Jönnek a Kisasszonyok

Louisa May Alcottról mindig Jane Austen jut eszembe – igaz, Louisa Amerikában született fél évszázaddal később, mint Angliában Jane. De az írói ambíció, a női sors, a függetlenedés, a valódi, saját sikeres élet utáni vágy azonos mindkettőjükben.

Még valami azonos: mindkettőjüknek óriási a sikere a 21. században, ami még az ő forradalmi gondolatokkal és fantáziával teli agytekervényeikben sem fordult volna meg, soha.

A Kisasszonyoknak nem a január 30-án bemutatandó film az első változata, ez már sokadik adaptáció, ráadásul akadt köztük sztárokkal telitűzdelt változat és minisorozat is.

Amiért érdemes volt most Greta Gerwignek ehhez hozzányúlni, az Timothée Chalamet és Saoirse Ronan játéka. Mindkét – nagyon sikeres – színész a legfiatalabb nemzedékhez tartozik, azokhoz, akik 2000-ben még óvodások voltak.

Az alaptörténet röviden: a 19. században öt nő magára marad egy – amerikai – házban. Az apa a polgárháborúban harcol, négy lánya és a felesége pedig kénytelen férfi nélkül boldogulni. Nem hajlandók elfogadni azt, amit a világ kínál nekik: szabadabbak, önállóbbak, mint kortársaik. A négy lány, Jo, Amy, Beth és Meg tanulja az életet: betegség, szerelem, csalódás, tanulás, szegénység, nagyravágyás, tehetség – ezek lehetnének a kulcsszavak. Jo és Amy a központi figura, valamint a szomszéd fiú, Laurie. Laura Dern – emlékeznek még a Jurassic Parkra? – most a lányok mamáját, Marmee-t alakítja, kitűnően.

Greta Gerwig, az 5 Oscar-díjra jelölt Lady Bird (2017) író-rendezője igazi szupercsapatot válogatott össze: a már szerepeltetett Saoirse Ronan és Timothée Chalamet mellé Emma Watsont, Meryl Streepet, Florence Pugh-ot és Chris Coopert. Meryl Streep az idős nagynénit kissé eltúlzott maszkban játssza – de, mint tudjuk, nincs olyan feladat, amit ez a nagy művész ne tudna megoldani.

Chalamet az elkényeztetett, feminin, szeszélyes, ha kell felelőtlen és kegyetlen fiú, Laurie – ez a szerepkör nagyon jól áll neki, évszázadoktól függetlenül: legutóbb Woody Allen látta meg benne mindeme tulajdonságokat az „Egy esős nap New Yorkban” című alkotásban, ami filmnek gyengécske, de Woodynak nem illik nemet mondani.

Louisa May Alcott népszerű regényklasszikusa, bár fiatal lányok a főszereplői, nem a szó szoros értelmében lányregény. A 19. században érvényesülni egy írónak, aki nő, nem volt sokkal merészebb cél, mint Jane Austen korában (a 18.–19. század fordulóján), és nem volt kevésbé szokatlan dolog, mint mondjuk a XX. században női űrhajósnak lenni.

Természetes az önéletrajzi szál: Louisa Germantown-ban (Pennsylvania) született 1832. november 29-én. Őt és három lánytestvérét apjuk, Amos Bronson Alcott és édesanyjuk, Abigail May Alcott praktikus, keresztény elvek szerint nevelte.

Louisa Igazi fiús vadóc volt. „Egy fiú sem lehetett a barátom, amíg le nem győztem őt valamilyen versenyben.” „És olyan lányokkal nem barátkoztam, akik nem tudtak fára mászni vagy átugrani a kerítésen” – olvashatjuk róla a Wikipedián.

Az írás iránti szenvedélye párosult a gazdag képzelőerővel és az ambícióval. „Egy nap híres leszek és boldog, mielőtt meghalok, majd meglátjátok” – mondta még tizenévesen. Louisa 35 éves volt, amikor kiadója megkérte, írjon egy könyvet lányok számára. A „Little Women” (Kisasszonyok) című, leghíresebb regényét az Orchard-házban írta, 1868 májusa és júliusa között. Összesen 30 könyve és novellagyűjteménye jelent meg. 1888-ban halt meg sztrókban.

A magyar mozikban január 30-án mutatják be a több mint kétórás filmet.