 |
224.963 |
Közép-Dunántúl |
174.484 |
131.570 |
227.727 |
Győr-Moson-Sopron Megye |
168.440 |
130.945 |
214.873 |
Vas Megye |
164.252 |
129.123 |
215.088 |
Zala Megye |
168.889 |
126.146 |
219.904 |
Nyugat-Dunántúl |
167.385 |
129.125 |
216.368 |
Baranya Megye |
184.720 |
129.556 |
227.530 |
Somogy Megye |
151.917 |
120.258 |
189.882 |
Tolna Megye |
161.872 |
129.531 |
200.102 |
Dél-Dunántúl |
168.125 |
126.141 |
209.930 |
Borsod-Abaúj-Zemplén Megye |
160.542 |
124.343 |
198.834 |
Heves Megye |
165.556 |
132.102 |
204.138 |
Nógrád Megye |
157.105 |
120.673 |
197.239 |
Észak-Magyarország |
161.182 |
125.689 |
199.851 |
Hajdú-Bihar Megye |
159.909 |
124.971 |
192.205 |
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye |
158.904 |
124.212 |
196.325 |
Jász-Nagykun-Szolnok Megye |
156.498 |
123.775 |
197.124 |
Észak-Alföld |
158.605 |
124.350 |
194.844 |
Bács-Kiskun Megye |
157.920 |
123.276 |
199.476 |
Békés Megye |
151.664 |
122.938 |
183.954 |
Csongrád Megye |
159.872 |
123.821 |
195.379 |
Dél-Alföld |
157.085 |
123.379 |
194.130 |
Mindösszesen |
227 405 |
130.328 |
246.848 |
Forrás: KSH
Jövedelem iskolázottság szerint (átlag), 2012
Iskolázottság |
Személyi alapbér Ft/fő, hó |
Teljes kereset |
Általános iskola 0-7 osztály
|
120.926 |
155.086 |
Általános iskola 8. osztály
|
117.313 |
145.438 |
Szakiskola |
128.379 |
154.481 |
Szakmunkásképző |
137.101 |
168.777 |
Szakközépiskola |
174.861 |
210.618 |
Gimnázium |
182.311 |
221.021 |
Technikum |
208.926 |
264.079 |
Főiskola |
351.210 |
411.244 |
Egyetem |
494.297 |
587.028 |
Összesen |
198.550
|
239.581
|
Forrás: NFSZ