Kár volt, Mr. Allen!

Fel voltam csigázva, le vagyok taglózva. Ez persze sima magánügy, ám az apropó az a film, amit türelmetlenül várt sok Woody Allen-rajongó.  És íme, itt van a viharos előzmények után a hogyan romboljuk saját nimbuszunkat tipikus esete… (A nyitó képen: Timothée Chalamet és Elle Fanning.)

Az „Egy esős nap New York”-ban, amelyet november 28-tól a magyar mozikban vetítenek. Igaz, a film forgatását Allen már 2017 októberében befejezte, aztán a #MeToo-botrány farvizén a sztárok hirtelen kikérték maguknak azt a vádat, amely már 2014 óta ismert és nyilvános volt, ám mindaddig valahogy senkit nem zavart. Ronan (a vér szerinti fia) és Mia Farrow (az ex-neje) ugyanis azzal vádolta Woody Allent, hogy a fogadott lányát Dylan Farrowt hétéves korában, 1992-ben megerőszakolta. Az ügyet a bíróság megvizsgálta, és semmilyen bizonyítékot nem talált Allen bűnösségére, felvetődött viszont, hogy a vádakat a férfitól elvált Mia Farrow adta a vádlók szájába; ezt állítja Moses Farrow, Dylan testvére is.

Timothée Chalamet.

A jogi procedúra kimenetele ellenére többen szembe fordultak Allen-nel, Timothée Chalamet és Selena Gomez is azt nyilatkozta, megbánta, hogy elvállalta a filmet, és felajánlotta a gázsiját a szexuális zaklatások ellen küzdő, a #MeToo folytatásaként létrejött TimesUp-alapítvány számára. Ugyanakkor mások, mint például Scarlett Johansson hisz Woody Allen ártatlanságában, teljes mellszélességgel kiáll mellette. Miközben dúlt a vihar, az Amazon nem forgalmazta a filmet, és végül Allen beperelte a céget, több mint 68 millió dolláros (19 000 millió forint) kártérítést követel a stúdiótól. Először az idén októberben mutatták Olaszországban be az Egy esős nap-ot, és most Budapest is felzárkózik a CinetelHungary jóvoltából.

Adott egy főiskolás szerelmespár, Gatsby (Timothée Chalamet) és Ashleigh (Elle Fanning), akinek a történetét meséli el. A pár tervei a New Yorkban töltött romantikus hétvégéről egy csapásra füstbe mennek, amikor a napos idő esősre fordul. Hamarosan elsodródnak egymás mellől, ami csak a kezdete a véletlen találkozások és furcsa kalandok hosszú sorának, amit külön-külön megélnek.

Timothée Chalamet és Woody Allen a forgatáson.

Négy Oscar-díjjal a zsebében immár negyven éve szinte minden évben új filmmel áll elő Woody Allen. De hát bármilyen nagy kaliberű alkotó is, azért lássuk be, nem lehet folyamatosan zseniálisnak lenni. Voltak csúcsok és hullámvölgyek, felépült egy nagyszerű életmű, ám ez az opus… Mindenki jobban járt volna, ha dobozban marad. Halovány mese, papírmasé figurák, hollywoodi konfliktusok, szép New Yorki-i képek, kis muzsika, szinte semmi humor, amolyan sem sírni, sem nevetni nem lehet rajta. És ezen nem javít a ragyogó sztárparádé-szereposztás sem. Az esős nap New Yorkban az alleni életműben sem nem oszt, sem nem szoroz. Ahogyan nézte az ember, még az a morbid ötlet is feltolult, vajon nem pr-fogás volt-e az egész “forgalmazzuk–nem forgalmazzuk”-hajcihő, mivel rájöttek az alkotók és a stúdió, hogy ez bizony alig vállalható munka lett.

Timothée Chalamet és Selena Gomez.

Ki tudja? Minden esetre az idős mester már új filmet forgat a nyár óta, és a menedzsmentje pedig az elkészült memoár-kötetével házal, de az eddig megkeresett négy nagy kiadó közül egyik sem harapott rá. Annyian szeretjük Woody Allent, és valószínűleg szeretnénk csak a szépre emlékezni, a nagy filmes pillanataira, a nagyszerű amatőr jazzmuzsikusra, arra zseniális figurára, aki elvarázsol, elgondolkodtat, akivel igazán jókat röhögtünk és olykor talán el is pityeredtünk.

A most látott filmje vége felirata alatt a hátam mögött két idősebb hölgy összesúgott, “ugye, milyen aranyos volt!” Ha ez egy filmesztétikai kategória, akkor igen, az volt.

Csak nekem Woody Allen ne legyen aranyos!