Tízmillió eurós pályázati alapot létesített a Google internet-biztonsággal és adatvédelemmel foglalkozó európai szervezetek számára – tájékoztatta szerkesztőségünket a Google sajtóirodája, hozzátéve, hogy magyarok jelentkezését is várja június 28-ig.
Az Impact Challenge on Safety elnevezésű pályázat európai, internetbiztonsággal és adatvédelemmel foglalkozó olyan szervezetek támogatására jött létre, amelyek síkraszállnak a szélsőségek és a gyűlölet ellen, valamint az online és az offline térben is segítik a fiatal nemzedék életét.
Adatvédelmi intézkedéseinek részeként a Google látványosan bővítette müncheni irodáját, ahol külön biztonsági központot (Google Safety Engineering Center) létesített. Ez év végére már kétszáznál több, adatvédelemmel foglalkozó mérnököt kíván ott alkalmazni. A mostani bővítésnek köszönhetően a 2007-ben megnyitott, és mára jó 750 szakembert foglalkoztató iroda nem csupán internet-biztonsági, hanem az egész világra kiterjedő kutató és termékfejlesztési központként is fog működni.
A keresőmotorjáról világhírűvé vált, 1998-ban alapított amerikai óriás cég szakemberei egy sor, nemzetközileg használt adatbiztonsági terméket fejlesztettek már a bajorországi irodában. Ilyen például a ma már naponta több mint 20 millió ember által felkeresett Google Fiók, ahol a Google termékek személyes adatokkal kapcsolatos biztonsági beállításai ellenőrizhetők. A Google Fiók része a többi között a Biztonsági Ellenőrzés is, amellyel gyorsan és könnyen áttekinthetők az adatbiztonsági beállítások.